Kis híján drámával végződött egy családi vita a franciaországi Laonban. A rendőrséget az asszony értesítette, mondván, férje bántja - végül kiderült, ő harapta meg a férfi heréjét.
Alkotmányellenesnek ítélte az Alkotmánybíróság (Ab) a szövetkezetekről szóló törvény 2010. februárjában történt módosítását, mivel annak harmadik paragrafusa visszamenőleges hatályba léptetésről rendelkezik, és ez a testület szerint súlyosan sérti a jogbiztonságot.
Dzsudzsák Balázs a Fenerbahcéban folytatja pályafutását a török média szerint. A helyi lapok úgy tudják, hogy megegyezett a Fener a magyar válogatott labdarúgójával és jelenlegi klubjával, a PSV-vel is.
Áprilisban 1,2 százalékkal elmaradt a kiskereskedelmi forgalom az egy hónappal korábbitól az euróövezetben, és az Európai Unió egészében is - közölte csütörtökön az Eurostat. Az unió statisztikai h...
A Jobbik szerint a kormánytöbbség egy antidemokratikus, féldiktatórikus választási rendszer kialakításán dolgozik a választójogi reformot előkészítő parlamenti albizottság megkerülésével.
Alkotmányellenesnek ítélte az Alkotmánybíróság (Ab) a szövetkezetekről szóló törvény 2010. februárjában történt módosítását, mivel annak harmadik paragrafusa visszamenőleges hatályba léptetésről rendelkezik, és ez a testület szerint súlyosan sérti a jogbiztonságot.
Az Európai Bizottság elnöke elsősorban gazdasági és pénzügyi kérdésekről tárgyalt Orbán Viktorral, de a megbeszélésen szóba került a magyar-szlovák viszony is.
Megdöbbentően negatív kijelentések sorozatát tette a Napi Gazdaság mai konferenciáján Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, amikor úgy fogalmazott: Úgy tűnik az átadás-átvétel alapján, hogy a...
A jobbikos képviselő alkotmányellenesnek nevezett több, a kormánytöbbség által javasolt módosítást, amelyek szerinte kizárják a kisebb pártokat és civil szervezetek a voksoláson való indulás lehetőségéből
Az időjárás eddig mintegy 10-20 milliárd forintos kárt okozhatott a gabonatermesztőknek az előreláthatóan több millió tonnás terméskiesés következtében, de még nem lehet látni a folyamat végét - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára csütörtökön az MTI-nek.
Az Államadósság Kezelő Központ csütörtöki aukcióján a meghirdetettnél 2 milliárd forinttal kisebb értékben fogadott el vásárlási ajánlatokat 3, 5 és 10 éves fix kamatozású kötvényekre.
Annyi pénz lesz az árvízi védekezésre, amennyire szükség van - jelentette ki a kormányszóvivő a Borsod megyei Ócsanáloson tartott kihelyezett sajtótájékoztatóján. Az ár- és belvíz miatt újabb útszakaszokat zártak le, a Borsod megyei Sajóecseget pedig gyakorlatilag körbezárta a víz. Az időjárás eddig 10-20 milliárd forintos kárt okozott a gabonatermesztőknek.
Messze nem vagyunk még túl a gazdasági-pénzügyi válságon, és újabb válságlökések várhatók - állapította meg Herman Van Rompuy és Orbán Viktor csütörtökön brüsszeli találkozójukon.
(MTI) - A Jobbik szerint a kormánytöbbség egy antidemokratikus, féldiktatórikus választási rendszer kialakításán dolgozik a választójogi reformot előkészítő parlamenti albizottság megkerülésével.
Megkezdte az árvíz elleni védekezést Budapesten a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Lezárják a zsilipeket, a társaság dolgozóit pedig készültségbe helyezik - mondta az InfoRádiónak a cég kommunikációs vezetője.
Legkevesebb nyolcan eltűntek csütörtökön az ausztriai Sankt-Pöltenben, ahol gázrobbanás történt egy házban. A hajnali négy órakor történt detonáció pontos okát még vizsgálják, de feltehetően egy meghibásodott gázcső okozhatta - közölte a mentőalakulatok szóvivője.
A Tesco áruházlánc ellehetetleníti a szakszervezeti működést és törvénytelen eszközöket alkalmaz - mondta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. Gaskó...
Nem állítják bíróság elé és nem hallgatják ki a Gázába tartó Marmara hajó utasait, akiket az izraeli komandósok kényszerítettek arra, hogy Asdod izraeli kikötőben szálljanak partra. Tegnap mindannyiukat kiengedték a börtönből.
Annyi pénz lesz az árvízi védekezésre, amennyire szükség van - jelentette ki a kormányszóvivő a Borsod megyei Ócsanáloson tartott kihelyezett sajtótájékoztatóján, csütörtökön.
Jelentősebb emelkedéssel indították a napot az európai részvénypiacok, a nyitás óta azonban már gyakorlatilag csak oldalazni tudnak a tőzsdék. A vezető indexek közül a DAX 1.7%-ot erősödött, a...
Közel hét millió darab potencianövelő tablettát foglaltak le a közelmúltban az arab hatóságok Dubajban. A lefoglalt pirulák zömmel hamis Viagra tabletták és illegálisan importált generikus gyógyszerek voltak....
Az MSZP szerint tisztogatás az, ami a honvédelmi tárcánál történt. A felmentéseket a párt szerint szakmailag indokolatlanul, igazságtalanul hajtották végre.
Vannak olyan szerelmek, amelyek sorsszerűen szövődnek. Nem számít a korkülönbség, a távolság, még az apróbb akadályok sem. Ilyen a két Fradi-kézilabdázó, Szucsánszki Zita és Kiss Imre kapcsolata.
Demján Sándor arról tárgyal, hogy külföldi befektetőpartnerekkel együtt részt vállaljon egy új Malév beindításában - írja a Figyelő. A Heti Válasz egy Tolna megyei faluról számol be, ahol senki sem kap segélyt.
Negyvenegy államtitkárt nevezett ki tegnap Sólyom László köztársasági elnök Orbán Viktor kormányfő javaslatára. A lista nem végleges, a Külügyminisztérium államtitkára lesz még Győri Enikő, illetve a Miniszterelnökség államtitkára, Varga Mihály Brüsszelben tartózkodott, így a beiktatásukra később kerül sor.
Navracsics Tibor szerint a korrupció az egyik legfontosabb probléma Magyarországon. A miniszterelnök-helyettes egy budapesti konferencián azt mondta: meg kell erősíteni a meglévő intézményeket, hogy hatékonyabban lehessen fellépni. Sólyom László ugyanitt úgy fogalmazott, frontális támadást kell indítani a korrupció ellen.
Alkotmányellenesnek ítélte az Alkotmánybíróság (Ab) a szövetkezetekről szóló törvény 2010. februárjában történt módosítását, mivel annak harmadik paragrafusa visszamenőleges hatályba léptetésről rende...
Messze nem vagyunk még túl a gazdasági-pénzügyi válságon, és újabb válságlökések várhatók - állapította meg Herman Van Rompuy és Orbán Viktor csütörtökön brüsszeli találkozójukon.
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy szeptember közepéig meghosszabbítja a Nagy értékű beruházások előkészítésének és megvalósításának vizsgálatára (NÉBEV) létrehozott ideiglenes bizottság mandátumát.
Népszerűnek ígérkező rendezvénysorozat mutatkozik be nyár elején a közönségnek: a Sziget fesztivál csapata a Népstadion Kertben szervez koncerteket június 4-5-én.
Helyreállítja az M6-os autópálya vihar miatt károsodott szakaszát a kivitelező, és megelőlegezi a költségeket, az elszámolást viszont a biztosítási és egyéb szerződések alapján képzeli el - közölte az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt. az MTI-vel.
A miniszterelnök és az Európai Tanács elnöke egyetértett abban, hogy a válság miatt a gazdaságpolitikák erősebb összehangolására, a felügyeleti rendszer javítására van szükség Európában
Az elmúlt két hónap alatt immár sokadszorra kerül kitörés közeli helyzetbe, de az emelkedő rövidtávú mélypontok láttán ez éppen erősíti a valamikori sikeres kitörés esélyeit. Ugyan május közepén napon belüli fordulóval visszadobta a 4,5-ös szint, de ezt tegnap új záróár csúccsal tudta ismét megközelíteni, ami pozitívum. (Solar Capital)