2010. június 3. csütörtök

jún. 3
16:57
Varga: célunk a közvetlen államcsőd elkerülése (Privátbankár)
Varga Mihály szerint Magyarországon "gazdasági vészhelyzet" van. Leszögezte: a kormány nem átgondolatlan, hanem rendszerszintű lépésekben gondolkozik
jún. 3
16:59
A görögök sokkal rosszabb helyzetben voltak, mint mi (Privátbankár)
Legalább részben az euró volt az oka annak, hogy Görögország már sokkal rosszabb helyzetben volt, mint Magyarország, amikor "végre megszólalt a vészcsengő"
jún. 3
17:00
Gyurcsány Ferencet is meghallgathatják (Metropol)
Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, az illetékes miniszter és államtitkár, mint felelős politikai vezetők meghallgatása elkerülhetetlennek tűnik a 2006. őszi események vizsgálatakor - mondta el Gulyás Gergely az akkori rendőri jogsértéseket vizsgáló albizottság fideszes elnöke.
jún. 3
17:00
A hivatalban lévő Páva Zsoltot jelölik Pécs polgármesterének (Alternatív Energia)
Páva Zsoltot, Pécs egy éve hivatalban lévő polgármesterét javasolja a Fidesz polgármesterjelöltjének a párt pécsi elnöksége az őszi önkormányzati választásokon.
jún. 3
17:00
Újabb segélyhajó tart a Gázai övezetbe (Kripto Akadémia)
Szombaton várható annak a Gázai övezetbe segélyt szállító hajónak az érkezése, amelyet egy ír szervezet bérelt ki. A palesztinbarát csoport szóvivője elmondta, hogy nem fognak ellenállni egy esetleges izraeli beavatkozás esetén.
jún. 3
17:00
Gyurcsányt is meghallgatják a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatban (hirado.hu)
A volt miniszterelnökön kívül meghallgatásra várják Gergényi Pétert, Kondorosi Ferencet és Rudi Zoltánt is
jún. 3
17:00
Jogos volt-e a szexi banki ügyintéző elbocsátása? Döntsd el a kép alapján! (Pénzcentrum)
Pert indított a Citigroup ellen egy 33 éves volt Citibank alkalmazott, aki azt állítja, hogy azért rúgták ki a banki állásából, mert túl csinos és vonzó volt, amivel megzavarta férfi kollégáit munka közben. A Puerto Rico-i származású Debrahlee Lorenzana egy New York-i bankfiókban dolgozott, mielőtt megkapta a felmondását....
jún. 3
17:00
Pénzügyi válság: Warren Buffetet is kihallgatták (ATV)
A válság okait vizsgálja egy bizottság.
jún. 3
17:01
Napi mínusz: 22 ezer pont felett maradt a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 228,50 pontos, 1,03 százalékos csökkenéssel, 22.023,79 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 2,10 százalékkal 18.200 forintra csökkent, az OTP részvény...
jún. 3
17:02
Tilos a dohányzás a BKV aluljárókban július 18-tól! (Alternatív Energia)
Tilos lesz a dohányzás július 18-tól a fővárosi aluljárókban - mondta ki csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés; a rendeletet a 67 tagú testületből 34-en támogatták, így az egyetlen szavazatnyi többséggel ment át a közgyűlésen.
jún. 3
17:02
Hirado.hu exkluzív - A Stargarden projektvezetőjével beszélgettünk (hirado.hu)
Fülöp Zoltán a Stargarden helyszínén nyilatkozott
jún. 3
17:02
Dél-Korea: pingvinek is készülnek a foci vb-re (ATV)
A rúgótechnikájukat még fejleszteni kell.
jún. 3
17:03
Kirúgott két szakszervezeti vezetőt a Tesco: ki sértett jogot? (HR Portál)
A Tesco szerint jogszerűen jártak el a két szakszervezeti vezető elbocsátásakor, akik az áruház szerint etikátlanul, tisztességtelenül viselkedtek, az érdekvédők nem értenek egyet, adja hírül az MTI alapján a Népszabadság.
jún. 3
17:04
"Bedőlt" a forint (hirado.hu)
Az eurót csütörtök délután négy órakor 277,23 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben
jún. 3
17:04
Rendezvények a hétvégén: fél Budapestet lezárják (ATV)
Eddig 29 rendezvényt jelentettek be.
jún. 3
17:06
Macskákat szoptat Szotyi (BorsOnline)
Három kismacskát fogadott örökbe Tompán Szotyi kutya. A yorkshire terrier és shih-tzu kereszteződéséből született eb azután kezdte szoptatni és nevelgetni a cicákat, hogy azokat elhagyta az anyjuk – számolt be a baon.hu.
jún. 3
17:06
Anoushka Shankar: "Csodálatos érzés egy élő hagyomány részének lenni" (Infostart)
Anoushka Shankart édesapjához, Ravi Shankarhoz zeneileg szinte telepatikus kapcsolat fűzi, de szívesen dolgozott együtt féltestvérével, Norah Jones énekesnővel is. Az indiai származású brit szitárművész legújabb, autentikus népzenén alapuló, improvizatív anyagát mutatja be csütörtök este a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
jún. 3
17:06
Gázolt a metró a Kossuth téren (hirado.hu)
Egy 52 éves férfi zuhant a sínekre, kórházba szállították
jún. 3
17:06
Gázolt a metró a Kossuth téren (ATV)
Autóbuszok szállítják az utasokat.
jún. 3
17:08
juke (ATV)
HÍR: Már itthon is rendelhető a NISSAN JUKE A márciusi Genfi Autószalonon bemutatott új Nissan crossover model a JUKE, a nagy sikerre való tekintettel már június elsejétől rendelhető Magyarországon is. Az alap Visia felszereltségű model ára alig több mint 4 millió Ft és ezért a pénzért egy igazán eredeti megjelenésű, a 4 métert épp csak egy tenyérnyivel meghaladó hosszúságú, igazi mozgékony…
jún. 3
17:09
110 tanár részesült elismerében az idei Pedagógus Napon (HírTV)
A közoktatási intézmények társadalomban betöltött szerepének újradefiniálására és a pedagógusok társadalmi megbecsülésének visszaállítására tett ígéretet Hoffman Rózsa oktatási államtitkár június 3-án - írja az MTI nyomán a fidesz.hu. A Pedagógus Nap alkalmából rendezett fővárosi ünnepségen összesen 110 díjat osztottak ki a tanárok között.
jún. 3
17:11
Elhárult a veszély a budai Várban? (HírTV)
A rendkívül csapadékos időjárás miatt az elmúlt napokban megcsúszott a budai Vár támfala, de a szakembereknek sikerült stabilizálniuk. A további esőzések ellen fóliával és folyamatos szivattyúzással védekeznek a területen, a sérült mellvédet pedig leszedik. Az eddigi munkálatok alatt régészeti leleteket nem találtak, műemlék nem károsodott – áll a Budavári Önkormányzat, valamint a terület tu...
jún. 3
17:13
Gázolt a metró a Kossuth térnél (HírTV)
Metró gázolt el egy embert csütörtök délután a Kossuth térnél. A sérült életben van, állapotáról azonban egyelőre nincs hír.
jún. 3
17:15
Tovább csökken az alapvető élelmiszerek ára (Privátbankár)
A következő hónapokban az alapvető élelmiszerek árának további csökkenésére lehet számítani az ENSZ Élelmezési és  Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön ismertetett elemzése szerint. A FAO ...
jún. 3
17:15
Átnevezték a rakpartokat (Blikk)
jún. 3
17:15
Júliustól tilos dohányozni az aluljárókban (Blikk)
Tilos lesz a dohányzás július 18.-tól a fővárosi aluljárókban - mondta ki a Fővárosi Közgyűlés. A rendeletet a 67 tagú testületből 34-en támogatták, így az egyetlen szavazatnyi többséggel ment át a testületen.
jún. 3
17:15
Jelentős, 1 százalék feletti forintgyengülést hozott a mai nap (ProfitLine)
Kedvező külső piaci környezetben kezdetben erősödött, majd "bedőlt" a forint árfolyama csütörtökön.
jún. 3
17:17
Forintpiac: rövid távon optimizmus, távolabbi kilátások bizonytalanok (ProfitLine)
„A napokban megjelent külkereskedelmi mérleg javulása bizakodásra ad okot. Az export ipari termelés bővülése a jelenlegi gazdasági körülmények között pozitív fejlemény amellett, hogy a gazdaság importigénye továbbra is alacsony a lakossági fogyasztás 2006 óta tartó csökkenése miatt” – elemezte az eredményeket Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
jún. 3
17:18
Bush is bejelentkezett a Facebookra (Metropol)
A korábbi amerikai elnök, George W. Bush is csatlakozott a Facebook-használók népes táborához. A 63 éves politikus néhány órán belül csaknem 2000 ismerősre tett szert.
jún. 3
17:18
Benítez távozik a Liverpooltól (Metropol)
Rafael Benítez, az FC Liverpool labdarúgócsapatának spanyol vezetőedzője hat év után elhagyja az együttest.
jún. 3
17:18
Gazdasági vészhelyzet van? (Metropol)
Varga Mihály szerint Magyarországon "gazdasági vészhelyzet" van. Leszögezte: a kormány nem átgondolatlan, hanem rendszerszintű lépésekben gondolkozik.
jún. 3
17:18
Világsztárok Veszprémben (Spa Trend Online)
Idén is világsztárokkal várja a közönséget a Veszprémi Ünnepi Játékok programsorozata: Chick Corea, José Cura és Komlósi Ildikó is színpadra lép július 29. és augusztus 1. között a várnegyed barokk főterén.
jún. 3
17:18
Lendvai: mégis lehet államfő-jelöltje az MSZP-nek (hirado.hu)
A szocialisták elnöke azt azonban nem árulta el, ki lehet a párt jelöltje
jún. 3
17:18
Külön utakon járt ma a BUX, beadták az OTP-t (Portfolio)
A délután folyamán a magyar részvénypiac teljesítménye teljesen elszakadt az európai tőzsdéktől. Az amerikai tőzsdék mérsékelt pluszba lendültek és az európai részvénypiacok is tartani tudták a...
jún. 3
17:18
Díjat kapott az INFINITI (ATV)
A NISSAN prémium márkája az INFINITI G37 kabriójával dizájn díjat nyert a Plus X Awardon
jún. 3
17:19
Mégis lehet államfő-jelöltje az MSZP-nek (ProfitLine)
Lendvai Ildikó szerint most inkább annak van többsége a pártban, hogy az MSZP állítson saját államfő-jelöltet. (MTI)
jún. 3
17:20
A magyarok elégedetlenek a környezetükkel (Metropol)
Huszonhárom nemzet közül a dél-koreaiak után a magyarok a legelégedetlenebbek a lakóhelyükkel és közvetlen környezetükkel - olvasható az Ipsos közvélemény-kutató intézet közleményében.
jún. 3
17:20
Idén is lesz állatmenhely-segítő vásár (hirado.hu)
Most az is kellemesebbé teheti a gazdátlanul maradt állatok mindennapjait, akinek nincs lehetősége örökbefogadni
jún. 3
17:22
Elégedetlenkedem, tehát magyar vagyok? (hirado.hu)
Az Ipsos 23 országra kiterjedő vizsgálata szerint a hollandok panaszkodnak a legkevésbé életkörülményekire, minket csak a Dél-Korea tud felülmúlni
jún. 3
17:24
Új nevet kapnak a rakpartok (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés döntése szerint új nevet kapnak a budapesti alsó rakpartok.
jún. 3
17:24
Beázott a Cella Septichora Látogató Központ lejárata Pécsen (Infostart)
Beázott a világörökséghez tartozó pécsi ókeresztény műemlék-együttest összefogó Cella Septichora Látogató Központ lejárata az elmúlt napok heves esőzései miatt; az egyik emlék egyelőre nem látogatható.
jún. 3
17:24
Rendkívüli turistaadó bevezetését tervezi Róma polgármestere (Infostart)
Rendkívüli turistaadó bevezetését tervezi Róma polgármestere az olasz főváros pénzügyi helyzetének javításáért. Gianni Alemanno elképzelései szerint az összeg elérheti a 10 eurót fejenként és éjszakánként.
jún. 3
17:26
Navracsics Tibor: újak helyett a meglévő intézményeket kell kihasználni (Infostart)
Új intézményeket nem hozna létre, de a Bölcsek Tanácsa néhány, a jogszabályi változásokra vonatkozó javaslatát fontosnak tartja az új kormány - mondta az InfoRádiónak Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a "A korrupció ellen" elnevezésű konferencián. A Bölcsek Tanácsa látja az új kabinet elkötelezettségét, de nem zárják ki, hogy szükség lesz még az elképzelések kiegészítésére.
jún. 3
17:27
Gyurcsány is felszólal a zárt ajtók mögött (HírTV)
Az MSZP vasárnapi kongresszusán döntenek arról, hogy jelölnek-e köztársasági elnököt – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó, a párt elnöke.
jún. 3
17:28
Rövidített útvonalon közlekednek a hétvégén a 4-6-os villamosok (Infostart)
Elkészült a Margit híd északi hídszerkezetének felújítása, a kivitelező a jövő héten elkezdik a déli rész rekonstrukcióját.
jún. 3
17:29
Óriási dugó Miskolcnál (HírTV)
Mivel a Sajó árvize csütörtökön ismét elöntötte a Miskolc keleti városrészére bevezető utak egy részét, a forgalomelterelés miatt óriási dugó alakult ki ezen a szakaszon – tájékoztatta a Független Hírügynökséget a rendőség. Arra kérnek mindenkit, hogy aki teheti, válasszon másik útvonalat, vagy érdeklődjön, mielőtt útnak indul.
jún. 3
17:30
Bemutatkozó látogatáson fogadta a Sándor-palotában a honvédelmi minisztert az államfő (Infostart)
Bemutatkozó látogatáson fogadta a Sándor-palotában a honvédelmi minisztert az államfő. Sólyom Lászlót a honvédségi vezetőket érintő személyi döntésekről is tájékoztatta Hende Csaba.
jún. 3
17:33
Délutánra bedőlt a forint (Privátbankár)
Kedvező külső piaci környezetben kezdetben erősödött, majd "bedőlt" a forint árfolyama csütörtökön. Az eurót csütörtök délután négy órakor 277,23 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a délelő...
jún. 3
17:36
Már nincs közvetlen a veszélyhelyzet a Budai Várnál (hirado.hu)
A szakemberek megakadályozták a fal további csúszását
jún. 3
17:36
Tilos lesz dohányozni a fővárosi aluljárókban (ATV)
Július közepétől vezetik be a korlátozásokat.

Keresés