Jobbikos politikusok néhány percre - egy fekete lepellel - jelképesen "eltűntették" Károlyi Mihály szobrát a Parlament melletti téren; végső céljuk a szobor végleges száműzése a közterületről. (MTI)
Javítottak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön, miután a hét korábbi napjai gyengélkedéssel teltek. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,8 százalékos előrelépéssel kezdett, és 1,15 százalékos napi emelkedéssel 1.034,68 ponton zárt.
Víz alá került Kelet-Horvátország mezgazdasági területeinek több mint 90 százaléka - közölte csütörtökön a helyi média. A bejelentés szerint a heves esőzések miatt kialakult áradások miatt családok százait kellett kitelepíteni eddig.
Az MSZP szerint a fideszes Kósa Lajos gazdaságra vonatkozó szavaiból kiderült, semmiféle, nagyarányú adócsökkentésben nem gondolkozott a Fidesz; a szocialista párt követeli, hogy a Fidesz haladéktalanul adjon magyarázatot a Fidesz ügyvezető alelnöke az alkotmány felfüggesztésére vonatkozó kijelentésére. (MTI)
A fogyókúrának és az életmódváltásnak fontos része a fizikai aktivitás. Nem mindegy azonban, hogy hogyan mozgunk! A rosszul megválasztott sportolással sokan kifejezetten ártanak szervezetüknek.
Az MSZP szerint rendkívül veszélyes és káros az a nyilatkozatsorozat, amelyet Kósa Lajos és Varga Mihály fideszes politikusok tettek csütörtökön az alkotmányos eszközök korlátozásáról, gazdasági vészhelyzetről és csődről.
A tanárok támogatják a buktatás eszközét, a pszichológusok viszont tartanak attól, hogy a diákoknak lelki törést okoz az évismétlés. Később ráadásul 13-14 évesek - egészen más gondolatokkal és fantáziával - kerülhetnek az ötödikesek közé, ami viselkedési zavarokhoz vezethet. A két fél csak abban ért egyet, hogy mindenképpen szükséges lenne az iskolai körülmények fejlesztése.
Sok mindenről döntött már csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés, de több mint 80 további előterjesztés fekszik a képviselők asztalán. Ez azt jelenti, hogy késő estig vagy az éjszakába nyúlóan is eltarthat az ülés.
Barack Obama és Orbán Viktor után újabb ismert politikus csatlakozott a Facebookhoz. George W. Bush még csak egy napja tagja az internetes közösségnek, de már most több tízezer követője van a honlapon. Az egykori elnöknek hatalmas rajongótábora van az államokban.
Július 18-ától tilos lesz a dohányzás a fővárosi aluljárókban. A tilalom a Fővárosi Önkormányzat, illetve a BKV tulajdonában lévő 72 aluljáróra vonatkozik, a szabálysértők 30 ezer forintos bírságra számíthatnak, a szabály betartását 372 kamerával ellenőrzik majd.
Törökországban közös gyászszertartáson búcsúztatták el a hétfői izraeli katonai akció áldozatait. Az isztambuli szertartáson részt vett a török energiaügyi miniszter és az iráni főkonzul is. A török államfő szerint országa kapcsolata soha többé nem lesz olyan Izraellel, mint a támadás előtt. Abdullah Gül azt mondta: Izrael történelmének egyik legnagyobb hibáját követte el az akcióval.
Megkezdődött a 81. Ünnepi Könyvhét és a 9. Gyermekkönyvnapok központi rendezvénysorozata Budapesten; a magyar könyv hétfőig tartó ünnepét Borbándi Gyula, a nyugati magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja nyitotta meg a Vörösmarty téren.
A fertőzésveszély miatt a honvédség segítségével gyűjtik össze a víz alól az elpusztult birkák tetemeit a Székesfehérvár közelében lévő legelőn. A több mint 300 állat két héttel ezelőtt pusztult el a tomboló viharban, amikor kiöntött a Gaja-patak.
Öt borsodi településen kezdte meg a 1752-es telefonszámra érkező pénzadományok szétosztását az árvízkárosultaknak az öt legnagyobb magyarországi karitatív szervezet.
A világ 17 országában és három körzetében a népesség erős elnyomásban él, az emberi jogokat súlyosan megsértik - olvasható a Freedom House csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentésében.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerint csak kapusként léphet pályára Kim Mjong Von, a jövő pénteken kezdődő dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon résztvevő észak-koreaiak csatára, mert a kerethirdetésnél hálóőrnek jelölték.
Rekordösszegű, közel 50 millió dolláros bírságot szabott ki a brit pénzügyi felügyelet a JP Morgan londoni részlegére, miután az nem megfelelően kezelte az ügyfelek pénzét - írja a Bloomberg. 33.3...
Nem a szokásos negyedéves gazdaságpolitikai felülvizsgálat elvégzése, hanem informális egyeztetések érdekében Magyarországra jön néhány napra a Nemzetközi Valutaalap tárgyalódelegációjának vezetője -...
Az építésügy területeit legalább négy minisztérium felügyeli az új kormányban a korábbi kettő helyett, noha a szakma régóta szorgalmazza a koordinált irányítást - mondta Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az Építők napját megelőző sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. (MTI)
Az MSZP szerint a szövetkezeti törvény alkotmányellenesnek talált módosítását - mivel tartalmi kifogás nincs ellene - újra be kell hozni az Országgyűlés elé; a szocialisták ennek a mielőbbi elfogadásában partnerek lesznek.
Megkezdődött az UD Zrt. Szilvásy György ellen kezdeményezett kártérítési eljárásának bírósági tárgyalása. Az úgynevezett lehallgatási ügyben besározott vállalkozás a jó hírnév megsértése miatt kétmillió forintra, a két tulajdonos pedig 1-1 millió forintra perelte a volt titokminisztert.
Egy hónapon belül harmadszor látogatott be a megvadult Szinva patak Frigyik Jánosék házába. A kétgyermekes család kétségbeesetten téblábol a tengerré vált udvaron és figyeli, mint kúszik fel a nedvesség a száz esztendős vályogház falán. Mindenük odalett. Az a kevés is, ami volt.
A Margit híd felújítási munkálatai miatt péntek este nyolc órától a vasárnap esti üzemzárásig rövidített útvonalon közlekednek a 4-es és a 6-os villamosok Budapesten, a kimaradó útszakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat.
Miután határozott figyelmeztetést kapott az Európai Bizottság elnökétől a költségvetési szigor fenntartása érdekében Orbán Viktor Brüsszelben, a Reuters tudósítása szerint Orbán azt ígérte meg neki,...
Bombariadó miatt kiürítették a Duna Plazát csütörtökön késő délután - közölte Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Némileg feljebb tudtak kapaszkodni az amerikai piacok a nap második felében, így a vezető részvényindexek végül többségében enyhe emelkedéssel zárták a napot. A Dow 0.1, az S&P 0.4, a Nasdaq pedig...
Újabb borzalmas részletek láttak napvilágot az angol sorozatgyilkos taxisofőr rémtettéről. Derrick Bird kedd éjjel vitába keveredett kollégáival, majd elkezdett fenyegetőzni.
Sikerült elvágni csütörtökön a Mexikói-öböl 1500 méteres mélységébe süllyedt fúrótorony sérült olajvezetékét egy hatalmas vágószerkezettel – közölte British Petroleum (BP), az egykori torony bérlője. Az olajcég bejelentése szerint először egy gyémántvágót használtak, de az beleragadt a csőbe, ezért bevetettek egy másik szerkezetet, ami lényegében egy hatalmas olló.
Bár az elmúlt napokban új 4 éves mélypontra gyengült az euró a dollárral szemben, további lejtmenet várható a közös európai fizetőeszköz árfolyamában, az európai adósságproblémák ugyanis egyhamar...
A Spektrum TV digitális riporterei, Cseke Eszter és S. Takács András a gázai csempészalagutak és Qassam-harcosok, az afrikai női körülmetélés, a bolíviai Rózsa Flores-ügy és a sarkköri klímaváltozás után ma este az afganisztáni háborút választották témájuknak.
Több mázsányi kenyeret ajánlott fel a gátakon dolgozóknak, és az otthonaikból kiköltöztetett lakosoknak a sütőipari vállalkozásokat tömörítő Magyar Pékszövetség.
Rövidtávú gazdasági akciótervet jelent be a miniszterelnök a jövő hét közepén - mondta az InfoRádiónak a kormányfő szóvivője, miután Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökével tárgyalt Brüsszelben. Szijjártó Péter közölte: mélyreható strukturális reformok következnek, nem pedig az elmúlt években megszokott toldozgatás-foldozgatás.
A fővárosban eddig 29 rendezvényt jelentettek be péntekre és szombatra. A trianoni megemlékezések mellett kulturális és sportesemények biztosítására készül a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A hétvégén lezárásokra és forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban. A parkolási tilalmak a nagy rendezvények helyszínét érintik.