2010. július 5. hétfő

júl. 5
16:27
Meghökkentő jóslattal állt elő a professzor (Portfolio)
A globális gazdaságot övező veszélyekre hívta fel a figyelmet legutóbbi előadásában a modern idők jósaként emlegetett Nouriel Roubini. A közgazdász szerint lassulás vár a sokkokat átélt euróövezetre,...
júl. 5
16:27
Drogcsempész tengeralattjárót fedeztek fel Ecuadorban (ATV)
Ez lett volna az első, ami teljesen víz alá merül.
júl. 5
16:29
Elképesztő! Már 56 milliárdott bukott a főváros? (Alternatív Energia)
Hegedűs Lorántné a négyes metró sorsa iránt érdeklődött, s gyanúsnak nevezte, hogy négy-ötszáz milliárdba kerül majd a beruházás. Kitért arra, hogy az unió tizenegy közbeszerzési eljárás szabálytalan volta miatt mintegy 70 milliárdos támogatást vont el Magyarországtól.
júl. 5
16:29
Megkezdték Ejup Ganics kiadatási tárgyalását (ATV)
Szerbia kérésére tartóztatták le Londonban.
júl. 5
16:30
Újabb nyomozást rendeltek el az Erzsébetvárosban (Gondola)
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen a Fővárosi Főügyészség Vattamány Zsolt VII
júl. 5
16:30
Meghosszabbították a BA volt jogi igazgatójának házi őrizetét (HírTV)
Meghosszabbították a Budapest Airport (BA) volt jogi igazgatója, Rényi-Vámos Krisztina házi őrizetét – értesült a HavariaPress.
júl. 5
16:31
Kaczynszki beismerte vereségét: Komorovszki nyerte az elnökválasztást (ATV)
Az eredmények még hajnalban is folyamatosan változtak.
júl. 5
16:33
A világ 10 legkockázatosabb országa - éppen kimaradtunk (Infostart)
Venezuela, Görögország és Argentína - ez a három ország vezeti a csődkockázatok alapján a világ leginkább veszélyes országainak listáját, amelyet a második negyedévi piaci árazások alapján összesített és tett ma közzé a derivatív termékek adatszolgáltatója, a CMA DataVision. A Portfolio.hu rövid vizsgálata alapján nagy a valószínűsége annak, hogy Magyarország éppen hogy csak lemaradt a negatív…
júl. 5
16:33
Speciális lap.hu oldalak indultak (Kreatív Online)
Látogatottság-, ismertség- és imázsnövelő koncepciót dolgozott ki a Sanomához tartozó lap.hu oldalak számára a Neo Interactive.
júl. 5
16:33
Az EKB-nak nem tetszik a román jegybank vezetőinek bércsökkentése (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank (EKB) nemtetszését fejezte ki, hogy csökkentik a román központi bank vezetőinek a keresetét. Egészen pontosan azzal kapcsolatban van kifogása, hogy a bérmegtakarítást az ország költségvetési deficitjének finanszírozására fordítják.
júl. 5
16:35
Ökolábnyom-blog indult (Kreatív Online)
Győr ökolábnyomának bemutatására indítottak blogot. Az érdeklődők megismerhetik a kutatás hátterét, az adatokat, illetve a kapcsolódó alapfogalmakat is.
júl. 5
16:45
Tűzijáték helyett csillagszóró és segélykoncert (Infostart)
Új néven és új célokkal folytatja mozgalmát az a csoport, amely egy hét alatt 250 ezer támogatót gyűjtött össze a Facebookon az augusztus 20-i budapesti tűzijáték ellen. Szerették volna, ha a kormány az árvízkárosultaknak adja az ünnepi látványosságra szánt pénzt. A kabinet végül úgy döntött, hogy lesz tűzijáték, de olcsóbb, mint tavaly.
júl. 5
16:45
Fogadjon örökbe egy Hitchcock-filmet! (Spa Trend Online)
Hitchcock-filmek "örökbefogadására" indított kampányt a Brit Filmintézet, amely ily módon egymillió fontot szeretne összegyűjteni az angol rendező kilenc alkotásának digitális restaurálására.
júl. 5
16:45
Sötétbe borult Párizs (Kripto Akadémia)
Mintegy 70 ezer háztartásban nem volt áramszolgáltatás hétfőn Párizs déli részén. A három kerületre kiterjedő áramszünetet egy éjszaka kigyulladt elosztóvezeték okozta.
júl. 5
16:45
Újabb szúnyogirtás a héten (Pénzcentrum)
A balatoni szúnyoginvázió megfékezésére erre a hétre újabb kémiai szúnyogirtást rendeltek el a tónál annak ellenére, hogy a múlt héten volt a legutóbbi....
júl. 5
16:45
Terhesség - Figyelmeztető jelek az első harmadban (WebBeteg)
Terhes? Tudja meg, melyek azok a figyelmeztető jelek az első harmadban, melyek arra utalnak, hogy azonnali orvosi segítségre van szüksége!
júl. 5
16:45
Felsőzsolca térdre rogyott + képgaléria (ATV)
A néhány héttel ezelőtti áradás során a Borsod-megyei Felsőzsolcát helyenként másfél-két méter magasságban borította el a víz. A lakosságot gumicsónakokon, katonai járművekkel és markológépekkel menekítették.
júl. 5
16:47
Étkezés és szklerózis multiplex - Van összeffügés? (WebBeteg)
A szklerózis multiplex súlyos, ideggyógyászati betegség, melynek oka még nem ismert, ezért érthető, hogy a szakorvosok minden úton igyekeznek a kórokozó tényezőket tisztázni. Egy nemzetközi vizsgálat során a korszerű élelmiszeripar néhány terméke gyanúba került a betegséggel kapcsolatban.
júl. 5
16:47
Hollywoodi sztárok Horvátországban (ATV)
Átlagos turistaként viselkednek a színészek.
júl. 5
16:48
Mentőhelikopterrel szállították el a fiatal nőt (HírTV)
Súlyosan megsérült az a fiatal nő, aki autójával árokba borult Hódmezővásárhely határában.
júl. 5
16:48
Szünetel a tengeren az olaj eltakarítása a Mexikói-öbölben (Gondola)
A viharos időjárás miatt egy hete nagyrészt szünetel az olajszennyezés eltakarítása a tengeren a Mexikói-öbölben és a fölöző hajóknak még napokig a kikötőkben kell vesztegelniük - hangzott el a CBS News hírcsatorna hétfői tudósításában
júl. 5
16:50
Izrael enyhített a gázai kereskedelmi zárlaton (Gondola)
Az izraeli kormány hétfőn enyhített a Gázai övezet kereskedelmi zárlatán, jelentősen csökkentve a továbbra is tilalmas, főként hadi célra is alkalmazható áruk körét
júl. 5
16:51
Mínuszba fordult a BUX zárás előtt (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,31 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 21.084,99 ponton zárt hétfőn.
júl. 5
16:51
Átalakul a Sanoma szervezeti struktúrája (Kreatív Online)
Közelíti egymáshoz online és offline portfolióit a Sanoma. Tematikusan rendezett kiadványcsoportok és a digitális szemlélet erősödése jellemzi a kiadót. Elbocsátást nem terveznek, egy új vezetői pozíciót alkotott a cég.
júl. 5
16:52
317 ház felépítéséhez járul hozzá a kormány (Gondola)
Aláírták a Belügyminisztérium, a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közötti együttműködési megállapodást.
júl. 5
16:54
Újabb ügyben nyomoz az ügyészség (Gondola)
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen a Fővárosi Főügyészség.
júl. 5
16:57
Mikola begyében vannak a szülészek (Privátbankár)
Mikola István szeretne tiszta helyzetet teremteni a szüléseknél, véget akar vetni annak a szokásnak, hogy a szülész orvosok egy része előre rögzített "tarifa" ellenében vezetnek le szüléseket. Erről a...
júl. 5
17:03
Kiakadt a nemzet orvosa: minden határon túlmegy a szülész tarifa (Alternatív Energia)
Mikola István szeretne tiszta helyzetet teremteni a szüléseknél, véget akar vetni annak a szokásnak, hogy a szülész orvosok egy része előre rögzített "tarifa" ellenében vezetnek le szüléseket. Erről a politikus hétfőn beszélt a Parlamentben, sajtótájékoztatón.
júl. 5
17:03
Csökkenhet a sérülékenységünk, ha tartjuk a deficitcélt (OTP) (Portfolio)
A 2010 egészére rögzített 3,8%-os hiánycél helyett - minden tényező változatlansága mellett - 4,6%-os deficit alakulhatott volna ki az államháztartásban, a dologi kiadások területén látható...
júl. 5
17:03
Akciók a boltokban: erre figyelj (Pénzcentrum)
Elindultak a nyári akciók, egyre több boltban találkozhatunk leértékelt termékekkel. A legfontosabb, hogy kiderüljön: miért került sort a leárazásra. Élelmiszereknél ilyen esetekben kiemelten fontos megnézni a minőségmegőrzési időt és mérlegelni, vajon az olcsóbban, nagyobb mennyiségben beszerzett árut el tudjuk-e fogyasztani a lejárati idő előtt....
júl. 5
17:03
Hőségriadó Olaszországban: napok óta 35 fok az átlag (ATV)
Szombaton hárman is életüket vesztették.
júl. 5
17:05
Ismét gárda ügyben nyomoz az ügyészség (Alternatív Energia)
Egy férfi ügyében nyomoz a Budapesti Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt a vasárnapi rendezvényen történtekkel összefüggésben - tudta meg a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől hétfőn.
júl. 5
17:05
Stabil forint, meglódult a korona (Portfolio)
Enyhe kilengéseket mutatott ma a forint a főbb devizákkal szemben, trendszerű elmozdulásról nem beszélhettünk, ahogy nemzetközi fronton is inkább nyugalom látszott az amerikai piac zárva tartása...
júl. 5
17:05
Az egész ország a Nemzeti Együttműködés lázában ég (ATV)
Kutyás, családi fotós, munkás paraszt motívummal ellátott nyilatkozatokat is lehet venni.
júl. 5
17:06
Ezrek meneteltek Tel-Avivban Gilád Salit szabadulásáért (Gondola)
Több mint tízezren vonultak fel hétfőn az izraeli nagyváros, Tel-Aviv központjában, hogy együttérzésükről biztosítsák a négy éve elrabolt katonát, Gilád Salitot
júl. 5
17:06
Együttműködik a Belügyminisztérium a segélyszervezetekkel (HírTV)
Együttműködési megállapodást írt alá a belügyminiszter a Magyar Vöröskereszttel és a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálattal az árvíz utáni újjáépítésben vállalt részvételről. Pintér Sándor szerint az árvízi védekezésben kiemelkedő munkát végzett a két karitatív szervezet és számítanak rájuk a helyreállításban és a kárenyhítésben is.
júl. 5
17:06
Majdnem megtriplázódott Oroszország folyó fizetési mérleg többlete (ProfitLine)
Csaknem megtriplázódott Oroszország folyó fizetési mérlegének első félévi többlete. A jegybank adatai szerint a szufficit 50,2 milliárd dollár volt, 2,8-szer több a tavaly első félévi 18 milliárdnál.
júl. 5
17:08
Egy ügyben nyomoz az ügyészség a gárdatüntetéssel kapcsolatban (Gondola)
Egy férfi ügyében nyomoz a Budapesti Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt a vasárnapi rendezvényen történtekkel összefüggésben - tudta meg a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől hétfőn az MTI
júl. 5
17:08
Szélcsend volt a forintpiacon is (ProfitLine)
A péntekinél kissé gyengébb árfolyamon stabilizálódott a forint hétfőn. Csendes forgalomban, különösebb piacmozgató hírek hiányában szűk tartományban mozgott a forint árfolyama, miközben a térség más devizái mérsékelten erősödő tendenciát vettek fel.
júl. 5
17:09
Az államháztartás első félévi hiánya 1.034 milliárd forint (Infostart)
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - június havi hiánya 297,4 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 293,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 7,4 milliárd forintos deficittel, míg az elkülönített állami pénzalapok 3,3 milliárd forintos szufficittel zártak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
júl. 5
17:09
Tovább halasztják a médiaszabályozás átalakítását (Kreatív Online)
Az országgyűlés hétfői ülésén ismételten elhalasztották a médiát szabályozó hivatalokról és testületekről szóló törvény záróvitáját. Az ok a köztársasági elnök személye lehet.
júl. 5
17:10
Mikola István megregulázná a szülésért előre pénzt kérő orvosokat (Gondola)
Mikola István szeretne tiszta helyzetet teremteni a szüléseknél, véget akar vetni annak a szokásnak, hogy a szülész orvosok egy része előre rögzített "tarifa" ellenében vezetnek le szüléseket
júl. 5
17:12
A szerb elnök szerint lelassult az EU-integráció (Gondola)
A szerb elnök és az Európai Tanács elnöke hétfői belgrádi találkozójukon egyetértett abban, hogy Szerbia jövője egyértelműen az Európai Unióban van, Boris Tadic ugyanakkor elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy "lelassult az európai integrációs folyamat" - közölte a szerb elnöki hivatal
júl. 5
17:14
Sport, de csak ésszel (Gondola)
A sportolás szerencsére egyre népszerűbb mind a fiatalok, mind az idősebbek körében, hiszen egészségmegőrző hatása vitathatatlan.
júl. 5
17:15
Már csak Venezuela kockázatosabb Görögországnál (Privátbankár)
Görögország immár a világ második legkockázatosabb adós országa Venezuela után, de a felső tízes mezőnyben négy kelet-európai szuverén adós is van
júl. 5
17:15
Tarts otthon Costust! (Édenkert)
A Costus a gyömbérfélék (Zingiberaceae) családjába tartozó évelő növény. Nagyra megnő így gondoskodni kell számára megfelelő helyről. Színes virágai miatt tartják, amelyek harang alakúak, és akár 20 cm-re is megnőhetnek.
júl. 5
17:17
Túlléptük az éves hiányt: 118 százalék a deficit (Privátbankár)
Az államháztartás hiánya júniusban 297,4 milliárd forint, az első féléves deficit 1033,6 milliárd forint, az éves előirányzat 118,8 százaléka
júl. 5
17:17
A közönséges cickafark (Achillea millefolium) (Édenkert)
A közönséges cickafark (Achillea millefolium) Európában illetve Nyugat Ázsiában őshonos évelő növény. Európában gyakran gyomnak nyilvánítják, de keleten fontos növénynek számít, mivel óriási szerepet játszik a I Ching jövendölésekben. Tudjunk meg még több érdekességet erről a sokak által jelentéktelennek tartott csodálatos virágról!
júl. 5
17:19
14 napig tárgyalnak az IMF-hitelünkről (Privátbankár)
Megkezdődik az  egyeztetés a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió (EU) delegációjának vezetői és a magyar kormány között a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetésével - nyilatkozta Matolcsy Gyö...
júl. 5
17:21
A neten böngészhetjük a könyvtárakat (Spa Trend Online)
Elektronikus dokumentumtár kialakítására 77 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert három, Győr-Moson-Sopron megyében működő könyvtár. A fejlesztés eredményeként a közös internetes portálról elérhető lesz 67 ezer dokumentum, egyebek között kották, hangoskönyvek, videokazetták, tanulmányok és önkormányzati újságok cikkei - mondta Mennyeiné Várszegi Judit projektvezető az MTI-nek…

Keresés