2010. július 5. hétfő

júl. 5
17:21
Lemondásra szólították fel a Videoton-vádlottat a szocialisták (Alternatív Energia)
Az MSZP székesfehérvári és városkörnyéki szervezete és közgyűlési frakciója azt ajánlja Viniczai Tibornak (MDF), hogy amíg a Videoton FC Kft.-vel kapcsolatos ügy egyik vádlottjaként nem tisztázódott a szerepe, ne vállaljon "olyan teljes körű feddhetetlenséget megkívánó szerepkört, mint a magyar koronázóváros polgármestersége."
júl. 5
17:21
Közel 4 milliárd forintért veszi meg az FHB az Allianz Bankot (Portfolio)
Az FHB bejelentette, hogy a társaság korábbi, 2010. június 17. napján kelt rendkívüli tájékoztatásában foglaltaknak megfelelően, az FHB Jelzálogbank Nyrt. és az Allianz Hungária Biztosító Zrt. által...
júl. 5
17:21
50%-os inflációra számítanak: több ezren tüntetnek Indiában (ATV)
Országszerte leállt a tömegközlekedés.
júl. 5
17:23
Jelentős büdzséhiánnyal kezdett az Orbán-kormány (3.) (Portfolio)
Idén júniusban négy éve a legnagyobb, 297.4 milliárd forintos államháztartási hiány alakult ki, ezzel kezdte meg működését a második Orbán-kormány - tette közzé a júniusi államháztartási...
júl. 5
17:24
Nem adtak üzemanyagot az iráni utasszállítóknak (HírTV)
Iráni médiajelentések szerint a perzsa állam utasszállítóit több országban sem akarták üzemanyaggal feltankolni hétfőn. A tudósítások szerint Németországban, Nagy-Britanniában, az Egyesült Arab Emirátusokban is Kuvaitban is hiába próbálkoztak a repülők. Az iráni légitársaság főtitkára szerint amióta az amerikai elnök, Barack Obama a múlt héten életbe léptette a legszigorúbb szankciókat Teheránnal…
júl. 5
17:24
BUX: -0,22 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,31 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 21
júl. 5
17:25
Felejthető napon van túl a tőzsde (Portfolio)
Az amerikai kereskedés hiányában érdektelen kereskedés zajlott ma a régiós piacokon. A BUX index így nem meglepő módon összehozta az év legkisebb forgalmú napját, melyen 0.2%-os mínuszban zárt,...
júl. 5
17:26
Londoni elemzők: Görögország a világ második legkockázatosabb adósa (Gondola)
Görögország immár a világ második legkockázatosabb adós országa Venezuela után, de a felső tízes mezőnyben négy kelet-európai szuverén adós is van - áll az egyik vezető londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport negyedéves összesítésében
júl. 5
17:27
Lehet még jó az aratás (Infostart)
Az árvíz, a belvíz és a természeti csapások ellenére bízik abban az agrárgazdaságért felelős államtitkár, hogy exportra is jut majd minőségi étkezési búza az idei termésből. Czerván György arról is beszélt, hogy eddig hat megyében kezdődött meg a betakarítás.
júl. 5
17:27
Nemzetközi lett az IBS (Kreatív Online)
Az Oktatási Minisztérium nemzetközi jellegű felsőoktatási intézménnyé minősítette az International Business Schoolt.
júl. 5
17:28
Az államháztartás első félévi hiánya 1.034 milliárd forint (Gondola)
Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélkül számolt pénzforgalmi – hiánya júniusban 297,4 milliárd forint, az első féléves deficit 1
júl. 5
17:29
Régiós pr-megbízás a Full Tilt Pokertől (Kreatív Online)
A Full Tilt Poker többfordulós tenderen választotta ki partnerét a márka pr-kommunikációjára. Reklám- és médiaügynökséget már korábban választott a cég.
júl. 5
17:39
Jégeső és viharos szél csap le ismét az országra (Infostart)
Jelentős mennyiségű csapadékot, jégesőt, viharos szelet hoz a hidegfront, amely holnap-holnapután vonul végi az országon. Keddre a Dunántúl nagy részére narancsszínű riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 5
17:39
Matolcsy: keddtől egyeztet az IMF és az EU delegációjával a tárca (ProfitLine)
Megkezdődik az egyeztetés a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió (EU) delegációjának vezetői és a magyar kormány között a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetésével - nyilatkozta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn az MTI-nek.
júl. 5
17:41
Árfolyamplafon a svájci frank alapú jelzáloghiteleknél az FHB-nál (ProfitLine)
Az FHB Bankcsoport, korlátot szabva a hiteltörlesztési árfolyamnak, mérsékli a lakosság svájci frank jelentős árfolyamváltozása miatt várható törlesztési nehézségeit - közölte az FHB Jelzálogbank hétfőn az MTI-vel.
júl. 5
17:42
Tovább gyűrűzik az erzsébetvárosi ingatlanpanama (HírTV)
A Fővárosi Főügyészség elrendelte a nyomozást három újabb erzsébetvárosi ingatlan eladása kapcsán, Vattamány Zsolt, a Fidesz kerületi frakcióvezetőjének feljelentése alapján. A feljelentés szerint jelentős kár érte az Almássy téri Szabadidőközpont, az Akácfa utcai öregek otthona és a Kertész utca 23-as számú épület eladása, illetve apportálása kapcsán az önkormányzatot. A nyomozást a Budapesti…
júl. 5
17:42
Csak néhány napra kapcsolunk ki? - galériával (Gondola)
– A 18-64 évesek kétharmada tervez idén nyaralást, bár a fiatalok csupán néhány napot szánnak egy-egy utazásra.
júl. 5
17:43
BÉT - Az utolsó percekben fordult mínuszba a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,31 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 21.084,99 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,2 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények az erősödő Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
júl. 5
17:44
CAD/CHF A paritás alatt (HírTV)
A CAD/CHF ismét benézett a paritás alá, és a 0,9910-es minimumot vette célba. A kereskedök szerint 0,99 alatt veszteségekkel kell számolni a 0,9776-os éves mélypontig. A frank csaknem minden devizával szemben erösödött. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
júl. 5
17:46
Javuló mexikói fogyasztói bizalom (HírTV)
A mexikói fogyasztói bizalom mutatója 84,6 pontról 87,5 pontra javult, meghaladva ezzel a 84,3 pontos elörejelzést. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
júl. 5
17:48
Diéta irritábilis bél szindrómában szenvedőknek (WebBeteg)
Nem egyszerű megtalálni a helyes étrendet az irritábilis bél szindrómában szenvedőknek, hiszen bizonyos ételek hatására a tünetek erősödhetnek, ám az azokat kiváltó élelmiszerek listája egyénenként változhat.
júl. 5
17:48
Megkönnyíti a jelzáloghitelesek életét az FHB (HírTV)
Keddtől, várhatóan három hónapig, 205 forinton maximálja az FHB a svájci frank alapú jelzáloghitelek törlesztőrészletét – tudatta a pénzintézet hétfőn. A közleményből kiderül, hogy ha a tényleges árfolyam ennél alacsonyabb, akkor azt alkalmazzák a részletek elszámolásakor. A kedvezményes kurzust akkor függesztik fel, ha az MNB hivatalos frank középárfolyama a megelőző egy hónapban meghaladja...
júl. 5
17:51
205 forinton számolja az FHB a frankhitelt (Privátbankár)
Az FHB Bankcsoport, korlátot szabva a hiteltörlesztési árfolyamnak, mérsékli a lakosság svájci frank jelentős árfolyamváltozása miatt várható törlesztési nehézségeit - közölte az FHB Jelzálogbank hétf...
júl. 5
17:53
Mintha ki se nyitott volna ma a tőzsde (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,31 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 21.084,99 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,2 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények az ...
júl. 5
17:55
A BKV csúszik lefelé: 23 milliárd a veszteség (Privátbankár)
A BKV a 2009-es évet 23 milliárd 525 millió forintos veszteséggel zárta, amely 17 milliárd forinttal rosszabb, mint az egy évvel korábbi - derül ki a BKV 2009. évi beszámolójából.  Az MTI birtokába hé...
júl. 5
17:57
A BKV vesztesége 23,5 milliárd forint volt 2009-ben (Infostart)
A BKV a 2009-es évet 23 milliárd 525 millió forintos veszteséggel zárta, amely 17 milliárd forinttal rosszabb, mint az egy évvel korábbi - derül ki a BKV 2009. évi beszámolójából.
júl. 5
17:57
Verrasztó Evelyn: Alakul a formám (Infostart)
Tavalyi világcsúcsai után Verrasztó Evelyn egyelőre nem döntötte el, hogy hány számban indul augusztusban margitszigeti úszó Európa-bajnokságon. Mostani formáját a szerdán kezdődő országos bajnokságon mérik majd fel - mondta el az InforRádiónak a sportolónő.
júl. 5
17:57
Csonkolás Mohamed miatt (Kripto Akadémia)
Megcsonkítottak iszlám szélsőségesek egy keresztény főiskolai docenst Indiában, mert állítólag sértő kifejezésekkel illette Mohamed prófétát egy általa összeállított feladatsorban - tette közzé hétfőn a The Times of India című napilap.
júl. 5
17:57
Hankiss: társadalmi szerződésre van szükség + videó (ATV)
A szociológus szerint felelősen gondolkodó állampolgárok sokat javíthatnak a helyzeten.
júl. 5
18:00
A BKV vesztesége 23,5 milliárd forint volt 2009-ben (Gondola)
A BKV a 2009-es évet 23 milliárd 525 millió forintos veszteséggel zárta, amely 17 milliárd forinttal rosszabb, mint az egy évvel korábbi - derül ki a BKV 2009
júl. 5
18:00
Súlyosan sérült egy munkás a Krisztina térnél (HírTV)
Súlyos sérüléseket szenvedett az a munkás, aki beleesett egy munkagödörbe a főváros I. kerületében, a Krisztina térnél.
júl. 5
18:02
Törvény rögzíti, hogy nem lép hatályba a tavaly elfogadott Ptk (Gondola)
Törvényt hozott az Országgyűlés hétfőn arról, hogy a parlament által tavaly elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk
júl. 5
18:02
Az egész éves előirányzat felett az államháztartás hiánya (HírTV)
Az államháztartás hiánya június végén - az önkormányzatok nélkül - a teljes évre tervezett előirányzat 118,8 százaléka, 1033,6 milliárd forint volt, szemben az egy évvel ezelőtt 87,9 százalékkal - tudatta hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ugyanez a helyzet a központ költségvetésben is: a tavalyi 96,8 helyett 122,2 százalék.
júl. 5
18:09
Újra lehet buktatni (Privátbankár)
Az Országgyűlés döntése értelmében ismét lehetőség lesz a második év végén évfolyamismétlésre utasítani a diákokat, ha a nevelőtestület úgy ítéli meg
júl. 5
18:11
Döntöttek a versenytörvényről és az egyszerűsített foglalkoztatásról (Privátbankár)
A munkaadók által korábban kifogásolt naponkénti elektronikus bejelentési kötelezettség nem változik, viszont a munkavállalóknak és a munkaadóknak is több ponton előnyösebb az új, egyszerűsített fogla...
júl. 5
18:12
Venezuela mögött Görögország a világ második legkockázatosabb adósa (ProfitLine)
Görögország immár a világ második legkockázatosabb adós országa Venezuela után, de a felső tízes mezőnyben négy kelet-európai szuverén adós is van, köztük három EU-tag - áll az egyik vezető londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport hétfőn ismertetett negyedéves összesítésében.
júl. 5
18:14
1.000 milliárd forint felett az államháztartás első féléves hiánya (ProfitLine)
Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélkül számolt pénzforgalmi – hiánya júniusban 297,4 milliárd forint, az első féléves deficit 1.033,6 milliárd forint, az éves előirányzat 118,8 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
júl. 5
18:15
Lengyel, orosz, két jó barát? (Kripto Akadémia)
Az orosz államfő "szívélyesen üdvözölte" a lengyel elnökválasztás győztesét, Bronislaw Komorowskit.
júl. 5
18:15
Méltó helyre kerül a Parlamentben is a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés elnöke lapunknak úgy nyilatkozott, hogy szerdától már látható lesz a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata a Képviselői Irodaházban is, várhatóan az aulában helyezik el. A Parlamentben egyelőre még keresik a "megfelelő és méltó helyet".
júl. 5
18:15
Ez a vodkától van? Tucatból egy orosz még hisz a vébégyőzelemben! (Pénzcentrum)
Meglepő eredménnyel zárult az orosz Levada Center által június 18-22. között végzett közvélemény-kutatás. A válaszadók 8%-a úgy vélte, hogy az orosz válogatott nyeri a labdarúgó-világbajnokságot, pedig a csapat ki sem jutott a tornára, mivel elbukta a Szlovénia elleni pótselejtezőt....
júl. 5
18:18
Záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A német szolgáltatási index 54,6 pontról 54,8 pontra javult (elörejelzés: 54,6 pont). Az EU-s szolgáltatási index 55,4 pontról 55,5 pontra emelkedett, miközben az elemzök 55,4 pontos értéket vártak. A brit index: 54,4 pontos értéket hozott a várt 55,1 pont helyett (elözö: 55,4 pont). Az amerikai ünnepnapra való tekintettel ma nem tettek közzé adatokat a tengerentúlról. A CAD/CHF ismét benézett a…
júl. 5
18:18
A hivatalos eredmény szerint is Komorowski az új lengyel elnök (Gondola)
Bronislaw Komorowskit, a kormányzó Polgári Platform (PO) jelöltjét nyilvánította az elnökválasztás győztesének a lengyel országos választási bizottság
júl. 5
18:20
Gyurcsányéknak nem teszik, hogy másnak sikerülhet? (HírTV)
Ellenzéki össztűz a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat kötelező kifüggesztésére. A közigazgatási miniszter szerint a parlamenti ellenzék egy darab papírban találta meg Magyarország első számú közellenségét.
júl. 5
18:21
Aláírták az FHB-Allianz megállapodást (Infostart)
Aláírták a hosszú távú exkluzív stratégiai együttműködésre, illetve az Allianz Bank Zrt. az FHB-nak történő értékesítésére és átadására vonatkozó szerződéseket. A tranzakció teljesülésére - számos ilyenkor szokásos előfeltétel teljesítésétől függően - 2010. szeptember 30. napjáig bezárólag kerülhet sor a felek szándéka szerint.
júl. 5
18:33
Ptk.-tól az emelt szintű érettségiig: határozott az Országgyűlés (Infostart)
Törvényt hozott az Országgyűlés hétfőn arról, hogy a parlament által tavaly elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) nem lép hatályba. A képviselők többek között döntöttek arról is, hogy a kormány rendeletben határozza meg, mely tárgyakból kell emelt szintű érettségit tenni a felsőoktatási intézménybe történő felvételhez.
júl. 5
18:33
Komorowski győzött Lengyelországban (Kripto Akadémia)
Bár még nem hozták nyilvánosságra a végeredményt, a vasárnapi lengyel választásokat a liberális Polgári Platform jelöltje, Bronislaw Komorowski nyerte meg a konzervatív Jaroslaw Kaczynski ellenében.
júl. 5
18:33
Politikai gyilkosságok előzték meg a mexikói választásokat (ATV)
Új kormányzókat és polgármestereket választottak.
júl. 5
18:35
Kevesebb a politikai fogoly Kubában (Kripto Akadémia)
Kubában az 1959-es forradalom óta most a legalacsonyabb a politikai foglyok száma - állította egy ellenzéki csoport, ám hozzátette: ugyanakkor az önkényes, rövid időtartamú őrizetbe vételek száma nőtt.
júl. 5
18:35
Ejtőernyősöket szállító repülő zuhant le Romániában (ATV)
Hárman kiugrottak, tízen meghaltak.
júl. 5
18:36
A villamosmegállóban várakozók közé hajtott (HírTV)
Két ember megsérült, mikor villamosmegállóba hajtott egy gépkocsi a Róbert Károly körúton.

Keresés