2010. augusztus 13. péntek

aug. 13
14:18
Csak a törölköző takarta a szexi divattervezőt (Blikk)
Már akkor tudtuk, hogy nincs gondja a külsejével, amikor expasijával sétálgatott a tengerparton. Erre erősít rá az a felvétel, amely Marc Jacobsról az egyik amerikai divatmagazin számára készült.
aug. 13
14:21
Az árokba borult a terepjáró (HírTV)
Előzés után megcsúszott, majd több fának is nekiütközve az árokba borult egy honvédségi terepjáró a 44-es úton, Kondorosnál – értesült a HavariaPress.
aug. 13
14:21
Szórakozásból rombolt le egy afganisztáni épületet három lengyel katona (Gondola)
Szórakozásból rombolt le egy elhagyatott afganisztáni házat három lengyel katona az egyik varsói napilap honlapján pénteken közzétett videó tanúsága szerint
aug. 13
14:24
Jégeső is jöhet még ma (Alternatív Energia)
Pénteken észak-keleten csökken, dél felől pedig átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, emellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.
aug. 13
14:24
Akadnak még hiányosságok az áramszolgáltatóknál (Pénzcentrum)
A Magyar Energia Hivatal (MEH) 2010. augusztus 11-én értékelte a villamos energia elosztó hálózati és az egyetemes szolgáltatói engedélyesek 2009. évi ügyfélkapcsolati szolgáltatásminőségének színvonalát....
aug. 13
14:24
V. kerületi beruházások: 3 főt visszahívtak a Tervtanácsból + videó (ATV)
Amiért támogatták az új beruházásokat.
aug. 13
14:26
OMSZ: felhőszakadás, jégeső is valószínű (ATV)
Szombaton sok lesz a napsütés.
aug. 13
14:27
Már csak a görög gazdaság zsugorodik (Privátbankár)
Az eurózónában és az egész Európai Unióban egyaránt 1 százalékkal bővült a GDP a második negyedévben éves bázison, ez 3 és fél éve a legerősebb növekedés
aug. 13
14:27
Javulóban a kelet-európai régió gazdasága (ProfitLine)
A gazdasági helyzet javulását jelzik a több térségbeli országban pénteken ismertetett előzetes GDP adatok, amelyek rendre jobbak lettek a vártnál: robusztus növekedés Csehországban, további GDP-emelkedés Szlovákiában, visszahúzódó recesszió Romániában, csökkenő mínuszok Bulgáriában.
aug. 13
14:29
A King´s City céljai ugyanazok, mint a kormányé (Privátbankár)
A munkahelyteremtés, beruházás-ösztönzés olyan, az új kormány által nevesített célok, amelyek megegyeznek a King´s City projekt célkitűzéseivel - írja a projekt alapítója
aug. 13
14:29
Tartja magát az ezüst ára (ProfitLine)
Egyelőre úgy néz ki, hogy bent tud maradni a háromszög alakzatban az ezüst árfolyama. Ez a bennmaradás szerdán került igazán veszélybe, amikor az árfolyam kinézett a trendvonal alá, de zárásra végül sikerült pont a támasz szintig 17.795-ig visszahúzni. (Solar Capital)
aug. 13
14:31
Még nem lefutott ügy a sukorói King's City projekt (ProfitLine)
A sukorói King's City projekt gazdái továbbra is bíznak abban, hogy a kormánnyal együttműködve, egy átlátható folyamat keretében megvalósulhat a projekt.
aug. 13
14:36
Megasztár: Nem sikerült Angyalka bosszúja - videó (Blikk)
aug. 13
14:36
A Fideszt keresi az MSZP Miskolcon (Infostart)
Van-e Fidesz Miskolcon? - erre a kérdésre keresett választ Mokrai Mihály, az MSZP miskolci szervezetének alelnöke, a miskolci Fidesz-iroda előtt megtartott sajtótájékoztatóján pénteken.
aug. 13
14:36
Kisebb motorral, de nem középen – jön a legújabb Corvette (Auto Pult)
Az utóbbi időben szárnyra kaptak olyan pletykák, hogy a Chevrolet Corvette következő generációjának képviselői középmotoros felépítésűek lesznek. Azonban most úgy tűnik, hogy ennek valóságtartalma csekély - legalábbis a General Motors minden effélét tagad. Karl-Friedrich Stracke, a GM globális járműtervezési részlegének elnöke elmondta, hogy
aug. 13
14:39
Overdose elvesztette patkóját, de nincs veszélyben hétvégi versenye (Gondola)
A 13 versenyén veretlen Overdose péntek reggel tréning közben elvesztette egyik patkóját, de szombaton pótolják, így nincs akadálya annak, hogy vasárnap a budapesti Kincsem Parkban rajthoz álljon
aug. 13
14:39
NZD/USD Oda a nyereség (HírTV)
Az NZD/USD devizapár az európai kereskedés kezdetekor még jelentős nyereségeket könyvelt el, ám ezeket vissza is adta a piacnak. Nemsokára várható a 200 napos vonal tesztje. Áttörése esetén elérhetővé válhat a 0,7026-os terület. (OT-www.globalfx.hu)
aug. 13
14:41
Kényszerítés kísérlete miatt vádat emeltek a VÉSZ elnöke ellen (Gondola)
Kényszerítés kísérlete miatt emelt vádat Éliás Ádám, a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) elnöke ellen az ügyészség, amiért az elnök tavaly júliusban ultimátumot intézett a magyarországi bankokhoz, követelve az árverezési és kilakoltatási moratórium bevezetését
aug. 13
14:41
Dara, Kis és Gyurta Gergely is döntőt úszik délután (HírTV)
Folytatták jó szereplésüket a magyar sportolók a budapesti úszó-, műugró- és szinkronúszó-Európa-bajnokságon. A délelőtti selejtezőket követően több számban is találkozhatunk majd úszóinkkal és műugróinkkal.
aug. 13
14:42
Szexbotrány a Magyar Gárdában (Alternatív Energia)
Lemondott a Magyar Gárda főkapitánya, Kiss Róbert. A STOP tegnap hívta fel a figyelmet arra a videóra, amelyen a főkapitány szenvedélyesen csókolózik egy nővel, aki nem a felesége. Az új országos vezető megválasztásáig Kiss Róbert két helyettese megosztva irányítja a szervezetet.
aug. 13
14:42
Halálvölgyek Nyugat-Kínában (Kripto Akadémia)
Mintegy harminc halottja és eltűntje van a legutóbbi nyugat-kínai felhőszakadásoknak, áradásoknak és földcsuszamlásoknak, ezrek vannak a víz fogságában; Csoucsü (Zhouqu) megyében már 1156 holttestet találtak meg - jelentette pénteki összefoglalójában a Hszinhua hírügynökség.
aug. 13
14:42
Végre nőtt a kiskereskedelmi forgalom az USA-ban (Portfolio)
Júliusban a különböző árengedményeknek és egyéb akcióknak köszönhetően 0.4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az USA-ban - jelentette az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium. Tekintettel arra,...
aug. 13
14:42
Reagált a TIR Biztosító - Mi igaz a kivonulási tervekből? (Pénzcentrum)
Ellentétben a tegnap megjelentetett hírekkel, nem tervezi a TIR Biztosító Egyesület a piacról történő kivonulását. A társaság a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz....
aug. 13
14:44
Van-e Fidesz Miskolcon? (Alternatív Energia)
Van-e Fidesz Miskolcon? - erre a kérdésre keresett választ Mokrai Mihály, az MSZP miskolci szervezetének alelnöke, a miskolci Fidesz-iroda előtt megtartott sajtótájékoztatóján pénteken.
aug. 13
14:45
Sátorfosztogatókat kaptak el a Szigeten (Privátbankár)
Egy szlovák és egy román sátorfosztogató csoportot is sikerült felszámolnia a Sziget fesztivál biztonsági szolgálatának; kenyérbe rejtik az alkoholt, szendvicsbe a drogot - mondta Lasz György, a rende...
aug. 13
14:54
Megtaláltuk a legjobb csajokat a Szigeten! (Blikk)
A szemfüles fesztiválozó nem csak a fellépő sztárokba, hanem néhanapján a világ legszebb lányaiba is belebotolhat. A Szigeten fotózták az egyik divatmagazin őszi kollekciójának ruháit, amelyekbe Mihalik Enikőt, Ebergényi Rékát és Molnár Julit bújtatták. Igen, őszi, tehát nem túl szellős darabokról van szó, miközben a hőmérséklet jócskán meghaladta a harminc fokot...
aug. 13
14:54
Csók közben kábította el áldozatát (Blikk)
Rablás miatt folytatnak eljárás egy 37 éves miskolci nővel szemben. A gyanúsított a napokban ittas állapotban lévő alkalmi ismerősét annak lakásán csók közben elkábította, majd a sértett értékeivel távozott a helyszínről.
aug. 13
14:57
USA: júliusi fogyasztói árak 0,3 % (HírTV)
A júliusi fogyasztói árak mutatója 0,3 %-os értéket hozott (előrejelzés: +0,2 %, előző érték: -0,1 %). (OT-www.globalfx.hu)
aug. 13
14:59
USA: júliusi kiskereskedelmi forgalmak 0,4 % (HírTV)
A júliusi amerikai kiskereskedelmi forgalmak mutatója 0,4 %-os értéket hozott (előrejelzés: +0,5 %, előző érték: -0,5 %). (OT-www.globalfx.hu)
aug. 13
15:00
Csók közben kábította el áldozatát egy miskolci nő (Alternatív Energia)
Rablás miatt folytatnak eljárás egy 37 éves miskolci nővel szemben, a gyanúsított a napokban ittas állapotban lévő alkalmi ismerősét annak lakásán csók közben elkábította, majd a sértett értékeivel távozott a helyszínről - tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t.
aug. 13
15:00
USA - 0,3 százalékos volt az infláció júliusban (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júliusban a júniusi 0,1 százalékos csökkenést követően. Éves szinten az áremelkedés mértéke 1,2 százalék volt.
aug. 13
15:00
Radicová: más EU-államok is fontolgatták Athén megsegítésének elutasítását (Portfolio)
A szlovák miniszterelnök szerint a pozsonyi kormány mellett más EU-tagállamok kormányai is fontolgatták, hogy nem járulnak hozzá a bajba jutott Görögország megsegítéséhez. Mind az Európai...
aug. 13
15:00
"Sokan mondták, egy ilyen szép lány csak azért akarhat tőlem valamit, mert híres vagyok" - magyar sztár összeköltözik kedvesével (ATV)
Veres Róbert, alias Mc Dc már négy hónap járás után felvetette barátnőjének, hogy költözzenek össze, mert máshogy nem tudnak eleget találkozni.
aug. 13
15:01
Már csak a holttestét találták meg (HírTV)
Már csak a holttestét találták meg annak az idős férfinak, aki pénteken dél körül merült el a Balatonban Révfülöpnél.
aug. 13
15:02
Nyomda: összeférhetetlenség miatt távozik az igazgatósági tag (Portfolio)
Dr. Arnold Mihály, az Állami Nyomda Nyrt. Igazgatóságának tagja, kormánytisztviselői kinevezése és a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény vonatkozó rendelkezése miatt, az Állami Nyomda...
aug. 13
15:02
Újabb fordulat: a lelőtt rendőr is részt vehetett bűncselekményben (ATV)
A nyomozók véletlenül sem akarnak a móri bankrablásnál elkövetett hibába esni.
aug. 13
15:03
USA: most már emelkedtek a fogyasztó árak (Privátbankár)
Az Egyesült Államokban 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júliusban a júniusi 0,1 százalékos csökkenést követően. A maginfláció - az energia és az élelmiszerek nélkül számolt adat - 0,1 száz...
aug. 13
15:12
Nézd meg Ferihegy sosem látott részeit! (Blikk)
Most bepillantást nyerhetsz a Ferihegyi repülőtér olyan részeibe is, ahová még az ott dolgozók mindegyike sem juthat el!
aug. 13
15:12
Újabb autós üldözés volt Budapesten a Sziget környékén (Infostart)
A csütörtöki után újabb autós üldözés volt Budapesten pénteken: a Sziget fesztivál miatt felállított egyik ellenőrző pontnál egy autós nem állt meg a rendőri karjelzésre és elhajtott.
aug. 13
15:14
Dolgozni akar az őrült steward (Blikk)
A fellegekbe vágyik, de a földön hét év börtönt is kaphat
aug. 13
15:15
Megemlékezések a berlini fal felhúzásának 49. évfordulóján (Gondola)
Ne hagyjuk feledésbe merülni városunk megosztottságának évtizedeit és a szörnyű berlini fal emlékét, s így is erősítsük a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság megbecsülését - hangoztatta pénteken a berlini fal felhúzásának 49
aug. 13
15:17
Sok lesz a napsütés, szórványosan zápor és 29, 34 fok várható (Gondola)
Pénteken északkeleten csökken, dél felől pedig átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, emellett több-kevesebb napsütésre is számíthatunk
aug. 13
15:18
Fosztogatják a sátrakat a Szigeten (Alternatív Energia)
Egy szlovák és egy román sátorfosztogató csoportot is sikerült felszámolnia a Sziget fesztivál biztonsági szolgálatának; kenyérbe rejtik az alkoholt, szendvicsbe a drogot - mondta Lasz György, a rendezvény biztonsági főnöke pénteken az MTI-nek.
aug. 13
15:18
Peresz köszönetet mondott Romániának (Kripto Akadémia)
Simon Peresz izraeli államfő megköszönte pénteken Bukarestben a román államnak, hogy vállalja a második világháborús történelmének kegyetlenségeit és igazságtalanságait, amikor zsidóságuk miatt gyilkoltak le ártatlan embereket.
aug. 13
15:18
Brutális kizsákmányolás! - A gazdagoknál landolnak a szürke jövedelmek (Portfolio)
Arra a megdöbbentő eredményre jutott egy friss kínai tanulmány, hogy a hivatalos jövedelemstatisztikák nem fedik a valóságot, a gazdagabb társadalmi rétegek pedig a fő nyertesei a GDP 30 százalékát...
aug. 13
15:18
20 ezer forinttal alacsonyabb havi törlesztő? Kamatot vágott a Raiffeisen Bank (Pénzcentrum)
Az elmúlt hónapokban drasztikusan csökkentek a forint lakás hitelkamatok. A forint lakáshitelek éves kamata már alig haladja meg a 8%-ot, miközben a múlt év decemberében még több, mint 12% volt. Ennek a folyamatnak részeként tovább csökkentette lakossági jelzáloghiteldíjait a Raiffeisen Bank. Az újonnan folyósított forint alapú lakásvásárlási célú hitelek esetében 80, szabad felhasználású…
aug. 13
15:20
Újabb autós üldözés Budapesten (Alternatív Energia)
A csütörtöki után újabb autós üldözés volt Budapesten pénteken: a Sziget fesztivál miatt felállított egyik ellenőrző pontnál egy autós nem állt meg a rendőri karjelzésre és elhajtott.
aug. 13
15:20
Megnyugszik-e Amerika a kiskereskedelmi adatok után? (Portfolio)
A tegnapi napon sem tudtak érdemben korrigálni az amerikai részvénypiacok, a határidős indexek közül a Dow 2, az S&P 500 1.5, a Nasdaq 100 5 pontos mínuszban áll. Az a kérdés a mai napon, hogy...
aug. 13
15:30
Mi lett a sorsa a sarkvidéki kutató 100 éves whiskyjének? (Infostart)
Felnyitották az Antarktisz jegében több mint száz éven át pihenő whiskysládát pénteken Új-Zélandon. A whiskyt valószínűleg senki nem fogja megkóstolni, csak a Mackinlay's márkát forgalmazó skót szeszfőzde ízmesterei vizsgálják majd meg a mintákat, hogy eldöntsék, újra elő lehet-e állítani.
aug. 13
15:33
A Sziget bejáratától az Attila útig üldözték (HírTV)
Motoros rendőrök vették üldözőbe péntek délben azt az autóst, aki a Sziget fesztivál bejáratánál lévő ellenőrzőpontnál nem állt meg a közúti ellenőrzésre utaló rendőri karjelzés ellenére. A jogosítvánnyal nem rendelkező vezetőt a Attila úton fogták el - értesült a HavariaPress.

Keresés