2010. augusztus 2. hétfő

aug. 2
13:14
USD/CAD A támogatás tesztje (HírTV)
Az USD/CAD eddig nem tudta átlépni az 1,0220-as értéket. Az elemzök szerint erös támogatásról van szó. A kanadai dollár továbbra is erös maradhat, és célba vehetik az 1,0140-es értéket. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
aug. 2
13:14
Jön az alkonyat a spanyol szolárpiacon (Portfolio)
A spanyol kormányzat csökkenteni kíván a napenergia-hasznosításra nyújtott támogatások mértékén, az indoklás szerint a szektorban zajló technológia fejlődés és a kedvezőtlen költségvetési helyzet...
aug. 2
13:14
Szándékosan gázolt az ámokfutó (ATV)
Nem magyarázza az elkövető tettét az általa hangoztatott védekezés, mely szerint csak azért nem állt meg a vele szemben intézkedő rendőröknek, mert nem volt jogosítványa, hiszen ez önmagában csak szabálysértésnek minősült volna – vélekedett Tarjányi Péter, aki szerint a gázoló autójában talált kábítószer ennél sokkal ésszerűbb magyarázat.
aug. 2
13:16
Szekeres nem számít rá, hogy megkeresik (HírTV)
Még nem hallgatták meg Szekeres Imre volt honvédelmi minisztert az előző kormány alatt a Honvédelmi Minisztériumban történt korrupciós ügyekkel kapcsolatban. Szekeresnek a Hír Televízió kérdéseire adott válaszaiból kiderült: nem is számít rá, hogy a nyomozás során megkeresik.
aug. 2
13:18
NOK/USD Gap (HírTV)
A NOK/USD az 0,1663-as ellenállás elött mozog. A piaci szereplök szerint a bizonytalanság veszteségekre utal, miután a devizapár nem tudta eldönteni, merre menjen. A norvég koronát megviseli a kamatkilátások is. A lehetséges gapzárás után (0,1645) támogatás 0,1630-nál található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
aug. 2
13:21
Új elnöke van a MÁV-nak (Privátbankár)
2010. augusztus elsejétől Szarvas Ferenc vette át a nemzeti vasúttársaság elnök-vezérigazgatói posztját. Az új vezető szerint paradigmaváltásra van szükség a közösségi közlekedésben és a MÁV Zrt. műkö...
aug. 2
13:24
Börtönbe vezetett az ittas sofőr (BorsOnline)
Két éven belül ötször fogták meg jogosítvány nélkül a járdánházi Cs. Lajost, legutóbb ráadásul ittasan vezetett.
aug. 2
13:24
Tejbegrízes süti törökösen (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 l tej (1,5 %-os is jó) 10 dkg búzadara rum vagy likőr gusztus szerint 1 csomag tortazselé (12 g) 3 csomag vaníliás cukor folyékony édesítőszer
aug. 2
13:27
Ahmadinezsád iráni elnök tévévitára hívta Obamát (Infostart)
Tévévitára hívta Barack Obama amerikai elnököt hétfőn Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő, hogy kiderüljön, kinek vannak jobb megoldásai a világ problémáira.
aug. 2
13:30
Meglepetések Egervári első keretében (Infostart)
Egervári Sándor szövetségi kapitány kihirdette keretét az augusztus 11-i, Anglia elleni barátságos mérkőzésre. A keretnek közel egy év kihagyás után ismét tagja Gera Zoltán is, aki a múlt héten bejelentette, hogy újra vállalja a szereplést a nemzeti csapatban.
aug. 2
13:30
Bronzérmet szerzett Fazekas Róbert (HírTV)
Bronzérmet szerzett a 2004-es athéni olimpián doppingvétségért elmarasztalt Fazekas Róbert az atlétikai Európa-bajnokságon.
aug. 2
13:30
Egy évig félig bezár a Mammut I. - felújítják (Gondola)
A Mammut töretlenül népszerű ugyan, de a vezetőség a válság hatásait érzi, a konkurencia gyors erősödését, növekedését látja.
aug. 2
13:30
Világkörüli útra indul a tizennégy éves vitorlázó (Blikk)
aug. 2
13:30
Feljelentést tett a Jobbik a Club Aliga eladása miatt (Alternatív Energia)
A Jobbik hétfőn feljelentést tett az ORFK-n a balatonvilágosi Club Aliga eladásának ügyében - jelentette be a rendőrség Teve utcai székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján a párt képviselője.
aug. 2
13:30
Ahmadinezsád tévévitára hívta Obamát (Kripto Akadémia)
Tévévitára hívta Barack Obama amerikai elnököt hétfőn Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő, hogy kiderüljön, kinek vannak jobb megoldásai a világ problémáira.
aug. 2
13:30
BKV szakszervezetek: az Alstom metrók kisebb módosítással átalakíthatók (hirado.hu)
Antal Attila azt mondta: magyar szabvány szerint két, egymástól teljesen független fékberendezésnek kell lennie a vonatokon, bár az Alstom szerelvényein a két rendszernek vannak közös alkatrészei, nagyon kicsi módosítással ez a probléma orvosolható lenne
aug. 2
13:32
Lezuhant egy munkás Szombathelyen (hirado.hu)
A balesetet szenvedett 26 éves férfi állapota továbbra is életveszélyes, a sérültet a Markusovszky Kórházban ápolják
aug. 2
13:33
Duplázódó nyereség a HSBC bankcsoportnál (ProfitLine)
Több mint kétszeresére növelte profitját a brit HSBC bankcsoport az első félévben, elsősorban annak köszönhetően, hogy jelentősen csökkent a rossz hitelek miatt tartalékolt összeg.
aug. 2
13:35
Átadták a 122 milliárd forintból megvalósult budapesti szennyvíztisztítót (ProfitLine)
Ünnepélyesen átadták hétfőn a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei beruházást, ami 429 millió euróból (jelenlegi árfolyamon mintegy 122 milliárd forint) valósult meg. (MTI)
aug. 2
13:39
A luxuscégek Ázsiába áhítoznak (Privátbankár)
A luxuscikk-kiskereskedelem a legaktívabb és leginkább terjeszkedő kiskereskedelmi szektor - derül ki a CBRE legfrissebb felméréséből
aug. 2
13:41
A devizahitelesek nagy része vidéki szakmunkás (Privátbankár)
A devizahitelesek több mint 80 százaléka 50 év alatti, legnagyobb részük szakmunkás, kétharmaduk vidéki városban és falun él
aug. 2
13:42
Változott az egyszerűsített foglalkoztatás rendszere (HR Portál)
Az egyszerűsített foglalkoztatás új szisztémájának lényege a napi 500 vagy 1000 forintos köztehermérték, amely független a kapott bér tényleges összegétől - írja a Világgazdaság.
aug. 2
13:44
Az új APEH szóvivő már ismeri a terepet (HR Portál)
A Világgazdaság információi szerint új szóvivőt kapott az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal.
aug. 2
13:46
Új vezérigazgató az Magyar Villamos Művek élén (HR Portál)
Leváltották az MVM vezérigazgatóját - közli a HírTV.
aug. 2
13:48
Hullócsillagok az augusztusi égbolton (Infostart)
Ha nyár, akkor hullócsillag- és meteorészlelés, amelynek tetőpontját a Perseidák megérkezése jelenti augusztusban.
aug. 2
13:48
Kínai üzletember jelentkezett be a Liverpoolért (Infostart)
Kínai kézre kerülhet a Liverpool FC, miután Kenny Huang felajánlotta, hogy rendezi a labdarúgóklub tartozását.
aug. 2
13:48
A devizahitelesek nagy része ötven év alatti (Gondola)
Magyarországon a jelzálog fedezetű devizahitellel rendelkezők több mint 80 százaléka 50 év alatti, a hitelfelvevők a teljes lakossághoz képest nagyobb arányban élnek párkapcsolatban, illetve nevelnek kiskorú gyermeket - állapítja meg a Scale Research banki fogyasztói kutatása
aug. 2
13:48
Még nem mondhatják fel az Alstom-szerződést (HírTV)
Fél évig nem mondhatja fel a BKV az új metrókocsik szállítójával kötött szerződést – közölte Demszky Gábor. A főpolgármester szerint egyelőre nincs meg a jogerős határozat arról, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság megtagadta a típusengedély kiadását. Az Alstom pedig várhatóan fellebbez a döntés ellen.
aug. 2
13:48
A pénz a legnépszerűbb nászajándék Magyarországon (Metropol)
A válaszadók 56 százaléka adott vagy adna pénzt nászajándékba - derült ki az egyik internetes portál közvélemény-kutatásából.
aug. 2
13:48
Az iráni elnök tévévitára hívta ki a Obamát (hirado.hu)
Ahmadinezsád szerint így legalább kiderülne, hogy kinek vannak jobb megoldásai a problémákra
aug. 2
13:48
Lomha dinoszaurusszá vált-e a Google? (Portfolio)
A Google rövid tőzsdei pályafutása során máris felküzdötte magát a lassú kóborlásra ítélt óriásvállalatok sorába, legalábbis meghatározó Szilícium-völgybeli szakemberek szerint számos tényező erre...
aug. 2
13:48
Lezuhant egy munkás (Metropol)
Nem tartották be a munkavédelmi előírásokat azon a szombathelyi építkezésen, amelyen lezuhant egy munkás a négy méter magas párkányról a hétvégén.
aug. 2
13:48
Új vezető a MÁV Zrt. élén (ATV)
2010. augusztus elsejétől Szarvas Ferenc vette át a nemzeti vasúttársaság elnök-vezérigazgatói posztját. Az új vezető szerint paradigmaváltásra van szükség a közösségi közlekedésben és a MÁV Zrt. működésében - olvasható a vállalat által kiadott közleményben.
aug. 2
13:50
Michael Schumachert kritizálja a nemzetközi sajtó (Infostart)
Élesen kritizálja a vasárnapi Formula-1-es Magyar Nagydíjon bemutatott veszélyes manőveréért Michael Schumachert a nemzetközi sajtó, egyes lapok egyenesen odáig mennek, hogy a hétszeres világbajnok német sztárnak ideje volna távoznia az autósport elitkategóriájából.
aug. 2
13:50
EUR/USD A cél a gap zárása (HírTV)
Az elemzök szerint hamarosan zárhatják az 1,3037-es gapet. A piac úgy tünik elöbb zárná a gapet, mielött újabb célokat keresne. Egyesek szerint még az amerikai adatok elött sor kerülhet a gapzárásra. Chart-technikailag minden átmenetileg csökkenö jegyzésekre utal, hiszen mind a MACD, mind pedig a PTP dél felé mutat. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
aug. 2
13:50
DiCarprio legyőzhetetlennek bizonyul! (hirado.hu)
Az észak-amerikai mozikban harmadik hete kasszasiker az Eredet című film
aug. 2
13:50
Orbán orra előtt bukdácsolt a Videoton, a szurkolókat rendőrök kísérték haza (ATV)
Pocsékul kezdte az NB I-es labdarúgóbajnokságot a Videoton FC, az első félidőben szinte nem is volt a pályán a csapat, a második félidőben kiegyenlített - ami a bajnokesélyestől roppant kevés, állítják az elemzők. Orbán Viktor is a lelátón volt.
aug. 2
13:57
Átadták a budapesti szennyvíztisztítót (Privátbankár)
Ünnepélyesen átadták hétfőn a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei beruházást, ami 429 millió euróból (jelenlegi árfolyamon mintegy 122 milliárd forint) valósult meg....
aug. 2
14:00
Így néz ki Guy Ritchie katonás barátnője (Blikk)
Jacqui Ainsley eddig sem panaszkodhatott, hiszen felkapott modellként reflektorfényben élt, de amióta Guy Ritchie barátnője, minden lépését paparazzik figyelik.
aug. 2
14:00
Égő autóból menekült meg a sztárfocista (Blikk)
Súlyos és felettébb különös autóbalesetet úszott meg gyakorlatilag sértetlenül Anderson, a Manchester United brazil labdarúgója.
aug. 2
14:03
Továbbra sem változik az üzemanyagok ára (Infostart)
Ezen a héten sem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI.
aug. 2
14:03
Gondatlanságból nyilvánosságra kerültek a cseh ügynökök nevei (Infostart)
Gondatlanságból nyilvánosságra kerültek a cseh titkosszolgálatok ügynökeinek nevei, akiknek így veszélybe került az életük - írja a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap hétfőn.
aug. 2
14:06
Visszacsábíthatják a magyar cégeket Szlovákiából (HírTV)
Az Orbán-kormány tervezett adócsökkentései visszacsábíthatják Magyarországra a Szlovákiába áttelepült cégeket - írja egy szlovák gazdasági és politikai napilap.
aug. 2
14:06
Lezuhant egy szállító repülőgép Alaszkában (Gondola)
Lezuhant egy Fairchild C-123 típusú nagy szállító repülőgép közép-európai idő szerint hétfő hajnalban az alaszkai Denali Nemzeti Parkban
aug. 2
14:06
Lezuhant egy szállító repülőgép Alaszkában (Metropol)
Lezuhant egy Fairchild C-123 típusú nagy szállító repülőgép közép-európai idő szerint hétfő hajnalban az alaszkai Denali Nemzeti Parkban.
aug. 2
14:06
Egervári kerete: Gera van, Torghelle nincs (Metropol)
A várakozásoknak megfelelően Gera Zoltán ott van Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott július végén kinevezett szövetségi kapitányának hétfőn kihirdetett keretében, a korábbi stabil csapattag Torghelle Sándor azonban ezúttal nem kapott meghívót.
aug. 2
14:06
Lezuhant egy gép Alaszkában (hirado.hu)
A Fairchild C-123 típusú teherszállító gépen hárman utaztak, valószínűleg senki sem élte túl a tragédiát
aug. 2
14:06
Nyár van, mégis elszabadult a fűtőolaj árfolyama! (ProfitLine)
Múlt héten kedden már felkerült a figyelőlistánkra a new yorki jegyzésű fűtőolaj, amely akkor kitört a sávjából. (Solar Capital)
aug. 2
14:06
50 ezer négyzetméternyi szemét lebeg a vízen (ATV)
Ez a mennyiség simán eldugíthatja a világ legnagyobb vízi erőművének zsilipjeit.
aug. 2
14:08
Rakéták csapódtak be a dél-izraeli Eilat környékén és a jordániai Akabában (Gondola)
Legalább öt rövid hatótávolságú rakéta csapódott be hétfőn a dél-izraeli Eilat kikötőváros környékén és a jordániai Akabában - közölték az izraeli és jordániai hatóságok

Keresés