A Mammut ZRt. vezetősége úgy döntött, hogy a konkurencia gyors erősödését és növekedését látva, műszakilag és esztétikailag is megújítja a Mammut I épületét. A Mammut I. épülete azért is kiemelten...
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) hivatali visszaélés, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt vádemelést javasol a Fővárosi Főügyészségnél Papp István, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) volt elnöke ellen
Több tízezer nőt érinthet a kormány azon terve, hogy januártól negyven év szolgálati idő után életkortól függetlenül nyugdíjba mehetnek a nők; a férfiak kedvezményes nyugdíjazásáról még nem tárgyalt a kabinet - mondta Iván László, a Fidesz nyugdíj- és idősügyi szakpolitikusa sajtótájékoztatóján
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2010. július 30-tól fogyasztóvédelmi témavizsgálatot indított a pénzügyi piacok több mint 500 szereplőjénél. A vizsgálatba bevont bankoknál, banki fióktelepek...
Közzétettek egy elképesztő videót arról, ahogy Várkonyi András hegymászót betemeti a lavina. A felvételeket a magyar csapat mögött haladó amerikai expedíció egyik tagja, Jamie McGuiness készítette, aki pár száz méterről rögzítette videójával a katasztrófát.
Az ígéreteknek megfelelően Irakban augusztus végére befejezik harci bevetéseiket az amerikai katonák, s az erőfeszítések zöme katonairól civil területre tevődik át - hangsúlyozza az amerikai elnök egy hétfői beszédében, amelyből előre nyilvánosságra kerültek részletek.
Kötelezővé tenné az angol nyelvet az általános- és középiskolában a szlovák kormánykoalíció. A javaslat kritikusai szerint azonban nincs elegendő nyelvtanár a tervek megvalósításához, illetve a szülők és a diákok szabad választásának jogát is sértené az új szabályozás - írja a bumm.sk híre alapján a hvg.hu. Valószínűleg a harmadik évfolyamtól indulna az angol nyelv kötelező oktatása.
A Mexikói-öbölbeli olajkatasztrófáért felelős BP igyekszik rendezni sorait, a szivárgás végleg megszűnhet, a vezérigazgató távozik, az olajtársaság híre azonban továbbra is rossz. A Facebook közösségi portál egyik oldalán még azzal is megvádolták, hogy megölte Spongyabobot, a rajzfilmhőst.
Kedden a déli órákig csaknem felhőtlen, illetve zavartalanul napos idő lesz, majd előbb a Dunántúlon, később már a Duna-Tisza közén is elszórtan előfordul zápor, zivatar, néhol jégesővel és viharos széllel.
Görögország augusztus elsejétől felfüggeszti az elektromos áram automatikus, a tüzelőanyagok árának változását követő árképzési rendszerét annak érdekében, hogy megkímélje fogyasztóit az...
Olajos ruházata buktatta le azt a férfit, aki megrongált egy trafóállomást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrőn. A tolvaj 900 ezer forintos kárt tett a transzformátorban – értesült a HavariaPress.
Mexikói-öbölbeli olajkatasztrófáért felelős BP igyekszik rendezni sorait, a szivárgás végleg megszűnhet, a vezérigazgató távozik, az olajtársaság híre azonban továbbra is rossz, a Facebook közösségi portál egyik oldalán még azzal is megvádolták, hogy megölte Spongyabobot, a rajzfilmhőst
Negyven év szolgálati idő után az életkortól függetlenül nyugdíjba vonuló nők a teljes jogú öregségi nyugdíjat megkapják - közölte a Fidesz szakpolitikusa
Vegyes, de inkább kedvező képet mutat a régió feldolgozóipara, júliusban a vállalatok a legtöbb országban megtorpanást jeleztek. Az viszont reményteli, hogy a közép-kelet európai országok számára...
Rendkívüli helyzetet hirdetett meg hét oroszországi régióban a pusztító tüzek miatt Dmitrij Medvegyev államfő hétfőn, s egyben számos térségben ideiglenesen korlátozta a személyforgalmat, illetve a gazdasági tevékenységet
Tartásra vonatkozó ajánlása fenntartása mellett 6289 forintról 6032-re csökkentette OTP-célárát a Raiffeisen. Az elemzés a magyar hozamkörnyezet mellett több bankspecifikus kockázatra is ráirányítja...
Az ázsiai és az európai piacokon tapasztalható kedvező piaci hangulat árnyékában 1 százalékot meghaladó emelkedéssel indultak a vezető amerikai részvénypiacok augusztus első kereskedési napján.
Júliusban romlott ugyan az amerikai feldolgozóiparban a hangulat, ám a vártnál kisebb mértékben. Az ISM Intézet havi rendszerességgel közzétett feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének értéke...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete azt ellenőrzi, hogy az intézmények az általuk előre meghirdetett kondíciók és árak szerint nyújtják-e szolgáltatásaikat az ügyfeleiknek
Egyszerűsödik az árvíz és belvíz miatti vis maior bejelentés és az igazolás megszerzése - közli a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) honlapja. Ennek lényege, hogy a termelőnek ezentúl kizárólag a M...
Németországban júniusban folytatódott a gépipar fellendülése: a világgazdasági növekedésnek köszönhetően a megrendelések 62 százalékkal bővültek az egy évvel korábbihoz képest. (MTI)
A vártnál kisebb mértékben csökkent júliusban az amerikai feldolgozóipari aktivitás az ISM felmérése alapján. Az ISM feldolgozóipari beszerzőmenedzser index értéke a júniusi 56,2 százalékról 55,5 százalékra csökkent júliusban. Az elemzői várakozások ennél nagyobb mértékű csökkenésre, 54,2 százalékra számítottak.
A foci-vb döntőjében bemutatott magánszáma után sem lankad Jimmy Jump, a sportesemények váratlanul felbukkanó alakja. A katalán „beugróművésznek” sok terve van, ez derült ki lapunknak adott interjújából.
Lezuhant egy munkás egy szombathelyi építkezésen a hétvégén. A regionális munkaügyi felügyelőség igazgatóhelyettese szerint a baleset a leesés elleni védelem hiánya miatt következett be.
A RODIN Kft. 2010. szeptember 8-án HR Mesterkurzus címen tréningsorozatot indít. A sorozat elemeit úgy állította össze a rendezvények, szakmai konferenciák szervezésével, felnőttképzéssel foglalkozó cég, hogy az a HR-es és munkaügyes munkatársak mindennapi küzdelme során megbízható tudást, "segítő kezet" nyújtson, és a felmerülő problémákra megoldási javaslatokat adjon.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök hétfőn veszélyhelyzetet hirdetett ki hét oroszországi régióban, a 34 halálos áldozatot követelő, több százezer hektáron égő tüzek miatt. A döntés lehetőséget ad a helyi hatóságoknak arra, hogy korlátozzák az emberek mozgását a tűzveszélyes területeken, és a hadsereget is be lehet vetni a tűzoltásra és megelőzésre.
Az ígéreteknek megfelelően Irakban augusztus végére befejezik harci bevetéseiket az amerikai katonák, s az erőfeszítések zöme katonairól civil területre tevődik át - hangsúlyozza az amerikai elnök egy hétfői beszédében, amelyből előre nyilvánosságra kerültek részletek
A pénzügyi piacok több mint 500 szereplőjénél indított fogyasztóvédelmi témavizsgálatot július 30-tól a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
A délutáni, vártnál jobb amerikai makroadat további lendületet adtak az amúgy is jó hangulatban lévő piacoknak, a BUX így végül 23,000 pont felett 23,153-on, 4%-os pluszban zárt. Ezzel a régióban a...
Az ISM-Index 55,5 pontos értéket produkált, meghaladva ezzel az 54,0 pontos elemzöi elvárásokat. Az EUR/USD 1,3148-ra emelkedett. Egyesek szerint túl pesszimista volt az elvárás, utalva ezzel az 56,2 pontos elözö havi értékre. Az építési kiadások 0,1%-os értéket hoztak (elörjelzés. -0,5%, elözö: -1,0%). Ha az EUR/USD átlépi az 1,3140-es értéket, a következö ellenállás 1,3210-nél található. in-…
Továbbra sem találják azt a 34 éves bogyiszlói férfit, aki vasárnap merült el a Duna-holtág vizében – mondta el a Független Hírügynökségnek Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn.
Komolyak a növekedési lehetőségek a vízipari közszolgáltató cégekben - mondta az InfoRádióban a portfolio.hu elemzője. Fekete Beatrix szerint mivel a Föld édesvízkészlete igencsak szűkös, egyre inkább felértékelődnek a közműszolgáltató társaságok és a víztisztító technológiával rendelkező cégek.