Az olyan új édesítőszerek, mint az agave szirup (finomított fruktóz), azért készültek, hogy profitot hozzanak, nem azért, hogy elősegítsék az egészséges táplálkozást.
Megtört a svájci frank erősödésének lendülete az euróval szemben. Jelenleg 1,30 felett konszolidálódik az árfolyam, van esélye egy korrekciónak is 1,33 fölé. Az árfolyammozgás jellegét nagyban...
Azoknak sem kell elkeseredniük, akik a pótfelvételin sem kerültek be felsőoktatási intézménybe - elmehetnek dolgozni, vagy jelentkezhetnek szakképzésre
A Heti Válasz 2007 óta minden évben elkészíti az országos kórházi várólistát, ám ilyen súlyos állapotot még sosem tapasztalt. Egy-egy beavatkozás várakozási ideje tíz intézményben haladja meg a két esztendőt.
Egyre valószínűbbnek tűnik, a szlovák kormány a járulékterhek általános növelése helyett inkább az általános forgalmi adó kulcsának emelésével szeretne többletbevételhez jutni; az áfa 1 százalékpontos emelése becslések szerint 0,7 százalékkal emelné az árakat - írja az Új Szó című pozsonyi napilap pénteken.
New Yorkban hétfőn elkezdődnek a 128-as főtábla küzdelmei az idei utolsó Grand Slam-tornán, az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A US Openen a férfiaknál nem lesz ott a címvédő Juan Martín del Potro, a hölgyeknél pedig szintén sérült a végső sikerre mindig esélyes hazai kedvenc, Serena Williams.
Az ausztrál Commonwealth Bank of Australia szerint szeptember 30-ig a búzakészletek 4,8 millióra tonnára csökkenhetnek. Mindezt a növekvö kereslettel indokolták. Július végén még 7,9 millióra rúgtak a készletek. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az MSZP közlése szerint sokkal eredményesebbek az önkormányzati választásokat megelőző ajánlószelvény-gyűjtésben, mint azt mások várták. A szocialisták ugyanakkor azt tapasztalják, hogy az emberek félnek nyíltan vállalni a párt iránti szimpátiájukat, és inkább titokban szavaznak rájuk.
Az amerikai részvénypiacokon tegnap újra eluralkodtak a gazdasági kilábalással kapcsolatos aggodalmak, így mínuszban zártak az irányadó amerikai indexek, melyek közül a Dow 0.7, az S&P 500 0.8, a...
Tavaly szeptemberben hároméves haladékot kért Magyarország az arzénnal kapcsolatos vízminőségi problémák megoldására az Európai Bizottságtól, végleges válasz ezidáig nem érkezett....
Az Ohio Állami Egyetem évek óta próbálgatja szorgalmas diákjainak keze munkáját a méltán híres Utah állambeli Bonneville síkságon. Most sem volt ez másképp, és a srácok tényleg kitettek magukért.
El tudott menekülni az a fiatal lány, akit egy állattartó telepen akart megerőszakolni egy férfi szerdán délelőtt. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya őrizetbe vette a férfit, és emberölés előkészülete, valamint erőszakos közösülés kísérlete miatt indított eljárást ellene.
Budapest, 2010. augusztus 27., péntek (MTI) - A 2011-es költségvetés tervezése megkezdődött, az előkészítő szakmai munka folyamatban van - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a Népszabadsággal.
Felfüggesztette a rezidenseket sújtó röghöz kötést a kormány - tudta meg a Magyar Hírlap. A szakorvosjelölteknek így nem kell többé képzésüket követően évekig a gyakorlati helyet biztosító kórházban dolgozniuk.
Ezerkétszáz pedagógus-álláshely szűnik meg az új tanévben - derül ki az oktatásért felelős államtitkárság háttéranyagából, amelyet a pénteki Magyar Nemzet ismertet. Az InfoRádiónak az államtitkárságon azt mondták, hogy ez a szám változhat, mert több tanári álláspályázat még nem jelent meg.
A KSH adatai szerint idén május-júniusban éves szinten 15 százalékkal nőtt a munkanélküliek száma, a ráta az előző negyedévhez képest 0,1 százalékponttal, 11 százalékra csökkent.
A nyugati világban Nagy-Britanniának kell tartania a leginkább a "hazai nevelésű" terroristák által elkövetett támadásoktól, és a jövőben a merényletkísérletek "új hullámára" lehet számítani, miután több száz radikális muszlim elítélt szabadul a brit börtönökből - áll az egyik vezető londoni biztonságpolitikai kutatóműhely pénteken megjelent legújabb elemzésében.
A Boeing közölte, hogy ismét elhalasztja első 787-es Dreamliner repülőgépének átadását, 2010 negyedik negyedéve helyett 2011 első negyedévének közepén juthat hozzá a japán All Nippon a megrendelt...
A kereskedelmi bankok fontos forrásként tekintenek a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által kínált refinanszírozott hitelprogramokra és bíznak a korábbi kapcsolat zökkenőmentes folytatásában. A refinanszírozott hitelek az elmúlt két évben jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a kkv-k a szűkős pénzpiaci források ellenére is kedvező feltételekkel jussanak külső forráshoz....
Manapság egyre többen aggódnak a mellrák miatt. A legtöbben azokra a kérdésekre szeretnének választ kapni: hogyan kell felismerni a mellrákot, hogyan lehet megelőzni, illetve visszafordítható-e a rákosodás folyamata? Cikkünkből választ kapnak arra is, hogy a jódnak milyen mértékű gyógyhatása van, és milyen szerepe van a mellrák kezelésében.
Alig érzékelhető erősödéssel kezdett a forint pénteken: az eurót délelőtt tíz órakor 283,04 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök délután négy órai 283,15 forint után. Péntekre virradóra a jegyzés 283,35-283,40 körül mozgott a nemzetközi piacon.
Túlhajszolt életet élnek az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kivonuló dolgozói, több mint negyedük elhízott - derült ki a mentősök körében végzett felmérésből
Túlhajszolt életet élnek az Országos Mentőszolgálat kivonuló dolgozói. Több mint negyedük elhízott - derült ki a mentősök körében korábban végzett, a közelmúltban véglegesen kiértékelt felmérésből, amelynek készítői a gyakoribb szűrővizsgálatokban és a mentődolgozókról gondoskodás magasabb fokában látják egészségi állapotuk javulásának jövőbeni lehetőségét.
A nyugati világban Nagy-Britanniának kell tartania a leginkább a hazai nevelésű terroristák által elkövetett támadásoktól. A jövőben a merényletkísérletek új hullámára lehet számítani, miután több száz radikális muszlim elítélt szabadul a brit börtönökből - áll az egyik vezető londoni biztonságpolitikai kutatóműhely pénteken megjelent legújabb elemzésében.
Sikerrel járt Jimmy Carter volt amerikai elnök Észak-Koreában: közbenjárására Kim Dzsong Il észak-koreai vezető amnesztiában részesített egy börtönbüntetésre ítélt amerikai állampolgárt
Polgárnak lenni nem rangot, hanem kötelességet - a közösségért való munkálkodást és egyfajta gondolkodásmódot jelent - mondta a köztársasági elnök felesége a Polgárok Házának 6 éves évfordulóján tartott ünnepségen.
Idén május-júliusban 11 százalékos munkanélküliségi rátát mért a Központi Statisztikai Hivatal, ami 0,1 százalékponttal alacsonyabb, mint az egy hónappal korábbi adat, de 1,3 százalékponttal magasabb, mint tavaly ilyenkor. Az egy évvel korábbihoz képest 467 ezerre nőtt a munkanéküliek száma - derül ki a mai jelentésből.
A magyar gazdaság pénzügyi stabilitása szempontjából kulcsfontosságú svájci frank/forint árfolyam kapcsán három negatív tartalmú szakértői kommentár is megjelent az elmúlt két napban, miután a magyar...
Három ember megsérült, amikor egy autó kerékpárossal ütközött, majd összetört három másik kocsit péntek reggel a XIII. kerületi Kassák Lajos úton, Budapesten.
A Barclays Capital szerint idén 1.300 dollár körül alakulhat az arany árfolyama, amíg nem megy 1,210 alá. A nemesfém jelenleg 1.240 körül mozog. Bernanke esti nyilatkozata megmozgathatja a jegyzéseket. Ha nem túl konjunktúra-optimista hangot ütnek meg kijelentései, arany-vásárlásokra kerülhet sor és 1.242 / 45 fölött zárhat az arany. Ellenállás 1.250-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-…
A kormány átalakítja a szakképzés rendszerét, azt tervezi, hogy fokozatosan bevezeti a 9. évfolyamtól kezdődő hároméves szakiskolai rendszert - olvasható az illetékes államtitkár, Czomba Sándor bejelentése a Világgazdaságban.
A tegnapi emelkedés után ma újra kisebb bizonytalanság jellemzi a vezető nyugat-európai indexeket, láthatóan a piacok türelmetlenül várják a délutáni felülvizsgált amerikai GDP adatot, és Bernanke...
Több bankóriás is nemzetközi roadshow-t indított, hogy a dollár helyett a jüant alkalmazzák vállalati ügyfeleik kereskedelmi tranzakcióik során - számolt be a Financial Times. A fokozatosan...
Sokkolta a közvéleményt a hír, miszerint egy ghánai pap gyermeket szült nemrégiben. Mi több, a férfi állítólag egy tanút is megnevezett, aki jelen volt az augusztus 10-én lezajlott szülésnél, írja a Libertatea napilap a Daily Guide Ghana kiadványra hivatkozva.
Huszonkét százalékkal több a felszámolás alatt álló cég a Közép-Magyarország régióban az első félévben, mint 2009 azonos időszakában - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A cég felmérése szerint némileg a cégalapítási kedv is visszaesett, miközben az erőteljes válság hatására a Budapestet is magában foglaló hasonló mértékben nőtt a végelszámolás alatt álló vállalkozások száma…