A mostaninál nagyjából ötezerrel több egészségügyi alkalmazottra lenne szükség a kórházak elfogadható működtetéséhez Romániában. Cseke Attila egészségügyi miniszter sürgeti az érvényben lévő létszámstop feloldását - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.
Németországi olajfinomítókban vásárolna részesedést a Rusznyeft, a legnagyobb orosz olajcég - írta pénteken a The Wall Street Journal. A New York-i gazdasági lap szerint az orosz állami társaság "e...
Száz- és kétszázezer forintos büntetéseket szabott ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, mert biztosítók és bankok nem megfelelően kezelték az ügyfelek panaszait.
A nyugati világban Nagy-Britanniának kell tartania a leginkább a "hazai nevelésű" terroristák által elkövetett támadásoktól, és a jövőben a merényletkísérletek "új hullámára" lehet számítani, miután több száz radikális muszlim elítélt szabadul a brit börtönökből - áll a Royal United Services Institute (RUSI) nevű, 1831-ben alapított független védelmi és biztonsági elemző központ pénteken…
Ezúttal a 300 ezer lakosú, műemlékeiről nevezetes Thatta városának lakosságát szólították lakóhelyük elhagyására a hatóságok, mert az Indus folyó áttörte gátját a térségben.
A május-júliusi időszakban nem folytatódott tovább a munkaerőpiaci helyzet néhány hónapja megfigyelhető javulása. A munkanélküliségi, a foglalkoztatási és az aktivitási ráta egyaránt hajszálnyit, észrevehetetlen mértékben javult....
A thaiföldi feljebbviteli bíróság augusztus 20-án általános meglepetésre úgy döntött, hogy az amerikai kérésnek eleget téve kiadják az Egyesült Államok igazságszolgáltatásának Viktor But orosz...
A európai autók biztonságosságáért felelős szervezet ezen alkalommal a koreaiak ígéretes SUV-ját törte össze. A hobbiterepes ennek eredményeképpen 5 csillagot kapott, tehát az elvárt eredménnyel záródott a próbatétel.
Orvosi engedéllyel már otthon tölti betegszabadságát Dani Fruzsina főhadnagy, a hétfői afganisztáni támadásban súlyosan megsérült katona - tájékoztatott a Honvédelmi Minisztérium.
Orvosi engedéllyel már otthon tölti betegszabadságát Dani Fruzsina főhadnagy, a hétfői afganisztáni támadásban súlyosan megsérült katona - tájékoztatta a HM pénteken az MTI-t
Csökkenni fog a szlovák politikusok bére a kormány takarékossági intézkedéseinek következtében - közölte Iveta Radicová, szlovák miniszterelnök a pozsonyi Joj televízió Lampa című csütörtök éjjeli vitaműsorában
Huszonkét százalékkal több a felszámolás alatt álló cég a Közép-Magyarország régióban az első félévben, mint 2009 azonos időszakában - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
Románia első hét havi költségvetési hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 3,9 százalékra ugrott azok után, hogy az első félévben csupán 3,4 százalék volt - derül ki a román pénzügyminisztérium pénteken közzétett jelentéséből. A deficit 20 milliárd lejt tett ki. (MTI)
Az első negyedévi ütem négyszeresével nőtt az idei második három hónapban a brit gazdaság teljesítménye a pénteken közzétett, javított statisztikai adatsor szerint, ám független londoni elemzők szerint a jelenlegi növekedés aligha lesz tartható.
Egy afgán tartományi rendőrparancsnok azzal vádolta pénteken a NATO-t, hogy harci gépei - tálib lázadókat támadva - hat gyerek életét oltották ki a kelet-afganisztáni Kunar tartomány hegyvidékén.
Kaphat magyar állampolgárságot Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, ha kérvényezi azt, és el tud beszélgetni magyarul az anyakönyvvezetővel - jelentette ki Wetzel Tamás, a magyar állampolgársági törvény végrehajtását felügyelő miniszteri biztos a Krónika című napilapnak adott interjúban.
A német kormány újabb adó helyett azt várja el az atomerőműveket üzemeltető konszernektől, hogy önként járuljanak hozzá a megújuló energiaforrások hasznosításának növeléséhez - írta pénteken a Süddeutsche Zeitung
Visszaélést gyanít egy uniós pályázat mögött a szatmári Cégénydányád fideszes polgármesterjelöltje. A faluban minden ötödik ember munkanélküli, ezért a település jogosult a komplex programmal segítendő kistérségekben megpályázható uniós támogatásokra. Egy pesterzsébeti kft. élt is a lehetőséggel.
Hétfőn, piaczárást követően teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését az Állami Nyomda, melytől nettó profit soron ismét jelentős, 68%-os esést várnak a Portfolio.hu által megkérdezett elemzők. ...
Vasárnap a kecskeméti repülőtéren katonai tiszteletadással fogadják Pappné Ábrahám Judit, a hétfő hajnali támadásban hősi halált halt posztumusz hadnagy koporsóját - közölte a Honvédelmi Minisztérium
A rebarbara zöldség, gyümölcs vagy dísznövény? Igazából egy nagyon díszes zöldség, amit többnyire gyümölcsként készítenek és fogyasztanak el. A rebarbara egy szezonális, gazdagon termő növény, amit a hosszú rostos száráért termesztenek, és aminek különleges édes-keserű íze van.
Több mint egy évtizeden át nyomozott az első James Bond-film forgatókönyvírója, Wolf Mankowitz ellen a brit titkosszolgálat, amely arra gyanakodott, hogy az író a szovjeteknek kémked
A várható viharos időjárás miatt narancsszínű figyelmeztetést adott ki a közép- és nyugat-dunántúli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) pénteken. Véber István, az OMSZ meteorológusa ...
A kormány első 100 napjáról tart értékelőt a miniszterelnök. Orbán Viktort a Professzorok Batthyány Köre kérte fel az előadás megtartására, amely szeptember 7-én lesz.
Bevásárolná magát az orosz állami Rosneft olajtársaság a németországi Ruhr Oel vállalatba, 4 németországi olajfinomítóban szerezve ezzel részesedést. Az oroszok a venezuelai PdSVA olajtársaság Ruhr...
Segítségnyújtás nélkül hatott tovább egy autós, miután szabálytalan előzés miatt balesetet okozott a 49-es úton pénteken reggel. A baleset során ketten súlyosan, hárman könnyebben sérültek.
Az 1.5986-os célszint elérése után lefordult az árfolyam és visszacsúszott a korábbi támasz 1.55 alá. Ezzel letörte az emelkedő trendvonalat és a 200 napos mozgóátlagot is. (SolarCapital)
A rebarbara nem szeret versenyre kelni a gyomnövényekkel. Egy 5-8 cm-es komposztréteg távol tartja a gyomnövényeket, és segít megtartani a talaj nedvességét. Nézzük, hogy mi szükséges még a rebarbara sikeres termesztéséhez!
Gyáva népnek nincs hazája - ezzel az idézettel válaszolt a XXII. Nyári Főiskolás Tábor fórumán jelenlévők egyik, a kettős állampolgárságról szóló törvény elfogadásának időzítésére vonatkozó kérdésére ...
A várható viharos időjárás miatt narancsszínű figyelmeztetést adott ki a közép- és nyugat-dunántúli régióra az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa azt mondta, hogy egy hidegfront hatására beköszönt az ősz. Bozóki István hozzátette: nem ritka, hogy augusztus végén, szeptember elején hűvösebbre fordul az időjárás.
Országos szinten is az elsők között van, de Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mindenképpen az első az elzárásra ítélt fiatalkorúak között az a 17 éves lány, akit prostitúció miatt ítélt el a Miskolci Városi Bíróság. A szabálysértésekről szóló törvény augusztus 19-én hatályba lépett módosítása szerint a korábbi gyakorlattal ellentétben a fiatalkorú - vagyis 14 évesnél idősebb, de 18-nál fiatalabb -…
A délutáni amerikai GDP-adat, illetve a Fed-elnök beszéde előtt kiváró hangulat volt a jellemző a délelőtti órákban a globális pénz- és tőkepiacokon, amely csekély mozgásokat eredményezett a legtöbb...
A napokban Moszkvában mutatkozott be a ráncfelvarrott Toyota Highlander. A jelentős tengerentúli piac miatt azonban egy bemutató még az Egyesült Államokban is vár a négykerekűre, valamikor az idei év vége felé.
Lecsó receptje: 1 kg zöldpaprika, 50 dkg paradicsom, 2 fej hagyma, 5-10 dkg füstölt szalonna, só. Elkészítése: A hagymát megtisztítjuk és apróra vágjuk. 5 dkg füstölt szalonna zsírját olvasszuk ki igen kevés zsiradékkal, és erre tegyük a hagymát. A paradicsom héját leszedjük, a paprikákat kicsumázzuk és 1 cm-es szeletekre vágjuk. A hagymát a zsiradékban halványra pirítjuk. Ezután hozzá rakju a…
Várhatóan mintegy 1000-1200 pedagógussal kevesebbet foglalkoztat szeptembertől a közoktatás - derül ki az oktatási államtitkárság háttéranyagából, mely becsléseket közöl, pontos adatokat pedig szeptember végére ígér. Legnagyobb mértékben várhatóan az általános iskolákban csökken a főállású pedagógusok száma, mely intézményekből 1241 főt bocsátanak el. Az iskolákban körülbelül 5500-6000 pályakezdő…
Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke is kaphat magyar állampolgárságot, ha kérvényezi azt, és el tud beszélgetni magyarul az anyakönyvvezetővel - jelentette ki Wetzel Tamás, a magyar állampolgársági törvény végrehajtását felügyelő miniszteri biztos a Krónika című napilapnak adott interjúban.
A mai napon 14:30-kor jön a várva várt felülvizsgált második negyedéves amerikai GDP adat, majd 16 órakor kezdődik Bernanke beszéde. Ezek előtt láthatóan feszült várakozás jellemzi a piacot, mely az...
Az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény 2010. augusztus 16-án hatályát vesztette. A törvény megszűnésével összefüggésben átmeneti rendelkezés írja elő, hogy az adóköteles vagyontárgyak - így a légi járművek, vízi járművek, nagy teljesítményű személygépkocsik - után a 2010. évre bevallott adó, a "vagyonadó" második részletét az adózónak nem kell megfizetnie....
Az Európai Unió elítélte Izraelt, amiért börtönbe vetett egy palesztin békeaktivistát. Abdallah Abu-Rahma minden héten békés tüntetéseket szervezett az izraeli biztonsági falnál, annál a betonlétesítménynél, amelynek felhúzását a nemzetközi bíróság is törvénytelennek nevezte.