Újszász - Befüvesítette Trabantját egy testvérpár a Szolnok melletti településen: műfűvel borították be az egykori baráti NDK-ban gyártott kocsi karosszériáját.
Sikeres volt Görögország 26 hetes lejáratú állampapír-kibocsátása kedden. A tervezettnél több papírt adtak el, jelentős volt a túljegyzés, és csak minimálisan nőtt a hozam az előző aukción kialakult s...
Frankfurt - Saját áldozata buktatta le Európa egyik legrégebben körözött, és legsikeresebb házasságszédelgőjét és csalóját, aki többéves „pályafutása" során mintegy 350 ezer eurónyi (97,5 millió forint) összeget csalt ki a lépre ment magányos asszonyoktól.
David Beckham megkezdte az edzéseket a Tottenham Hottspur labdarúgócsapatával, amelynek menedzsere, Harry Redknapp továbbra is reméli, hogy sikerül kölcsönvenniük a 35 éves angol klasszist.
Holtan találtak hotelszobájában egy ír nőt kedden Mauritiuson. Michaela McAreavey egy ötcsillagos szállodában volt nászúton férjével, amikor valaki meggyilkolta. Férjét a rendőrség kihallgatta, de nem vette őrizetbe. A 27 éves asszony, korábbi ír szépségkirálynő egyébként a szigetország leghíresebb sportmenedzserének, Mickey Hartnak a lánya.
Senkit nem rekesztenek ki, és azokat a romákat is képviselni akarják, akik nem szavaztak a Lungo Dromra - mondta Farkas Flórián, a vasárnapi kisebbségi önkormányzati választásokat megnyert roma szervezet elnöke. A Lungo Drom vezetője keddi tájékoztatóján bejelentette, hogy napokon belül letesznek az asztalra egy stratégiai programot, amelynek részleteiről az új országos cigány önkormányzat…
Budapest–Stockholm – Röviddel leszállás előtt rosszul lett hétfőn a Norwegian Airlines Budapest–Stockholm járatának kapitánya, ezért az első tisztnek kellett végül letennie a gépet – tudta meg a Blikk.
Hogyha idekattint, szinte majdnem biztos, hogy szerencséje lesz. Kattintson még ma, ne szalassza el a szerencséjét! Soha vissza nem térő lehetőség! Kattintson ide a kuponjáért! Most rögtön, de még jobb, ha azonnal!
Eltérően vélekednek az ellenzéki pártok Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök blogbejegyzéséről, amelyben arra szólítja fel a frakciókat: ha az alkotmány-előkészítés folyamatából kivonultak, ne vegyenek részt az Országgyűlés munkájában sem, amikor az új alaptörvény van napirenden.
Budapest – Tárnok – Valóságos horror! Tulajdonképpen a hasába vérzett P. Krisztina (+33), az a kismama, aki szombaton délután vesztette életét saját otthonában pocakjában két ikerfiával.
Sikeres volt Görögország 26 hetes lejáratú állampapír-kibocsátása kedden. A tervezettnél több papírt adtak el, jelentős volt a túljegyzés, és csak minimálisan nőtt a hozam az előző aukción kialakult szinthez képest.
György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes azt mondta, Budapest csak indokolt esetben mondhat le azokról a bevételeiről, amelyek a vagyona hasznosításából származnak
A helyi csendőrség épülete előtt végzett egy férfi a feleségével, aki épp a különválásuk ügyében érkezett a hatósághoz a franciaországi Rousset-ban – adta hírül a LePoint.fr.
Újszász - Befüvesítette Trabantját egy testvérpár a Szolnok melletti településen: műfűvel borították be az egykori baráti NDK-ban gyártott kocsi karosszériáját.
Tizenhét magyar játékos utazhat majd a csütörtökön kezdődő svédországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokságra; az átlövő Perez Carlos itthon marad, de bevetésre kész.
Budapest – Elég egy apró hiba a nagy napon ahhoz, hogy az álomesküvőből rémálom legyen. Pedig a jegyespárok bármit megtennének azért, hogy minden tökéletes legyen, amikor kimondják az igent.
David Beckham megkezdte az edzéseket a Tottenham Hotspur labdarúgócsapatával, amelynek menedzsere, Harry Redknapp továbbra is reméli, hogy sikerül kölcsönvenniük a 35 éves angol klasszist.
A német Metro Group-pal ellentétben az amerikai Sears Holding meggyözöen szerepelt. Miközben az elsö 4. negyedévi eredményei csalódást okoztak, a Sears a negyedévre és az egész évre nézve a vártnál kedvezöbb eredményekkel büszkélkedhet. Még ha a 1,16 és 1,88 közti sáv szélesnek mondható is, jócskán meghaladja a 0,88 dolláros becsléseket. A vállalat az évre nézve 3,39- 4,12 részvényenkénti…
Zürich — Változatlanul Lionel Messi (23) a földkerekség legjobb labdarúgója. A Barcelona argentin zsenije előtt tiszteleg a futballvilág, egy esztendő múltán újra megkapta a sportág legnagyobb elismerését, az Aranylabdát. Ő lett 2010-ben az Év játékosa, hiszen a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség korábbi díját összevonták a France Football kitüntetésével.
Tapolca – „Hubidoki Egészségkuckója". Így nevezi rendelőjét dr. Hubert János tapolcai háziorvos, akit két munkatársával együtt győzedelmeskedett az Országos Alapellátási Intézet „Év Praxisa" versenyén.
Élete legrosszabb, ám legemlékezetesebb gurítását produkálta a bowlingozó Josh Scanlan. Az amerikai játékos a USBC Team USA Trials nevű versenyen a gurítás pillanatában a levegőbe dobta a golyót, amely a saját pályájáról az ellenfélére pattant. Ott azonban a csatornából kiugrott és letarolta az összes bábut. A fantasztikus, ám szerencsés strike természetesen nem számított bele az eredménybe.
Keddi német jelentések szerint óriásira nőtt a kereslet a biogazdaságokból származó tojások iránt. A szakemberek attól tartanak, hogy nem tudják kielégíteni az igényeket. A kereslet azután ugrott meg, hogy a múlt héten kiderült: dioxinnal szennyezett tápot kaptak több farmon is a tojók, a tojásokban pedig a megengedettnél jóval magasabb szintet mutattak ki a mérgező, rákkeltő anyagból.
Még nem kapott hivatalos tájékoztatást az M6-os autópálya Dunaújváros Szekszárd közötti szakaszát építtető és üzemeltető cég a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által kezdeményezett átfogó felülvizsgálat eredményeiről.
Súlyosan megsérült az a férfi, akit egy személyautó ütött el hétfőn este Kazincbarcikán. A balesetet a gyalogos okozta, aki ittasan a jármű elé lépett.
Magyarországon teljes és maradéktalan sajtószabadság van - jelentette ki Schmitt Pál külföldi nagykövetek előtt kedden a Sándor-palotában, hozzátéve, ha az új médiatörvény szövege nem felel meg a közös európai mércének, "nyitottak vagyunk annak átgondolására". Az MSZP szerint Schmitt Pál badarságokat beszél és lejáratja Magyarországot.
Több mint 20 ezer liter lefoglalt üzemanyagot ajánlott fel a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) az ár-és belvíz elleni védekezéshez - derült ki a szervezet keddi közleményből. A gázolajat a helyi Vízügyi Igazgatóság szakemberei szállítják a Duna alsó szakaszához, és a szivattyúk és a jégtörő flották működtetéséhez fogják használni azt.
A tavaly született gyermekeknek kevesebb, mint egyharmadánál vették igénybe a szülők az úgynevezett babakötvényt - tudta meg a Pénzcentrum.hu. Mihálovits András, a portál felelős szerkesztője az InfoRádiónak elmondta: ez talált pénz, hiszen az állam a születéskor 42.500 forintot ad, ezt kipótolhatják a szülők, és a vagyont államkötvényekbe fektetik, illetve a gyermek veheti ki egy összegben,…