Szigorítottak a jogosítványhoz kapcsolódó egészségügyi vizsgálatokon. Év eleje óta nemcsak a háziorvoshoz, de szakorvosi vizsgálatra is el kell mennie azoknak, akiknek valamilyen krónikus betegségük van. Elsősorban a szív -és érrendszeri, idegrendszeri vagy vércukor problémákkal küzdőket érinti mindez. A szakorvosi vizsgálatokra azonban heteket, vagy akár másfél hónapot is várni kell - számolt be…
A kedvező vállalati híreknek és annak a japán bejelentésnek köszönhetően, amely szerint a szigetország hajlandó a válsághelyzetben levő európai országok állampapírjaiból vásárolni, enyhe pluszban...
Gyurcsány Ferenc újra a népakarat ellen lázít – így reagált a kormányfő szóvivője arra, hogy a volt miniszterelnök bojkottra szólította fel az ellenzéki pártokat az alkotmányozási folyamattal szemben. Gyurcsány Ferenc blogbejegyzésében arról írt: ha az alkotmány-előkészítési folyamatából kivonultak az ellenzéki frakciók, ne vegyenek részt az Országgyűlés munkájában sem, amikor az új alaptörv...
A Sziget fesztivál bízik abban, hogy a főpolgármester korábbi ígérete ellenére nem akarja ellehetetleníteni a Sziget fesztivált, az ország számára komoly gazdasági és turisztikai hasznot hozó multikulturális rendezvényt - közölte a Sziget sajtófőnöke kedden az MTI-vel.
"A világon mindenhol nagyobb cenzúrát gyakorol a kiadó, mint az állami médiaszabályozás" - mondta el Hornyák Tibor, a több mint száz felsőoktatási szerkesztőséget összefogó Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület tiszteletbeli elnöke az új szabályozással kapcsolatban. A szabad véleménynyilvánítás megsértése az volt, amikor a rendszerváltás után majdnem másfél évtizedig a magyar média…
Nyereséggel zárta a 2010-es évet a kínai tulajdonoshoz került Volvo, összesen 374 ezer kocsit adtak el, 11 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a svédországi autógyártó vezetője kedden.
Súlyos állapotban szállították kórházba a mentők azt a 13 éves fiút, aki egy négyemeletes épület legfelső szintjének ablakából zuhant ki Nagyatádon kedd délután.
Fernando Botero egy remekművével gyarapodott a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteménye. A kolumbiai mester a múzeumban most látható nagysikerű kiállítás egyik festményét adományozta a múzeumnak, így a csaknem egymillió euró értékű, 1992-ben festett Önarckép című alkotás a múzeum kortárs gyűjteményét gazdagítja majd. A mester hozzájárulásának köszönhetően a kiállítás tovább tart nyitva, az…
A barátságos gesztusokat kemény követelések és szankciók kísérik. Immár nem lesz könnyű fellépni a mindent elárasztó, rettenetesen olcsó kínai termékek dömpingje ellen.
A fura mozdulatokat illetve hangokat produkáló gyermekek vagy fiatalok alapos vizsgálatát legtöbbször gyermekorvos kezdi, majd pedig pszichiáter vagy neurológus állítja fel a diagnózist.
A hólyaghurut a férfiakat és a nőket egyaránt, az év bármely szakában érheti. A húgyutak fertőzései a veséket, a vesét és a hólyagot összekötő vezetékeket, a hólyagot és a húgycsövet érinthetik. A tünetek az érintett területtől függnek: a veséket is érintő fertőzés tünetei a legfájdalmasabbak.
Rendkívül ritkán fordul elő terhesség alatt a petefészektömlő-repedés - mondta az InfoRádiónak az Állami Egészségügyi Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályának a vezetője annak kapcsán, hogy a boncolás kiderítette, ennek következtében halt meg szombaton a tárnoki kismama.
Kihirdették a magyar Országgyűlés által kiírt "Együtt-lét" című nemzetközi fotópályázat nyerteseit. A díjazott felvételekből február elején kiállítás nyílik az Európai Parlamentben, míg a legjobb közel 100 fotóból márciustól a Kossuth téren rendeznek szabadtéri kiállítást.
Életének 80. évében hétfőn Budapesten súlyos betegségben elhunyt Hofer Miklós Ybl- és Széchenyi-díjas építész, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem emeritus professzora - tudatta a család.
Szabó András és Vorák Anita kapta megosztva az előző év legjobb oknyomozó újságírójának járó Gőbölyös Soma-díjat. Mindketten az Origo hírportál munkatársai. Az összesen egymillió forinttal járó elismerést kedd este adták át.
Már egyedül is képes lélegezni az arizonai politikus, akit szombaton lőttek fejbe egy rendezvényen. Az orvosok kedden azt mondták: az asszony állapota még válságos. Gabrielle Giffords továbbra is reagál az egyszerű utasításokra, így felépülési esélyei is jók a szakemberek szerint.
Titkos jeleket rejtett el kedves festményén, Mona Lisa portréján Leonardo da Vinci, amelyek segítségével megfejthető, mi látható annak hátterében. Egy olasz művészettörténész szerint a talányos mosolyú nő mögött Bobbio városának környéke látható.
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden erős föllendüléssel megszakították a múlt hét végén kezdett lejtmenetet. A decemberi fellendülési spekulációt követő, múlt hét végén kezdődött kiigazítás kedden megszakadt, miután az amerikai Alcoa alumíniumcég a vártnál jobb eredmények közlésével nyitotta meg a beszámolási szezont. Eredményei javították a fő alumíniumfogyasztók kilátásait is.
A tb rendszerbe visszalépésre a jövőben kizárólag rokkantság esetén lesz lehetőségük azoknak, aki most a maradás mellett döntenek. Visszatérésükkor azonban csak a 2011. november 30-ig megszerzett szolgálati időt veszik figyelembe, ahogy öröklés esetén is.
Több százmillió forint kár keletkezett az ingóságokban a vörösiszap sújtotta térségben. A felmérés befejeződött, jelenleg összesítik az adatokat. Devecserben lakásonként átlagosan 1,5-2 millióra tehető az ingóságokban keletkezett kár. Eközben kijelölték a telkeket a leendő devecseri lakóparkban, míg Kolontáron már a mintaház falai is állnak.
Az egyik legnépszerűbb orosz hírportál, a lenta.ru cikke szerint Magyarország január 1-jével fél évre az Európai Unió soros elnökévé lett, s erről a napról Budapest meglehetősen szokatlan módon emlékezett meg: újévtől az ország teljes sajtója állami felügyelet alá került.
Eloltották a tüzet a MOL algyői gázüzemében. A gáztechnológiai részen, a nyomásfokozó kompresszor házban, az egyik gépben történt robbanás. Emiatt gáz jutott a szabadba és ez lobbant be. A lángok csak a gép körül terjedek el, amit három órás munkával fékeztek meg a tűzoltók.
Tiszta levegőt! Fokozódó légszennyezettség, egyre gyakoribb szmogriadók. Egy jelentés szerint Magyarországon átlagosan évente egy évet veszítenek az emberek az életükből a levegő szennyezettsége miatt. Valóban ennyire súlyos a probléma? És ha igen, mit tehetünk saját és környezetünk egészsége érdekében?Vendégek:Szuhi Attila geográfus, a Válaszúton Alapítvány szakértőjeLukács András eln...
Tűz ütött ki a Mol algyői gázüzemében. Valószínűleg technológiai meghibásodás történt. A balesetben senki nem sérült meg és a településen élők sincsenek veszélyben – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Tátrai János a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A reggeli emelkedést és a nap közbeni visszaesést követően mérsékelt 0,5%-os növekedéssel zárta a BUX a keddi kereskedést, a forgalom azonban továbbra is nagyon alacsony volt, nem érte el a 11...
Gyors és objektív elemzést ígért az Európai Bizottság a magyar médiatörvényről. Neelie Kroes médiaügyi biztos a témában tartott európai parlamenti közmeghallgatáson hangsúlyozta: mélyreható elemzéssel állapítják meg, hogy a jogszabály megfelel-e az uniós normáknak.
Most már nem az a kérdés, hogy Portugália a görögországihoz és az írországihoz hasonló EU/IMF-mentőcsomagra szorul-e, hanem az, hogy mikor, és ha ez bekövetkezik, annak nagyon veszélyes következményei lehetnek az euróövezetre - vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni piaci elemzők.
A magyar futsal válogatott kedden fölényes győzelmet aratott Finnország ellen Gyöngyösön – adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja, az mlsz.hu. A mieink Harnisch Ákos, Csopaki István, Lódi Tamás és Dróth Zoltán révén 6–1-re győztek a februári Európa-bajnoki selejtezők előtti felkészülési mérkőzésen.
Már egyedül is képes lélegezni az arizonai politikus, akit szombaton lőttek fejbe egy rendezvényen. Az orvosok kedden azt mondták: az asszony állapota még válságos. Gabrielle Giffords továbbra is reagál az egyszerű utasításokra, így felépülési esélyei is jók a szakemberek szerint.
Bár tavalyhoz képest némiképp visszaszorult, még mindig a készpénzes fizetés a legjellemzőbb az online vásárlók körében. A bankkártyás fizetéstől sokakat visszatart a bizalom hiánya, a válság hatására pedig mérséklődött a vásárlási kedv - többek között ez derült ki a KutatóCentrum jelentéséből. A bizalomhiányra az egyik lehetséges megoldást a nemzetközi piacokon elterjedt PayPal jelenthetné.
A Magyar Energia Hivatal kedden megnevezte azokat a gázszolgáltatókat, amelyek átveszik a korábban felfüggesztett földgázkereskedő Emfesz ügyfeleit. Az energiahivatal közleménye szerint lakossági...