A rendőrség eljárást indított a Filozófiai kutatóintézet által évekkel ezelőtt nyert pályázat miatt. Az elszámoltatási kormánybiztos hűtlen kezelés miatt tett feljelentést, az intézet akkor igazgatója szerint nem történt visszaélés.
Pontatlan, lassú támadások jellemezték a magyar férfi kézilabda válogatott játékát az első világbajnoki mérkőzésükön Izland ellen, akik végig uralták a mérkőzést.
Csak a szombat reggelre tervezett rajt perceiben derül ki, hogy elindul- e útjára a Budapest– Bamako rali. A Magyar Külügyminisztérium az útközben rájuk leselkedő veszélyekre figyelmeztette a szervezőket és a résztvevőket.
Győr-Moson-Sopron megyében oltatták be eddig magukat a legtöbben a H1N1 elleni eredeti vakcinából – mondta győri sajtótájékoztatóján az országos tisztifőorvos. Paller Judit ugyanakkor kitért arra is: az 1 millió 200 ezer egykomponensű oltóanyagból mindössze 60 ezret adtak be eddig a háziorvosok, mert nagyobb az érdeklődés az új, kombinált vakcina iránt. Ebből azonban hiány van a győri patiká...
Kevés esélye volt a magyar válogatottnak a svédországi kézivébé nyitómeccsén, Izland ellen. A végig keményen játszó olimpiai ezüst- és Eb-bronzérmes északiak végül is a papírformát érvényesítették Mocsai Lajos tanítványaival szemben. Folytatás szombaton Norvégia ellen.
Betöréses lopás és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsít a rendőrség három Pápa környékén élő fiatalt - derült ki a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki közleményéből. A nyomozás adatai szerint a trió betört még az egyik gyanúsított édesapjához is.
Nyíregyházán nem volt még ilyen komoly a belvízi helyzet, igaz, ekkora csapadékra, amennyi az elmúlt hónapokban esett, a legidősebbek sem emlékeznek. A szakemberek szerint ez, illetve a nem egészen ésszerű és szakszerű városfejlesztés is hozzájárult ahhoz, hogy a város több pontján összesen 150 házat fenyeget a belvíz.
A Prodrive vezére, David Richards kijelentette, hogy cége 2013-ig biztosan nem próbál meg bemutatkozni a Forma-1-ben, hiszen egyelőre teljesen más területeken van a fókusz.
A hét utolsó kereskedési napját is a pozitív tartományban zárták a vezető amerikai indexek, a Dow Jones és az S&P 500 index is új lokális csúcson tudott zárni. Immár zsinórban hetedik hete emelkednek...
A tavaly ősszel felpörgött hatósági hadjárat a bennfentes információk használói és kiadói ellen idén is lendületesen folytatódik, a hatóságok pedig sorra tartóztatnak le különböző hedge fundok,...
Ítéletük enyhítését kérték a Szegedi Ítélőtáblától a Zuschlag-ügy vádlottjai. Zuschlag János és vádlott-társai perbeszédével folytatódott pénteken a másodfokú tárgyalás negyedik napja.
A játékos kedvű háziasszonyok tovább bolondíthatják a süteményeket egy kis fantáziával és néhány apró hozzávalóval. A receptünkben bemutatott mandulás sütemény például pár darab szeletelt mandulával máris sünivé alakul.
Norrköping - A nyitómeccs rosszul sikerült férfi kézilabdázóinknak a svédországi világbajnokságon. Mocsai Lajos (56) szövetségi kapitány együttese az Izland elleni 32-26-os vereséggel rajtolt a B csoportban, ám még nem veszett el az olimpiai játékokon szereplés lehetősége.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 32-26-ra kikapott az esélyesebb izlandi csapattól a svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokság pénteki nyitófordulójában.
A lett rendőrség pénteki bejelentése szerint őrizetbe vettek egy 22 éves férfit, aki anyaszült meztelenül rátámadt egy nőre, majd halálra késelte. A bűntény a fővároshoz, Rigához közeli Olaine városkában történt.
Több év kihagyás után újraindul a Mindentudás Egyeteme. Négy téma - az élet, a társadalom, a környezet és a jövő - köré szerveződik, mindegyikhez négy-négy előadás tartozik majd. A tudományos előadásokat nyomon lehet követni a helyszínen, meg lehet majd nézni a Magyar Televízióban, illetve az interneten is.
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási keresztféléves képzések ponthatárait pénteken délután a felvi.hu honlapon, amelyek már böngészhetőek a nyitóoldalon elhelyezett keresőből. A sikeresen felvételizők az Oktatási Hivataltól és a felsőoktatási intézménytől is kapnak írásbeli értesítést....
Tizenöt perc különbséggel adott életet gyermekének egy amerikai ikerpár két tagja. A két nő férje a szülés közben arra kötött fogadást, melyikük csemetéje jön világra előbb.
Andrew G. Vajnát a filmszakma megújításáért felelős kormánybiztosnak nevezik ki a szerdai kormányülés döntése alapján, miután decemberben elfogadták a 2011-es költségtervben a filmipari fejlesztésre külön fordítható kétmilliárdos keretet.
Az MSZP parlamenti frakciója, annak ellenére, hogy az alkotmányozás eddigi folyamatából kivonult, rész vesz az új alkotmány országgyűlési vitájában - derül ki Bárándy Gergely szocialista képviselő nyilatkozatából, amely az A, mint alkotmány című blogon jelent meg.
A médiatörvény módosítását, a médiahatóság politikai függetlenségének biztosítását, "az önkényesen kiszabható és aránytalan büntetések" eltörlését és a közszolgálati hírszerkesztőségek függetlenségének helyreállítását követelték péntek este a Parlament előtt annak a demonstrációnak a résztvevői, amelyet a Facebookon szerveztek a sajtószabadságért.
Megkezdődött péntek este hat órakor a fővárosi Kossuth téren több civil szervezet közös tüntetése, amelyet a szervezők tájékoztatása szerint a magyar sajtószabadság védelmében szerveztek.
Elhagyta pénteken Tunéziát Zine El Abidine Ben Ali államfő, akinek távozása a hetek óta tartó, és napokkal ezelőtt erőszakba torkolló tüntetések egyik fő követelése volt. Ben Ali csütörtökön még azt közölte, hogy nem jelölteti magát újra az elnökválasztáson 2014-ben.
Ideiglenes hatállyal Mohamed Gannusi miniszterelnök vette át az államfői tisztséget Tunéziában, miután az országot eddig irányító Zin el-Abidin ben Ali elnök - meg nem erősített hírek szerint - külföldre távozott.
A médiatörvény módosítását, a médiahatóság politikai függetlenségének biztosítását, "az önkényesen kiszabható és aránytalan büntetések" eltörlését és a közszolgálati hírszerkesztőségek függetlenségének helyreállítását követelték péntek este a Parlament előtt.
Az egyik legnagyobb európai utazási ügynökség, a Thomas Cook pénteki közlése szerint 1800 brit és ír turistát menekítenek ki Tunéziából. Az észak-afrikai országban napok óta véres megmozdulások vannak az áremelkedések és a munkanélküliség miatt.Tuniszi utcakép pénteken (c) 2011AFP
Ismét a Magyar Nemzeti Galéria kiadványai és szakemberei kapták a művészettörténész szakma legrangosabb elismerését, az Opus Mirabile díjat több kategóriában is – tájékoztatta a Független Hírügynökséget pénteken az intézmény.
Kelet-Európában Az orosz nők szexuális élete a legaktívabb, míg a férfiaknál a románok járnak az élen. Legalábbis egy gyógyszergyár által megrendelt felmérés szerint.
"Több, mint egy éve operálták a pajzsmirigyemet, a bal oldali lebenyben rosszindulatú göb volt. Műtét után mindkét hangszalagom lebénult. Beszélni alig tudtam, állandóan köhögtem és fizikai terhelésre fulladtam, ha már egy pár métert sétáltam úgy éreztem megfulladok." - Válogatás az Orvos Válaszol rovat cikkei közül.
Tűzoltók mentettek ki egy kutyát a jeges vízből Szolnokon. Az eb a Zagyva árterében a jeges vízben álló fák közé szorult. A közelben lakó gátőr kutyusa, aki a Gréti névre hallgat, végül szerencsésen partot ért.
Az EU soros elnökségét betöltő Magyarország változatlanul támogatja Románia és Bulgária csatlakozási törekvését a schengeni övezethez, dacára annak, hogy a két ország felvételét ellenzi Franciaország és Németország – közölte pénteken az európai uniós ügyekért felelős magyar államtitkár. „Amint a két ország teljesítette a kritériumokat, semmi akadálya nem lesz a tagságnak” –...
Budapest–Bécs — Több ezer ember gyűlt össze kora este a Parlament épülete előtt, hogy a Fidesz és a KDNP által december 22-én elfogadott médiatörvény visszavonását követeljék.
Több tucat hindu zarándokot tiportak halálra a dél-indiai Kerala államban, a zarándokok éppen egy szentélyből távoztak - jelentették pénteken indiai tv-csatornák.
A tunéziai kormány pénteken kihirdette a rendkívüli állapotot az egész országra. A döntés értelmében tilos a nyilvános gyülekezés, és pénteken este hat órától 12 órán át tartó kijárási tilalom van érvényben. A kormány felhatalmazta a biztonsági erőket, hogy tüzet nyissanak arra, aki nem hajlandó betartani a rendeletet.
Pontatlan, lassú támadások jellemezték a magyar férfi kézilabda válogatott játékát az első világbajnoki mérkőzésén Izland ellen. Az északiak végig uralták a mérkőzést.
Amir Khan az egyik válóok Katie Price és férje házassági ügyében. A 24 éves bokszolót többször is rajtakapták a volt F1-es modellel sőt, decemberi meccsén is a nézőtéren drukkolt a botrányhősnő.