Ha az Európai Unió elemzése hiányosságot talál a magyar médiatörvényben, módosítani fogják a jogszabályt - mondta Orbán Viktor szerdán Strasbourgban az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén
Szabadlábra helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a szombat éjszakai budapesti diszkótragédia öt gyanúsítottját. A rendőrség megerősítette, hogy egy hatodik gyanúsított is van. A terézvárosi jegyző 90 napra bezáratta a West Balkánt, ahol szombat este három fiatal lány halt meg.
Nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság a metrókocsik beszerzése ügyében. Az Alstom ellen a kecskeméti székhelyű Tiszta Energiával Magyarországért Párt tett feljelentést - a legfőbb ügyészség szóvivője szerint.
Ismét Makai Istvánt választotta elnöknek a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) a szerdai budapesti alakuló ülésén, így újabb négy évig irányíthatja a testületet a Roma Polgári Tömörülés (RPT) elnöke
Egy amerikai bíróság kedden nyolc évvel meghosszabbította egy kémkedés miatt elítélt CIA-ügynök börtönbüntetését, aki a rácsok mögül is kapcsolatba lépett Oroszországgal. Az amerikai hírszerzés egykori magas rangú vezetője a fián keresztül adott át információkat orosz ügynököknek, akiktől pénzt kapott.
A hétvégén tetőzik a Duna Mohácsnál, az árhullám várhatóan nem éri el a másodfokú készültségi szintet - közölte a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság az MTI-vel
Fűtetlen hétvégi házában halt meg egy férfi a Borsod megyei Ózdon. A 62 esztendős ember halálát az elsődleges szakértői vélemény szerint kihűlés okozta. A megyében ezen a télen ez volt a tizenötödik kihűléses haláleset. Tavaly összesen tizenhat halottja volt a hidegnek Borsodban.
Szabadlábon védekezhetnek a West Balkánban történt tragédia miatt indított nyomozás gyanúsítottjai. A Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden délelőtt úgy döntött, a négy gyanúsított előzetes letartóztatása nem indokolt, a kényszerintézkedés elrendelésének feltételei nem állnak fenn. Az ötödik gyanúsított ügyében már kedd este döntött a bíróság: ő is szabadlábon védekezhet.
A Bank of America, a Deutsche Bank, a Goldman Sachs és a JPMorgan Chase bonyolítja majd le az AIG amerikai biztosítóóriás 92%-os állami érdekeltségének eladását - értesült a Reuters. Az első...
A kormányfő szerint két évtized óta a legnehezebb év előtt áll az Európai Unió. Orbán Viktor Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén, a soros magyar uniós elnökség munkaprogramját ismertetve hangsúlyozta: kormánya az 56-os forradalmárok hitével akarja szolgálni az európai egység ügyét. A miniszterelnök beszédének kezdetén több európai parlamenti képviselő fehér szalaggal leragasztott…
A kormány meghozta azt a rendeletet, amelyben szabályozza, hogy az adóváltozások által reálkereset-csökkenést elszenvedő közszolgálati dolgozókat hogyan kompenzálja. Az intézményeknek január 15-ig kellett felmérniük, hogy hány dolgozójukat, és milyen mértékben érintik a változások - írja a Napi Gazdaság.
A következő hét elejétől mintegy 13.600 munkanélküli kezdhet el dolgozni az országos közfoglalkoztatási programban, melyben idén az ár- és belvíz elleni megelőző védekezésé a főszerep - jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Újfehértón
Szabadlábon védekezhetnek a West-Balkánban történt tragédia miatt indított nyomozás gyanúsítottjai. A Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden délelőtt úgy döntött, a négy gyanúsított előzetes letartóztatása nem indokolt, a kényszerintézkedés elrendelésének feltételei nem állnak fenn. Az ötödik gyanúsított ügyében már kedd este döntött a bíróság.
Budapest - Megirigyelhette Kiszel Tünde saját magáról és kislányáról,Donatelláról készített naptárát Deutsch Tamás (44). A fideszes politikusról is készült ugyanis kalendárium.
A jelenleg zajló svédországi férfi kézilabda-világbajnokságon már érvényben van az a szabály, amely szerint mérkőzés közben lecserélhető az a játékvezető, aki nyilvánvalóan manipulálni akarja az eredményt.
Tartozás miatt leszerelték egy nagykanizsai társasház gázóráját, a hátralék kifizetése után azonban akár már szerdán visszakapcsolhatják a szolgáltatást az épületben - értesült érintett lakóktól szerdán az MTI
Szerda reggel megkezdték a házak kiürítését és az értékek mentését a Fejér megyei Kulcs településen, ahol megcsúszott kedden egy löszfal, és 53 ház megrongálódott. A bajbajutott településnek Rácalmás 3 millió forinttal segített.
Jó lenne, ha a magyar uniós elnökség nem lenne foglya a megalapozott európai bírálatoknak - mondta Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője szerdán Strasbourgban, a magyar elnökségi programról folytatott plenáris EP-vitában
A német kormány annak lehetőségét fontolgatja, hogy a görög államadósság átstrukturálását olyan módon engedné meg, hogy az eurózóna válságkezelő alapjából (EFSF) kapna hitelt Athén az államkötvényei...
Csak bátorság! címmel közölt interjút vasárnap Schiff Andrással a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung. Schiff elmondása szerint nem tartja valószínűnek, hogy ismét fellép Magyarországon.
Huszti István, az Index.hu hírportál fotóriportere nyerte a XXIX. Magyar Sajtófotó Pályázat nagydíját - jelentették be a pályázat szervezői szerdán Budapesten.
A bukott tuniszi vezető minisztereit is bevették az új kormányba, az emberek azonban tiltakoznak, Tunisz utcáiról pedig újból lövöldözésekről számoltak be a hírügynökségek.
Navracsics Tibor szerint személyzeti újraformálásra is szükség van a magyar közigazgatásban: olyan szakemberek kellenek, akik rendelkeznek idegennyelv-tudással, szakmai tapasztalattal, valamint "nagyon erős erkölcsi és értékelkötelezettséggel".
Fej nélküli férfiholttestet talált két kutyasétáltató Komlón, az eddigi vizsgálatok alapján kizárható, hogy az elhunyt bűncselekmény áldozata lett - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települések egyötödén, a 229-ből 44 városban és községben tartanak belvízvédelmi készültséget jelenleg - közölte Bodnár Gáspár, a Felső-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője szerdán az MTI-vel
Szabadlábon a Főtáv Zrt. volt vezérigazgatója. A Budai Központi Kerületi Bíróság megszüntette a hűtlen kezeléssel és különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsított Kovács Lajos előzetes letartóztatását, és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben.
700 ezer forintos pénzbüntetést kapott az ittas sofőr, akit a Pest megyei rendőrök nemrég Pécelen igazoltattak. Kiderült, hogy a ittasan ült autóba. A bírságot a Gödöllői Városi Bíróság szabta ki, de a férfi megtarthatta jogosítványát - olvasható a rendőrség honlapján.
A reggeli, erős nyitást követően nem mutatott érdemi elmozdulást a magyar börze, a BUX jelenleg is reggeli szintjén 0,6%-os pluszban tartózkodik. A forgalom jónak mondható, több mint 13 milliárdos. A...
XVI. Benedek pápa elfogadta Mayer Mihály pécsi megyés püspök lemondását - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.
Öt év Clooney után Gyepes Gábor csapattársát szemelte ki az angol modell. Most a szép Lisa Snowdon váratlan lépésén csámcsog az angol sajtó, hiszen a tévés személyiségként is feltűnő hölgyhöz nagyobb kaliberű párt társítanának – írta a sportszelep.hu
A West-Balkán Kft. kijátszotta a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló kormányrendeletet - közölte a Budapest Főváros Kormányhivatala. A Pesti Imre kormánymegbízott által aláírt közlemény szerint a hivatal - mint másodfokú hatóság - azonnal hozzáfogott a hatáskörének megfelelő vizsgálatokhoz.
Több frakció vezérszónoka bírálta a magyar médiatörvényt szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén, ahol korábban Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet. A kormányfő válaszában azt mondta, hogy súlyos tárgyi tévedések vannak bírálatokban.
Egyre több cég ismeri fel az európai uniós soros elnökségben rejlő lehetőségeket, és törekszik arra, hogy az elnökségi programhoz igazodva saját céljait is megfogalmazva stratégiai partnerként működjön együtt a politikával - hangzott el a Grayling kommunikációs tanácsadó ügynökség szerdai budapesti rendezvényén.
A portugál államadósság kezelő szerdán 750 millió euró értékben értékesített 12 hónapos kincstárjegyeket. Az aukció során kialakult átlaghozam 4,03 százalék lett, 3,1-szeres túljegyzés mellett. A legutóbbi decemberi aukció során 5,28 százalékos átlaghozam alakult ki, 2,5-szeres lefedettség mellett.