A főpolgármester kezdeményezi, hogy Budapest kapja meg az önálló adókivetési jogot az Országgyűléstől - írta a Magyar Hírlap szombaton. A lapnak adott interjúban Tarlós István elmondta: erre azért...
Rádolgoztak Csányiékra. Operatív másolás. Titkosszolgálati anyagokból kalózfelvételek. Ráégett az UD-ügy a Gyurcsány-kormányra. Célpontban az adatgyűjtők adatai tömörítve.
Négy és fél évnyi börtönre ítéltek egy egykori chicagói rendőrparancsnokot, amiért hazudott a rendőrségi kínzásokkal és hatalmi visszaélésekkel kapcsolatban - közölte pénteken az amerikai igazságügyi minisztérium.
A houstoni Memorial Hermann kórházba szállították át péntek este az arizonai Tucsonban meglőtt amerikai képviselőnőt. Gabrielle Giffords átszállításáról azután döntöttek, hogy két héttel a lövöldözés után az orvosok szerint „fantasztikusan” javult az állapota. A helyszíni beszámolók szerint a képviselőnőnek könnyek gyűltek a szemébe, amikor tucsoni kórház előtt hangos tapssal köszöntöt...
A megelőző napok csapadékából és a hóolvadásból keletkezett újabb tiszai árhullám Tiszaderzs és Kisköre között tetőzik, a folyó Martfűig kis mértékben árad, alatta lassan apad; a vízszintek a másodfokú árvízvédelmi készültséghez rendelt értékekhez hasonlóak - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője
A zöldhatóság jóváhagyta a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. egységes környezethasználati engedélykérelmét, de hathónapos próbaüzemet írt elő; ezt a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Termés...
Az olasz divatcég, a Prada, mely az elmúlt 11 évben négyszer halasztotta már el a tőzsdei megjelenést, a hónap végén végleges döntést hozhat az IPO-ról - írja a Bloomberg meg nem nevezett forrásokra...
Technikai jellegű, nem pedig a szólás- és sajtószabadsággal összefüggő kérdéseket fogalmaz meg az Európai Bizottság levele, amelyben a testület a magyar médiatörvénnyel kapcsolatos kérdéseit ismerteti - hangsúlyozta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombaton az MTI-nek. Kovács Zoltán elmondta: szó sincs ultimátumról, a Neelie Kroes által jegyzett levél a már ismert felvetések…
A houstoni Memorial Hermann kórházba szállították át péntek este az arizonai Tucsonban meglőtt amerikai képviselőnőt. Gabrielle Giffords átszállításáról azután döntöttek, hogy két héttel a lövöldözés után az orvosok szerint "fantasztikusan" javult az állapota. A helyszíni beszámolók szerint a képviselőnőnek könnyek gyűltek a szemébe, amikor tucsoni kórház előtt hangos tapssal köszöntötték…
Változatlanul stabil az állapota Hans Grugger osztrák alpesi sízőnek, aki a férfiak Világkupa-sorozatának csütörtöki, kitzbüheli lesiklóedzésén bukott hatalmasat.
Könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet az a nő, aki rosszul lett, eszméletét vesztette a volán mögött, majd a szalagkorlátnak ütközött szombat reggel Szanktól nem messze.
Technikai jellegű, nem pedig a szólás- és sajtószabadsággal összefüggő kérdéseket fogalmaz meg az Európai Bizottság levele, amelyben a testület a magyar médiatörvénnyel kapcsolatos kérdéseit ismerteti - hangsúlyozta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombaton az MTI-nek
Évekig szeretne még énekelni Placido Domingo - ezt maga a spanyol tenor mondta péntek este a madridi Teatro Real operaházban, ahol 70. születésnapja alkalmából nemzetközi operasztárok köszöntötték a művészt. A tenor szülővárosában rendezett gálán a világ legkeresettebb operaszólistái léptek fel, 15 áriát énekelve Domingónak - közölte az estet szervező Teatro Real.
A reflux a gyomor savas tartalmának a nyelőcső felé történő visszaáramlása. Ez naponta néhány alkalommal egészséges emberekben is előfordul, ám ha ez gyakori és erőssé válik, az már kóros lehet.
Élénkül Romániában a vállalati hitelkereslet - nyilatkozta a Ziarul Financiarnak (ZF) Steven van Groningen, a romániai Raiffeisen Bank vezetője. A bankvezér szerint idén a kereslet lesz az igazi...
A Népszabadság arról ír, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök szlovák kollégájával Ivan Gasparoviccsal tárgyalva csütörtökön idő előttinek nevezte a kettős állampolgárságot szerző határon túli magyarok választójogára vonatkozó kérdést.
Ebben az évszázadban akár egymilliárd ember is elhagyhatja otthonát a globális klímaváltozás hatásai miatt - mondta Mika János éghajlatkutató az InfoRádió Aréna című műsorában. Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa hozzáfűzte: mindenki tehet a klímaváltozás hatásainak fokozódása ellen, például azzal, hogy ésszerű mértékben spórol a fűtéssel és a világítással.
Hat hónapnyi börtönbüntetésre ítélték a Harry Potter-filmek egyik női szereplőjének testvérét, mert megtámadta a színésznőt, amiért nem muzulmán férfival létesített párkapcsolatot. A 21 éves Afsahan Azad a varázslótanonc egyik osztálytársát, Padma Patilt alakítja a filmsorozatban.
Semmit sem vesztett hírnevéből Wade Barrett, akit múlt héten CM Punk megfosztott a Nexus vezetői pozíciójától. Az angol pankrátor pénteken egy új csapatot hozott létre.
Január 24-én lesz ötvenéves Nastassja Kinski német születésű amerikai színésznő. Polanski 1979-ben ráosztotta a Tess főszerepét, ezzel bekerült a köztudatba, és átvehette az év női felfedezettjének járó Golden Globe-díjat. Szexideál lett belőle, képe az újságok címoldalára került, fotósorozata jelent meg a Playboyban.
Jelentősen átalakíthatja a hazai igazságszolgáltatást az új alaptörvény és az ahhoz kapcsolódó sarkalatos jogszabályok – erre lehet következtetni az előkészítést szolgáló javaslatokból.
Gyarmati István külpolitikai szakértő szerint a sikeres rendszerváltóknál ez már egy beidegződött magatartás, amin a miniszterelnök igen nehezen tudna változtatni.
Piaci terjeszkedése során a Mol világos egyeztetések útján és a lapjait kiterítve játszik, addig azonban az osztrákok annak idején más harcmodort használtak: minden valószínűség szerint egy B tervvel is készültek – tekint vissza a legújabb értesülések tükrében az OMV-vel évekkel ezelőtt a hazai olajtársaság védelméért vívott küzdelemre a Magyar Nemzetnek adott interjújában Hernádi Zsolt.
Több százan jelezték péntek óta a Magyar Szocialista Pártnak, hogy a pártot automata telefonos hívásokban becsmérlik, a hívásokkal magánembereket keresnek meg ismeretlenek. Ezt Kovács László, az MSZP alelnöke mondta el szombati sajtótájékoztatóján és hozzátette, hogy már vizsgálják a megtehető jogi lépések lehetőségeit.
Az összetettben éllovas német Maria Riesch nyerte meg szombaton a női alpesi sízők Világkupa-sorozatának Cortina d,Ampezzóban rendezett lesiklóviadalát.
Megkapta a vörösiszap katasztrófában érintett MAl Zrt. az egységes környezethasználati engedélyt a zöldhatóságtól. Erről a Közép-dunántúli Vízügyi és Természetvédelmi Felügyelőség pénteken hozott határozatot, melyet közzétett internetes oldalán. A hatóság azonban számos szabályt és határidőt írt elő a MAL-nak a 2018. március 31-ig érvényes engedélyről szóló határozatban, így a zagytározók…
Véget ért szombaton az a kétnapos tárgyalássorozat, amelyet Teherán vitatott nukleáris programja miatt tartott a világ hat nagyhatalma és Irán - közölte az Európai Unió külügyi főképviselője. Catherine Ashton hozzátette, hogy a tárgyalások csalódást jelentettek, és egyelőre nem terveznek újabb megbeszélést Iránnal, ugyanakkor "az ajtók továbbra is nyitva állnak".
Bizalomvesztéssel magyarázzák sokan, hogy legális megtakarításukat osztrák banknál nyitott számlára helyezik, vállalva a betétkivitel nem elhanyagolható költségét, írja a HVG.
Az Európai Unió civil fogyasztóvédelmi szervezete (BEUC) eljuttatta a BEUC által készített fogyasztóvédelmi javaslatcsomagot a magyar kormánynak - közölte az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) pénteken az MTI-vel.
Budapesten fogták el az anyja megölésével gyanúsított szombathelyi fiatalembert. A Vas megyei rendőrök nyomozták ki a férfi tartózkodási helyét, akit a budapesti rendőrök fogtak el a fővárosban, egy XIV. kerületi panzióban.
Véget ért szombaton az a kétnapos tárgyalássorozat, amelyet Teherán vitatott nukleáris programja miatt tartott a világ hat nagyhatalma és Irán - közölte az Európai Unió külügyi főképviselője. Catherine Ashton hozzátette, hogy a tárgyalások csalódást jelentettek, és egyelőre nem terveznek újabb megbeszélést Iránnal, ugyanakkor "az ajtók továbbra is nyitva állnak".
Az olasz Internazionale argentin csatára, Diego Milito a hétközi kupatalálkozón szenvedett izomhúzódást, ami miatt kihagyni kényszerül az Udinese és a Napoli elleni mérkőzéseket.
Szombaton nyitja kapuit a világ legnagyobb hajó-, csónak-, jacht- és vízisport-vására Németországban. Az idei, 42. Boot-Düsseldorfon mintegy 50 ország több mint 1550 kiállítója várja a hajózás és a vizes sportok szerelmeseit, hogy megismertesse őket legújabb termékeivel és szolgáltatásaival.
Tömegével kerültek ki lehallgatott beszélgetések a polgári titkosszolgálatoktól az előző kormányzati ciklusban – ezt valószínűsítik a Célpontnak nyilatkozó szakértők. Legutóbb 35 titkos hangfelvétel került nyilvánosságra az UD Zrt.-ügy érintettjeiről. Szilvásy György egykori titokminiszter állítása szerint nem tudja, ki szivárogtatja ki a titkos anyagokat.
A hírek szerint a tökéletes megoldást kínálja egy amerikai cég a világ üzemanyag-ellátásának problémájára. A társaság állításai szerint kész technológiával rendelkeznek ahhoz, hogy szén-dioxidból, vízből és napfényből - egyéb nyersanyagok felhasználása nélkül - a mai technológiákat kiszolgáló folyékony szénhidrogént állítsanak elő....