2011. január 22. szombat

jan. 22
19:30
Cégszékhely a temetőben (Blikk)
jan. 22
19:30
Janukovics ellen tüntettek Kijevben (Metropol)
Az ukrán ellenzék több ezer híve tüntetett szombaton Kijev belvárosában Viktor Janukovics elnök ellen, azzal vádolva a kormányzatot, hogy a Kreml (az orosz vezetés) kívánságait teljesíti és elnyomja az ellenzéket.
jan. 22
19:30
Sztrájkot kezdenek a görögországi patikusok (Kripto Akadémia)
Háromnapos országos sztrájkot tartanak jövő szerdától a görögországi gyógyszerészek - így döntött szombaton szövetségük. A bejelentés szerint a munkabeszüntetés tiltakozás az ellen, hogy a kormány liberalizálni akarja a szektort.
jan. 22
19:32
Simorék ismét emelnek az alapkamaton? (HírTV)
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának hétfői kamatdöntő ülése előtt a megszólaltatott elemzők többsége negyedszázalék-pontos emelésre számít. Ezzel 6 százalék lenne az irányadó alapkamat. A Reutersnek nyilatkozó elemzők nagyobb része ennek a szintnek a fennmaradását várja az év végéig.
jan. 22
19:33
Hamilton: A hibák erősebbé tesznek (Sport365)
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes versenyzője szerint a hibák csak erősebbé teszik őt, ám a brit pilóta ugyanakkor mindenáron a tökéletes versenyzésre törekszik.
jan. 22
19:35
Videó - Van Persie és Berbatov mesterhármasa (Sport365)
Az Arsenal és a Manchester United is magabiztos győzelmet aratott a Premier League 24. fordulójában. Robin van Persie és Dimitar Berbatov is mesterhármast szerzett.
jan. 22
19:36
Fásy perre megy (Blikk)
jan. 22
19:36
Majdhogynem körberöhögték a patikában a rablót (BorsOnline)
Fegyvernek látszó tárggyal rontott be egy férfi az avasi patikába szombaton délelőtt, ám sem az alkalmazottak, sem a vásárlók nem ijedtek meg tőle. A 25 év körüli támadó üres kézzel távozott.
jan. 22
19:37
Rosberg: Nem fontosak a téli tesztek (Sport365)
Nico Rosberg, a Mercedes GP versenyzője szerint a téli tesztek nem lesznek mérvadóak. A pilóta úgy gondolja, hogy egyedül az évadnyitó nagydíj időmérő edzésén kaphatnak majd tisztább képet az erőviszonyokról.
jan. 22
19:39
Nem magyar, hanem török buszok szállítják a Ferihegyre érkező diplomatákat (ATV)
Állítólag 200 milliót fizetett az üzemeltető a 4 buszért. Ebből a legdrágább magyar buszokat is megvehették volna.
jan. 22
19:39
Videó - Dortmundi pontvesztés, Raúl-góllal nyert a Schalke (Sport365)
A Borussia Dortmund otthon játszott 1-1-et a VfB Stuttgarttal, a Schalke 04 a múlt heti hazai vereséget Hannoverben hozta részben helyre Raúl góljának köszönhetően.
jan. 22
19:41
Rafael Márquez egy hétig az Atlasnál edz (Sport365)
A New York Red Bulls mexikói játékosa Rafael Máquez hétfőtől egy hétig nevelőegyesületénél a z Atlasnál edz, ezt az amerikai klub vezérigazgatója Erik Solér jelentette be.
jan. 22
19:48
Már nem pártelnök az ír miniszterelnök (HírTV)
Lemondott pártvezetői tisztségéről az ír miniszterelnök, a március 11-ére kiírt választásokig azonban a kormányfői székben marad.
jan. 22
19:48
Lila dalra kelt Orbán (Blikk)
jan. 22
19:48
Életveszélyes a súlyosan megsérült kislány állapota (Metropol)
Továbbra is súlyos, életveszélyes, de stabil annak a 9 év körüli kislánynak az állapota, aki péntek este Kisújszállás közelében, a 4-es számú főúton történt balesetben sérült meg.
jan. 22
19:48
Focicsapatot vett magának a volt Playboy-modell (Kripto Akadémia)
Megvette a másodosztályú Warta Poznan nevű focicsapatot a Playboy egyik korábbi modellje - közölte szombaton a lengyel média. Izabela Lukomska-Pyzalska, aki a CKM sztárja is volt, azt nyilatkozta, hogy vissza akarja adni a csapat régi fényét.
jan. 22
19:50
Robbanás a bevásárlóközpontban – egy fiatal lány az áldozatok között (HírTV)
Az orosz hatóságok közlése szerint két halottat találtak az Ural hegységnél lévő város, Ufa egyik bevásárlóközpontjában, ahol szombaton robbanás történt. A bejelentés szerint a detonációban legkevesebb öt ember sérült meg. A hatóságok szerint nem valószínű, hogy merénylet történt, a robbanás okát azonban még nem tudják.
jan. 22
19:54
Átverték a munkásokat (Blikk)
Putriban éltek, meglopták és ki sem fizették őket
jan. 22
19:56
Bomba nő a bankrablónő (Blikk)
jan. 22
20:06
Jönnek a mínuszok és a havazás (HírTV)
Vasárnap eleinte mindenütt kisüt a nap, majd délután észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és estefelé északon már hószállingózás, havazás várható.
jan. 22
20:06
Videó - Bayern-henger a második félidőben (Sport365)
A Bayern München a második félidőben lelépte a Kaiserslautern együttesét a Bundesliga mai játéknapján. Íme a gólok.
jan. 22
20:08
Így mentenék meg a BKV-t (HírTV)
Két éve vitázik a BKV-val Budakeszi vezetése. A közlekedési vállalat 20 milliót kérne azért, mert a helyi közlekedésben a főváros buszai viszik az utasokat. A város sokallja az összeget. Szakemberek szerint növeli a BKV adósságállományát, hogy a Budapest környéki önkormányzatok minimális összeget fizetnek a közlekedési vállalatnak a szolgáltatásaiért.
jan. 22
20:12
Stílust váltott Matyi hegedűse (BorsOnline)
Matyi egykori hegedűsének szólóanyaga nemrégiben került a boltok polcaira. Az Éjjel ott várok rád című lemez a mulatós stílus helyett immár klubslágereket tartalmaz.
jan. 22
20:12
Cicciolina: pornó és politika (Blikk)
Róma - Borzalmas fél évet tudhat maga mögött Cicciolina. Fiát, a 18 éves Ludwigot tavaly nyár elején drogkereskedelem miatt letartóztatták. A pornódívával élete legnehezebb időszakáról beszélgettünk.
jan. 22
20:14
Jim Carrey szeretője egyidős a lányával (Blikk)
jan. 22
20:15
Csodát tehet a székletátültetés (Infostart)
Legvégső esetben rendkívül szokatlan és emellett visszataszítónak ható kezelést is választhatnak egy bélbaktérium okozta, akár halált is eredményező heves hasmenés és visszatérő bélgyulladás kezelésére az orvosok: egészséges emberek székletét ültetik át a páciens emésztőrendszerébe.
jan. 22
20:15
Eltűnt a Himnusz kézirata a kultúra napján + videó (ATV)
A Széchenyi Könyvtárban nem indokolták meg, miért került vissza a kézirat a raktárba, csak pénteken lehetett megnézni az ünnepség apropóját adó ritkaságot.
jan. 22
20:16
Tyler: Drogos és alkoholista vagyok! (Blikk)
jan. 22
20:17
Blair: ha kell, erővel is meg kell állítani Iránt + videó (ATV)
Az Iránnal tárgyaló hat hatalom csalódását fejezte ki, miután az iszlám köztársaság által támasztott irreális követelések miatt elakadtak az iráni nukleáris programról folytatott tárgyalások.
jan. 22
20:24
Tüntető menet indult vidékről a fővárosba Tunéziában (Gondola)
Több száz fős tüntető menet indult a tunéziai fővárosba szombaton, az afrikai ország közép-nyugati részéből, hogy a "jázminos forradalom" által megdöntött rezsim bukott politikusaiból alakult ideiglenes kormány távozását követelje
jan. 22
20:24
Holtan találtak egy magyar diáklányt Moszkvában (Blikk)
jan. 22
20:24
Nyolc holttestre bukantak egy oroszországi garázsban (Kripto Akadémia)
Az oroszországi Sztavropol rendőrségének közlése szerint nyolc holttestet találtak a város egyik családi házának garázsában - közölte szombaton az orosz média. Az egyik orosz hírügynökség szerint az áldozatok között gyerekek is vannak.
jan. 22
20:26
Holtan találtak egy magyar diáklányt Moszkvában (Gondola)
Holtan találtak egy magyar diáklányt Moszkvában csütörtökön délelőtt - jelentette az orosz sajtó
jan. 22
20:39
Kézilabda vb - Spanyol és német győzelem a magyar csoportban (Sport365)
A spanyol és az német válogatott is megnyerte középdöntőbeli első mérkőzését a svédországi világbajnokságon. A magyarok a franciákkal mérkőznek, és a Mocsai-legénység részéről földöntúli bravúr lenne a döntetlen is.
jan. 22
20:42
Die Zeit-cikk "Orbán feketelistájáról" (Gondola)
Orbán feketelistája címmel közölte eheti számában Christian Häuer-Schmidt írását a Die Zeit
jan. 22
20:42
Lőttek a kalózoknak (Blikk)
jan. 22
20:42
Tüntetést oszlattak fel Algírban (Metropol)
Demokratikus jogokat követelt szombaton Algír központjában mintegy ezer tüntető, akiknek a menetét a rendőrség erőszakkal oszlatta fel.
jan. 22
20:44
Jókai Anna köszöntötte a szlovéniai magyarságot a magyar kultúra napján (Gondola)
Minden egyes ember sorsában benne van valami, amit végig kell élni, annak a közösségnek a javát szolgálva, ahova születtünk - fogalmazott Jókai Anna a magyar kultúra napja alkalmából a szlovéniai Lendván rendezett szombati ünnepségen
jan. 22
20:51
Felavatták a szombathelyi Weöres Sándor Színházat (Metropol)
A magyar kultúra napján szombaton ünnepélyesen felavatták a szombathelyi Weöres Sándor Színház 1,85 milliárd forintos állami támogatással felújított épületét.
jan. 22
20:54
Holtan találtak egy magyar diáklányt Moszkvában (Infostart)
Holtan találtak egy magyar diáklányt Moszkvában.
jan. 22
20:54
A Csíkszereda nyerte a MOL Ligát (Metropol)
A HSC Csíkszereda megnyerte a magyar-román jégkorongbajnokságot, a MOL Ligát, miután a döntősorozat ötödik, szombati mérkőzésén megszerezte a végső sikerhez szükséges negyedik győzelmét is a Dunaújváros ellen.
jan. 22
20:54
Thaiföld bezárja búvárparadicsomait a korallszigetek pusztulása miatt (ProfitLine)
Meghatározatlan időre bezárták a hatóságok Thaiföld számos népszerű búvárparadicsomát, hogy biztosítsák a kifehéredett korallzátonyok újjáéledését.
jan. 22
21:00
Nincs fűtés a fővárosi Katona József Színház épületében (Gondola)
Műszaki meghibásodás miatt elzárták a gázt a fővárosi Katona József Színház épületében, így a színház mellett mintegy 30 lakásban sincs fűtés - mondta Mattyasovszky Bence, a színház ügyvezető igazgatója szombaton az MTI-nek
jan. 22
21:00
Megfagyott egy magyar diáklány Moszkvában (Metropol)
Holtan találtak egy magyar diáklányt Moszkvában csütörtökön délelőtt - jelentette az orosz sajtó. A 26 éves lány a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Főiskolájának harmadéves hallgatója volt.
jan. 22
21:00
Tűz ütött ki a kórházban (Blikk)
jan. 22
21:00
Kisebb tűz volt a berettyóújfalui kórházban (Metropol)
Kisebb tűz volt a berettyóújfalui kórházban szombat este, személyi sérülés nem történt, s nem kellett kiüríteni a kórházat.
jan. 22
21:02
Kisebb tűz volt a berettyóújfalui kórházban (Gondola)
Kisebb tűz volt a berettyóújfalui kórházban szombat este, személyi sérülés nem történt, s nem kellett kiüríteni a kórházat - közölte Kovács Ferenc tűzoltó ezredes, hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgató az MTI-vel
jan. 22
21:02
Tüntető menet indult vidékről Tunézia fővárosába (Metropol)
Több száz fős tüntető menet indult a tunéziai fővárosba szombaton, az észak-afrikai ország közép-nyugati részéből, hogy a "jázminos forradalom" által megdöntött rezsim bukott politikusaiból alakult ideiglenes kormány távozását követelje.
jan. 22
21:02
Az ötös lottó nyerőszámai (Blikk)
jan. 22
21:06
Nagyon kitartóak: néhány nap alatt másodszor fogták el őket (BorsOnline)
12 afgán illegális határátlépőt csíptek el a rendőrök Ásotthalom közelében szombatra virradóan. Többségük nem ismeretlen a hatóság előtt, mivel néhány nappal korábban szintén próbálkoztak, ám akkor sem jártak sikerrel.

Keresés