Ötmilliárd forinttal konszolidálták a Honvédkórházat a Honvédelmi Minisztérium költségvetéséből, a korábbi gazdálkodási hibák javítása érdekében pedig új szervezeti rendszert állítottak fel az intézményben - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
A Budapest Bár, mely immáron ötödik éve a hazai zenei élet egyik legsikeresebb formációja, mára az egyik legismertebb magyar kulturális brand. Fellépéseiket több generáció élvezi: együtt jár gyerek, szülő és nagyszülő. Több tízezer eladott lemez, közel száz színházi előadás, számos ország - és külföldjáró koncertturné után a zenekar az Örömzene címmel megjelent riportkönyvvel, és december 30-án…
Világjáró vándor múzeummá lett, amit hat évvel ezelőtt, 2006-ban Zágrábban egy szakított szerelmespár alapított. Olinka Vistica filmproducer és egykori imádója, elválásakor úgy döntött, hogy nem haragban búcsúznak, hanem barátságban, szép emlékekkel.
A minimálbér-emelés után csak bruttó 8500 forint lesz a különbség a kezdő diplomás szakápolók és a szakképzésben végzett ápolók fizetése között - írja a Világgazdaság pénteki számában.
Akár nettó 75 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak azok a hallgatók, akik hiányszakokra, például fizika-kémia tanár képzésre jelentkeznek a felsőoktatásba - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az M1 Az este című műsorában csütörtök este.
Az emberi erőforrások minisztere, az oktatásért is felelős tárcavezető döntött arról, hogy a 2013. évi általános felvételi eljárásban felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben mely szakokon vehető igénybe magyar állami ösztöndíj. Idén kizárólag a ponthatárok minimumát határozza meg, amely a kapacitás és az esetleges túljelentkezés függvényében felfelé módosulhat…
A miniszter úr vagy bohóc, vagy elmeháborodott - mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Demokratikus Koalíció elnöke arról is beszélt, hogy Matolcsy Györgyöt táppénzre kellene elküldeni, nem behívni a kormányba.
Akár nettó 75 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak azok a hallgatók, akik hiányszakokra, például fizika-kémia tanár képzésre jelentkeznek a felsőoktatásba - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az M1 Az este című műsorában csütörtök este.
Az infláció mértékének várható csökkenése és a jövőre előre jelzett gazdasági növekedés is azt mutatja, hogy "jó úton halad az ország" - közölte a Fidesz csütörtökön az MTI-vel.
Az infláció mértékének várható csökkenése és a jövőre előre jelzett gazdasági növekedés is azt mutatja, hogy "jó úton halad az ország" - közölte a Fidesz csütörtökön az MTI-vel.
A karácsony az evangélium továbbadásának ünnepe, aminek dinamikája van, mert a hívek elindulnak, utánajárnak az örömhírnek, és továbbadják azt - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek.
A tél egyik legérdekesebb átigazolását hajthatja végre a Juventus, amennyiben igaznak bizonyulnak a sajtóhírek, amelyek Gary Hooper szerződtetéséről szólnak.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarugó Szövetség (MLSZ) elnöke a futballakadémiák támogatását objektív mérőszámokhoz kötné - írja a Napi Gazdaság pénteki számában.
Gyengült kissé a forint péntek kora reggel a bankközi deviza kereskedelemben: az eurót 285,60 forinton jegyezték a csütörtök esti 284,70 forinttal és a péntekre virradóra tartott 285,20 forinttal szemben.
A GKI (www.gki.hu) által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint decemberben az üzleti várakozások harmadik hónapja, a fogyasztóiak pedig második hónapja emelkednek. Az év végi várakozások valamivel kedvezőbbek a 2012 eleji, pénzpiaci krízissel fenyegető helyzetben mért szintnél, de továbbra sem érték áprilisi, egyébként akkor is igen alacsony értéküket.
A kormány a felsőoktatási reformmal három célt tűzött ki. De ezeknek a részletkérdéseknek a megvitatására nem került sor, mert félelmek alakultak ki a diákok között - nyilatkozta a Kossuth Rádió...
Dél-Korea egykori katonai diktátorának lányát választották meg köztársasági elnöknek a távol-keleti országban. Pak Gun Hje csak kis többséggel nyert, de eredménye így is figyelemre méltó, mert apja rossz megítélése ellenére sikerült győznie.
A Primera División 17. fordulójának csütörtök esti mérkőzésein a Real Sociedad hazai pályán győzte le a Sevillát, az Espanyol pedig a Deportivo elleni sikerével ellépett a kieső helyekről.
Egyes hírek szerint Erdei Zsolt részt vehet egy félnehézsúlyú tornán, amelynek elődöntőjében a korábbi világbajnoki kihívóval, Dmitry Sukhotsky-val csapna össze.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu esti összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A kormány a felsőoktatási reformmal három célt tűzött ki. De ezeknek a részletkérdéseknek a megvitatására nem került sor, mert félelmek alakultak ki a diákok között - nyilatkozta a Kossuth Rádió...
Az Állami Autópálya Kezelő pénzeszközeiből összesen legfeljebb 33 milliárd forintot a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer megvalósításával kapcsolatos feladatokra költhet.
Nagyszerű dolognak nevezte a diákmozgalmakat pénteki rádióinterjújában a miniszterelnök, hangsúlyozva ugyanakkor azt is, hogy mindenkinek meg kell őriznie a tisztánlátását, így reméli, a diákok is tudják, meddig alakítják ők az eseményeket, és mikortól manipulálják őket.
Szlovákiában hivatalosan nincs gond a kisebbségi nyelvhasználattal - derül ki a kormány által elfogadott jelentésből. A szlovákiai magyar politikusok és a civil szervezetek ugyanakkor azt állítják, hogy a helyzet nem ilyen egyértelmű.
Komoly pozitív meglepetést okozott a nap végén, hogy a Fitch Ratings a magyar adósbesorolások kilátását negatívról stabilra javította. Ez a délutáni kisebb vételi hullám után hozott egy újabb hullámot a piacra a kereskedés végén, és így sikerült pluszban zárni. A BÉT részvényindexe, a BUX 54,69 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 17 862,10 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,1…
Ázsiában már elromlott a befektetői hangulat, ezért várhatóan az európai kereskedés során is lefelé mozduló indexekkel szembesülhetünk. A befektetők érdeklődésének középpontjában továbbra is a költségvetési viták állnak, a hangulatromlás oka, hogy a republikánus vezetők elegendő támogatás hiányában lemondták költségvetési tárgyalásokhoz kapcsolódó, az úgynevezett 'B-tervre' vonatkozó csütörtök…
A kormány a felsőoktatási reformmal három célt tűzött ki. De ezeknek a részletkérdéseknek a megvitatására nem került sor, mert félelmek alakultak ki a diákok között - nyilatkozta a Kossuth Rádió...
Orbán Viktor valóságérzékelésével valami baj van - mondta Schiffer András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az LMP frakcióvezetője szerint az is kiderült, a miniszterelnök csak az erőből ért.
Hatalmas, de csak pillanatokig tartó esést váltott ki éjszaka az amerikai határidős részvénypiacokon és az ázsiai tőzsdéken az a fejlemény, hogy a republikánus irányítású képviselőház törölte a...
Nagyszerű dolognak nevezte a diákmozgalmakat pénteki rádióinterjújában a miniszterelnök, hangsúlyozva ugyanakkor azt is, hogy mindenkinek meg kell őriznie a tisztánlátását, így reméli, a diákok is tudják, meddig alakítják ők az eseményeket, és mikortól manipulálják őket.
Jövőre tovább nő a bérfeszültség az ápolók között: a minimálbér-emelést követően már csak bruttó 8 500 forint lesz a különbség a kezdő diplomás szakápolók és a szakközépiskolát, illetve OKJ-s tanfolyamot frissen végzett ápolók fizetése között.
Nagyszerű dolognak nevezte a diákmozgalmakat pénteki rádióinterjújában a miniszterelnök, hangsúlyozva ugyanakkor azt is, hogy mindenkinek meg kell őriznie a tisztánlátását, így reméli, a diákok is tudják, meddig alakítják ők az eseményeket, és mikortól manipulálják őket.
Elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát Salgótarjánban, a szálló por magas koncentrációja miatt péntek reggel – közölte a városháza az MTI-vel.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Minneapolisban, a Minnesota Timberwolves otthonában megszakadt az Oklahoma City Thunder 12 mérkőzésen át tartó győzelmi sorozata az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).
A kormányfő szerint a kormány a felsőoktatás kapcsán nyílt lapokkal játszik. Orbán Viktor erről a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában beszélt. A kormányfő a műsorban azt is elárulta, hogy a...