2012. december 28. péntek

dec. 28
6:11
Új vezetők, régi arcok a világban (Kripto Akadémia)
A külpolitika szempontjából rendkívül eseménydús volt az idei év, hiszen ritkán fordul elő, hogy a világhatalmaknál egy esztendőben válasszanak új elnököt. Ráadásul az Egyesült Államokon, Oroszországon és Kínán kívül új elnöke lett Franciaországnak, illetve Németországnak is, igaz, ez utóbbi inkább csak ceremoniális feladatokat lát el. Közel-Keleten és Észak-Afrikában az arab tavasz nyomán sem…
dec. 28
6:13
Békülés Párizs és Algír között (Kripto Akadémia)
Nemes arabs telivért kapott ajándékba Bouteflika elnöktől algériai látogatásáról búcsúzóban a francia államfő. Francois Hollande-ot kitűnő sportembernek ismerik, bár sokak szerint új paripáján aligha fog végigkocogni a Champs Élysées-n.
dec. 28
6:39
Neten keresi szerelmét (Blikk)
dec. 28
6:39
A világ első sérültekből álló gospelkórusa (Spa Trend Online)
Nemzetközi szinten is egyedülálló módon, a Nem Adom Fel Alapítvány szervezésében alakulhat meg Magyarországon az első, sérültekből álló gospel kórus Bolyki Balázs szakmai vezetésével - jelentette be a szervezet. Noha az idei Jobb velünk a világ! jótékonysági rendezvény még alig ért véget, az alapítvány újra nagy dobásra készül, hiszen 2013 áprilisában a világhírű végtagok nélkül született…
dec. 28
6:39
„Úgy döntöttünk, 2030-ra boldog nemzetté válunk” Best of Matolcsy (ATV)
Tündérmese, pöttyös fenekek, több ezer éves magyar agysebészet: a nemzetgazdasági miniszter 2012-es mondataiból szemezgettünk. Bónuszként egy mondat Szijjártó Pétertől, egy pedig Orbán Viktortól Matolcsy fiókjáról. És: uniós pénzügyminiszteri lista.
dec. 28
6:48
Tb-változások 2013: fontos apróságok (Adózóna)
A 2013. évi társadalombiztosítással összefüggő kötelezettségek változásával kapcsolatban (kiva, kata, szociális hozzájárulási adókedvezmények, eho-módosítások) nagyon sok minden elhangzott már. Az információáradatnak viszont óhatatlanul következménye, hogy egy-egy érdekesebb probléma fölött átsiklik az Olvasó. Legalábbis erre engednek következtetni a folyamatosan érkező kérdések, melyek alapján…
dec. 28
6:57
Több juttatás is nő a minimálbér emelésével (Blikk)
dec. 28
6:57
III. Ramszesz titokzatos halála (Spa Trend Online)
Háromezer évesnél is régebbi titkot fejtett meg a tudományos kriminológia. A British Medical Journal egyik cikke föltárta, hogyan is halt meg összeesküvés áldozataként Krisztus előtt 1155-ben III. Ramszesz fáraó, Egyiptom uralkodója.
dec. 28
6:57
Kettős bizalmi fordulat Magyarországon - Minek köszönhetjük? (Portfolio)
Piaci és lakossági pánikreakciókkal indult az idei év Magyarországon, majd ezek gyorsan csillapodtak, az év vége felé pedig már arról beszélhettünk, hogy a külföldi befektetők rajonganak a magyar...
dec. 28
7:15
Négy év börtönre ítélték a volt gazdasági minisztert (Blikk)
dec. 28
7:15
Kovács Árpád a sosem látott mértékű adóhatékonyság miatt aggódik (Portfolio)
A GDP-arányos magyar államadósság szintje csak lassan fog csökkeni, a mérséklődés feltétele az államadósság szabály betartása, az hogy az éves államháztartási hiány hosszabb távon 3 százaléknál...
dec. 28
7:18
Karácsony és Szilveszter lelkiismeret-furdalás nélkül (Édenkert)
A karácsony és a szilveszter alapvető eleme a közös ünnepi étkezés. Azonban sokan esünk abba a hibába, hogy túlzásba visszük az evést az ünnepek alatt, így pluszban felszedett kilókra, fáradékonyságra és stresszre tehetünk szert az év azon napjain, amelyek feltöltődésre adhatnának alkalmat.
dec. 28
7:30
Kovács Árpád: Ragaszkodunk a tényekhez (Infostart)
A GDP arányos magyar államadósság szintje csak lassan fog csökkenni, a mérséklődés feltétele az államadósság szabály betartása, az hogy az éves államháztartási hiány hosszabb távon 3 százaléknál alacsonyabb, 2,8 százalék legyen a bruttó hazai termékhez képest - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke az MTI-nek adott év végi nyilatkozatában.
dec. 28
7:33
Drágult a benzin és a gázolaj (Blikk)
dec. 28
7:33
"Megközelítően" befolyik a várt adó (Portfolio)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "nem áll rosszul" az idei 10 500 milliárd forintos - az előző évinél 1000 milliárddal magasabb - bevételi terv teljesítésében; a végső szám a decemberi áfaadatoktól...
dec. 28
7:35
Ha nő a minimálbér, emelkednek a szociális juttatások is (Portfolio)
Hét szociális jellegű juttatás összege is nő a minimálbér emelésével - írja a Magyar Nemzet. A lap pénteki számában ismerteti, hogy a minimálbérből számítják ki a megváltozott munkaképességű...
dec. 28
7:51
A legjobb magyar borászatok 2012-ben (Infostart)
Rengeteg nagyon jó bor van Magyarországon, ezeket pedig sokan és sokféleképpen értékelik. Az egész tűnhetne kaotikus hangzavarnak, de ha a szólamok és a hangok tömegét egy jegyzetfüzet és egy elektronikus táblázat felhasználásával összetereljük, akkor kijön a 2012-es magyar bormátrix, amelyben ők a legjobbak: Demeter Zoltán, Bock József, Szepsy István, Weninger, Áts Károly (Royal Tokaji), Gere…
dec. 28
7:51
Elhunyt Norman Schwarzkopf (Blikk)
dec. 28
7:54
Drágább lett a benzin és a gázolaj (ProfitLine)
Emelte bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát ma a Mol Nyrt. A 95-ös benzin literenkénti átlagára 409-410 forintra nőtt, a gázolajé 415-416 forintra drágult.
dec. 28
7:56
Idén 1000 milliárddal több adót szedett be a NAV (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "nem áll rosszul" az idei 10 500 milliárd forintos - az előző évinél 1000 milliárddal magasabb - bevételi terv teljesítésében; a végső szám a decemberi áfaadatoktól függ, amit a karácsonyi forgalom, és az általános forgalmi adó feltöltése befolyásol. A jövő évi bevételi előirányzat 10 901 milliárd forint, 369 milliárd forinttal magasabb az ideinél - mondta Varga…
dec. 28
8:09
Nem csak a minimálbér emelkedik - lapszemle (Infostart)
Több mint hatvan állami társaságnak lesz kisebb a villanyszámlája - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet a szociális juttatások és a minimálbér-emelés közötti összefüggésről cikkezik.
dec. 28
8:11
Kevesebb a gyerek az óvodákban és az általános iskolákban (Infostart)
Némileg csökkent az óvodások és általános iskolások száma a 2012/2013. tanévben a köznevelésben: az óvodai nevelésben és a nappali rendszerű oktatásban 1 millió 624 ezer gyermek, tanuló vesz részt. Az általános iskolai és középiskolai felnőttoktatásban 88 ezren tanulnak. Az egy pedagógusra jutó tanulók száma nem változott, továbbra is 10,3 fő.
dec. 28
8:27
Megint drágult a benzin és a gázolaj (Infostart)
Emelte bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát ma a Mol Nyrt.
dec. 28
8:27
Haditengerészeti gyakorlatba kezdett Irán (Blikk)
dec. 28
8:27
Semmilyen béren felüli vagy béren kívüli juttatás nem lesz az egészségügyben (HR Portál)
Semmilyen formában nincs lehetőség béren felüli és béren kívüli juttatások kifizetésére az egészségügyben - közölte az egészségügyi államtitkárság az MTI megkeresésére.
dec. 28
8:27
Januártól számos változás lesz a bíróságokon (ProfitLine)
A január 1-jén életbe lépő jogszabályok folytán számos változás lesz a bíróságokon: létrejönnek a járásbíróságok, az új közigazgatási és munkaügyi bíróságok, illetve működésbe lép az e-bíróság.
dec. 28
8:27
Minek köszönhetjük? - Kettős bizalmi fordulat Magyarországon - (Portfolio)
Piaci és lakossági pánikreakciókkal indult az idei év Magyarországon, majd ezek gyorsan csillapodtak, az év vége felé pedig már arról beszélhettünk, hogy a külföldi befektetők rajonganak a magyar...
dec. 28
8:27
291 forint alatt az euró árfolyama (ATV)
Szerényen erősödött a forint pénteken: az eurót délután 290,50 forinton jegyezték, míg kora reggel 291,67 forinton, csütörtök délután pedig 291,01 forinton.
dec. 28
8:29
Új munkahelyek Csornán (HR Portál)
Másfél milliárd forintos fejlesztéssel korszerűsítették a technológiát a Hantech Zrt. csornai üzemében és 35 új munkahelyet teremtettek - közölte a csornai székhelyű társaság csütörtökön az MTI-vel.
dec. 28
8:29
Rendületlenül folytatódik az ázsiai piacok emelkedése (ProfitLine)
Rendületlenül folytatódik az ázsiai piacok emelkedése, főképp a japán indexek vezetésével, melyek új idei évi csúcsra emelkedtek a mai kereskedés folyamán.
dec. 28
8:29
Drágább lett a benzin és a gázolaj (ATV)
Emelte bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát ma a Mol Nyrt.
dec. 28
8:31
Románia: újra korlátozzák a béremelést az állami vállalatoknál (HR Portál)
Jövőre sem nőnek reálértékben a bérek a román állami vállalatoknál: legfeljebb - az inflációnak megfelelő - három százalékos béremelést adhatnak alkalmazottaiknak 2013-ban azok a cégek, amelyek idén nyereséget könyveltek el - döntötte el csütörtöki ülésén a múlt héten hivatalba lépett új bukaresti kormány.
dec. 28
8:31
4 millió háztartás rezsiköltsége csökken (ATV)
Négymillió háztartási fogyasztónak csökken január elsejétől a rezsiköltsége. Ez azonban majd csak a februári számlán jelenik meg először. A cégek meghosszabbították az óraállások diktálására szolgáló időszakot. Akinek a számlázási periódusa december közepétől január közepéig tart, annak a szolgáltató becsüli meg a fogyasztását, és a januárra vonatkozó energiadíjból vonják le a kedvezmény összegét.
dec. 28
8:33
Bebe hazatér, kölcsönadta a Manchester United (Sport365)
A Manchester United kölcsönadta Bebét a portugál Rio Ave labdarúgócsapatának.
dec. 28
8:33
Rekordszámú építőipari cég szűnt meg novemberben (HR Portál)
Rekordszámú, 707 vállalat szűnt meg novemberben az építőiparban, egyetlen hónap alatt eddig még soha sem szűnt meg ennyi építőipari vállalkozás - közölte az Opten céginformációs szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
dec. 28
8:33
Obamának három napja maradt a „költségvetési szakadék” megakadályozására (ATV)
Az amerikai elnöknek és a kongresszusnak kompromisszumra kell jutniuk december 31-ig a költségvetésről annak érdekében, hogy elkerüljék egy tavaly elfogadott törvény értelmében automatikusan életbe lépő, összesen 600 milliárd dollár értékű adóemeléssel és kiadáscsökkentéssel járó kiigazító intézkedéseket. A drámai megszorításokkal fenyegető válságért a közvélemény szerint a teljes washingtoni…
dec. 28
8:35
NBA: a Brooklyn Nets menesztette az edzőjét (Sport365)
Menesztette Avery Johnson vezetőedzőt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Brooklyn Nets.
dec. 28
8:37
Ronaldo távolodik a Madridtól, botrány a román válogatottnál - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
dec. 28
8:45
Nem tart több sajtótájékoztatót a Költségvetési Tanács (Privátbankár)
Lassan fog a kívánt szintre csökkenni a GDP-arányos magyar államadósság a Költségvetési Tanács elnöke szerint. Kovács Árpád évzáró interjújában jelentette be, hogy nem tartanak több sajtótájékoztatót, de a kérdésekre válaszolnak.
dec. 28
8:45
Meghalt a "Sivatagi vihar" parancsnoka (Infostart)
78 éves korában meghalt Norman Schwarzkopf amerikai tábornok.
dec. 28
8:45
Bezárt az amerikai nagykövetség a Közép-afrikai Köztársaságban (Blikk)
dec. 28
8:45
Minek köszönhetjük? - Kettős bizalmi fordulat Magyarországon (Portfolio)
Piaci és lakossági pánikreakciókkal indult az idei év Magyarországon, majd ezek gyorsan csillapodtak, az év vége felé pedig már arról beszélhettünk, hogy a külföldi befektetők rajonganak a magyar...
dec. 28
8:45
Több szociális juttatás összege nőni fog (ATV)
Hét szociális jellegű juttatás összege is nő a minimálbér emelésével - írja a Magyar Nemzet.
dec. 28
8:47
Leszállt a hullámvasútról a forint? (Portfolio)
Délelőtt még majd' 5 forintos tartományt mozgott be a forint, délután óta azonban - dacára, hogy több meglepő makroadat is érkezett a tengerentúlról és keletről - nyugodtabb kereskedési időszak...
dec. 28
8:47
Lázadás miatt bezárták az amerikai nagykövetséget Banguiban (ATV)
Bezárt az amerikai nagykövetség a Közép-afrikai Köztársaságban.
dec. 28
8:49
Újabb szép napot zártak az ázsiai befektetők (Portfolio)
Csúnyán indult a nap az amerikai befektetők számára, azonban arra a hírre, miszerint a hétvégén folytatódnak a tárgyalások a demokrata és a republikánus politikusok között a fiscal cliffről...
dec. 28
8:49
Már 15 áldozatot szedett az ítéletidő Észak-Amerikában (ATV)
Az Egyesült Államok északkeleti államait sújtó ítéletidőben tizenöten haltak meg csütörtökön.
dec. 28
8:51
Rendületlenül zajlik az adósságválság utáni alkalmazkodás (Portfolio)
2012 III. negyedévében a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) a szezonális hatások kiszűrésével 1028 millió euro, a GDP 4,2...
dec. 28
8:51
Megkezdte politikai pályafutását a meggyilkolt Benazir Bhutto fia (ATV)
Megkezdte pályafutását az országos politikában Benazir Bhutto meggyilkolt pakisztáni miniszterelnök egyetlen fia, Bilaval Bhutto Zardari, aki több százezres tömeg előtt emlékezett meg csütörtökön az anyja ellen éppen öt éve elkövetett halálos merényletről.
dec. 28
8:53
Haditengerészeti gyakorlatba kezdett Irán (ATV)
Hatnapos haditengerészeti gyakorlatba kezdett Irán pénteken a Hormuzi-szorosban, az Ománi-öbölben és az Indiai-óceán északi részén, hogy demonstrálja katonai képességét e fontos tengeri szállítási útvonalon - jelentette az IRNA.

Keresés