2012. december 5. szerda

dec. 5
6:58
John McAfee menedékjogot akar kérni (Blikk)
dec. 5
6:58
Híres színésznő és kiskamasz. (Spa Trend Online)
Bíró Kriszta, az Örkény Színház tagja - akinek már könyvei is megjelentek -, kettős szerepben mutatkozik be a Janika című vígjátékban, a Karinthy Színházban.
dec. 5
7:03
Bajnokok Ligája: a góllövőlista állása (Sport365)
A Bajnokok Ligája góllövőlistájának állása a csoportkör 6. fordulójának keddi mérkőzéseit követően.
dec. 5
7:05
Bajnokok Ligája tabella: az A, B, C és D csoport végeredménye (Sport365)
Folytatódtak a Bajnokok Ligája 2012/2013-as versenysorozatának csoportküzdelmei, íme az A, B, C, D csoport végeredménye!
dec. 5
7:06
Halasztják a CEZ és a Mol gázerőművének megépítését (Infostart)
Későbbre halasztotta a pozsonyi Slovnaft kőolaj-feldolgozó vállalat területén tervezett gázerőmű építését a magyar Mol és a cseh CEZ - közölte Anton Molnár, a Mol kezében lévő Slovnaft szóvivője.
dec. 5
7:06
"Nem gondolkodunk az eurózóna felbomlásában" (Portfolio)
Ahhoz, hogy Európa kilábaljon az adósságválságból, elkerülhetetlenek a már régóta halogatott szerkezeti reformok - nyilatkozta a Portfolio.hu-nak adott interjújában a Siemens globális szintű...
dec. 5
7:06
Megszólalt a zsidók és cigányok összeírását szorgalmazó jobbikos (ATV)
A zsidók mellett a cigányokat is összeíratná a Jobbik. A Komárom-Esztergom megyei közgyűlés jegyzőkönyve szerint Michl Miklós jobbikos képviselő a testület márciusi ülésen arra biztatta a közgyűlés fideszes elnökét: hasson oda a kormánynál, hogy tegye lehetővé a zsidóság és a cigányság pontos nyilvántartását.
dec. 5
7:12
Magyarország - demokrácia vagy diktatúra címmel készült német dokumentumfilm (Kripto Akadémia)
Magyarországról sugárzott dokumentumfilmet kedden késő este az Arte német-francia televízió Magyarország - demokrácia vagy diktatúra? címmel.
dec. 5
7:24
Feladják az egykulcsos jövedelemadót a szlovákok (Privátbankár)
Szlovákiában megszűnik az egykulcsos jövedelemadó januártól, a változtatást bevezető törvénymódosítást többnapos parázs vitát követően, kedden késő délután véglegesítette a pozsonyi törvényhozás.
dec. 5
7:24
„Megnyúlnának az arcok” Mi lehet a Laborc-Portik hangfelvételen? (ATV)
A Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója legalább kétszer találkozott az alvilági leszámolásokkal meggyanúsított egykori „olajos” vállalkozóval. Az ott elhangzottak államtitkot képeznek, de a fideszes Kocsis Máté szerint „megnyúlnának az arcok”, ha feloldhatnák a titkosítást.
dec. 5
7:26
Lepaktálnánk Svájccal az eltitkolt milliárdokért (Privátbankár)
A híres svájci banktitok ma már nem az, mint régen: Magyarország is szeretné tudni, hányan rejtegetik a pénzüket svájci bankszámlákon.
dec. 5
7:27
Rögzíthették Laborc és Portik találkozását - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet szerint a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati főnöke találkozott Portik Tamással, míg a Népszabadságnak az Európai Tanács főtitkárának szóvivője nyilatkozott.
dec. 5
7:30
Elhunyt a világ legmagasabb nője (Blikk)
dec. 5
7:30
Nem kelendő a fizetős felsőoktatás (Alternatív Energia)
A felsőoktatási intézmények szabályozási kereteinek átgondolását, a szakok képzési és kimeneti követelményeinek felülvizsgálatát javasolja a felsőoktatás területén 2014-ig végrehajtandó legfontosabb feladatok között egy, a kormány számára készült jelentés. Az anyag rögzíti azt is, hogy a képzési rendszert hatékonyabbá kell tenni.
dec. 5
7:30
Obama még nem döntötte el, ki legyen az új külügyminisztere (Kripto Akadémia)
Barack Obama elnök kedden kijelentette, hogy még nem döntötte el, ki legyen az amerikai külügyi tárca vezetője a második kormányzási ciklusa alatt.
dec. 5
7:33
A HR-en áll vagy bukik a lean sikeressége (HR Portál)
Célszerű, ha a lean bevezetésére egy szervezetben külön csapat alakul, a hatékony kommunikációhoz és a szemlélet beágyazásához azonban mindennél fontosabb a vezetők támogató hozzáállása, és nem utolsó sorban a HR bevonódása. A sikerek megünneplésével, apró jutalmakkal válhat lépésről lépésre kézzelfoghatóvá minden munkatárs számára a lean kultúraformáló ereje.
dec. 5
7:35
Munkába járás: korlátozott munkáltatói támogatások (HR Portál)
Miközben külföldön a munkavállalók adót takaríthatnak meg, ha kerékpárral járnak dolgozni, a munkáltatók pedig a környezet védelme érdekében még fizetnek is a biciklizésért, itthon csak az autóval és a közösségi közlekedéssel történő munkába járást támogathatják a szabályok értelmében a cégek.
dec. 5
7:36
Jégkorong: Hetényi ismét csapatot váltott (Sport365)
Egy mérkőzés erejéig volt az AHL-ben szereplő, Milwaukee Admirals kapusa Hetényi Zoltán, aki visszatért a Cincinnati Cyclones-ba.
dec. 5
7:37
Januárban kapják meg emelt fizetésüket a "kimaradt" dolgozók (HR Portál)
Decemberi fizetésükkel együtt, egy összegben, januárban kapják meg 2012. januárjáig visszamenőleges bérfejlesztésüket azok az egészségügyi dolgozók, akik korábban technikai okok miatt maradtak ki a béremelésből.
dec. 5
7:38
Beleszaladtunk a horvát késbe, négy BL-csoportnak már megvan a végeredménye - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
dec. 5
7:39
A Gyulai Húskombinát sorsáról egyeztetett a minisztérium (HR Portál)
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) húsipari szakszervezeti vezetőkkel egyeztetett a Gyulai Húskombinát Zrt. felszámolási eljárása során előállt helyzetről és a húsipari dolgozókat tömörítő szakszervezet szombatra tervezett demonstrációjáról - közölte a VM kedden az MTI-vel.
dec. 5
7:41
Megszűnik az egykulcsos jövedelemadó Szlovákiában (HR Portál)
Szlovákiában megszűnik az egykulcsos jövedelemadó januártól, a változtatást bevezető törvénymódosítást többnapos parázs vitát követően, kedden késő délután véglegesítette a pozsonyi törvényhozás.
dec. 5
7:42
A saját érdekükben kellene elhagyniuk az eurózónát (Privátbankár)
A londoni elemzőházak szerint részlegesen felbomolhat az eurózóna, a zűrzavar után azonban kívül tágasabb lenne a görögöknek, a portugáloknak, de talán még a spanyoloknak is.
dec. 5
7:42
TI-jelentés: a legkorruptabb uniós államok között van Magyarország (ATV)
A Transparency International (TI) Korrupció Érzékelési Indexe (CPI) alapján rangsorolt 176 ország kétharmada erős korrupciós fertőzöttséget mutat, Magyarország az európai mezőny alsó harmadában szerepel - közölte a korrupcióellenes nemzetközi szervezet szerdán az MTI-vel.
dec. 5
7:43
Mintegy száz fiatal nyert támogatást a Mol pályázatán (HR Portál)
Mintegy száz fiatal, leendő művész és tudós pályafutását segíti a Mol Tehetségtámogató Program összesen 18 millió forinttal.
dec. 5
7:44
Egyelőre nem épül meg a pozsonyi cseh-magyar erőmű (Privátbankár)
Későbbre halasztotta a pozsonyi Slovnaft kőolaj-feldolgozó vállalat területén tervezett gázerőmű építését a magyar Mol és a cseh CEZ - közölte Anton Molnár, a Mol kezében lévő Slovnaft szóvivője.
dec. 5
7:44
Rallye-t hoz a télapó (ATV)
Az ünnepek közeledtével a versenyzőpáros mi mást kívánhatna, mint egy élvezetes téli versenyt! Ráadásul Frici és Gabi idén is külön autóban tapossák a gázpedált, sőt a csapatvezetőjüket, Vajda Pétert is meglepték egy nevezéssel az amatőr kategóriában. A Turán Motorsport csapata így három autóval is képviselteti magát a hétvégi versenyen, amelyet már mindannyian nagyon várnak.
dec. 5
7:45
Ösztöndíj-támogatás hátrányos helyzetű hallgatóknak (HR Portál)
Csaknem négyszáz, a felsőoktatásban tanuló, hátrányos helyzetű fiatal kaphat ösztöndíj- és önköltség-támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Út a felsőoktatásba elnevezésű esélyteremtő programjának köszönhetően.
dec. 5
7:45
Magyarország a 46. a korrupcióérzékelési listán (Infostart)
A Transparency International (TI) Korrupció Érzékelési Indexe (CPI) alapján rangsorolt 176 ország kétharmada erős korrupciós fertőzöttséget mutat, Magyarország az európai mezőny alsó harmadában szerepel - közölte a korrupcióellenes nemzetközi szervezet.
dec. 5
7:46
"Demokrácia vagy diktatúra?" Dokumentumfilm Magyarországról (ATV)
Magyarországról sugárzott dokumentumfilmet kedden késő este az Arte német-francia televízió Magyarország - demokrácia vagy diktatúra? címmel.
dec. 5
7:48
Korrupció Magyarországon - Összefonódik az üzlet és a politika (Alternatív Energia)
A Transparency International (TI) Korrupció Érzékelési Indexe (CPI) alapján rangsorolt 176 ország kétharmada erős korrupciós fertőzöttséget mutat, Magyarország az európai mezőny alsó harmadában szerepel - közölte a korrupcióellenes nemzetközi szervezet szerdán az MTI-vel.
dec. 5
7:50
A rózsakeresztes egyház elismeréséről tárgyal ma a Ház (Alternatív Energia)
A Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Egyesület egyházként történő elismeréséről is tárgyalhat az Országgyűlés mai ülésén az erre vonatkozó országos népi kezdeményezés eredményeként.
dec. 5
7:54
Pénteken nyit a soproni bormarketing-központ (ProfitLine)
Megnyit Sopron belvárosában a ForumVinorum bormarketing-központ pénteken.
dec. 5
7:56
Magyarország a korrupcióérzékelési lista alsó harmadában (ProfitLine)
A Transparency International (TI) Korrupció Érzékelési Indexe (CPI) alapján rangsorolt 176 ország kétharmada erős korrupciós fertőzöttséget mutat, Magyarország az európai mezőny alsó harmadában szerepel - közölte a korrupcióellenes nemzetközi szervezet szerdán az MTI-vel.
dec. 5
7:58
0,5 százalékkal bővült az ausztrál gazdaság a III. negyedévben (ProfitLine)
Az ausztrál gazdaság a harmadik negyedévben a szezonálisan kiigazított adatok alapján 0,5 százalékos bővülést mutatott a második negyedévhez képest, ami némiképp elmaradt az elemzői várakozásokban foglalt 0,6 százalékos növekedéstől, és nem jelent változást az előző negyedévben mért növekedési ütemhez képest.
dec. 5
8:00
Hajléktalanok: akár az Alaptörvényt is módosítaná az államtitkár (ATV)
Ha kell, akár az alkotmányt is módosítják azért, hogy elsőrendű legyen az élet, és utána jöjjön azoknak a törekvése, akik úgy gondolják, hogy a szabadság azt jelenti, hogy bármikor, bárhol, bármilyen közterületen ott lehetnek. Ezt a szociális ügyekért is felelős államtitkár mondta, utalva az Alkotmánybíróság hajléktalanokkal kapcsolatos döntésére. Közben mindenütt készülnek a télre, Budapesten a…
dec. 5
8:03
Így tennék hatékonyabbá a felsőoktatási rendszert (Infostart)
A felsőoktatási intézmények szabályozási kereteinek átgondolását, a szakok képzési és kimeneti követelményeinek felülvizsgálatát javasolja a felsőoktatás területén 2014-ig végrehajtandó legfontosabb feladatok között egy, a kormány számára készült jelentés. Az anyag rögzíti azt is, hogy a képzési rendszert hatékonyabbá kell tenni.
dec. 5
8:06
Káosz a Nyugati pályaudvaron - fél órát is késhetnek a vonatok (Alternatív Energia)
Műszaki hiba miatt fél órával hosszabb menetidővel közlekednek a ceglédi, szobi és váci vonatok - közölte a Mávinform szerda reggel az MTI-vel.
dec. 5
8:08
Havazás - FKF: egész éjjel takarították a havat a fővárosi utakról (Alternatív Energia)
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) tájékoztatása szerint a kedd éjszakai műszakban 54 szóró munkagéppel mintegy 1200 kilométer hosszúságú fő- és közösségi közlekedési úthálózatot takarítottak le.
dec. 5
8:09
Uszoda épülhet a Tüskecsarnok mellé (Sport365)
2014 elején adhatják át az 1996 óta félkész állapotban lévő Tüskecsarnokot, és a multifunkcionális létesítmény később egy uszodával is bővülhet.
dec. 5
8:11
Real-gála és City-szégyen: a BL-kedd összes gólja - Videóhíreadó (Sport365)
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
dec. 5
8:18
Jövő márciusban kiderül, kik az ócsai devizafalu első lakói (Privátbankár)
A helyi önkormányzat tulajdonába adja a kormány az Ócsai Szociális Családiház-építési Program keretében épülő lakópark területén kiépített utakat és egyéb közterületeket. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
dec. 5
8:18
20 éves születésnap: SMS-interjú az SMS atyjával (ATV)
1992. december 3-án egy egyszerű, „Boldog Karácsonyt” üzenettel kezdetét vette egy húsz éve tartó, töretlen sikerszéria.
dec. 5
8:21
Magyarország adóügyi egyezményt kötne Svájccal (Infostart)
Lapinformáció szerint adóügyi egyezményt kötne Svájccal Magyarország.
dec. 5
8:27
Kódolt a káosz a választói regisztráció során? (ProfitLine)
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt kiszámolta, hogy 160 nap alatt mindössze 25 600 választópolgárt tud névjegyzékbe venni egy jegyző, ha napi 8 órában 3 percenként elvégez egy regisztrációt - írja a Népszava.
dec. 5
8:29
Európában folytatódhat a tegnap félbeszakadt emelkedés - rally Kínában (ProfitLine)
Az előzetes várakozások alapján folytatódhat az európai részvénypiacokon a tegnapi nap folyamán félbeszakadt emelkedés, az ázsiai piacok erősödését követve, miután az új kínai vezető, Xi Jinping kedden megerősítette, hogy a gazdasági bővülést támogató gazdaságpolitika (adóreform, urbanizáció folytatása) marad érvényben az elkövetkezendő negyedévekben is.
dec. 5
8:36
Öt év után jövőre a fellendülés jeleit mutathatja Görögország (Privátbankár)
Fellendülést ígért az ország megszorításoktól szenvedő lakosságának a görög miniszterelnök. Szamarasz szerint marad az euró.
dec. 5
8:36
Sorra zárják be az alapokat (Portfolio)
A legfrissebb adatok szerint a harmadik negyedévben több alapot szűntettek meg az európai alapkezelési piacon, mint amennyit az alapkezelők indítottak, ami azt jelenti, hogy a konszolidáció...
dec. 5
8:36
Beteg gyerekek és állatok kapják adónk 1 százalékát (Pénzcentrum)
A budapesti adózók elsősorban a beteg gyerekek, a Pest megyeiek a gondozásra szoruló állatok megsegítésére ajánlották fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát, a felajánlásokból a közép-magyarországi régióban az idén 4 milliárd 107 millió forint gyűlt össze - közölte a NAV....
dec. 5
8:36
Költségvetés 2013: elvesztegetett hónapok (ATV)
A parlament hétfői ülésén szavazott a 2013. évi költségvetés módosító javaslatairól. Korábbi szabályok szerint most már látnunk kellene, hogyan fog kinézni a jövő évi büdzsé. A parlament által hozott módosítások miatt azonban jövő hétfőn zárószavazás előtti módosítókkal teljesen átalakítja a parlamenti többség a kiadási és bevételi oldalt. A Policy Agenda heti elemzésében azt vizsgálta, hogy…

Keresés