A Ford új kompakt crossoverét, a Kuga második generációját néhány szempontból még homály fedi, hiszen a márka a nemzetközi premiereket sem tartotta meg, s annak ellenére, hogy a típussal már találkozhattunk Genfben és Párizsban, a részletes technikai adatok a teljesség igényével egyelőre nem elérhetőek. Mindezek ellenére a hazai importőr olyannyira gyorsan végezte dolgát, hogy már megszületett az…
A devizahitelesek kétharmada még mindig nem ismeri kellőképpen az árfolyamgátat, pedig a konstrukció jelentette védelem akár félmillió forint kamattehertől is megszabadíthatja őket - derül ki a Lakásfókusz lakossági ingatlanpiaci blog felméréséből.
Az amerikai piacok végül mérsékelt pluszban zárták a kereskedést. Bár az EKB kamatdöntése utáni sajtótájékoztatón a bank elnöke negatívabb volt, mint ahogy azt az elemzők várták, a viszonylag pozitív...
Rengeteg apró gyártástechnológiai áttörés révén olcsóbb és olcsóbb lesz a szénszálas műanyag előállítása, így már a közeljövő tömeggyártású autóiban is egyre nagyobb mértékben találkozunk majd vele. Hogy miért lesz ez jó nekünk?
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról..
Több mint másfél százalékot esett ma az olaj, miután az EKB tovább rontotta az eurózónára vonatkozó növekedési várakozását. Az amerikai költségvetési szakadékkal kapcsolatos félelmek, és a csökkenő...
Magyarország nem lesz kívülálló az Európai Unióban - jelentette ki Martonyi János a Die Presse című osztrák lapnak adott interjúban, amely csütörtökön jelent meg az újság honlapján.
A PwC Magyarország vállalkozásfejlesztési programot indított, amelynek célja a kis- és középvállalatok (kkv) felkészítése arra, hogy jobban megfeleljenek a finanszírozói elvárásoknak.
Pozitívan értékelik a piacok a hamarosan Magyarországra látogató Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnökének elmúlt egy évét. A jegybankár – szakítva a korábbi német vonallal – újfajta, piacközeli szemléletet hozott, és minden rendelkezésére álló eszközt igyekezett felhasználni az európai pénzügyi rendszer stabilitásának megteremtéséhez. Ennek eredménye egyértelműen látszik a piacokon, hiszen…
Jeff Silva nyáron érkezett kölcsönbe a Videotontól Diósgyőrbe. A balhátvéd öt OTP Bank Liga-mérkőzésen 259 percet töltött a pályán és egyszer volt eredményes.
Több busz útvonalán is jelentős fennakadások, késések keletkeztek jegesedés miatt Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Noha a Videoton lisszaboni mérkőzését az UEFA a pálya használhatatlansága miatt péntek estére halasztotta, eldőlt, hogy Paulo Sousa együttese nem juthat tovább az Európa Ligában. Miután a Basel szerzett egy pontot Genkben, a svájciak előnye behozhatatlanra nőtt.
Nyolcezer négyzetméter alapterületű új csarnok építésével hajt végre bővítést 2013 májusáig szombathelyi Vásártér utcai telephelyén a Jabil - jelentette be csütörtökön Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján Pajor Attila, a Jabil Magyarország Kft. After Market Service ügyvezető igazgatója.
Összesen 560 millió euró összegben két, a magyar gazdaságot támogató projektfinanszírozó szerződést írt alá Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnökével, Wilhelm Moltererrel csütörtökön, Budapesten - közölte a nemzetgazdasági tárca.
A Bakonyi Erőmű Zrt.-t 7 millió 311 ezer forintos kártérítés és kamatainak megfizetésére kötelezte csütörtöki határozatával a Győri Ítélőtábla jogerősen.
Kormánydöntés alapján, a város kérésére olyan, milliárdos értéket képviselő ingatlanegyüttes kerül Kecskemét tulajdonába, amelyen csak közcélú beruházásokat lehet megvalósítani - közölte a Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a kecskeméti városházán tartott sajtótájékoztatón.
A települések mellett a pénzintézetek számára is kedvező fejleménynek nevezte az önkormányzati adósság állami átvállalását az Országgyűlés elnöke csütörtökön Komlón, sajtótájékoztatón.
A kormány felsőoktatási stratégiája minden olyan felsőoktatási intézmény pozícióját erősíti, ahol magas színvonalú képzés folyik, s ahol a hallgatók szívesen tanulnak - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleményében.
Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) a közcélt szolgáló beruházás áfa-mentességét, az alvállalkozói költségek iparűzési adóból való levonását, illetve a nem realizált árfolyamkülönbözet adóztatásának módosítást javasolja a kormánynak - közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön.
Magyarország nem lesz kívülálló az Európai Unióban - jelentette ki Martonyi János a Die Presse című osztrák lapnak adott interjúban, amely csütörtökön jelent meg az újság honlapján.
Előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól (Ab) a köztársasági elnök a választási eljárásról szóló törvény miatt. Áder János indítványa szerint a választójogot aránytalanul korlátozza a regisztráció módja, de ezen kívül több más alaptörvény-ellenességre is felhívta a figyelmet.
A Vidékfejlesztési Minisztérium közbenjárására megállapodást kötött egymással a két legnagyobb magyar kutyás szervezet. A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete és a Magyar Ebtenyésztő Szervezetek Szövetsége között hosszú évek óta húzódó ellentét volt, ugyanis a MEOE tagja a nemzetközi szervezetnek, így jogosult a nemzetközi versenyek megrendezésére, míg a MESZ egy államilag elismert szervezet.…
Továbbra sem tették közzé a békemenetes civilek, hogy mennyibe kerül a napokban mintegy 4,3 millió háztartásba kiküldött Tény című ingyenes kiadványuk előállítása és postázása. Mindenesetre a Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont lejárató cikkekkel teli lapról nemcsak az derült ki, hogy "álcivil", hanem a benne megszólaló három véleményformáló közül kettő biztosan ál "utca embere".
Mielőtt elöntené az ünnepi hangulat a vásznakat is, az erőszak még kivillantja foga fehérét. Lefegyverzően mulatságos fekete komédia az amerikai-angol koprodukcióban készült ,,A hét pszichopata és a si-cu" Martin McDonagh rendezésében. Soklövetű drogos embervadászat a Fehér éjszaka című francia-belga thriller, rendezője Rédéric Jardin.
Újra népszavazást akarnak a tandíjról, emellett tüntetéseket és egyetemfoglalásokat terveznek a hallgatói önkormányzatok, miután tegnap a kormányszóvivő elismerte: igazak az állami ösztöndíjas keretszámok radikális csökkentéséről szóló hírek. A HÖOK 2008-ban még a Fideszt támogatta a tandíj ellen, pedig a Gyurcsány-kormány által bevezetett felsőoktatási részhozzájárulás a mai tandíjnál sokkal…
Megkezdődött csütörtökön Geréb Ágnes újabb elsőfokú büntetőperének tárgyalása, a szülész-nőgyógyászt felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással, kuruzslással és háromrendbeli, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják.
Nem tapasztalt jogsértést a rendőrség azon az oroszlányi tüntetésen, melyet szélsőjobboldaliak szerveztek a városban lakossági fórumot tartó Bajnai Gordon "fogadására", ezért "a demonstráció feloszlatása sem volt indokolt" - erről a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatta lapunkat.
Az előrejelzések szerint még mindig a műszaki cikkek vezetik a karácsonyi ajándékok toplistáját: válság ide, válság oda, a tavalyi év végi fogyasztási csúcsszezonban 10-11 milliárd forintért vásároltunk lapostévét, okostelefont, GPS-t, vagy akár Blu-ray lejátszót, és úgy tűnik, a kedv idén sem lankad....
Bár hetek óta tudott a thaiföldi gyilkos tervéről a bangkoki magyar konzul, nem jelentette azt a rendőrségnek. A külügyi szóvivő nem áll szóba a Népszavával, csak írásban kíván kommunikálni. Az elfogott gyanúsított ügyében a két ország rendőrsége külön nyomozást indított. Forrásaink szerint a tettes elfogása "ünnepi ajándék" volt a thai királynak.
Sikerült áttörést elérni Brüsszelben Ivica Dacic szerb és Hashim Thaci koszovói miniszterelnök tárgyalásain, amelyet Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi- és biztonságpolitikai főképviselője felügyelt.
Parlamenti választást rendeznek Romániában december 9-én. A voksolás tétje az, megszerzi-e az alkotmányozó többséget a szociálliberális szövetség, lesz-e román kétharmad. Magyar szempontból viszont a lét a tét: mivel két magyar párt versenyez a 6 százaléknyi magyar kegyeiért 5 százalékos küszöb mellett, komoly veszélybe került a parlamenti képviselet.
Az allergia megfelelő kezelési módját az allergia fajtájának és súlyosságának ismeretében lehet kiválasztani, ezért számos kérdésre és vizsgálatra számíthat, ha panaszaival orvoshoz fordul.
Németország két Patriot típusú légvédelmi egységet bocsát Törökország rendelkezésére a NATO-misszió keretében. Szintén két-két egységet küld az országba Hollandia és az Egyesült Államok is. A berlini kabinet tegnap arról is döntött, hogy összesen mintegy négyszáz emberrrel, valamint AWACS felderítő gépekkel is Törökország segítségére siet.