Bár a lepel már márciusban lehullott a Mitsubishi Outlander új generációjáról, az csak mostanában érkezik meg a hazai kereskedésekbe. A kizárólag 150 lóerővel kapható modell 7,28 milliótól lesz elérhető.
Franciaországban 9,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta a harmadik negyedévben, 0,7 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte csütörtökön az Insee, a francia statisztikai hivatal.
A részletes adatok alapján harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal csökkent a GDP Magyarországon. Az éves visszaesés (naptárhatással igazítva) 1,4 százalékos. A mai...
Az ügyfélkezelésnek és a panaszkezelésnek alapvetően három csatornája van: a személyes-, a telefonos- és az írásbeli ügyfélkezelés. A baj az, hogy a legtöbb helyen úgy kezelik ezt a dolgot, mintha ugyanolyan képességű, habitusú és képzéssel ellátott alkalmazottak láthatnák el mindezeket a feladatokat. Pedig távolról sincs így.
Oldódott a csütörtöki optimista hangulat a nyugat-európai piacokon, és több benchmark a negatív tartományba csúszott vissza. A DAX az előző napi záróértéke közelében ingadozik, miután a német...
Magyarországon örökre fennmarad a bankadó, érkezik a tranzakciós illeték. Az energiacégek adóterhelése emelkedik. Végleges formába öntötték a 2013-as magyar adórendszert. Hogyan hatnak a kormány...
Novemberben 1,108 milliárd euróval 33,865 milliárdra csökkentek a jegybank devizatartalékai - derül ki a Magyar Nemzeti Bank pénteken közölt legfrissebb adataiból.
A regisztrációs adó kategóriától függő 37-50 százalékos mérséklése a hazai személyautóállomány alakulására éles hatást gyakorolt, ami elsősorban a magyarországi járműpark intenzívebb öregedésében érhető tetten. A KSH legfrissebb adatai alapján míg tavaly 2,967 millió autó rótta hazánk útjait, addig napjainkra ez a szám 2,984 millióra emelkedett.
A címvédő Manchester City és a városi rivális, listavezető United vasárnap kora délutáni összecsapása lesz az angol labdarúgó Premier League hétvégi, 16. fordulójának fénypontja.
Tizenhárom győzelem és egy döntetlen birtokosaként utazik az FC Barcelona Sevillába, ahol a Betis a sikersorozat lezárására készül a spanyol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában.
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében változatlan árakat, a gázolaj esetében 3 forint árcsökkentést indokolnak a jövő hétre.
Budapestet 99 százalékban fedi le 4G/LTE szolgáltatással a Magyar Telekom, valamint az ország 27 százalékát - jelentette be a társaság elnök-vezérigazgatója. Cristopher Mattheisen hozzátette: a legmodernebb technológiának számító 4G szolgáltatás további országos bővítését tervezik, de ehhez szükségesek további frekvenciák.
A magyar gazdaság elsődleges problémája a bizalomhiány, és ha ezt sikerülne felszámolni, az gyors és látványos eredményekhez vezetne - hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Bank szokásos évzáró "Horgony"...
Az ELTE társadalomtudományi karának dékánja bejelentette, hogy nem lesz további vizsgálat Semjén Zsolt szociológiai szakdolgozata ügyében, ugyanakkor megállapították, hogy "súlyos tudományetikai vétség történt". Tausz Katalin szerint más szerzők műveinek idézőjel és pontos hivatkozás nélküli átvétele, a tudományos élet normái szerint 1992-ben sem volt megengedett és ma sem az.
A világgazdaság és az Egyesült Államok növekedési kilátásai hosszú távon alacsony szinten várhatóak. A világgazdaság teljesítményének bővülését gátolja a nyersanyagárak trendszerű növekedése. A...
Erős, a Richter-skála szerint 7,3-as földrengés volt pénteken japán északkeleti partvidékén, abban a térségben, ahol tavaly márciusban egy 9-es erősségű földmozgás több tíz méteres szökőárt gerjesztett és atomerőmű-balesetet okozott - jelentette a japán meteorológiai intézet.
A világgazdaság és az Egyesült Államok növekedési kilátásai hosszú távon alacsony szinten várhatóak. A világgazdaság teljesítményének bővülését gátolja a nyersanyagárak trendszerű növekedése. A...
Budapest lakosságának 99 százaléka számára elérhetővé vált a T-Mobile negyedik generációs mobil hálózata (4G/LTE) - jelentette be Christopher Mattheisen, a Telekom elnök-vezérigazgatója a társaság pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján....
Erős, a Richter-skála szerint 7,3-as földrengés volt pénteken japán északkeleti partvidékén, abban a térségben, ahol tavaly márciusban egy 9-es erősségű földmozgás több tíz méteres szökőárt gerjesztett és atomerőmű-balesetet okozott - jelentette a japán meterológiai intézet.
Véget ér az Alcatel 25 éves pályafutása az irányadó francia indexben, a CAC 40-ben. Az Alcatel helyét december 24-től a Gemalto veszi át, mely az elmúlt egy évben közel megduplázta piaci értékét. Az...
"Súlyos tudományetikai vétség történt" - összegzett Semjén-ügyben Tausz Katalin dékán sajtótájékoztatóján. A konzulens Molnár Attila Károly két írásából származnak a szövegek, forrásmegjelölés nélkül.
A pénztárgépek állami adóhatósággal való összeköttetésének megvalósításához 4,5 milliárd forint forrást kell biztosítani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára a kormány határozata szerint.
Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) a közcélt szolgáló beruházás áfa-mentességét, az alvállalkozói költségek iparűzési adóból való levonását, illetve a nem realizált árfolyamkülönbözet adóztatásának módosítást javasolja a kormánynak - közölte a szervezet.
Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője csütörtökön közölte, hogy levélben Viviane Redinghez, az Európai Bizottság igazságügyi és szabadságjogi kérdésekben illetékes alelnökéhez fordult a magyarországi korkedvezményes és rokkantnyugdíjasok ügyében.
Súlyos tudományetikai, szakmai vétséget követett el Semjén Zsolt szociológiai szakdolgozatával, ám az ELTE nem tud hivatalos lépéseket tenni, mert az 1992-es törvényi háttér miatt ez most nem szankcionálható - jelentette be Tausz Katalin, az egyetem Társadalomtudományi Karának dékánja sajtótájékoztatóján.
A közmunkaprogramokban részt vevőknek csak 3-20 százaléka kerül vissza az elsődleges munkaerőpiacra, így ez a módszer biztosan nem oldja meg az ország rossz foglalkoztatási helyzetét - állítják a HR Portálnak nyilatkozó szakértők. Az önkormányzatok ráadásul gyakran visszaélnek a helyzetükkel: fizikai alkalmazottaikat kirúgják, majd jóval kevesebb pénzért közmunkásként foglalkoztatják őket újra.
Az elmúlt évek tapasztalatai rámutattak arra, hogy a gazdasági konvergencia nem ér véget azzal, ha egy ország bevezeti az eurót, illetve a pénzcsere automatikusan nem is jelenti a konvergenciát -...
Összességében továbbra is jó a globális befektetői étvágy a részvénypiacok mozgása alapján, igaz közben az euró devizakeresztekben határozott korrekció mutatkozott tegnap. A kettő "eredője" azonban...
Lapértesülések szerint a Tarlós István vezette fővárosi önkormányzat idén is milliós jutalmakkal "lepi meg" a budapesti közműcégek vezetőit - olvasható a DK közleményében.
2012 októberében – előzetes adatok alapján – az ipari termelés 1,7%-kal maradt el az egy évvel korábbitól, munkanaphatástól megtisztítva a csökkenés 3,8 százalékos.
Érik az újabb botrány a Deutsche Bank háza táján, ugyanis egykori alkalmazottak azt nyilatkozták, hogy 12 milliárd dollár értékben nem vettek figyelembe veszteségeket, ugyanis nem szabályszerűen értékelték a pozíciókat - írja mai kommentárjában az Erste.
A címvédő Manchester City és a városi rivális, listavezető United vasárnap kora délutáni összecsapása lesz az angol labdarúgó Premier League hétvégi, 16. fordulójának fénypontja.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendeletmódosítási tervezete szerint az autósok a jövő évben is az ideivel megegyező árakon vásárolhatnak e-matricát a személygépkocsikra. A szaktárca a megtett úttal arányos elektronikus díjfizetés jövő nyárra tervezett bevezetéséhez igazítja a jogszabályi előírásokat.
Václav Klaus cseh államfő nem hajlandó aláírni az európai uniós lisszaboni szerződés kiegészítését, amely lehetővé tenné az euróövezet új mentőalapjának, az Európai Stabilizációs Mechanizmusnak (ESM) a létrehozását.
Az európai gyártók bizony alaposan felköthetik a nadrágot, hiszen a koreai Hyundai-Kia páros már most olyan kiváló ár/érték aránnyal rendelkező modellpalettával bír, ami az öreg kontinenshez közeledve nagyot hasíthat a piacból.
Jelen állás szerint 2013. február 28-án adhatják át a villanyvilágítást a Szentmarjay Tibor stadionban, az NB I-es újon Egri FC otthonában, derül ki a TV Eger riportjából.
Az ombudsman szerint bár a magyar állam nem sértett nemzetközi normát és a számára biztosított jogkörben járt el, amikor hozzájárult Ramil Safarov azeri katonatiszt kiadatásához, az ügyben több szempontból is sérülhetett a jogbiztonság követelménye, valamint sérült a magyar állam szuverenitása is - állapította meg hivatalból lefolytatott vizsgálata eredményeként Szabó Máté.