Szinte egybefüggő a kocsisor az M0-son a Halásztelek-Soroksár-Szigetszentmiklós-Dunaharaszti vonalon, az út déli szektorában csak lépésben haladnak a járművek - közölte az Útinform ügyelete.
Szinte egybefüggő a kocsisor az M0-son a Halásztelek-Soroksár-Szigetszentmiklós-Dunaharaszti vonalon, az út déli szektorában csak lépésben haladnak a járművek - közölte az Útinform ügyelete vasárnap az MTI-vel.
A szlovákiai Párkányban szombaton megtalálták a Pest megyei Piliscsévről augusztus 15-én eltűnt testvérpárt. A tizenegy és tizennégy éves kislány sérelmére eltűnésük idején nem követtek el bűncselekményt – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.
A magyar diplomácia az elmúlt napokban ismételten síkraszállt azért, hogy a bolíviai hatóságok tartsák tiszteletben Tóásó Előd emberi jogait, folyamatos tájékoztatást kért a per állásáról és szorgalmazza a vádlott szabadlábra helyezését - közölte a Külügyminisztérium vasárnap az MTI-vel.
Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője elképzelhető, hogy a sérültek miatt változtatásra kényszerül majd a Videoton elleni vasárnapi rangadón. A tréner bízik benne, a szurkolók támogatják majd csapatát a fontos meccsen.
Akár kétórás késésre is számítaniuk kell a Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon utazóknak felsővezeték-hiba és vágányzár miatt - közölte a Mávinform vasárnap.
Az M0 autóúton kialakult jelentős torlódás miatt a rendőrség vasárnap délután korlátozta az M5 autópálya irányából az M1 autópálya felé tartó forgalmat, a személygépkocsik elől lezárta az M0 autóút M1 autópálya felé vezető felhajtóját.
Az M0 autóúton kialakult jelentős torlódás miatt a rendőrség vasárnap délután korlátozta az M5 autópálya irányából az M1 autópálya felé tartó forgalmat, a személygépkocsik elől lezárta az M0 autóút M1 autópálya felé vezető felhajtóját.
Nem történt számottevő változás a férfi teniszezők legfrissebb világranglistájának élbolyában, a hétfőn rajtoló US Open miatt vasárnap kiadott legfrissebb rangsort a szerb Novak Djokovic vezeti a spanyol Rafael Nadal és a brit Andy Murray előtt.
Az MSZP választmányi elnöke szerint még van esély a megállapodásra. Szeged polgármestere úgy véli: legfontosabb cél az Orbán-rezsim leváltása, minden más mellékes.
Van, aki bátran utaztatja a világban gyermekeit, mások a közeli tópartra is hosszas előkészületek után érkeznek. Jó móka vagy felelőtlenség kisgyerekkel hosszú útra, egzotikus nyaralásra indulni? Nos, példáinkból úgy tűnik, gyereke - és persze szülője - válogatja. Nektek mik a tapasztalataitok? Osszátok meg velünk a kommentekben! Pró „Késve landolt a gépünk a krétai Kószban – meséli Andi –, nem…
Borús, esős idő várható a meteorológiai nyár utolsó hetében. A hétvégén várható majd több napsütés, szeptember első napján 22-27 Celsius-fok között alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A címvédő és a pontversenyben élen álló Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte meg vasárnap a Forma-1-es Belga Nagydíjat, a világbajnoki sorozat 11. futamát.
Az M0 autóúton kialakult jelentős torlódás miatt a rendőrség vasárnap délután korlátozta az M5 autópálya irányából az M1 autópálya felé tartó forgalmat, a személygépkocsik elől lezárta az M0 autóút M1 autópálya felé vezető felhajtóját.
Borús, esős idő várható a meteorológiai nyár utolsó hetében. A hétvégén várható majd több napsütés, szeptember első napján 22-27 Celsius-fok között alakulhatnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Vasárnap délelőtt érkezett bejelentés az MSZP gyöngyösi irodájának szomszédságában lévő cégtől - ahova szintén behatolás történt -, hogy a párt helyi, több helységes irodájába is betörtek.
Pastor Maldonado hibájából komoly versenybaleset történt a Forma-1-es Belga Nagydíjon, a venezuelai pilóta a boxutca bejáratánál, a célegyenes elején lökte ki Paul Di Resta Force Indiáját, amelynek szinte eltűnt a bal hátsó felfüggesztése.
Sebastian Vettel nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat a szenzációs futamot produkáló, kilencedik helyről rajtolva második helyen befutó Fernando Alonso előtt.
A címvédő és a pontversenyben élen álló Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte meg vasárnap a Formula-1-es Belga Nagydíjat, a világbajnoki sorozat 11. futamát.
Az Olaszország harminc legveszélyesebb bűnözője között számon tartott és körözött Michele Di Nardót, a camorra nápolyi bűnszervezet egyik vezérét vasárnap a tengerparton töltött nyári "szabadsága" alatt sikerült elfognia az olasz rendőrségnek.
Visszatért a fogyasztói bizalom Kelet-Közép-Európába, amely minden eddigi várakozást meghaladó növekedési lendületet ad a magyar gazdaságnak, és jövőre a piaci konszenzusnál magasabb, 2,6 százalékos GDP-növekedést hoz magával - derül ki a Bank of America-Merrill Lynch globális piaci elemzőrészlege (BofA-Merrill Lynch Global Research) MTI-hez szombaton eljuttatott elemzéséből.
Kihúzták a Hatoslottó 34. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsolás alkalmával 140 millió forintért izgulhatnak majd a játékosok....
Szíria beleegyezett, hogy az ENSZ vegyifegyver-szakértői elmehetnek azokra a helyszínekre, ahol a szerdai állítólagos vegyifegyver-támadások történtek. Ezt a szíriai külügyminisztérium közölte.
Sebastian Vettellel szokásához híven madarat lehetett volna fogatni a Forma-1-es Belga Nagydíj megnyerését követően. Íme a három dobogós verseny utáni nyilatkozata.
Az átalakított szerb kormánynak 18 minisztere lesz, a pénzügyi és a gazdasági tárca pedig szétválik - hangzott el vasárnap a kormány ülése után, amelyen elfogadták a minisztériumokról szóló törvény módosításának tervezetét. Utóbbit hétfőn a parlament elé terjesztik.
Nem kívánják Batman szerepében látni Ben Afflecket a képregények és mozifilmek szuperhőseinek rajongói: az interneten már 53 ezren írták alá azt a felhívást, amelyet a Warner Bros Pictures filmstúdióhoz intéztek azért, hogy álljon el attól a tervétől, hogy Az acélember című film folytatásában az Oscar-díjas színész alakítsa a szuperhőst.
Budapest — Jöhet eső, jöhet szél, Sulyok Tibor (55) egészen biztosan nem fog dideregni, hiszen a Blikk Bumm nyereményjátékán egy 25 ezer forintos H&M ruhavásárlási utalványt kapart össze magának.
Magyarország — Tükör előtt a fürdőszobában egy csendes gyors numera, majd egy éjszakán át tartó kényeztetés: ez a párok álma - legalábbis a Durex nemzetközi kísérlete szerint, amiben többek között egy magyar pár, Anikó (20) és Alex (19) is tesztelte négy héten át a különböző szex és előjáték variációkat.
Borús, esős idő várható a meteorológiai nyár utolsó hetében. A hétvégén várható majd több napsütés, szeptember első napján 22-27 fok között alakulhatnak a maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Vicces bakit vétett a Sky Sports népszerű riportere, Chris Kamara a Sunderland Southampton elleni meccsén, amikor Emanuele Giaccherini góljáról számolt be. Az olasz nevét nem igazán sikerült kimondania.