Gyula — Németh Kristóf (36), aki tavaly ősszel vált meg a sorozattól, valamint Dósa Matyi (25), aki már hosszú évek óta nem alakítja Tóni szerepét, jó kapcsolatot ápol egymással.
A romániai magyarság egységéről és a közösségen belüli magyar-magyar versenyről is vitázott Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke a Kolozsvári Magyar Napokon szervezett pódiumbeszélgetésen.
Kétnapos rendkívüli ülést tart hétfőn és kedden az Országgyűlés. A képviselők a köznevelési törvény módosítását tárgyalják meg és kedden már szavaznak is pedagógus-béremelés kiterjesztéséről.
Saját bevallása szerint hat napja nem fogyaszt alkoholt és kábítószert Mike Tyson korábbi nehézsúlyú világbajnok, aki szombaton promóterként, menedzserként tért vissza az ökölvívás világába.
New York — Lassan, de biztosan elfelejti az egész életét Sean Connery (83)! A bámulatos életművet magáénak tudható Oscar-díjas legenda nemsokára még azt sem fogja tudni, hogy is hívják, megtámadta ugyanis az egyik legalattomosabb időskori betegség, az Alzheimer-kór.
Saját bevallása szerint hat napja nem fogyaszt alkoholt és kábítószert Mike Tyson korábbi nehézsúlyú világbajnok, aki szombaton promóterként, menedzserként tért vissza az ökölvívás világába.
Békéscsaba — Szabályosan megszakadtak a röhögéstől azok az autósok, akik mozdony húzta vonat helyett egy traktor vonta szerelvénnyel találták szemben magukat az egyik békéscsabai vasúti átkelőnél.
Az EU egyik biztosa szerint további, valamivel több mint 10 milliárd eurós segélyre lesz szüksége Görögországnak, ami jóval kisebb azonban, amit Athén kapott az előző két mentőcsomagban. A görög pénzügyminiszter is hasonló nagyságrendű összegről beszélt, de szerinte ez már új megszorításokat mellőző támogatás lesz.
Az Olaszország harminc legveszélyesebb bűnözője között számon tartott és körözött Michele Di Nardót, a camorra nápolyi bűnszervezet egyik vezérét vasárnap a tengerparton töltött nyári "szabadsága" alatt sikerült elfognia az olasz rendőrségnek.
Budapest — Rendőrök felügyelete mellett, ketrecben és leláncolva kezdtek demonstrálni péntek délután az Erzsébet téren azok a szélsőséges állatvédők, akik megtagadnak minden, állattól származó táplálék fogyasztását.
A világelső Serena Williams után a fehérorosz Viktorija Azarenka szerzett másodikként részvételi jogot a női teniszezők októberi WTA-világbajnokságára.
London — Ideiglenesen ellophatja a show-t a hercegi pár kisfia elől a brit királyi család egy másik tagja, András herceg (53). Károly testvére meglepő magánéleti lépésre szánta el magát, a Sunday Telegraph című brit lap értesülései szerint ugyanis kibékült volt feleségével, Sarah Fergusonnal (53).
A képet egy a dél-afrikai ország nemzeti parkjába kilátogató fotós készítette, amikor az egyik kis tó partján édesanyjuk megpróbálta lehűteni a kissé heves kicsinyeit.
Az MSZP elnökségi tagja, a párt országgyűlési képviselője a Facebookon érvelt Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltsége mellett, egyúttal osztályharcot hirdetett.
Míg a nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarországon megindult a gazdasági növekedés, addig az MSZP frakcióvezető-helyettese nem tarja érdeminek a bővülést. Varga Mihály és Józsa István szombaton Kőszegen, a Tranzit elnevezésű ifjúsági fesztiválon folytatott vitát gazdaságpolitikai kérdésekről.
Budapest — A sok piaci előny és kedvezmény után itt egy újabb a trafikkoncesszió-nyerteseknek: négymillió forint fájdalomdíj ütheti a markukat, ha körzetükben a jövőben esetleg újabb dohánykereskedelmi jogokat osztanának ki.
Két gyermek és édesanyjuk megsérült, amikor autójuk lesodródott az útról és felborult a Zala megyei Borsfa határában vasárnap délután - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke az MTI-vel.
A bíróság által jogerősen betiltott Magyar Gárda megalapításának hatodik évfordulójára emlékeztek az utódszervezetek képviselői vasárnap délután Budapesten. A Hősök terén körülbelül harminc új tag tett esküt.
Larion Zoé (30) igazán sokoldalú hölgy. Modellkedik, ralicsapat sajtóreferense, most pedig belefogott egy egészen új vállalkozásba. Egy hét múlva indít el egy internetes oldalt, ahol szakértők segítségével igyekszik növelni a nők önbizalmát.
A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) idei felmérése szerint 2013-ban minden ötödik ember, a megkérdezettek 20 százaléka nyitott hamis termékek vásárlására, ez javulást jelent a korábbi évek 27-30 százalékához képest.
A XVI. Zsidó Nyári Fesztivált vasárnap délután a Magyar Nemzeti Galériában nyitották meg, ahol a Monet, Gauguin, Szinyei Merse, Rippl-Rónai című, impresszionista és posztimpresszionista remekműveket bemutató kiállítás látható, a képek egy részét a jeruzsálemi Izrael Múzeum kölcsönözte.
Budapest — A Swing című alkotásban Csákányi Eszterrel és Törőcsik Franciskával egy zenekar tagjait alakítja, akiket filmbeli mentoruk, a Törőcsik Mari megformálta kiöregedett dizőz pátyolag.
A kormány tegyen vételi ajánlatot a Pápai Hús 1913 Kft.-re is, hiszen a pápai munkahelyek megtartása épp oly fontos, mint a dunaújvárosiaké a Dunaferrnél - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke Pápán, a nyárbúcsúztató szocialista családi napon vasárnap.