Csak lassan lehet haladni az M7-es autópályán a főváros felé vezető oldalon, mert két baleset is történt, és a rossz idő miatt tömegek indultak el Budapest irányába.
A magyar kardozók válogatottja egytusos, 45-44-es győzelmet aratott az Egyesült Államok ellen, így a hetedik helyen zárt a budapesti vívó-világbajnokságon.
Objektíven a katalán főváros az egyik legáhítottabb turistacélpont a világon. Most azonban merőben szubjektív leírás következik, ráadásul kettős. Első élmény Betlen Katalin: Alig mentünk tíz perce, még azt sem tudtuk, merre van a tenger, merre a Sagrada Família, egy fiatal pár jött szembe az utcán s csókolóztak. Mindkettő fiú volt. Diszkréten félrenéztem. Kisvártatva egy enyelgő lánypárt sodort…
Az Euribor kamatlábak meghatározását koordináló, Euribor-EBF nevű brüsszeli központú szervezet úgy döntött: másfél év után megszünteti az USD Euribor közzétételét. Az európai bankok dollárban...
Megtalálták a Tiszában annak a középkorú nőnek a holttestét, aki egy nyolcéves kisfiút akart kimenteni a folyóból - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője szombat délután az MTI-vel.
Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője a szombati, Győri ETO elleni bajnoki előtt elmondta, tanultak a Videoton elleni vereség hibáiból, éppen ezért kétszáz százalékot nyújtanak majd ma este a sikerért.
Huszti Szabolcs góllal, csapata pedig győzelemmel kezdte a Bundesliga 2013/2014-es idényét, mint ahogy a Borussia Dortmund is, amely ráadásul egyik új szerzeményének triplájával gázolt. Eredmények.
Akárcsak két évvel ezelőtt Teguban, most is a kenyai Edna Kiplagat nyerte az első aranyérmet az atlétikai világbajnokságon, miután a moszkvai viadal nyitónapján megvédte címét a női maratonin.
Huszti Szabolcs gólt szerzett a Hannover Wolfsburg elleni bajnokijának 84. percében 2-0-ra alakítva ezzel az állást, és ahogy a tudósítások fogalmaznak, mindent eldöntve így a Bundesliga 1. fordulójában csapatának meccsén.
Eddig tisztázatlan körülmények között felborult egy teherautó szombat délután Budapesten, a XIV. kerületi Egressy téren, és kidöntött egy fát - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata az MTI-vel.
Győr - Tizennyolc év után focizik újra a Bajnokok Ligája aktuális címvédője Magyarországon. Az előző szezonban mindent megnyerő Bayern München vasárnap Győrben játszik barátságos mérkőzést a magyar bajnok ETO ellen (M1, 15.30).
Az MSZP szerint "a kormány nemcsak meglopja, de meg is akarja félemlíteni" a magyar embereket. Török Zsolt, a párt szóvivője ezt arra reagálva közölte szombati, budapesti sajtótájékoztatóján, hogy egy a kormányfőt bíráló zeneszám miatt lemondták a Hétköznapi csalódások nevű zenekar egyik vidéki koncertjét.
Mesterhármassal mutatkozott be a Borussia Dortmund csapatában Pierre-Emerick Aubameyang a Bundesliga 1. fordulójában. A BVB az ő gaboni támadó remeklésének is hála 4-0-ra verte az Augsburgot.
A Barcelona együttese Cesc Fábregas, Neymar és Gerard Piqué góljaival 3-1-re győzött a maláj All Star-válogatott ellen. Az első gólban a maláj kapus csúnyán benne volt.
Kopaszra nyírták, telerajzolták tetoválásokkal, rátettek egy droidvázat, és felküldték a gazdagok űrhajójára. Világszerte óriási érdeklődés övezi az Elysium – Zárt világ című sci-fit, amely nálunk jövő csütörtökön debütál. A filmforgalmazó InterCom jóvoltából a főszereplő Matt Damon a Vasárnapi Blikk kérdéseire is válaszolt
Már három halálos áldozata van a Balatonederics közelében szombat délelőtt bekövetkezett balesetnek, két sérült a kórházba szállítás után meghalt - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkárrá nevezték ki Hizó Ferencet augusztus elsejétől - közölte az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
A magyar női tőrcsapat az alsó ágon az első két mérkőzését megnyerte, s a kilencedik helyért léphetett pástra a németek ellen, ott azonban vereséget szenvedett, így a 10. helyen fejezte be a világbajnokságot.
Az újonc Mezőkövesd megszerezte története első NB I-es sikerét: Véber György együttese a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójának első szombati mérkőzésén a találkozó előtt százszázalékos Kecskemét vendégeként fölényes, 6-2-es diadalt aratott.
Magyarország - Vendégként kezdte, de idén már másodszor versenyzőként áll rajthoz dr. György István (53) a XVIII. Magyar Borok Útja Rallyn augusztus utolsó hétvégéjén.
Ma már bánja a tettét Ahmed Akkari muszlim vallási vezető, aki 2006 elején a Mohamed prófétát kigúnyoló karikatúrák miatt halálos áldozatokkal járó tömegtüntetéseket gerjesztett.
Angol kutatók vizsgálata bizonyította, hogy nemcsak az elfogyasztott alkohol mennyisége, hanem az italozás módja is számít az élettani folyamatok szempontjából.