2013. augusztus 10. szombat

aug. 10
19:38
Csalódott Szilágyi (Blikk)
Budapest - Nagy reményekkel vágott neki a hazai rendezésű vívó-világbajnokságnak Szilágyi Áron (23), ám aranyérem nélkül maradt. A Londonban olimpiai bajnoki címet szerző kardozó Gémesi Csanáddal (26), Iliász Nikolásszal (21) és Gáll Csabával (24) lépett pástra a csapatok küzdelmeiben.
aug. 10
19:54
Aniston tojásai (Blikk)
aug. 10
19:54
ÁNTSZ: az üröm és a parlagfű pollenjei is megjelentek a levegőben (Infostart)
Az üröm és a parlagfű pollenjei is megjelentek a levegőben a mérőállomások adatai szerint, néhol már tüneteket okozó közepes mennyiséget is mértek, de továbbra is a csalánfélék pollenszemeit regisztrálták a legnagyobb számban - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel.
aug. 10
19:54
Az ötös lottó nyerőszámai (Infostart)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
aug. 10
19:54
Gázömlés miatt nyolc embert kiköltöztettek Markotabödögén (Alternatív Energia)
Gázömlés miatt nyolc embernek ideiglenesen el kellett hagynia az otthonát a Győr-Moson-Sopron megyei Markotabödögén - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóreferense szombat este az MTI-vel.
aug. 10
19:56
Kate Moss még mindig tarol (Blikk)
aug. 10
19:56
Zöldséget zöldséggel (Blikk)
Kedves Olvasó!Ma a vegetáriánusoknak kedvezek, de remélem, hogy a húsimádók is kedvet kapnak hozzá. Saját kertemből szedett friss fűszerekkel ízesítem a fogásokat. Desszertként pedig egy igazi nyári csemegét ajánlok. A mai ebédünk 930 kcal/fő értéket tartalmaz. Az ételek elkészítéséhez sok sikert, elfogyasztásukhoz jó étvágyat kívánok!Fásy Ádám
aug. 10
20:06
Fidesz: a megfélemlítés a maffiabaloldal eszköze (ProfitLine)
A megfélemlítés a "maffiabaloldal eszköze" - közölte a Fidesz sajtóirodája szombaton az MTI-vel, az MSZP szóvivőjének azon szavaira reagálva, hogy "a kormány nemcsak meglopja, de meg is akarja félemlíteni" a magyar embereket.
aug. 10
20:06
Távozhat Londonból a vörös bombázó, a Bundesligába hívják (Sport365)
A Fulham együttese és John Arne Riise hamarosan megegyezik a közös szerződésbontásról, így a rutinos norvég védő ingyen távozhat a londoni klubtól.
aug. 10
20:12
Megszűnt a torlódás a röszkei határátkelőhelyen (Blikk)
aug. 10
20:12
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (Alternatív Energia)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
aug. 10
20:12
Suárez büntije csapatérdek, nélküle viszont kikapott a Liverpool - videó (Agroinform)
A Vörösök a külön edző Suárez nélkül léptek pályára, akinek büntetése Brendan Rodgers menedzser szerint csapatérdek.
aug. 10
20:14
Az ötös lottó nyerőszámai (Blikk)
aug. 10
20:16
Heten megsérültek egy balesetben a 81-es főúton (Blikk)
aug. 10
20:30
Tyra Banks imádja a hátsóját (Blikk)
aug. 10
20:30
Továbbra sem engedik Zoltánt a kislányához (Blikk)
aug. 10
20:32
Kész K.O. ez a lány (Blikk)
Tokaj - Nem ismer kegyelmet, de csak a ringben kíméletlen - mindkét ellenfelét a padlóra küldte legutóbbi versenyén Éltető Daniella (17).
aug. 10
20:39
A Chelsea-ből szerezne csatárt Soldado helyére a Valencia (Sport365)
A Valencia együttese a Chelsea-ből pótolná a Tottenhamnek eladott Roberto Soldadót. A Denevérek Romelu Lukakut vagy Demba Bát vennék kölcsön a Stamford Bridge-ről.
aug. 10
20:48
Magaslati lánykérés (Blikk)
aug. 10
21:06
Huszti Szabolcs góllal kezdte az idényt a Bundesligában (Infostart)
Huszti Szabolcs szerezte a Hannover második gólját a Bundesliga 10 nyitó fordulójában.
aug. 10
21:06
Késnek a vonatok a záhonyi vasútvonalon (Blikk)
aug. 10
21:08
Szakadékba zuhant a marokkói királyi gárda busza (Blikk)
aug. 10
21:12
Vona: ha meg akarják szüntetni a Jobbikot, valósítsák meg a programját! (ProfitLine)
Vona Gábor szerint a Jobbikot azzal szüntethetik meg a politikai riválisai, ha megvalósítják a programját. A Jobbik elnöke Borzonton, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által szervezett 9. EMI-táborban szombat délben elemezte a magyarországi politikai helyzetet, és vázolta pártja helyzetét a jövő évi választások előtt.
aug. 10
21:12
Huszti-gól a Bundesliga-nyitányon, Pars a vb-döntőben - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
aug. 10
21:14
A legfrissebb átigazolási hírek: hétfőn meglehet a Barca nagy igazolása (Sport365)
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban!
aug. 10
21:24
Ne majomkodj! (Blikk)
aug. 10
21:24
Gázömlés miatt nyolc embert kiköltöztettek Markotabödögén (Blikk)
aug. 10
21:24
A Puskás Akadémiát is legyőzte, és hibátlan a Paks (Agroinform)
A Paks hazai környezetben magabiztosan legyőzte az újonc Puskás Akadémiát azz OTP Bank Liga 3. fordulójában.
aug. 10
21:26
Tisztázhatják a családirtó fiút (Blikk)
Sao Paolo - Felmerült a gyanú, hogy mégsem Marcelo Pesseghini (†13) mészárolta le a szüleit, a nagyanyját, és annak testvérét. Az egész Brazíliát megdöbbentő családirtás mögött egy piszkos zsarukból álló bűnözői kör állhat.
aug. 10
21:42
Kövesdi kiütés Kecskeméten (Blikk)
aug. 10
21:42
Győzelemmel ünnepelte Szűcs 40. születésnapját a Pápa (Agroinform)
A Pápa hazai pályán 1-0-s győzelmet aratott a Kaposvár felett az OTP Bank Liga 3. fordulójának szombat esti mérkőzésén.
aug. 10
22:00
Visszamehettek a felrobbant házba (Blikk)
aug. 10
22:00
A jövő hónapban tárgyal a romagyilkosságokkal összefüggésben felmerült kérdésekről a nemzetbiztonsági bizottság - hírösszefoglaló (Infostart)
Szeptemberi tárgyal a romagyilkosságokkal összefüggésben felmerült kérdésekről a nemzetbiztonsági bizottság. Mintegy 270 ezer család jut több pénzhez 2014 januárjától a családi adókedvezmény bővítése révén Országszerte több mint 40 alkalommal riasztották a tűzoltókat a szélvihar miatt.
aug. 10
22:00
Bombameglepetések a labdarúgó NB I-ben (Infostart)
Az OTP Bank Liga harmadik fordulójában az újonc Mezőkövesd idegenben hat gólt rúgott a Kecskemétnek. A Paks sorozatban harmadszor is nyert, Simon Attila már hat gólnál tart. A Kaposvár még nulla pontnál tart. Kecskemét-Mezőkövesd 2-6, Paks-Puskás FC 4-1, Pápa-Kaposvár 1-0.
aug. 10
22:00
Elárvult vidrakölyköt nevelnek a Szegedi Vadasparkban (Blikk)
aug. 10
22:18
Hosszú Katinka újabb Világkupa-sikere (Blikk)
aug. 10
22:18
Hosszú Katinka nyert 200 vegyesen Berlinben (Sport365)
Az összetett pontversenyben élen álló Hosszú Katinka nyerte a női 200 méteres vegyesúszás döntőjét a rövidpályás Világkupa-sorozat berlini második fordulójában.
aug. 10
22:18
Sikerrel hódított az olasz csajok harci tánca Budapesten - videó (Agroinform)
Vajon mit kezd magával négy világklasszis tőrvívó, ha tudja, hogy úgyis megnyeri a világbajnokságot?
aug. 10
22:20
Vívó-vb: bronzérmes a női kerekesszékes tőrcsapat (Sport365)
Bronzérmesek lettek a magyar kerekesszékes női tőrözők a csapatversenyben a budapesti vívó-világbajnokság szombati napján.
aug. 10
22:22
A Pápa veretlen maradt a nagyon beragadó Kaposvár ellen (Sport365)
A Pápa hazai pályán 1-0-s győzelmet aratott a Kaposvár felett a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójának szombat esti mérkőzésén, így a vendégek továbbra is pont nélkül állnak.
aug. 10
22:24
Mesterhármassal robog tovább a Paks (Sport365)
A Paks hazai környezetben magabiztosan legyőzte az újonc Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának szombat esti mérkőzésén.
aug. 10
22:36
Az Inter saját kapusa szerint sem szuperhatalom, ezt a Real bizonyította - videó (Agroinform)
Samir Handanovic szerint csapata már nem olyan erős, mint néhány éve, ez a Real elleni vereséggel be is bizonyosodott.
aug. 10
23:12
Hat tévhit a szexről 50 felett (Blikk)
A mai világban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a szex csak a fiatalok kiváltsága. Amikor minden arról szól, hogy csak fiatalon lehet igazán élvezni az életet, nehéz elhinni, hogy 50, 60 vagy akár 70 év felett is lehet valakinek egészséges szexuális élete. A társadalomban sajnos rengeteg tévhit él az időskori szexről, ezeket próbáljuk most eloszlatni.
aug. 10
23:12
Rangadót nyert a Ferencváros Győrben (Infostart)
A Ferencváros akárcsak az első fordulóban - 2-1-re győzött idegenben. A budapesti zöld-fehérek ezúttal a bajnok Győr pályájáról hozták el a három pontot két bombagóllal. Az elsőt Holman Dávid, a másodikat, a 85. percben,Julian Jenner lőtte. A hazaiak gólszerzője Varga Roland volt.
aug. 10
23:12
Bombagólokkal győzte le a Ferencváros a Győrt (Agroinform)
Izzó feszültséget hozó mérkőzésen legyőzte a Ferencváros a Győrt az OTP Bank Liga 3. fordulójának csúcsrangadóján.
aug. 10
23:24
A Ferencváros lebombázta Győrt (Sport365)
A Ferencváros 2-1-re nyert a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójának szombat esti rangadóján.
aug. 10
23:30
Fradi-siker a rangadón (Blikk)
Győr – Új szelek fújdogálnak a Ferencváros háza táján. A zöld-fehérek vezetői, játékosai megelégelték, hogy az utóbbi években nem sok sikerélményben volt részük, ezért kiadták a jelszót: vissza az élre.
aug. 10
23:30
Kerítést döntött az autó (Blikk)
aug. 10
23:30
A Monaco meg tudta nyerni a maga rangadóját - videó (Agroinform)
A PSG pénteki döntetlenje után az előzetesen nagy riválisnak tűnő Monaco győzelemmel kezdte a Ligue 1 új idényét.

2013. augusztus 11. vasárnap

aug. 11
0:06
Tuti ötlet ínyenceknek - vb-t nyer az acélember? (Agroinform)
Elsőre "egzotikus" fogadási ötletnek tűnhet, de Ashton Eaton tízpróba világbajnoki címe így is nagy eséllyel tippelhető.

Keresés