2013. szeptember 22. vasárnap

szept. 22
6:18
Négy halottja van a balatoni szezonnak (ATV)
Bár talán sosem lehet elérni, hogy a Balaton a szezonban ne szedjen áldozatokat, idén jelentősen csökkent a vízi, s különösen a halálos kimenetelű vízi balesetek száma. 4-en fulladtak bele a tóba, de csak egy olyan eset volt, amelyért emberi felelőtlenség okolható. A rendőrséggel és más szervezetekkel is együttműködő vízimentők Nagy-Britannia budapesti nagykövetétől - aki idén jótékonysági…
szept. 22
6:33
Tanulságok a hatalmas lottónyereményekhez (Infostart)
Az ötös lottón egyik leggyakrabban kihúzott szám a 77, és ez most is nagyon bejött. Aki a 38. héten vitte a 3 milliárd 87 millió forintot, jóban lehet a hetessel, hiszen az öt szám ez: 17, 21, 70, 77, 83. A Szerencsejáték Zrt. honlapján sok információt találhatnak azok a lottózók, akik a szerencséjüket nem bízzák egyedül a véletlenre.
szept. 22
6:36
Romagyilkosságok: "Gyurcsányra próbálják kenni a gyalázatot" (ATV)
Kedvező, hogy a kormány nem tekinti lezártnak a romagyilkosságok ügyét, és tovább nyomoznak a támadások eddig el nem fogott elkövetői után – véli Gulyás József, a nemzetbiztonsági bizottság egykori tagja, az E2014 szakpolitikusa. A Hetek interjúja.
szept. 22
6:42
Autót venne? Számoljon egy kicsit! (ProfitLine)
Egy gépkocsi adás-vétele sajnos számos költséggel is jár, melyet a gépjárművevőjének kell megfizetni. A köznyelvben „gépkocsi átírási illeték”- ként ismert fizetési kötelezettség több tételből is áll, hiszen meg kell fizetnünk a vagyonszerzési illetéken túl az eredetiségvizsgálat díját is.
szept. 22
6:54
Szupervihar veszélyezteti Hongkongot: cunami is jöhet (ATV)
Földcsuszamlásokat okozott, és 200 kilométeresnél is gyorsabb szelet kavart az év legnagyobb erejű tájfunja. Az Usagi nevű szupertájfun a Tajvan és a Fülöp-szigetek közötti Luzon-szoroson söpört végig hajnalban. Tajvanon legalább 2500 embert költöztettek ki az áradásveszélyes területekről. A vihar jelenleg a kínai Hongkong felé tart, ezért a legmagasabb szintű riasztást adták ki a térségben.
szept. 22
7:00
Őstermelők közötti szívességi földhasználat (Adózóna)
Az őstermelő - mivel már nagyon idős - bérbe adná a földet egy másik őstermelőnek. Lehet-e szívességi földhasználat, vagy mindenképpen bérleti szerződésnek kell lenni, és hogy adómentes bérbeadás legyen, 5 évre kell hogy szóljon? Ügyvéd kell-e a bérleti szerződés megírásához? Olvasónk kérdéseire szakértőnk Surányi Imréné válaszolt.
szept. 22
7:27
Ilyen az autómentes vasárnap (Infostart)
Ma tartják Budapesten és több nagyvárosban az autómentes napot az Európai Mobilitási Hét zárórendezvényeként, a fővárosban az Andrássy úton egész nap programokkal várják az érdeklődőket.
szept. 22
7:30
Nincs élet a Marson (Blikk)
szept. 22
7:30
Jóképű diktátorokra vár a nép (ATV)
Csak a demokrácia iránti határozott kiállás és az erős értékrend védhet meg egy társadalmat attól, hogy elkerülje a demagóg politikai karrierépítők csapdáját – állítja Timur Vermes magyar származású német író. A Hitler-szatírájával világsikert arató szerző aggódik, mert nem biztos abban, hogy Németország elegendő érettséggel és ellenálló képességgel rendelkezik ahhoz, hogy mások és önmaga…
szept. 22
7:48
Európában a befektetők a növekedési lehetőségeket keresik a bankszektorban (ProfitLine)
Az eurózónában megkezdődött a kilábalás, ennek eredményeként a befektetők figyelme fokozatosan a "növekedési sztorik" felé fordul, amiből várhatóan a kelet-közép-európai bankszektor is profitálni fog az Erste Csoport napokban megjelent, a kelet-közép-európai bankokról szóló elemzése szerint.
szept. 22
7:48
Magyar aranyak a maratoni kajak-kenu világbajnokságon (Sport365)
A felnőttek mezőnyében Csay Renáta és Kövér Márton is aranyérmet szerzett a Koppenhágában zajló maratoni kajak-kenu világbajnokságon.
szept. 22
7:48
Ki lesz Manchester királya? (Agroinform)
A két manchesteri klubot már a Premier League ötödik fordulójában egymás útjába sodorta Fortuna.
szept. 22
8:06
Német választások - urnazárásig küzdenek a szavazatokért a pártok (Infostart)
Németországban a pártok az utolsó percig küzdenek a szavazatokért, a választási kampány végén éjjel-nappali bevetéssel próbálják mozgósítani támogatóikat és meggyőzni a bizonytalan szavazókat.
szept. 22
8:06
Napos vasárnap - hidegfront közelít (Alternatív Energia)
Vasárnap a változóan felhős idő mellett mindenhol több órára kisüt a Nap, csapadékra nem kell számítani. Helyenként még élénk lehet az északnyugati szél. Hajnal 5-10°C várható, de a szélvédett, derültebb völgyekben pár fokkal hidegebb is lehet, délutánra 17-21°C közé melegszik a levegő. Hajnalban többfelé párafoltok kialakulhatnak.
szept. 22
8:07
10 jó tanács az Ötöslottó új milliárdosának: így kell elkezdeni költeni (Pénzcentrum)
Mire figyeljen, kiben bízzon, hogy forgassa pénzét Magyarország legújabb milliárdosa?...
szept. 22
8:07
Londoniak ácsingóznak a magyar gourmet csokikra (Portfolio)
Zamatos gyömbéres narancslekvár, olvadó pármai sonka, színtiszta mangó-chilli chutney és díjnyertes hazai gourmet termékek....
szept. 22
8:21
Megkezdődtek a parlamenti választások Németországban (ProfitLine)
A második világháború utáni 18. Bundestag - szövetségi gyűlés - megválasztására jogosult 61,8 millió állampolgár reggel 8 órától este 18 óráig szavazhat az egyéni képviselőjelöltekre és tartományonként felállított pártlistákra.
szept. 22
8:21
Szingapúri Nagydíj után Fradi-Újpest szuperrangadó - Ezt látod élőben (Sport365)
A szombati élő sportközvetítések a hazai televíziókban. A pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
szept. 22
8:23
Videó: a Barcelona Pedro mesterhármasával ütötte ki a Rayót (Sport365)
Pedro mesterhármasával és Cesc Fabregas szimplájával 4-0-ra ütötte ki az FC Barcelona a Rayo Vallecánót idegenben. A szezonban eddig szürkén játszó Pedro ezúttal bizonyította miért van a világ egyik legjobb csapatának támadósorában.
szept. 22
8:24
Életfogytig tartó börtönt kapott a volt párttitkár (Infostart)
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték Po Hszi-laj volt csungkingi párttitkárt, miután vesztegetés, sikkasztás és hivatali hatalommal való visszaélés vádjában bűnösnek találták - hirdette ki a kelet-kínai Santung tartomány székhelyének, Csinan város bírósága vasárnap.
szept. 22
8:24
A jövő öt pillére (Alternatív Energia)
A kampány tétje nem a pártok boldogulása. A választási csata arról szól, hogy mi történik az emberekkel. A szocialisták a jobb élet reményét és valódi esélyét kínálják a választóknak. A mai megfélemlített, megalázott, meglopott ország helyett élhető, biztonságos, igazságos országot teremtünk. Ezért akarunk és ezért fogunk nyerni.
szept. 22
8:24
Clinton is Yellent támogatja (Portfolio)
Nagyszerű lenne, ha januártól Janet Yellen töltené be a Fed elnöki pozícióját - nyilatkozta Bill Clinton, az Egyesült Államok korábbi elnöke a CNN műsorában. Clinton egyúttal az egészen a hétfői...
szept. 22
8:42
Európaiak a nairobi merénylet áldozatai között (Blikk)
szept. 22
8:42
Most megtudhatja, mi is az a footgolf (ATV)
Jó hangulat, friss levegő, látványos lövések és golfkocsik. Ezek jellemzik a footgolf nevű új sportágat, amely egyre népszerűbb. Ezen a hétvégén Kisorosziban rendeztek egy nemzetközi versenyt, amelyen nyolc ország közel 60 játékosa elindult. A magyaroknak kifejezetten jól megy a labdarúgás és a golf keverékéből létrejött sportág, a regnáló világbajnok ugyanis nem más, mint Lengyel Béla.
szept. 22
8:44
Németország: 40 százalékot jósolnak Merkeléknek (ATV)
Megkezdődtek az országos parlamenti választások vasárnap reggel Németországban.
szept. 22
8:51
BÉT - Gyengültek a részvények a héten (Infostart)
A vezető részvények - az Egis kivételével - gyengültek az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), amelynek részvényindexe, a BUX 177,77 ponttal, 0,96 százalékkal esett és 18 423,68 ponton zárt pénteken.
szept. 22
8:54
Videó: Neymar így remekelt a Rayo ellen a gálázó Barcelonában (Sport365)
Bár gólt nem sikerült szereznie, mégis alaposan hozzájárult a Barcelona idegenbeli kiütéséhez Neymar. A brazil támadó Rayo Vallecano elleni legjobb mozdulatait gyűjtötte össze egy lelkes rajongó az alábbi videóban.
szept. 22
9:00
Életfogytig tartó börtönt kapott egy kínai politikus (Blikk)
szept. 22
9:00
Támadás a kenyai plázában: legalább 59 halálos áldozat és 175 sebesült (ATV)
Ismeretlen számú túsz van még mindig az as-Sabab szomáliai iszlamista fegyvereseinek fogságában abban a nairobi bevásárlóközpontban, ahol a terrortámadás történt - közölte a kenyai kormány vasárnap reggel.
szept. 22
9:18
Időközi választás három településen (Alternatív Energia)
Három településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást: Baján egy helyi képviselőt, Mikosszéplakon polgármestert, Nemespátrón pedig polgármestert és négytagú képviselő-testületet is választanak a helyiek. A választók reggel hat órától este hétig adhatják le voksukat.
szept. 22
9:18
Az egekbe törő Afrika (Portfolio)
Feltűnően sok történelmi csúcsot döntő felhőkarcoló híre járta be a világot az elmúlt hónapokban. Jelenleg négy, Burj Khalifát meghaladó torony építése van tervben: Kína nemrég harangozta be a 838...
szept. 22
9:18
Orbán saját magáról: „egy szegény miniszterelnök” (ATV)
A miniszterelnök beszédével nyílt meg Alekszandr Szolzsenyicin ellenzéki orosz író életművét bemutató kiállítás a Terror Háza Múzeumban. Orbán Viktor Szolzsenyicin életművét méltatta, majd azt mondta: az író arra bíztat minden posztkommunista országot, hogy térjen meg és újuljon meg. Arról is beszélt, hogy Szolzsenyicin nem egyszerűen leleplezte a kommunista terror brutalitását, hanem krónikása…
szept. 22
9:18
Hiába a Pedro-tripla, egy parádés sorozat megszakadt a Barcelonánál (Agroinform)
Több mint öt év után fordult elő újra, hogy a katalánok kevesebbet birtokolták a labdát ellenfelüknél egy mérkőzésen.
szept. 22
9:27
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten (ProfitLine)
Az autómentes nap programjai és a Nemzeti Vágta miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani ma is Budapesten. Az Andrássy út hétfő hajnalig teljes hosszában le lesz zárva, több autóbusz módosított útvonalon közlekedik.
szept. 22
9:27
Kamion Eb: Kiss kétszer is a dobogón, Major bukott (Sport365)
Kiss Norbert, az Oxxo Energy Truckrace Team pilótája második és harmadik helyet szerzett a kamion Eb Zolderben rendezett futamán.
szept. 22
9:33
Ready or Not? 10 alapszabály, amit az internetről tudni kell (Privátbankár)
Saját magunk tesszük megfigyelhetővé saját magunkat az interneten közzétett adatainkkal. Nehéz ez ellen védekezni, de tudatossággal sok kellemetlenséget elkerülhetünk. A Kaliforniai Egyetem a "Ready or Not?" webes alkalmazással az internetes kommunikációban és az adatok megosztásában rejlő veszélyekre próbálja felhívni a figyelmet.
szept. 22
9:35
Az autósok is profitálnak a forinterősödésből (Privátbankár)
A piaci folyamatok alapján az üzemanyagok csökkenése várható jövő héten, de a benzin ára akkorát szakadt a héten, hogy jövő héten lehetséges, hogy nem csökken tovább.
szept. 22
9:36
A konzervatívok a liberálisokkal folytatnák a kormányzást Németországban (Infostart)
Országos parlamenti választásokat tartanak Németországban. Vasárnap reggel 8 órától este 6-ig csaknem 62 millió szavazót várnak az urnák elé, hogy voksoljanak az egyéni képviselőjelöltekre és a tartományonként felállított pártlistákra.
szept. 22
9:36
Kína: életfogytiglanra ítélték Po Hszi-laj politikust (ATV)
Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték Po Hszi-laj volt csungkingi párttitkárt, miután vesztegetés, sikkasztás és hivatali hatalommal való visszaélés vádjában bűnösnek találták - hirdette ki a kelet-kínai Santung tartomány székhelyének, Csinan város bírósága vasárnap.
szept. 22
9:54
A híres magyar szerző titkai (Infostart)
Bródy Sándorról nyílt kiállítás a Nemzeti Színházban.
szept. 22
9:54
Csúnyán buktak le az orgazdák - videó (Alternatív Energia)
A Budapest XXIII., Maros utcában a Bevetési Osztály nyomozói egy családi ház garázsa előtt egy nyitott állapotban lévő gépkocsira figyeltek fel, aminek rakterében autó alkatrészek voltak. Két férfi távozni akart az autóval, de a rendőrök igazoltatták őket, majd átvizsgálták a gépkocsit. Az autóban több könnyűfém felnire szerelt gumit, gépjárműalváz-elemeket, antennás elektromos blokkoló eszközöket…
szept. 22
9:54
Obama: a gyerekeknek félelem nélkül kell az utcán közlekedniük (ATV)
Ismét megvitatná a fegyvertartás szigorítását az Egyesült Államokban Barack Obama amerikai elnök.
szept. 22
10:00
Nőtt a TakarékBank piaci részesedése a kkv-finanszírozásban (ProfitLine)
A kkv-finanszírozásban meglévő 1,6 százalékos piaci részesedését érdemben javította a TakarékBank a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának első üteme révén - mondta Tari István, a Takarékbank osztályvezetője az MTI-nek.
szept. 22
10:00
Videó: hatalmas kamionbalesetet szenvedett a 17 éves magyar versenyző (Sport365)
Óriási versenybalesetet szenvedett az OXXO Energy Truck Race Team 17 éves versenyzője, Major Benedek a hétvégi, zolderi futamon. A fiatal pilóta mintegy 120 km/h-s sebességgel ütközött a betonfalnak.
szept. 22
10:02
A kormány határozottan lépjen fel Verespatak ügyében! (ProfitLine)
A Lehet Más a Politika (LMP) szerint a magyar kormány továbbra sem képes határozott hangú állásfoglalásra Verespatakkal kapcsolatban. Az ellenzéki párt sürgeti a ciános technológia romániai betiltását, és közös európai fellépést szeretne a 2000-es tiszai ciánkatasztrófához hasonló balesetek megelőzése érdekében.
szept. 22
10:02
Videó: önként állt a szurkolók haragja elé Premier League legtökösebb edzője (Sport365)
Paolo Di Canio, a Sunderland menedzsere ismét bizonyította, kilóg a sorból a Premier League edzői karában. A tréner a West Brom elleni vereség után önként állt csapata haragos drukkerei elé, hogy szembenézzen velük.
szept. 22
10:12
Terror a plázában (Kripto Akadémia)
Ismeretlen számú túsz van még mindig az as-Sabab szomáliai iszlamista fegyvereseinek fogságában abban a nairobi bevásárlóközpontban, ahol a terrortámadás történt - közölte a kenyai kormány vasárnap reggel - írja a HVG.
szept. 22
10:12
Mire képes Afrika? - Az egekbe törő fekete kontinens (Portfolio)
Feltűnően sok történelmi csúcsot döntő felhőkarcoló híre járta be a világot az elmúlt hónapokban. Jelenleg négy, Burj Khalifát meghaladó torony építése van tervben: Kína nemrég harangozta be a 838...
szept. 22
10:12
Szíria: tűzoltás csak az orosz-amerikai megállapodás? (ATV)
Úgy tűnik, megúszta a nemzetközi közösség a katonai fellépést Szíriával szemben. Múlt hétvégén ugyanis Washington és Moszkva megállapodott a szíriai vegyi fegyverek leszereléséről. Az egyezség elnyerte Damaszkusz, sőt még Teherán tetszését is. Több szakértő azonban úgy véli, nem kivitelezhető az, amit a megállapodásban felvázoltak. A Hetek cikke.
szept. 22
10:12
Csak a győzelem számít az Újpest ellen - Somalia (Agroinform)
A Ferencváros brazil játékosa reméli, sikerül újra olyan bombagólt szereznie, mint a két ősi rivális tavaszi mérkőzésén.

Keresés