A Hajdú házaspár három- és négyéves gyermekei már most tudják, hogyan kell bánni a pénzzel. Dávid és Noémi a tolltartójában gyűjti a tízeseket, de zsebpénzt csak iskoláskorukban kaphatnak....
Kozma István, az Újpest vezetőedzője a Ferencváros elleni Derbei előtt elmondta, csapata felkészült a csúcsrangadóra, amelyen minden pillanatban koncentrálnia kell, hiszen a legkisebb hibának is jelentősége lesz.
Két különálló ülést tart az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn még megváltoztathatják, kedden pedig már el is fogadhatják a kormány idei költségvetést módosító előterjesztését, amely a pedagógus-életpályamodell bevezetésével, az E.ON gázüzletágának állami felvásárlásával és a takarékszövetkezeti integrációval áll összefüggésben. Kedden a tavalyi zárszámadás tárgyalása is folytatódhat.
Horvátországban leginkább a romák, a bevándorlók és a szerbek iránt mutatkozik idegengyűlölet - tette közzé honlapján legfrissebb felméréseinek eredményeit a horvátországi Béketanulmányok Központja (Centre for Peace Studies) a hétvégén.
A Szíriai Nemzeti Koalíció hajlandó részt venni a tervezett genfi békekonferencián, amennyiben egy teljhatalmú átmeneti kormányzat felállítása a nemzetközi tanácskozás célja - közölte a koalíció elnöke egy az ENSZ Biztonsági Tanácsának címzett levélben.
Schiffer András, az LMP társelnöke szerint az a tétje a vasárnapi bajai időközi önkormányzati és a jövő évi országgyűlési választásoknak, hogy a nagytőkés rétegen kívül más is beleszólhat-e a politikába.
A horvát Croatia Zagreb 24-21-re nyert a vendég szlovén Celje ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája veszprémi érdekeltségű csoportjának első fordulójában.
Az eurózónában megkezdődött a kilábalás, ennek eredményeként a befektetők figyelme fokozatosan a "növekedési sztorik" felé fordul, amiből várhatóan a kelet-közép-európai bankszektor is profitálni fog az Erste Csoport napokban megjelent, a kelet-közép-európai bankokról szóló elemzése szerint.
Az első helyen kiemelt lengyel Agnieszka Radwanska három játszmában legyőzte a harmadikként rangsorolt orosz Anasztaszija Pavljucsenkovát az 500 ezer dollár (110 millió forint) összdíjazású, szöuli női tenisztorna vasárnapi döntőjében.
Korpási Bálint a selejtezőben kikapott, így nem jutott be a legjobb 32 közé a kötöttfogásúak 74 kg-os kategóriájában a budapesti birkózó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
"Senki nem tud semmit." Ez volt a címe annak az 1947-ben készült cseh filmszatírának, amelyen - még gyerekként - betegre röhögtük magunkat. Ez jutott eszünkbe saját, többszörös tévedéseinket számba...
Egy kínai állami gazdaság, a Hszincsiang tartományi Xinjiang Production and Construction Corps. néhány év alatt 3 millió hektár termőterületet szerez Ukrajnában - jelentette a South China Morning Post című lap vasárnap.
A középfutamokkal és bemutatókkal folytatódik a hatodik Nemzeti Vágta programja vasárnap; délután a nemzetközi futam mellett a döntőre is sor kerül a fővárosi Hősök terén felállított speciális pályán.
Az Európai Központi Bank (EKB) kész növelni a hitelpiaci likviditást, ha szükséges - mondta az EKB kormányzótanácsának finn tagja, Erkki Liikanen a finn központi bank elnöke.
Izraeli különleges egység hatolt be vasárnap a nairobi bevásárlóközpontba, hogy kiszabadítsa az iszlamisták fogságában lévő túszokat - közölte a francia hírügynökséggel a kenyai biztonsági erők képviselője.
Szuzuka - Beteljesült Michelisz Norbert (29) álma a túraautó-világbajnokság Japán Nagydíján. A Zengő Motorsport magyar pilótája Hondájával megnyerte az első futamot, ezzel megkoronázta idei szezonját – a második viadalon nekiment az egyik kerekének a 4. világbajnoki címét a hét végén megszerző francia Yvan Muller (44, Chevrolet), így a magyar versenyzőnek ki kellett állnia rögtön a rajt…
Az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás könnyed birkózással megnyerte első mérkőzését és bejutott a nyolcaddöntőbe a kötöttfogásúak 66 kg-os súlycsoportjában a budapesti birkózó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár ötödikes és nyolcadikos diákoknak írt levele tökéletesen példázza, hogy miért kell leváltani a kormányt és a felfogást.
Korpási Bálint a selejtezőben kikapott, így nem jutott be a legjobb 32 közé a kötöttfogásúak 74 kg-os kategóriájában a budapesti birkózó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
Az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás könnyed birkózással megnyerte első mérkőzését és bejutott a nyolcaddöntőbe a kötöttfogásúak 66 kg-os súlycsoportjában a budapesti birkózó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
Továbbfoglalkoztat 14 nyugdíjas szakembert a szombathelyi Aranyhíd Nevelési-Oktatási Központban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) - közölte a Klik sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel.
Az Internazionale megsemmisítő, 7-0-ás győzelmet aratott az újonc és változatlanul pont nélkül álló Sassuolo otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság negyedik fordulójának vasárnapi első mérkőzésén.
Brit sajtóértesülések szerint a "Fehér Özvegy" néven emlegetett, világszerte körözött fiatal angol terroristanő állhat a kenyai fővárosban végrehajtott, több tucatnyi emberéletet kioltó terrortámadás mögött.
Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a "Fehér Özvegy" néven emlegetett, világszerte körözött fiatal angol terroristanő állhat a kenyai fővárosban végrehajtott, több tucatnyi emberéletet kioltó terrortámadás mögött.
Hétfőtől folytatódik az M1-en Jakupcsek Gabi délutáni beszélgetős műsora, a Ridikül. Az első adás témája: Amíg eljön a nagy nap. Vendégek: Esztergályos Cecília, Hosszú Katinka, Somogyi Dia és a meglepetés férfi vendég. A műsorvezető nagyon várta már, hogy újra kamerák előtt cseveghessen, azért is, mert ilyenkor a ismét magassarkú cipőket és nagyon nőies, elegáns ruhákat ölthet magára.
BUDAPEST — Kasza Tibit (35) lekaratézta Kazinczy Ferenc leszármazottja, Bözsi néni (93). Az asszony idős kora ellenére kicsattanó formában van, és nem volt rest bemutatni az önvédelmi órán tanultakat, amelynek a SuperTV2-n látható Kasza! show műsorvezetője látta kárát.
Budapest - Hová jutott a Várkonyi család?! A Barátok közt Vili bácsiját alakító Várkonyi András (64) parasztasszony és transzvesztita lett, színésznő lánya takarításból él! Persze csak egy darabban, melyben apa és lánya – életükben először – együtt játszanak.
A hatszoros világbajnoki ezüstérmes Deák Bárdos Mihály magabiztos győzelemmel bejutott a legjobb nyolc közé a kötöttfogásúak 120 kg-os kategóriájában a budapesti birkózó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a "Fehér Özvegy" néven emlegetett, világszerte körözött fiatal angol terroristanő állhat a kenyai fővárosban végrehajtott, több tucatnyi emberéletet kioltó terrortámadás mögött.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint ma az állam felelőséget vállal a gyermekek neveléséért, az iskolák működtetéséért, a pedagógusok béremeléséért.
A hatszoros világbajnoki ezüstérmes Deák Bárdos Mihály magabiztos győzelemmel bejutott a legjobb nyolc közé a kötöttfogásúak 120 kg-os kategóriájában a budapesti birkózó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.
A jövő héten többször lehet felhős az ég, lehetnek záporok, de emellett többórás napsütés várható, helyenként 25 Celsius-fok körüli maximumhőmérsékletre is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás nagyszerű teljesítménnyel legyőzte iráni ellenfelét, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a kötöttfogásúak 66 kg-os kategóriájában a budapesti birkózó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.