Bill Gross számításai nem jöttek be 2013-ban, alapjával közel 4%-os veszteséget hozott össze, különösen azt követően romlott le a teljesítmény, hogy a Fed bejelentette májusban, hamarosan hozzányúl a...
Az alapvetően optimista befektetői hangulatnak megfelelően emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX index 17,65 ponttal, 0,10 százalékkal 18.173,90 pontra emelkedett nyitásban.
Még meg sem született kislánya ad erőt szabadfogású birkózóválogatottunk legjobbjának. Hatos Gábor azt ígéri, október 23-ára várt szeme fényét a budapesti világbajnokságon szerzett éremmel fogadja majd.
A Portfolio.hu Privátbanki Felmérésének friss eredményei szerint a szektor nagyon magas növekedést tudott 2013 első felében felmutatni, 6 hónap leforgása alatt a kezelt vagyon 184 milliárd forintos...
Az amerikai indexek erősödéssel zárták a szerdai kereskedést annak ellenére, hogy a nap vége előtt nem sokkal az amerikai Szenátus bizottsága jóváhagyta a korlátozott szíriai katonai akciót, a teljes...
Bemutatta várva várt okosóráját tegnap a Samsung, beelőzve nagy riválisát, az Apple-t. A Galaxy Gear nevet viselő készüléket 299 dollárért árulja a dél-koreai technológiai óriás, amellyel...
Az ország nagy részén emelkedett a parlagfű pollenkoncentrációja, továbbra is a Tiszántúlon a legrosszabb a helyzet - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtök reggel.
Már 14. alkalommal rendezik meg Magyarország legnagyobb extrémsport fesztiválját, az Offline Sport Games-t, amelynek ezúttal is a Városligeti Műjégpálya ad otthont szombaton.
Ahogy arról korábban a Daimler elnöke, Dieter Zetsche beszámolt, a Mercedes-Benz 2018-tól Mexikóba viheti a CLA gyártását, a modell eddig kizárólag idehaza került előállításra. Ezt az állítást...
Több százezer vállalkozás helyzetét igyekeznek tisztázni a kereskedelmi és iparkamarák, miután a vállalkozói szféra számos szereplőjétől eddig nem érkezett meg az ötezer forintos hozzájárulás - írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában....
Több nagy sztár is csapatot váltott az európai topligákban. Gareth Bale valószínűleg minden idők legdrágább igazolása lett, de nem csekély az az 50 millió euró sem, amit Mesut Özilért fizetett az Arsenal.
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásának eredménye szerint a Fidesz–KDNP az elmúlt időszakban tovább tudta növelni előnyét az ellenzéki pártokkal szemben. A választási aktivitás a mérés szerint kissé emelkedett.
Mark Carney, brit jegybankelnök nem hajlana a jegybanki lazítás felé, az EKB részéről a negatív betéti kamatráta sem kizárt a gazdaság élénkítése érdekében, délután kiderül, hogy döntenek a jegybankok. Japánban változatlanul, 0,1 százalékon hagyták az alapkamat mértékét.
Átlagosan több mint 40 százalékkal nő a legolcsóbb számlacsomagok havidíja a bankok szeptemberben kezdődő díjemeléseinek köszönhetően, amivel többségük a tranzakciós adó augusztusi növekedésére reagál – derül ki a Bankmonitor.hu legfrissebb felméréséből.
Nemrég még minden második kamaszfiú a szingli és szexi Baby Sisters-tagról álmodozott. Ma már hiába tennék: Szenklár Gabi nemrégiben kimondta a boldogító igent.
Lezárták a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) K épülete körüli udvart. Tóth István, az intézmény rendészeti vezetője azt közölte, hogy aknagránátot találtak - közölte a BME a Facebook-oldalán csütörtök délelőtt.
A kanadai atléta az 1988-as szöuli olimpián 9,79 másodperces világcsúccsal nyerte a 100 métert, majd három nappal később doppingolás miatt megfosztották aranyérmétől.
Lezárták a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) K épülete körüli udvart. Tóth István, az intézmény rendészeti vezetője azt közölte, hogy aknagránátot találtak.
Nyugdíjreformot hajt végre a lengyel kormány. A nyugdíjalapok kötvényállományát egy az egyben átveszi az állam, amit államadósság-csökkentésre fordít, illetve lehetővé teszik, hogy az emberek visszalépjenek az állami rendszerbe - írja a Portfolio.hu.
A terhesség alatt számos kellemetlen tünet jelentkezhet, melyek közül az egyik leggyakoribb a lábak bedagadása. A vizesedés során a végtagok felpuffadnak, a bőr feszül, és fájdalom is jelentkezhet. Miért alakulhat ki lábdagadás?
A nyilvánosságban elterjedt vélemény, hogy informatikus diplomával a zsebben különleges helyzetben vannak az IT szakemberek a munkaerőpiacon, és válogathatnak az állásajánlatok között. Vajon tényleg így van a valóságban is, vagy az IT szakemberek másképp látják saját helyzetüket? Elégedettek pályaválasztásukkal, büszkék hivatásukra?
Tucketnek nyoma veszett. A nőstény tevét egy franciaországi állatparkból vitte el valaki a minap az éj leple alatt. A hazai állatkertekben elsősorban hüllőkre és majmokra vadásznak a tolvajok.
Alig hittem a fülemnek, amikor meghallottam, hogy az állatkertekből is lopnak. Nem, nem a büféből a söröket, a zsiráfkifutó mellől a szénát vagy a tigris ketrecéből a marhalábszárat. Az állatokat lopják el.
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásának eredménye szerint a Fidesz-KDNP az elmúlt időszakban tovább tudta növelni előnyét az ellenzéki pártokkal szemben. A választási aktivitás a mérés szerint kissé emelkedett.
Elsősorban az egyszeri céltartalék-felszabadításoknak, valamint a fegyelmezett költséggazdálkodásnak köszönhetően csökkenő árbevétel és stabil mérlegfőösszeg mellett is 10,7 milliárd forintos adózás...
A jelenlegi gazdasági helyzetben nem meglepő, ha az egyes tagországok, így Magyarország és az Európai Unió viszonya feszültté válik - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lánczi András, a Századvég Alapítvány elnöke. Hozzátette: az lenne a csoda, ha nem éleződne ki a viszony az EU és Magyarország között.
Huszonnégy egyesület több mint 1100 versenyzője nevezett a péntektől vasárnapig Szolnokon sorra kerülő kajak-kenu országos bajnokságra, amelyen a múlt heti, duisburgi világbajnokságon érmet szerzett sportolók is vízre szállnak.
A románok elleni bukaresti győzelem valószínűleg pótselejtezőt ér, míg a vereség nagy eséllyel a világbajnokságtól való távolmaradást jelentené a magyar labdarúgó-válogatott számára.