2013. szeptember 9. hétfő

szept. 9
10:32
Jöhet az MNB újabb ingyenhitele, a KKV-k már várják (Portfolio)
A vállalti hitelezési piacot az utóbbi hónapokban egyértelműen domináló Nemzeti Hitelprogramról a K&H Bank által tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az ügyfelek már most a program...
szept. 9
10:32
6,2 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma júliusban (ATV)
Júliusban 1,137 millió vendég 6,2 százalékkal több vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban. A külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma 4,7, a belföldi vendégéjszakáké 7,6 százalékkal nőtt - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
szept. 9
10:32
Michelisznek bejött a taktika, ötödször dobogós (Agroinform)
Az előzetes terveknek megfelelően az Amerikai Nagydíj második futamán odaért a dobogóra a Zengő Motorsport versenyzője.
szept. 9
10:34
Váratlanul elhunyt Miklós Tibor (ATV)
Váratlanul elhunyt Miklós Tibor dalszövegíró, fordító, a Rock Színház alapítója és igazgatója, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete (MZE) elnökségi tagja. Az alkotót szombaton este 66 éves korában érte a halál - közölte az MTI-vel Hollós Máté, az MZE elnöke.
szept. 9
10:42
Hazai gyerekmunka: a szereplők cinkosan összekacsintanak (HR Portál)
Sokan ma is úgy gondolják, hogy akkor tanul meg egy gyerek küzdeni, értékelni azt, ami a környezetében található, és nem utolsó sorban dolgozni, ha keményen "„befogják". Ez azonban egyáltalán nincs így. Ha délutáni sportfoglalkozás helyett a családi vállalkozásba segít be a tizennégy éves gyerek, akkor a felkészülésétől, a tanulásától veszik el az időt. Vagy gondoljunk arra, milyen kétséges értéke…
szept. 9
10:42
EBEL: győzelemmel rajtolt a Fehérvár (Sport365)
A cseh Znojmo elleni idegenbeli győzelemmel rajtolt a Sapa Fehérvár AV19 az osztrák jégkorongliga (EBEL) 2013/14-es idényében.
szept. 9
10:44
Komoly szakemberhiány lehet az építőiparban (HR Portál)
Annyi építőipari szakember hagyta el a pályát, hogy az ágazat esetleges fellendülésének már a munkaerőihiány szabna gátat - tudta meg a Dunaújvárosi Hírlap.
szept. 9
10:44
Messi: októberben pihenőt kaphat az argentin sztár (Sport365)
Az argentin-válogatott szövetségi kapitánya, Alejandro Sabella pihenőt adna Lionel Messinek a válogatott programját illetően, ha Argentína győzelemmel folytatja a vb-selejtezőket a héten.
szept. 9
10:48
18 éve él a fia holttestével! - Videó! (Blikk)
Tizennyolc éven át élt együtt a fia holttestével egy orosz nő, mert úgy érezte, az unokájának látnia kell az édesapját, miközben felnő.
szept. 9
10:48
Elhunyt Miklós Tibor dalszövegíró, fordító (Infostart)
Váratlanul elhunyt Miklós Tibor dalszövegíró, fordító, a Rock Színház alapítója és igazgatója, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete (MZE) elnökségi tagja.
szept. 9
10:48
Ügynökséget váltott a Pizza Hut (Kreatív Online)
2009 óta először volt kreatívtender az étteremláncnál.
szept. 9
10:48
Elhunyt Miklós Tibor dalszövegíró, fordító (Blikk)
szept. 9
10:48
Jöhet az MNB újabb ingyen hitele, a KKV-k már várják (Portfolio)
A Növekedési Hitelprogramról a K&H Bank által tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az ügyfelek már most a program folytatásában bíznak, a KKV-knál lenne kereslet az olcsó hitelekre. Az még nem...
szept. 9
10:48
Túlfutott a kifutópályáról egy utasszállító Bangkokban (ATV)
Leszállás közben megcsúszott, majd leszaladt a kifutópályáról és a füvön állt meg a Thai Airways légitársaság Airbus 330-300-as utasszállító gépe Bangkok nemzetközi repülőterén. A balesetben tizennégyen megsérültek – közölte hétfőn a légitársaság.
szept. 9
10:50
Forintgyengüléssel indult a hét (Portfolio)
Mérsékelt hangulatjavulással indult a hétfõi kereskedés a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon azt követõen, hogy pénteken a szíriai konfliktus fejleményei nagy kilengéseket okoztak...
szept. 9
10:51
Kemény bírsággal szembesülhet a BMW (ProfitLine)
A WirtschaftsWoche német lap szerint elképzelhető, hogy a BMW-nek 100 millió dolláros bírsággal kell szembenéznie az import szabályok állítólagos megsértése miatt.
szept. 9
10:53
Rosszabb a munkaerőpiac, kilőtt az arany (ProfitLine)
Szíria csendesedett a csütörtök délelőtti órákban, így az arany grafikonja is lejjebb araszolt közel 20 dollárt az 1360-as jegyzésekig. Most leginkább Oroszország türelme lesz a meghatározó, mivel Putyin elnök kijelentette ha USA idő előtt támad, ők támogatják Szíriát. Minden hasonló kommentár húzhatja az arany árfolyamát, nem beszélve egy esetleges rakétatesztről, amit például nemrég Izrael…
szept. 9
10:54
Radikálisan csökkenthetik a hús áfáját (Infostart)
Az ősz folyamán dolgozza ki a vidékfejlesztési tárca a hús áfájára vonatkozó javaslatát, amelyet az adótörvényekkel együtt tárgyalnak majd - nyilatkozta az Inforádiónak a minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára. Czerván György hozzátette: a vidékfejlesztési tárca a radikális változtatást támogatná, de a végső döntés függ a költségvetés helyzetétől.
szept. 9
11:06
Videó: Gyereket akar Mádai Vivien! (Blikk)
szept. 9
11:06
Nincs egységes irány Európában (Portfolio)
Vegyesen zárták a múlt pénteki kereskedést az amerikai indexek azt követően, hogy a gyenge munkaerőpiaci adatokat örömmel fogadták a befektetők, míg Putyin bejelentésére, miszerint támogatnák Szíriát...
szept. 9
11:06
Ingyen akarsz hozzájutni a fizetésedhez? Itt a megoldás (Pénzcentrum)
Járulékmentes kompenzációs lehetőséget sürgetnek a dolgozók, hogy sarc nélkül juthassanak hozzá a fizetésükhöz....
szept. 9
11:06
Buszbaleset: elindul a Győr az Euroligában (ATV)
A nemzetközi és a magyar kosárlabda-szövetség is segít a szombaton súlyos közúti balesetet szenvedett HAT-AGRO UNI Győr női csapatának, amelyből Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző is életét vesztette a Kapuvárnál bekövetkezett szerencsétlenségben.
szept. 9
11:08
Délután megszólal Orbán Viktor (Portfolio)
Felszólal napirend előtt Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben hétfőn - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Mint elmondta, a 13 órakor kezdődő...
szept. 9
11:08
Újabb jelentős olajkészletet találtak Izrael partjainál (ATV)
Jelentős olajkészletekre utaló jeleket találtak a Földközi tengerben az asdódi partoknál - közölte hétfőn az Iszrael Hajom (Izrael Ma) című izraeli napilap.
szept. 9
11:15
A munkavállalói adatok kezelésének egyes gyakorlati kérdései (HR Portál)
Egy ügyvédi iroda tapasztalatai szerint a hazai és külföldi ügyfelek gyakorta ütköznek nehézségekbe a munkavállalók adatainak kezelésével kapcsolatban. Átadható-e a munkavállalóra vonatkozó adat más személyeknek, és jogszerű-e "kivinni" Magyarországról a munkavállalók adatait, illetve jogszerű-e az a helyzet, ha ilyen módon a munkáltatón kívüli más személyek is elérhetik a munkavállalók adatait?
szept. 9
11:15
A legnevetségesebb öngól: ollózva akart menteni a kínai focista - videó (Sport365)
Ilyet se láttunk még idén az biztos. A kínai nemzeti játékok U20-as mérkőzésén a Xinjiang csapat védője igyekezett menteni, de a focista elbaltázta ollózási kísérletét, ami után a labda végül a saját kapujába gurult.
szept. 9
11:17
Kosarastragédia: a Győr elindul az Euroligában (Sport365)
A nemzetközi és a magyar kosárlabda-szövetség is segít a szombaton súlyos közúti balesetet szenvedett HAT-AGRO UNI Győr női csapatának, amelyből Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző is életét vesztette a Kapuvárnál bekövetkezett szerencsétlenségben.
szept. 9
11:24
Neked mennyibe kerül, hogy megkapd a fizetésed? Ötletek készpénzszerzésre (Privátbankár)
Kiverte a biztosítékot a munkahelyeken a dráguló banki tranzakció, ezért a szakszervezetek azt javasolják, legyen járulékmentes az a kompenzáció, amellyel a cégek átvállalhatnák a folyószámlákra utalt bérek felvételének költségét. A kormány havi két ingyenes készpénzfelvételt akar, egyelőre nem tudni, hogyan.
szept. 9
11:24
Oroszoknak adná el a horvát kormány az INA-t? (ProfitLine)
Sajtóértesülések szerint a horvát kormány eladná az INA 19,8%-os pakettjét a Rosneft-nek.
szept. 9
11:24
Pang a biztosítási piac (Portfolio)
A globális M&A piaci aktivitás a biztosítási szektorban 29%-kal esett vissza 2013 júniusára az egy évvel ezelőtti helyzethez képest, a legnagyobb visszaesést Amerikában láthattuk. A Clyde ügyvédi...
szept. 9
11:24
Rózsaszín párducot fogtak el Magyarországon (ATV)
Interpol-körözés alapján Magyarországon elfogták a Rózsaszín Párducok néven ismert hírhedt nemzetközi ékszerrablóbanda egyik feltételezett montenegrói tagját - idézte hétfőn a B92 belgrádi rádió-televízió a montenegrói rendőrség közleményét.
szept. 9
11:24
Laluskát és Prodanovicsot elpasszolta a Veszprém (Agroinform)
A veszprémi csapat hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Laluska Balázzsal.
szept. 9
11:26
Bajban a cseh autógyártás? (ProfitLine)
Jelentősen visszaesett a csehországi autógyártás, az év első hét hónapjában 638 689 gépkocsit gyártottak, ami éves összehasonlításban 14 százalékkal kevesebb, mint 2012-ben - közölte a csehországi autóipari szövetség.
szept. 9
11:26
Így kaptunk ki a románoktól (ATV)
Képgaléria a péntek esti román-magyar vb-selejtezőről, ahol a magyar válogatott sima, 3-0-ás vereséget szenvedett. A magyar drukkerek hazafelé 14 vagonját tették tönkre az őket szállító különvonatnak.
szept. 9
11:26
Indul az Euroligában a tragédián átesett Győr (Agroinform)
A nemzetközi és a magyar kosárlabda-szövetség is segít a súlyos balesetet szenvedett HAT-AGRO UNI Győr női csapatának.
szept. 9
11:30
Ekkor várhatók az adóváltoztatások (Adózóna)
Ma kezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka, az adócsomag benyújtására a parlamenti menetrend szerint még szeptemberben sor kerül. Van-e erre garancia és beágyazhatnak-e a honatyák más törvényjavaslatokba is adóváltoztatásokat?
szept. 9
11:33
6 Facebook csoport vagy oldal, amihez érdemes csatlakozni (Éva Magazin)
Ti kit, mit követtek a Facebookon? :) Szokták mondani, hogy a Facebook meghódította az internetet, aki számít, oda ír, amit keresel, ott megtalálod... Szerintünk ez túlzás, de az tény, hogy egyre több hasznos és/vagy érdekes infót szerezhetünk onnan. Növekszik a nyilvános vagy zárt csoportok száma is. Itt van néhány kedvenc Facebook-oldalunk vagy -csoportunk, amelyek nélkül már-már el se tudjuk…
szept. 9
11:42
1500 új munkahelyet és európai központot hoz a kormány barátja (Privátbankár)
A kínai társaság napi 100 kamiont akar tőlünk indítani Európába.
szept. 9
11:42
Olaszországban lehet a 2024-es olimpia? (Infostart)
Enrico Letta olasz miniszterelnök szerint hazája jó eséllyel pályázhatna a 2024-es nyári olimpia megrendezésére.
szept. 9
11:42
Óriástendert nyert a Vivaki (Kreatív Online)
Nettó 1,5 milliárd forintra szerződtek az ÁKK-val.
szept. 9
11:42
Magyarország lesz Európa kapuja a Huawei számára (Portfolio)
Bővíti biatorbágyi üzemét és minden Európába szánt termékét Magyarországon keresztül készül az európai piacra szállítani a Huawei Technologies Hungary - jelentette be Bin Junszong, a vállalat...
szept. 9
11:42
Nyitott hungarikum - Győrből érkezik az Audi A3 Cabriolet (Auto Pult)
Az Audi az utóbbi időben minden téren igyekszik ellenlábasainak összes jelentősebb lépésére válaszolni, így nem csoda, hogy a kompakt kabriók versenyéből sem szeretne kimaradni a német gyártó. Ezúttal viszont a négykarikások vannak lépéselőnyben, ugyanis az Audi megelőzte ellenlábasait: az A3-ból épített kabrió a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek, még a BMW 2-es kabrió és a…
szept. 9
11:48
Huawei : Magyarország lesz Európa kapuja (Infostart)
Bővíti biatorbágyi üzemét és minden Európába szánt termékét Magyarországon keresztül készül az európai piacra szállítani a Huawei Technologies Hungary - jelentette be Bin Junszong, a vállalat ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten.
szept. 9
11:48
Augusztusban csökkenhetett az álláskeresők száma (HR Portál)
Az MKIK GVI előrejelzése szerint 2013 augusztusában a regisztrált álláskeresők számának mintegy 6,2 ezer fős csökkenésére számítanak. Ezt a csökkenést főleg szezonális hatások eredményezik.
szept. 9
11:48
Zidane: Gareth Bale nem ér 91 millió eurót (Sport365)
Továbbra is a Real Madrid alkalmazásában marad Zinedine Zidane, aki segédedzőként a kerettel fog foglalkozni Carlo Ancelotti mellett.
szept. 9
11:50
Női tenisz-világranglista: Babos maradt a 107. (Sport365)
Babos Tímea legjobb magyarként továbbra is a 107. helyen áll a női teniszezők világranglistáján.
szept. 9
11:57
Kerüljük a hirdetést a közösségi oldalakon? (ProfitLine)
Egyre többen használják üzleti célra a közösségi oldalakat, többek között ennek köszönhető a LinkedIn és a Google+ előretörése – derült ki a KutatóCentum friss felméréséből. A hirdetőknek ugyanakkor érdemes figyelembe venniük, hogy a napi szintű közösségimédia-használók egyharmada nem figyeli az ezeken az oldalakon megjelenő reklámokat.
szept. 9
12:00
Jó birkapörköltből nem lesz fejlett ország (Portfolio)
1866-ban a porosz hadsereg rövid úton, egyetlen csatában eldöntötte, hogy Poroszország vezetésével valósuljon meg a német egység. Bár a vezérkar a hadjárat folytatását és megalázó békefeltételeket...
szept. 9
12:00
Iszlamisták akarták felrobbantani az egyiptomi belügyminisztert (ATV)
A Sínai-félszigeten tevékenykedő egyik iszlamista szervezet vállalta magára az egyiptomi belügyminiszter elleni múlt heti merényletet.
szept. 9
12:00
Nyitott hungarikum - Győrből érkezik az Audi A3 Cabriolet (Auto Pult)
Az Audi az utóbbi időben minden téren igyekszik ellenlábasainak összes jelentősebb lépésére válaszolni, így nem csoda, hogy a kompakt kabriók versenyéből sem szeretne kimaradni a német gyártó. Ezúttal viszont a négykarikások vannak lépéselőnyben, ugyanis az Audi megelőzte ellenlábasait: az A3-ból épített kabrió a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek, még a BMW 2-es kabrió és a…

Keresés