2013. szeptember 10. kedd

szept. 10
5:26
Portik-per – Íme egy különös fordulat (ATV)
Folytatódott a fővárosi törvényszéken a 17 évvel ezelőtti Prisztás-gyilkosság pere, amelyben a fővádlott az olajügyekben egykoron állítólag részt vett Energol Rt. egyik vezetője, P. Tamás. Akiről éppen ma azt írta a Pestisrácok.hu, hogy a gyilkosság után a rendőrség informátora volt, és magasrangú támogatói segítségével félrevezette a nyomozókat. Azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy felbujtotta…
szept. 10
5:28
Januártól indulhat a "temetkezési mutyi" (Alternatív Energia)
Jövő januártól kérhető a szociális, azaz az ingyenes temetés - jelentette be Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője az erről szóló törvénymódosítás megszavazása előtt beszélt arról, hogy ha a hozzátartozó vállalja, hogy részt vesz a temetés előkészítésében és lebonyolításában, akkor az állam átvállalja a költségeket.
szept. 10
5:30
Hoffmann gratulált, és elküldte az igazgatót (Alternatív Energia)
Tudtán kívül három napig volt iskolaigazgató az a férfi, Kaszás Zoltán, akit korábban jogerős bírósági döntéssel helyeztek vissza az egyik XVI. kerületi intézmény élére.
szept. 10
5:39
Kedvező eljárás Magyarországgal szemben Brüsszelben (Infostart)
Az EU által szabálytalannak minősített szerződések összegének 5 százalékát, mintegy 230-250 millió eurót érint az a pénzügyi korrekció, amiről hétfőn állapodott meg Brüsszelben a regionális politikai biztossal Lázár János miniszterelnökségi államtitkár. Az EU gyakorlatában nem ritka a kifizetések megszakítása, idén is vagy száz esetben folyamodott ehhez a Bizottság. A pénzügyi korrekciók 2 és 100…
szept. 10
5:41
Kedden ezeken a helyeken szünetelhet a tévéadás a digitális átállás miatt (Infostart)
Kedd reggel 8 és délután 6 óra között a győri és a bakonyszentkirályi tévéadó áthangolása miatt várhatóan több órán át nem foghatják az adást a térségben azok, akik szoba- vagy tetőantennával, illetve set-top-box segítségével tévéznek.
szept. 10
5:42
Öt végrehajtás Novodomszky cégén (Blikk)
Budapest – Bő egy év alatt öt végrehajtást gyűjtött be az MTVA műsorvezetője, Novodomszky Éva (39) cége.
szept. 10
5:42
Gyilkosság volt a júliusi vonatgázolás (Alternatív Energia)
Nem a véletlen műve volt, hogy július 28-án késő este halálra gázolt a vonat egy 64 éves férfit Nagyvenyimnél, az áldozatot félholtra verték, majd hárman kerékpáron tolták a vasúthoz és rátették a sínekre, miután a nála lévő 20 ezer forintot elvették.
szept. 10
5:44
Sokat érő kapcsolatok (Alternatív Energia)
Éles fényben mutatta meg a magyarországi feudális viszonyokat Orbán Viktor lányának esküvője - értékelte Orbán Ráhel és Tiborcz István házasságkötését az osztrák Der Standard, amely egyszerűen "A magyar hercegnő lakodalma" címet adta tudósításának.
szept. 10
5:46
Beszámítható vagy sem? (Alternatív Energia)
"Lelkiismeret-furdalásom van, de nem tudok egyértelmű választ adni arra, hogy én követtem-e el" - felelte a tavaly áprilisban a Fejér megyei Kulcson négy családtagját is meggyilkoló H. Csanád Jutas a bírónő azon kérdésére, hogy bűnösnek érzi-e magát. A 24 éves férfi büntetőpere tegnap kezdődött a Székesfehérvári Törvényszéken. Nem tett vallomást, így a nyomozati vallomásait ismertette Veszeli Éva…
szept. 10
5:48
Így szolgálják a köz nyugalmát (Alternatív Energia)
A rendőrség nem tekinti "újabb körülménynek", hogy egy horogkereszt is van azon a verőcei hajón, amelyen jól láthatóan egy "Arbeit macht frei!" felirat és egy német birodalmi zászló is. A hatóság látta a képeket, mégsem akarnak tenni semmmit, holott az önkényuralmi jelképekre az új Btk. is irányadó.
szept. 10
5:50
Szélsőséges nézetek az etikatankönyvben (Alternatív Energia)
Az a Bánhegyi Ferenc írta a szeptembertől az általános iskolákban használandó három erkölcstankönyv egyikét, aki még 2004-ben kiadott tankönyvében egyebek közt arról írt, hogy "a Tanácsköztársaság kommunista vezető alakjai a zsidóságból kerültek ki, és sok ember halála szárad a lelkükön". A szerző mostani etikakönyvében több, világnézetileg erősen elfogult szövegrész is szerepel.
szept. 10
5:57
Régen volt ennyire jó nyaruk a balatoni büféseknek (Infostart)
A főszezon kedvező időjárásának és a minden korábbi nyárnál több és színvonalasabb programoknak köszönhetően átlagosan 10-15 százalékos forgalomnövekedésről számoltak be a Dél-Balatonnál partközeli vendéglátással foglalkozó mikro- és kisvállalkozások.
szept. 10
6:00
Megosztott az Európai Unió (Kripto Akadémia)
Megosztott maradt Európa a Szíria elleni katonai beavatkozás ügyében a vilniusi informális külügyminiszteri találkozó után is. A kételyeket tovább erősítheti: a német hírszerzés lehallgatott beszélgetések alapján nem biztos abban, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök valóban tudott a vegyifegyver támadásról.
szept. 10
6:02
A brazil olajcéget is figyelte az NSA (Kripto Akadémia)
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) nemcsak a brazil politikusok, hanem a nagyvállalatok után is érdeklődött. A brazil Globo tévé vasárnap este az Oroszországtól menedékjogot kapott Edward Snowdentől származó információk alapján jelentette, hogy az amerikai hírszerzés számos más világcég, nagyvállalat mellett a brazil állami olajtársaság, a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője után is…
szept. 10
6:03
Húszmillió évvel régebbi lehet a nyugat-antarktiszi jégtakaró (Infostart)
Húszmillió évvel korábban alakulhatott ki a nyugat-antarktiszi jégtakaró, mint eddig feltételezték - mutatták ki amerikai kutatók.
szept. 10
6:04
Tüntetésekre szólított az orosz ellenzéki (Kripto Akadémia)
Nem ismeri el a moszkvai vasárnapi főpolgármester-választás eredményét az ellenzék jelöltje, Alekszander Navalnij. A választási bizottság szerint ellenfele, a Kreml jelöltje, Szergej Szobjanyin az első fordulóban 51 százalékot szerzett, ezzel városvezető maradhat. Az ellenzéki blogger 27 százalékot kapott.
szept. 10
6:06
Újabb viták a görög kormánykoalícióban (Kripto Akadémia)
Antonisz Szamarasz derűsen látja hazája jövőjét - derült ki egy a napokban elhangzott beszédéből. Bár valóban egyre több a jó hír hazája gazdaságát illetően, korai még áttörésről beszélni. Koalíciója sem tűnik túl egységesnek.
szept. 10
6:08
Finnország Nokia-mobil nélkül (Kripto Akadémia)
Az ezer tó, a fenyőerdők, a szaunák hona lesz-e ismét Finnország, azt követően, hogy elvándorolt tőle a Nokia mobiltelefon? Ezt taglalja részletesen az európai sajtó a múlt hét eleje óta, hogy világgá röppent a hír, az amerikai Microsoft 5,4 milliárd euróért megvásárolta az addig jeles céget.
szept. 10
6:10
Bloomberg utódát keresi New York (Kripto Akadémia)
Michael Bloomberg, a milliárdos médiamogul 2002 óta állt a Nagy Almának becézett metropolis élén, kétszer újraválasztották, idén azonban már nem indulhat. Ma tartják az előválasztásokat, amelyeken eldől, demokrata és republikánus oldalról ki mérkőzik meg a városvezetői posztért november 5-én.
szept. 10
6:15
Költségvetési módosításokról tárgyal a Ház (Infostart)
Az Országgyűlés mai ülésnapján tárgyal az idei költségvetés azon módosításáról, amelyet az E.ON földgázipari érdekeltségeinek megvásárlása és a takarékszövetkezeti szektor átalakítása indokol.
szept. 10
6:18
Pappá szentelésének 50. évfordulóján köszöntik Kozma Imrét (Infostart)
Kozma Imre irgalmasrendi szerzetest, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét pappá szentelésének ötvenedik évfordulója alkalmából köszönti szombaton Böjte Csaba ferences szerzetes és Reisz Pál, az eseménynek helyet adó Belvárosi (Pesti) Ferences Templom igazgatója.
szept. 10
6:21
Egymillió euróból telepítenek bankkártya-leolvasókat (ProfitLine)
A magyarországi bankkártya-elfogadó hálózat fejlesztése érdekében mintaprogram indul Fejér megyében, a kisebb forgalmú kereskedőknél bankkártya-elfogadó berendezéseket telepítenek egymillió eurós támogatásból - közölte a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara az MTI-vel.
szept. 10
6:36
Amikor már csak a rosszfiúk segíthetnek - interjú (Privátbankár)
Mit csináljon a bank egy felszámolt cég székházával? Jobban jár, ha még időben megegyezik az adóssal, mondja a rosszfiú szerepét időnként magára vállaló Pilhál Zsolt, aki "válság szülte" cégével bajba jutott vállalkozásokat épít újra. Csodaszer nincs, csak éjszakába nyúló tárgyalások - interjú a Reconcept ügyvezető partnerével, aki több mint 14 éve foglalkozik a hazai kis- és középvállalatokkal.
szept. 10
6:36
Időfutár videopályázat diákok részére (Blikk)
szept. 10
6:36
Vitatott döntések fesztiválja (Spa Trend Online)
Meghökkentő döntések és választások jellemezték az idei velencei mustrát. Miért nem került be a versenyfilmek közé a Still Life, Uberto Pasolini filmje, akit annyira meghatott a vetítés utáni szűnni nem akaró taps, hogy könnybe lábadt szemmel hagyta el a termet?
szept. 10
6:36
Ők azok, akik vagyonokat keresnek mások tönkretételével (Portfolio)
Évről évre egyre több olyan vállalat jelenik meg az amerikai részvénypiacokon, melyek menedzsmentje a könnyű pénz kísértésében igyekszik szándékosan félrevezetni a piac szereplőit, míg más esetekben...
szept. 10
6:36
A költségvetést és a jegybanki törvényt is módosítja az Országgyűlés (ATV)
Az Országgyűlés mai ülésnapján tárgyal az idei költségvetés azon módosításáról, amelyet az E.ON földgázipari érdekeltségeinek megvásárlása és a takarékszövetkezeti szektor átalakítása indokol.
szept. 10
6:38
Szobor ez, nem lú (Spa Trend Online)
A legenda Medgyessy Ferencnek, a kitűnő szobrásznak tulajdonítja ezt a - dialektusban elhangzott - szellemes meghatározását. "Szobor ez, nem lú" - válaszolt arra a kritikai megjegyzésre, hogy az egyik lovasszobra nem felel meg az állat anatómiai felépítésének.
szept. 10
6:38
"Elérkezett az idő, Berlusconit kitesszük a parlamentből" - ma szavaznak (ATV)
Kedd este nyolc órára tűzte ki újabb ülését az olasz felsőház mentelmi bizottsága, további időt adva ezzel a parlamenti pártoknak, hogy eldöntsék, vissza akarják-e vonni Silvio Berlusconi szenátori mandátumát, ami akár kormányválsághoz vezethet.
szept. 10
6:40
Felesége feljelentette, őrizetbe vették Zimmermant (ATV)
Őrizetbe vette a floridai rendőrség George Zimmermant, miután felesége feljelentette, hogy a férfi fegyverrel fenyegette meg őt és az apját.
szept. 10
6:54
Az MSZP újra részt vesz a külügyi bizottság ülésein (Infostart)
Az MSZP képviselői újra részt vesznek az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésein, ahonnan 2012 novembere óta Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő - zsidó származású képviselők és kormánytagok számbavételéről szóló - kijelentései elleni tiltakozásul maradtak távol - derül ki az ellenzéki párt kedd reggeli közleményéből.
szept. 10
6:54
Tó-futás Tatán vasárnap (Blikk)
szept. 10
6:54
Nyolc bemutatót tervez a Tamási Áron Színház (Spa Trend Online)
Nyolc bemutatót tervez a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, amely a 65. évadára készül. A társulat színre viszi Kárpáti Péter Akárki című művét, amelyet a román Radu Afrim állít színpadra.
szept. 10
6:54
Elfogadták a szociális temetésről szóló törvényt (ProfitLine)
Elfogadta a parlament hétfőn a temetkezésről szóló törvény módosítását, amely bevezeti a szociális temetést.
szept. 10
6:54
Zsebtolvajok a Népligetnél: ketten megsérültek (ATV)
Megsérült egy utas és egy biztonsági őr hétfő este Budapesten a 3-as metró népligeti megállójában, amikor megpróbáltak három zsebtolvajt feltartóztatni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
szept. 10
6:56
Elhunyt Miklós Tibor (Spa Trend Online)
Váratlanul elhunyt Miklós Tibor dalszövegíró, fordító, a Rock Színház alapítója és igazgatója, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete (MZE) elnökségi tagja.
szept. 10
6:56
Nagyon megverte a munkáspártot a jobboldal Norvégiában (ATV)
A várakozásoknak megfelelő, nagy arányú választási győzelmet aratott hétfőn Norvégiában a konzervatív Höyre párt vezette jobboldali ellenzék, 96 mandátumot szerezve a 169 tagú új törvényhozásban - derült ki a hivatalos részeredményekből.
szept. 10
7:03
LESZ: a Budapest Airport akadályozza az érdekképviselet működését (HR Portál)
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) munkájának törvénytelen akadályozása miatt bírósághoz fordul, és az ENSZ Munkaügyi Világszervezeténél is bejelentést tesz védett tisztségviselő elbocsátása miatt.
szept. 10
7:05
MSZP: ne terhelje tranzakciós illeték a nyugdíjakat és a fizetéseket! (HR Portál)
Az MSZP azt akarja, hogy a munkabért és a nyugdíjat ne terhelje tranzakciós illeték, ennek érdekében a szocialisták korábban módosító javaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek, amit azonban leszavaztak a kormánypárti képviselők - közölte Mesterházy Attila pártelnök hétfőn.
szept. 10
7:07
Alapfok alatti szinten is lehetne államilag elismert nyelvvizsgát tenni (HR Portál)
Egy újabb szinten is lehetne államilag elismert nyelvvizsgát tenni a nyelvvizsgáztatásról szóló kormányrendelet-tervezet értelmében.
szept. 10
7:09
Verespatak - A beruházás ellen emeltek szót képviselők az EP-ben (Infostart)
A romániai Verespatakon tervezett, cianidos technológiájú arany- és ezüstbánya ellen emelt szót hétfőn késő este az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén Bánki Erik fideszes, Tabajdi Csaba MSZP-s, valamint Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő.
szept. 10
7:09
Októberig lehet jelölni műszaki szakembereket a Gábor Dénes-díjra (HR Portál)
Október 10-ig lehet Gábor Dénes-díjra jelölni a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka, a technológiai fejlesztés terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar szakembereket.
szept. 10
7:11
Alig foglalkoztat fogyatékkal élőket a kormány (HR Portál)
Adókedvezmény jár érte, mégis sok cég inkább fizet, minthogy megváltozott munkaképességűeket vegyen fel. A kormány sem jár elöl jó példával: a Miniszterelnökségek és a minisztériumokban mindössze 19 fogyatékkal elő dolgozik, ez kevesebb mint az dolgozók 1 százaléka - tudta meg a Világgazdaság Online.
szept. 10
7:12
Nadal ismét megnyerte a US Opent (ATV)
A világranglistán második Rafael Nadal (spanyol) nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyes döntőjét hétfőn New Yorkban, miután négy játszmában legyőzte a ranglistán első Novak Djokovicot (szerb).
szept. 10
7:27
A brazil elnök ipari kémkedést feltételez az NSA-Petrobas ügy hátterében (Infostart)
Ha igazak azok a jelentések, hogy az Egyesült Államok meghekkelte a Petrobas brazil olajtársaság számítógépeit, az egyenértékű lenne a biztonsági érvekkel nem igazolható ipari kémkedéssel - jelentette ki hétfőn (helyi idő szerint) Dilma Rousseff brazil elnök.
szept. 10
7:27
Szíria - Martonyi: az ENSZ BT-nek kell megtalálnia a közös álláspontot (ProfitLine)
Minden eddiginél fontosabb és sürgősebb, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) találja meg Szíria ügyében a közös álláspontot, és tegyen megfelelő lépéseket a jövőbeni támadások megakadályozásáért - közölte Martonyi János külügyminiszter hétfőn az MTI-vel.
szept. 10
7:29
Így reagált a bankszövetség a kormányzati kijelentésekre (ProfitLine)
A Magyar Bankszövetség szerint a deviza-jelzáloghitelesek helyzetének azonnali rendezése elképzelhetetlen a kormány érdemi közreműködése nélkül.
szept. 10
7:30
Itt a fordulat: lehet, hogy megússzuk a háborút? (Privátbankár)
Az amerikai szenátus elhalasztja a Szíria elleni katonai csapásról szerdára kitűzött próbaszavazást.
szept. 10
7:30
Drágábban lehet majd nyelvet tanulni? - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet arról ír, hogy mentorprogrammal segíti a külföldre készülő és már ott tanuló fiatalokat a Külföldön Tanuló Magyar Egyetemisták Szövetsége. A Népszabadság cikkéből kiderül: jóval kevesebb helyen sokkal drágábban lehet majd nyelvet tanulni, ha a kormány rábólint az NGM terveire.
szept. 10
7:30
Obama: Szíria elkerülheti az amerikai katonai csapást (ATV)
Az amerikai elnök szerint ez abban az esetben lehetséges, ha Damaszkusz nemzetközi felügyelet alá helyezné vegyi fegyvereit. Közben a szenátus elhalasztotta a csapásról szerdára kitűzött próbaszavazást. Magyarország is csatlakozott ahhoz a közleményhez, amely "erőteljes nemzetközi válaszlépést" sürget Szíriával szemben.

Keresés