De már látszik a szárazföld a horizonton: hétfőn érkeznek a KLIK hőbefúvói, hogy kiolvasszák a kopogósra fagyott alsósokat. Már ha bírni fogja az elöregedett villamos hálózat.
Botka László kiállása nem zsarolás, viták mindig vannak a személyi kérdésekben, az nem jó, ha ezek a viták a médián keresztül zajlanak, le kell ülni a partnerekkel a háttérben, végigbeszélni a nyitott kérdéseket, a média hajcihő semmiképpen nem jó – ezt Mesterházy Attila mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Még tavaly indítottuk el szavazásunkat, amelyben megkérdeztük, hogy olvasóink hogy látják, mi lesz a HR kulcsfeladata 2017-ben. Akik szavaztak, azok jelentős része a munkaerő megtartásában lát feladatot, amihez szorosan kapcsolódik a második helyezett a munkavállalói elkötelezettség növelésének célkitűzése is.
A múlt év végén még úgy tűnt, bár a sztárpár szakított, válás mégsem lesz, az első válóperükre ugyanis el sem ment sem Sarka Kata, sem Hajdú Péter. Aztán most, az év első hetében megindult az adok-kapok a neten, sőt Hajdú Péter most beadta a válókeresetet mégis, a papírok már ott is vannak Sarka Katánál.
A november végi 110 millió euróról (34 milliárd forint) nullára esett december végére a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi tartalékain belül a monetáris aranytartalékok szintje. Ilyenre az 1998 óta...
Ma újra lehet kereskedni a Plotinus papírjaival, azután, hogy a vállalat vezetése tegnap bejelentette, kivezetnék a Plotinus-részvényeket a tozsdérol. A kereskedés alakulásáról folyamatosan...
Egy Svédországban gazdasági bűncselekmények miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök szerdán Budapesten, a zuglói IKEA áruház mélygarázsában, és az intézkedő rendőrök vették észre a mélygarázsban kigyulladt autót, ami miatt végül ki kellett üríteni az áruházat.
A november végi 60 milliárdos többletből egy csapásra 848 milliárdos hiány lett. A vártnál lassabban nő a magyar gazdaság, ezért gazdaságélénkítésre költöttek és megelőlegezték az uniós pályázatok kifizetését is. A GDP-arányos deficit 2 százalék körül lesz és valamennyit sikerült faragni az államadósságon is.
Az LMP szerint az elmúlt évben ismét bebizonyosodott, hogy semmit sem érnek a politikusok önbevalláson alapuló vagyonnyilatkozatai, a párt ezért újra benyújtja azt a törvényjavaslatát, amely kötelező vagyonosodási vizsgálatot írna elő esetükben.
A köztársasági elnök jelölés most aktuális, a választóknak ehhez semmi közük sincs, ez egy lefutott meccs, a miniszterelnök-jelölt viszont a választókon múlik, hogy az ellenzék jelöltjének lesz-e esélye – ezt Németh Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Halálos baleset történt az 61-es úton. Egy autó letért Simontornya és Cece között az útról, ezt követően pedig az út melletti árokban, oldalára borulva állt meg.
Egy Svédországban gazdasági bűncselekmények miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök szerdán Budapesten, a zuglói IKEA áruház mélygarázsában, és az intézkedő rendőrök vették észre a mélygarázsban kigyulladt autót, ami miatt végül ki kellett üríteni az áruházat.
A 32 éves E. Istvan svéd állampolgárt 19 rendbeli gazdasági és pénzügyi bűncselekmény miatt keresték a svédek szerte Európában. A zuglói IKEA-t csütörtökön kiürítették, de nem az elfogott bűnöző miatt, hanem azért, mert az akciózó rendőrök észrevették, hogy a garázsban lángol egy autó. (police.hu)
Egyáltalán nem mindegy, hogy mit eszünk a nap folyamán, munka közben, hiszen vannak ételek, amik elnehezítenek, elálmosítanak, míg vannak olyanok is, amelyek energiát adnak, sőt még az agyműködést is serkentik.
Február 12-én Budapestre érkezik a Zenevonat Szuper-koncert sorozat! A Budapest Kongresszusi Központban az LGT dalai csendülnek majd fel, ráadásul az LGT együttes két eredeti tagjának közreműködésével!
Megbízatása végeztével, január 20-án távozik posztjáról Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet. A nagykövetség Facebook-oldalán péntek délelőtt magyarul és angolul is közzétett bejegyzésben az amerikai diplomata azt írta: "január 20-án, amerikai nagyköveti megbízatásom végeztével, elutazom Budapestről".
Hatvanhat éves korában meghalt Om Puri vezető indiai színész, akit a magyar közönség egyebek között A Kelet az Kelet és Az élet ízei című vígjátékokból ismerhet.
Közös levélben tiltakozott kilenc európai parlamenti (EP-) képviselő az ellen, hogy Günther Oettinger uniós biztos vegye át a posztjáról nemrég lemondott Krisztalina Georgieva portfólióját, aki az Európai Bizottság költségvetésért és emberi erőforrásokért felelős alelnöke volt
Észak-Korea vezetőjét, Kim Dzsong Un-t nem túl mindennapi szituációban kapták lencsevégre. A diktátor ugyanis éppen egy Phenjanban található táskagyárban járt, ahol ellenőrizte a munkálatokat. Az arcára kiült mosoly pedig azt sugallja, nagyon is elégedett volt a teljesítménnyel.
Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla pénteken azt a mezőtúri fiatalembert, aki társaival brutálisan bántalmazott egy hajléktalan férfit 2014-ben.