Hatvanhat éves korában meghalt Om Puri vezető indiai színész, akit a magyar közönség egyebek között A Kelet az Kelet és Az élet ízei című vígjátékokból ismerhet.
Közös levélben tiltakozott kilenc európai parlamenti (EP-) képviselő az ellen, hogy Günther Oettinger uniós biztos vegye át a posztjáról nemrég lemondott Krisztalina Georgieva portfólióját, aki az Európai Bizottság költségvetésért és emberi erőforrásokért felelős alelnöke volt
Észak-Korea vezetőjét, Kim Dzsong Un-t nem túl mindennapi szituációban kapták lencsevégre. A diktátor ugyanis éppen egy Phenjanban található táskagyárban járt, ahol ellenőrizte a munkálatokat. Az arcára kiült mosoly pedig azt sugallja, nagyon is elégedett volt a teljesítménnyel.
Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla pénteken azt a mezőtúri fiatalembert, aki társaival brutálisan bántalmazott egy hajléktalan férfit 2014-ben.
Novemberben csökkent az előző havihoz képest a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett kimutatása szerint.
A Bundesligában szereplő Borussia Mönchengladbach megszerezte a Sevillától Timothée Kolodziejczakot. A francia védő nevét nem könnyű leírni, de kimondani sem kis feladat.
A Jedlik Ányos Terv keretében az NGM még augusztusban összesen 1,25 milliárd forintos pályázatot hirdetett a magyar önkormányzatok részére, amelynek keretében elektromos töltőállomások létesítésére...
A Trump-adminisztráció, egy eddig példa nélküli lépéssel, az összes Barack Obama elnök által kinevezett amerikai nagykövetet visszarendeli posztjáról a január 20-i beiktatással egy időben. A nagykövetek december végén kaptak erről értesítést, így nincs túl sok idejük felkészülni a változásra, a nagykövetségek pedig hónapokra nagykövet nélkül maradhatnak. Január 20-ával Colleen Bell, budapesti…
Hóvihar tombol Románia délkeleti részén, ahol pénteken a korábbi másodfokú (narancssárga) riasztást harmadfokúra (vörös) emelte a meteorológiai szolgálat hét megyében.
David Bowie három hónappal a halála előtt tudta meg, hogy betegsége gyógyíthatatlan - írta a BBC, mely szombaton sugározza a tavaly januárban elhunyt énekesről készült dokumentumfilmjét.
Folyamatosan emelkedő árfolyamok esetében gyakran érzik a befektetők az adott terméket drágának, és szüntelenül a csúcsot keresve eladási pozíciókat vesznek fel. A csúcsokat megtalálni azonban inkább...
Abul Bajandar egy bangladesi férfi, akit csak faemberként ismer a világ ritka betegsége miatt. A kórnak köszönhetően kéregszerű szemölcsök borítják kezeit és lábát is, de most végre sikerült megműteniük és eltávolítaniuk óriásira nőtt szemölcseit, így lassan el is hagyhatja a kórházat.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délelőtt az Országházban fogadta Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség leköszönő elnökét, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnökét - tájékoztatta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t.
Mindig próbálunk a párunk kedvében járni a hálószobában? Folyamatosan új trükkökkel kápráztatjuk el, de előfordul, hogy úgy érezzük, mégis felesleges minden erőfeszítés?
Első fokon tizenkét év fegyházra ítélt a Nyíregyházi Törvényszék pénteken egy férfit, aki 2013-ban és 2014-ben többször megerőszakolta tizennégy éves nevelt lányát, akinek emiatt gyereke is született.
Egy Svédországban gazdasági bűncselekmények miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök szerdán Budapesten, a zuglói IKEA áruház mélygarázsában, és az intézkedő rendőrök vették észre a mélygarázsban kigyulladt autót, ami miatt végül ki kellett üríteni az áruházat.
A miniszterelnök a Parlamentben fogadta a leköszönő úszóelnököt, akinek nagyra értékeli a munkáját, és számít az itthoni és nemzetközi tevékenységére továbbra is az idei vizes világbajnokságon, illetve a 2020. évi Európa-bajnokságon. Ezt Havasi Bertalan jelentette be a kormany.hu-n.
Első fokon tizenkét év fegyházra ítélt a Nyíregyházi Törvényszék pénteken egy férfit, aki 2013-ban és 2014-ben többször megerőszakolta tizennégy éves nevelt lányát, akinek emiatt gyereke is született.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek délelőtt az Országházban fogadta Gyárfás Tamást, a Magyar Úszó Szövetség leköszönő elnökét, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnökét - tájékoztatta a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t
A Magyar Nemzeti Bank "nem adta el az aranytartalékot", hanem a derivatív ügyleten keresztüli befektetés miatt egy másik soron bukkant fel a friss jegybankmérlegben az aranytartalék - derült ki az...
Megölték egy fehéroroszországi ortodox női kolostor elöljáróját, a gyilkosságot feltehetően egy kazahsztáni nő követte el, akinek a nővérek ideiglenesen szállást adtak a zárdában - közölték pénteken a fehérorosz nyomozó hatóságok.