Mobil Digitális Iskola (Mobidik) program indult útnak Komáromban a Feszty Árpád Általános Iskolában, a Mobidik segítségével a gyerekek a jövő digitális oktatási környezetében vehetnek részt tanórákon - közölte az oktatási államtitkárság kedden az MTI-vel.
Az utolsó negyedévben 1,6 százalékkal nőtt a magyar GDP, így a múlt év egészében 2 százalékkal gyarapodott a magyar gazdaság. Idén tempóváltás várható, igaz vannak nemzetközi kockázatok.
Budapest – Az ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, Keleti Ágnes (96) Izrael-díjban részesül, a sport és testkultúra területen végzett munkájának elismeréseként.
A rendőrök egy gyáli lakásban közel 25 ezer adag, összesen 5,83 kilogramm heroint találtak, amelynek az utcai forgalmi értéke mintegy 70 millió forint.
Volner a Betyárseregnél járt, Toroczkai a Kitörés Emléktúrán volt, miközben a vecsési jobbikosokat nem zárják ki a zsidózás miatt. Akadozni látszik a „kamaszkori túlkapások” elhagyása a Jobbikban, aminek egyik magyarázata a néppártosodással megcélzott szavazóréteg makacs ódzkodása lehet.
Ezentúl az új típusú személyi igazolványra is fel lehet tölteni a vasúti bérletet. A szolgáltatást a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon kísérleti jelleggel vezette be a MÁV-Start Zrt.
Egy huszonéves afrikai fiatalember életét veszítette egy dél-olaszországi menekültközpontban, miután összeverekedett egyik honfitársával - közölték az olasz hatóságok kedden
A Párbeszéd Magyarországért kiszáll a baloldali pártok előválasztásokról szóló tárgyalásaiból - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a párt társelnöke
Tel-Aviv — Az izraeli hatóságok megtiltották az Ironi Naharija férfikosárlabda-csapatának, hogy elutazzon Törökországba az Európa-kupa nyolcaddöntőjének visszavágójára – az első meccset 96-75-re a Naharija nyerte.
Bröndbyvester — Mindent elkövet azért Kalmár Zsolt (21), hogy visszatérhessen a német élvonalba. Az RB Leipzig magyar válogatott futballistája másfél évre a dán Bröndby csapatához került kölcsönbe, hogy több játéklehetőséghez jusson.
Európában nincs egyértelmű irány a tőzsdéken, a főbb részvényindexek az előző napi záróértékük közelében mozognak. A hazai tőzsde viszont felülteljesít, ami főként az OTP papírjainak köszönhető. Erős...
A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb eredményei alapján óvatos optimizmussal vágnak bele az idei évbe a legnagyobb hazai cégek. A vállalatok enyhén bővülő árbevételt feltételeznek, azonban többségük sem munkaerő-felvételt, sem beruházást nem tervez idén.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kiáll az Anya, apa, gyerekek elnevezésű európai polgári kezdeményezés mellett. Harrach Péter, a párt frakcióvezetője és Rétvári Bence alelnök kedden sajtótájékoztatón írta alá az aláírásgyűjtő ívet Budapesten.
Alig mozdult a forint a reggel megjelent magyar GDP- és inflációs adatokra, majd délután az amerikai jegybankelnök meghallgatásának üzeneteire hirtelen dollárerősödés indult. Vele szemben a forint...
Az Airbnb nyereségessé vált, és sikerei után hárommilliárd dollárnyi készpénztömegen ül, mit kezdjen vele? Úgy tűnik, hogy komplett szolgáltatás-csomagot kínáló utazási vállalkozássá, globális utazásszervezővé fogja magát továbbfejleszteni.
Marbella — Bemutatkozott Kádár Tamás (26) a Dinamo Kijevben. A magyar válogatott futballista az első felkészülési mérkőzésén lépett pályára az ukrán csapatban, amely a spanyolországi edzőtáborozása során 0-0-s döntetlent játszott a svájci harmadosztályú Könizzel.
Az MSZP egységesen Botka László mögött áll, és a következő hetek tárgyalásaitól várják, hogy az ellenzéki együttműködés eredményre vezessen - reagálta Molnár Zsolt, a szocialista párt elnökségi tagja kedden a Párbeszéd Magyarországért bejelentésére
Ismételten kizárta a tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon, hogy visszalép, miután a felesége és gyerekeinek állítólagos parlamenti fiktív állásai miatt hetek óta dagadó botrány miatt az őt jelölő jobbközép Köztársaságiak nemzetgyűlési frakciójának egy része ismét B tervet, azaz új jelölést sürgetett
Filmforgatás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz kedden késő délutántól csütörtökig Budapesten, az V. kerületben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Időről időre változik, hogy éppen melyek a legkeresettebb foglalkozások, egy viszont biztos: ma Magyarországon megéri szakmát tanulni, hiszen egy OKJ-s szakképzettséggel viszonylag könnyen találhatunk jól fizető, biztos állást. Az alábbiakban oktatási szakértő segítségével foglaljuk össze, milyen szakemberekért kapkodnak a munkaerőpiacon.
Hamis állatgyógyszer forgalmazása miatt tett feljelentést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a kutyák külső élősködők elleni kezelésére szolgáló hamisítványok a keleti országrészben - Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - voltak elérhetők, nem engedélyezett kiszerelésben, román nyelvű csomagolásban - közölte a Nébih az MTI-vel kedden.
A BMW alig, hogy bejelentette legfrissebb büszkeségét, a G31 kódnéven futó vadonatúj 5-ös Touring modellt, a luxuskombi máris rendelhető a magyarországi kereskedésekben, és ennek megfelelően már az árak is ismertek. Az idő előtti árakat - amelyek egyelőre a márka honlapján sincsenek fent - a mai, hivatalos magyarországi 5-ös BMW (szedán) bemutatón illetve menetpróbán kaptuk meg az importőrtől. Az…