Budapest - Szüleit elvesztette, de ennek ellenére sem akar felnőni Csonka András. A TV2 Mokka című műsorában arról beszélt, a munkába menekül a magánélete elől
A Pest Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt vádat emelt az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet két vezető tisztségviselője és két alkalmazottja ellen...
Országszerte több település, köztük Budapest levegőjét egészségtelennek, Salgótarjánét veszélyesnek minősítették a levegő magas szállópor-tartalma miatt.
Van egy holland kereskedő cég, amelyik már hónapok óta képtelen bukni Olyan tőzsdei termékek kereskedésére specializálódtak, amelyekben alacsony a forgalom és nehezen beárazhatók, de éppen ezért az...
A vártnál (2,4) nagyobb mértékben, 2,5 százalékkal emelkedett az amerikai infláció januárban, s közben a maginfláció is 2,2 százalékról 2,3-ra ugrott. Ugyanakkor a munkabérek stagnáltak év per év alapon, miközben a kapacitás kihasználtság 75,5 százalékról 75,3-ra csökkent.
Angela Merkel nem ostoba. Nyilvánvalóan tudja, hogy az a két jelszót, amit korábban mondott – Willkommenskultur és a nincs felső határ – az idő elsodorta
A mai joggyakorlatban is előfordulnak olyan ügyek, melyeknek a tárgya a munkavállalói jogellenes megszüntetés. Ennek egyik formája, mikor a munkaadó azzal az indokkal mond fel, hogy a munkakört szünteti meg, de utólag kiderül, hogy az indok nem valós, mert ugyanazt a munkakört újra meghirdetik. Munkaügyi jogászt kérdeztünk, mit lehet ebben az esetben tenni.
Megéri a kis- és középvállalkozásoknak a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) vagy a kisvállalati adót (kiva) választaniuk – hívta fel a figyelmet Izer Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
Az újszülöttek és csecsemők táplálására messzemenően a legalkalmasabb az anyatej. Nem véletlen, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásában az szerepel, hogy a babák 6 hónapos koráig tökéletesen elegendő számukra édesanyjuk teje, nincsen szükségük semmiféle kiegészítő táplálékra. Sajnos sok édesanya küzd az anyatej hiányával vagy valamilyen okból kifolyólag nem tudja saját tejjel…
Romlott a befektetői hangulat az európai tőzsdéken, míg a magyar piac alulteljesítőként több mint fél százalékot esett, ami főként az OTP papírjainak tudható be.Tovább esik az OTP 2017.02.16 13:03A...
Sokakat villámcsapásként ért a hír: a PSA és az Opel tegnap bejelentette, hogy erőteljesen tárgyalnak a közös munka lehetőségéről. Ettől persze beindultak a pletykák, és már a második hatalmas európai autós csoportosulást és/vagy a jelenlegi formájában ismert Opel végét vizionálták sokan. Ennyire messzire (még) nem kell menni; nézzük, hogy egyelőre mire számíthatunk! A történet tegnap reggel…
Az Édes Életben idézte fel az egyik kellemetlen emlékét Hujber Feri. A színész a rengeteg munka miatt alig látta a családját, s mikor egyszer a kisfia születésnapjára hazament, a kis Noel olyan kemény dolgokat mondott neki, ami azóta is nagyon mélyen érinti. Az eset tanulsága: apák, szánjatok időt a gyermekeitekre, mert különben mindenki súlyos sebeket szerez:
Valósággal kilőtt az Air France-KLM árfolyama, miután a társaság közzétette éves eredményeit. A légitársaság a várakozásokat meghaladó profitról számolt be 2016-ra és a menedzsment szerint nem indult...
1000 fős országosan reprezentatív kutatást végzett januárban egy tisztítószer gyártó megbízásából a Kutatópont a magyar lakosság otthoni higiéniai szokásairól. A 18 évnél idősebbek körében készült felmérés szerint a WC tisztasága és a higiéniája rendkívül fontos minden demográfiai csoport számára, 10 magyarból egy ugyanakkor elmulasztja a WC használat utáni otthoni kézmosást.
Megfelelt az elemzői várakozásoknak a Cisco második negyedéves gyorsjelentése. A vállalat 11,6 milliárdos árbevételen 0,57 dolláros tisztított EPS-t ért el, ami megegyezett az elemzői várakozásokkal.
A következő két évben könnyen elképzelhető 4% körüli gazdasági növekedés is Magyarországon, de az egész régióban kedvező sztori látszik - hangzott el a Pioneer Alapkezelő csütörtöki sajtóreggelijén....
Donald Trump amerikai elnök Twitter-üzenetben szólította fel szerdán a venezuelai elnököt, hogy azonnal bocsássa szabadon a három éve bebörtönzött Leopoldo Lópezt ellenzéki vezetőt.
Új-Zéland - Bozóttűz pusztít az új-zélandi Christchurch mellett, a városban szerdán rendkívüli állapotot hirdettek ki, több ezer lakost kitelepítettek - jelentették hírügynökségek.
Optimista hangulat jellemezte az ázsiai kereskedést. A Hang Seng 0,5%-ot, a Shanghai index 0,3%-ot emelkedett, miközben a Nikkei index 0,5%-ot csökkent.