A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtöki végzésében elutasította a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) beadványát, amelyben a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt
Münchenben masírozó náci katonákról került napvilágra egy fotóalbum, az ebben levő képek 1931 és 1935 között készültek. A könyvet birtokló család úgy döntött, árverésre bocsátják a ritka gyűjteményt, kikiáltási ára pedig 2 ezer dollár.
Cáfolja a gyártó Coca-Cola HBC Magyarország a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megállapításait, miszerint a magyar cola gyengébb minőségű, mint az Ausztriában kapható, mert a miénk cukrosabb és olcsóbb édesítővel készült.
Az áprilisban elinduló Brexit-tárgyalásokon egy munkanap átlagosan 42 jogszabály sorsáról kellene dönteni, közel 200 ezer uniós állampolgár jogi státusza teljesen bizonytalan, és ugyanez a helyzet...
Közokirat-hamisítás bűntettében elmarasztalta és jogerősen egy évre próbára bocsátotta a Nyíregyházi Törvényszék Szűcs Gabriellát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakoly független polgármesterét.
Országosan és Budapesten is többen vannak, akik elutasítják a budapesti olimpiát - derül ki a Republikon Intézet friss felméréséből. Az ezerfős kutatás szerint még a Fidesz-választók körében sem éri...
A Gabar néven ismert orosz vlogger elhatározta, hogy 24 órára bebújik egy koporsóba, és a barátai segítségével eltemeti magát a föld alá. Az eseményt élőben közvetítik a Youtube-on.
Az ingatlanpiac felívelése nemcsak a lakásvásárlásokat pörgette fel, hanem hatott az üzleti célú ingatlanok vagyis az irodák és üzlethelyiségek kereslet alakulására. Ezt a szegmens vettük górcső alá, a legfontosabb kérdések megválaszolásában Vincze Krisztián, a GDN Hitelcentrum vezetője volt segítségünkre.
Az esetek több mint 1000 katolikus intézményt érintenek. A bűntény és a bejelentés között átlagosan 33 év telt el. Az áldozatok átlagéletkora a lányoknál 10,5, míg a fiúknál 11,6 év.
Egyhangúlag támogatta a Fidesz-KDNP-frakciószövetség, hogy a jelenlegi köztársasági elnök, Áder János legyen ismét a kormánypárti képviselőcsoportok jelöltje az államfői posztra
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtöki végzésében elutasította a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) beadványát, amelyben a Fővárosi...
A tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon felesége állítólagos fiktív parlamenti állásai miatti kirobbant botrány jelentősen megváltoztatta a jelöltek közti erőviszonyokat, s még soha annyian nem voltak bizonytalanok két hónappal az első forduló előtt, mint jelenleg - derül ki a Le Monde című napilap csütörtök délutáni számában megjelent felmérésből.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság csütörtöki végzésében elutasította a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) beadványát, amelyben a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél (FKF) a február 20-ára tervezett sztrájk miatt a még elégséges szolgáltatások megállapítását kérték a bíróságtól - közölte a szakszervezet csütörtökön az MTI-vel.
Hivatalosan 13:30-kor (a tapasztalatokból kiindulva ennél valamivel később) kezdődik a heti Kormányinfó, Lázár János sajtótájékoztatója. A gazdasági témák körül szóba kerülhetnek például a múlt...
Thom Browne, a CFDA-díjas amerikai tervező 2017-es őszi-téli kollekciója is bemutatásra került a New York-i divathéten. A ruhák pedig elég bizarra sikerültek.
A tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon felesége állítólagos fiktív parlamenti állásai miatti kirobbant botrány jelentősen megváltoztatta a jelöltek közti erőviszonyokat, s még soha annyian nem voltak bizonytalanok két hónappal az első forduló előtt, mint jelenleg - derül ki a Le Monde című napilap csütörtök délutáni számában megjelent felmérésből
Egy bangladesi férfi igen ritka betegségben szenved: egész testét buborékszerű tumorok borítják. A 47 éves férfi akár látását is elvesztheti, ha nem operálják meg hamarosan.
A hongkongi kormányzat közép – kelet európai gazdasági, kereskedelmi és kulturális képviselője, a berlini Hong Kong Economic and Trade Office (HKETO) a budapesti székhelyű, elsősorban, kormányzati kapcsolatokkal és vállalati diplomáciával foglalkozó, kereskedelmi promócióra szakosodott Explico-t nevezte ki a 2016. december 1-től 2017. november 30-ig terjedő időszakra fő tanácsadójául, hogy segítse…
Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke, országgyűlési képviselő és Gergely László, a PM aktivistája átadta a párt aktivistái által a 2024-es budapesti olimpiarendezésről szóló népszavazás kiírásához gyűjtött mintegy tízezer aláírást Cseh Katalinnak és Benke Viktornak, a Momentum Mozgalom aktivistáinak a Nyugati téri aluljáróban.
Egyhangúlag támogatta a Fidesz-KDNP-frakciószövetség, hogy a jelenlegi köztársasági elnök, Áder János legyen ismét a kormánypárti képviselőcsoportok jelöltje az államfői posztra. A parlamenti szavazás március 13-án várható az új elnökről, de az erről szóló végleges döntést Kövér László házelnök hozza majd meg - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a Fidesz-KDNP kihelyezett…
Ahogy a technika fejlődik, egyre több ritka anyagot is felhasználunk, ami hirtelen keresletet idéz elő az adott anyag iránt. Most ilyen a kobalt, melyet az elektromos autók akkumulátoraihoz használnak fel, így egyre több kell majd belőle. Magasra emelkedhet-e az ár, és ha igen, hogyan profitálhatunk belőle?
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a mai végzésében elutasította a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 beadványát, amiben a FKF Zrt.-nél a február 20-ára tervezett sztrájk miatt a még elégséges szolgáltatások megállapítását kérték a bíróságtól. A döntést indoklása szerint a szakszervezet kérelme idő előtti, mivel még zajlanak a bértárgyalások a munkáltatóval. Az…
A miniszter megdöbbenve olvasta, hogy bizonyos multi cégek jobb minőségben gyártják a termékeket Ausztriának, mint Magyarországnak. Kövesse a Kormányinfót élőben az atv.hu Facebook-oldalán.
Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője elsőfokon pert nyert Matolcsy György ellen - derül ki a szocialista párt MTI-hez elküldött közleményéből.
A gépészmérnök szak a jelentkezési statisztikák alapján igen népszerű a fiatalok körében, az elmúlt három évben nagyjából 5500-n jelentkeztek évente. Az Origo az Educatio kiállításon kérdezett diákokat.
Kiszáradt a 12 kilométer hosszú, 1500 hektáron elterülő Ramsko-tó Észak-Hercegovinába, medréből régi dzsámi, gyümölcsösök, házak, valamint temetők maradványai bukkantak elő - számolt be róla a helyi média