A Semmelweis Egyetem figyelmeztet, hogy a nagy mennyiségű fehérjefogyasztás jelentős terhet ró a vesére, ami hosszú távon károsodáshoz vezethet. Bár bizonyos élethelyzetekben, mint a várandósság vagy időskor, fokozott fehérjebevitel szükséges, a túlzott proteindús étrend és táplálékkiegészítők használata veszélyes lehet.
A magyarok 55 százaléka úgy véli, hogy Lázár Jánosnak le kellene mondania a Balatonalmádiban tett, nagy vihart kavart kijelentése után – derül ki a 21 Kutatóközpont friss, reprezentatív felméréséből.
Új védőintézkedéseket csomagolnak az Európai Unió és az Egyesült Államok közt kialkudott kereskedelmi megállapodásba, miután Donald Trump amerikai elnök nemrég túl messzire ment Grönland annektálásának lebegtetésével. Az USA vezetője már első ciklusa alatt is beszélt a hatalmas szigetországra tartott igényéről, de egy hónapja kijelentette, hogy meg
Az Egyesült Államokban élő Mathilda egy szép napon arra lett figyelmes, hogy kirepedezett az ajka. Ekkor még nem is sejtette, hogy az esetek többségében inkább kellemetlen, mintsem veszélyes elváltozás milyen krízishelyzetbe sodorja majd.
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.
Budapest bőven kínál olyan programokat, ahol a romantika mellé valódi élmény is társul. Összegyűjtöttünk öt különleges helyet, ahol a közös pillanatok kerülnek a középpontba – legyen szó játékról, izgalomról, brunchról vagy elegáns vacsoráról.
Az informatikai rendszerek védelme terén kínál naprakész, gyakorlatban azonnal alkalmazható ismereteket a Debreceni Egyetem Informatikai Kar online induló, két hónapon át tartó hálózat- és rendszerbiztonsági részismereti képzése. A jelentkező hallgatók, informatikai területen dolgozó szakemberek átfogó képet kaphatnak a kiberbiztonság alapelveiről,
Az agrárium világában egyre nagyobb érdeklődésre tart számot a generációváltást biztosítani hivatott gazdaságátadás lehetősége. Az elmúlt években bevezetett változtatások célja, hogy egyszerűbbé és átláthatóbbá váljon a gazdaság átadása a következő generációnak, csökkenjen az adminisztrációs teher, amely korábban sok gazdát visszatartott, kedvezőbb
Itt van 8 új kvízkérdés ebben a napi kvízben, amit sokan nem tudnak hibátlanul megoldani, így remek alkalom nyílik a bizonyításra. A feladatsor földrajzi, orvosi és történelmi témákat is érint, próbára téve az általános műveltségedet. Ne hagyd ki ezt a lehetőséget, és teszteld le, mennyire vág az eszed ma! Az emberi szervezet számára létfontosságúa
Vannak színek amelyek elegánsan mutatnak az otthonunkban , hiszen nyugtató hatással bírnak, mégis észrevétlenül árthatnak a párkapcsolatnak. Van egy szín amely sok otthonban megtalálható, különösképpen a hálószobában, viszont nem annyira jó az aurája és a párkapcsolatokra is negatív hatással lehet. A pszichológusok szerint ez a szín képes annyira b
Amennyiben önök is, mint én eddig a pékárut egyszerű nejlonzacskóban tárolták ideje, hogy megtudják létezik egy sokkal jobb megoldás erre. ,Ezzel a tárolási módszerrel ugyanis a kenyér és a péksütemények is sokkal tovább maradnak ropogósak és ízletesek. Emellett a műanyag használatot is csökkenthetjük az otthonunkban. Cikkünkből megtudhatják, hogya
Az Európai Unióban hiába fejlett a szociális ellátórendszer, valamint eredményesek a kutatók, ha nem az innováció a gazdaság motorja. Bár sok területen teljesít jól az EU, a versenyképességi irányváltás a kontinens egyetlen esélye – mondta el Philippe Aghion, tavaly Nobel-díjat nyert közgazdász.
A választások közeledtével nőnek a korrupciós kockázatok a közbeszerzésekben. A Korrupciókutató Központ Budapest legfrissebb jelentése szerint a tenderek 13 legnagyobb szereplőjének 2011 óta tartó sikereit – hitted volna? – nem piaci, hanem politikai okok magyarázzák.
A Toy Story – Játékháború 2 ma a Pixar egyik legsikeresebb és legelismertebb filmje, de volt egy pillanat, amikor szó szerint eltűnt. Nem átvitt értelemben, hanem fizikailag: a film anyagának döntő része egyetlen rossz mozdulattal törlődött a stúdió szervereiről, alig kilenc hónappal a tervezett bemutató előtt.
Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) új, komplex tüdőegészség-programot indít aktív dohányosok számára, amely a megelőzést és a tüdőrák korai felismerését szolgálja.
Hiába beszél trendfordulóról a vezetés, a Playmobil súlyos válsága tovább mélyül, a játékgyártó bezárja utolsó németországi üzemét, miközben bevételei zsugorodnak, veszteségei nőnek, és a vállalatirányítás körüli konfliktusok is egyre élesebbek, írja a WirtschaftsWoche.
A középkorú magyarok több mint 60 százaléka szerint továbbra is a saját gépkocsi a legvonzóbb közlekedési eszköz. Ezt jelzi az is, hogy hasonló, 66 százalékos azoknak az aránya, akik hetente többször is autóba ülnek. Ugyanakkor jelentős különbségek vannak az országon belül: míg a Budapesten a lakók 55 százaléka használja hetente többször a helyi tö
Eltűnt Brooklyn Beckham testéről a szüleihez köthető tetoválás, amit korábban nyilvánosan is büszkén viselt. Sokak szerint ez nem véletlen: Brooklyn Beckham ismét nyomatékosította, hogy végzett a családjával.
Decemberben váratlanul nagyot emelkedtek a német ipari megrendelések, elsősorban az egyszeri, nagyobb szerződéseknek köszönhetően – derül ki a csütörtökön közzétett hivatalos adatokból.
Itt az első körkép az őszi vetésekről. Az éjszakai hidegek még hetekig velünk maradnak, de már izgatottan várjuk, hogyan indul meg a vegetáció február végén, és mikor lehet rámenni a talajra az első fejtrágyával.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025 decemberében a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adatok alapján 4,0 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 3,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján a forgalom 0,2 százalékkal nőtt az előző hónaphoz képest. 2025 egészéb
Utoljára december 31-én voltak nyitva a világbajnok kajakos szüleinek boltjai. A pesterzsébeti piacon 24 éve vannak üzletei Dudás Miki családjának, de a sportoló tragikus halála mindent megváltoztatott.