Lekerült a földbe az első beton a paksi bővítés során, így innentől a projekt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) sztenderdjei szerint is "építés alatt álló atomerőműnek" minősül, amely zászlóshajója Európa nukleáris újjáéledésének és egyben a garanciája a rezsicsökkentésnek is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter cs
Lekerült a földbe az első beton a paksi bővítés során, így innentől a projekt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) sztenderdjei szerint is "építés alatt álló atomerőműnek" minősül, amely zászlóshajója Európa nukleáris újjáéledésének és egyben a garanciája a rezsicsökkentésnek is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter cs
Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok átlagosan 2 millió forint összeget igényeltek lakáscélra a pénztáraktól. A tagoknak jellemzően az 5-6 százaléka kért kifizetést. A legnépszerűbb cél a lakásfelújítás volt – derült ki a GRANTIS szakértői által készített körképből, amely a válaszadó pénztárak adatait tartalmazza.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
Hosszú évek előkészítése, jogi viták és technikai nehézségek után ünnepélyes keretek között megtartották a Paks II. atomerőmű-projekt 5. blokkjának első betonöntését. A Portfolio is részt vett az eseményen: részletes beszámolót írtunk, amiben felöleljük a beruházás eddigi összes nagyobb állomását. A kérdés már nem az, hogy elindult-e az építkezés,
A 2000-es évek egyik legnagyobb ikonja volt, és most 44 évesen is igazi bombázó. Jessica Alba évtizedek óta tartja a stílusikon címet. Az elmúlt évben népszerűvé vált fiatalos, Z generációs öltözködése. Mutatjuk a legjobb szettjeit!
Spórolási és klímavédelmi okokból új modellt próbálnak ki a téli olimpián: nincs igazi központ, hatalmas olimpiai falu, cserébe sok, egymástól távol elhelyezkedő, ikonikus helyszínt kapunk. A szurkolóknak viszont négy-öt órákat kell utazniuk emiatt.
Az elmúlt héten nagy port kavart a Pan Europe civil szervezet kutatási eredménye az európai almákban található növényvédő szer maradékokról. Különösen a hazai áruházakból beszerzett, magyar termelésű almák eredményei szították fel az indulatokat, melyek közül egy mintában a megengedett maximális határérték (Mrl) fölött mértek szermaradványt. Az öss
Átadásához közelít a Budapest–Belgrád között megvalósuló, 800 milliárd forintos vasúti óriásberuházás. A pálya magyarországi szakaszát a következő időszakban emelt sebességű vonatokkal is tesztelik, emiatt több vasúti átkelőhelyen megnövekedhet a várakozási idő.
A hosszú és borzalmasan nehéz csatát végül nem nyerte, nem nyerhette meg Gyáfrás Dávid. Az egykor a veszprémieknél is megfordult kézilabdázó felépüléséért az egész sportág szorított, hősies küzdelméről, és arról, hogy a nagy bajban milyen sokan kiálltak mellette és segítették, többek között a Blikk is beszámolt. Dávid közel két éven át harcolt a rá
Péntektől látogatási tilalmat rendeltek el a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház valamennyi telephelyén - közölte csütörtökön a székesfehérvári önkormányzat.
Igaznak bizonyultak a sajtóhírek, a Ferencváros a hivatalos oldalán tudatta, hogy átigazolta a Pakstól a háromszoros válogatott jobbhátvédet, Osváth Attilát.
Két fénykép: egy szögletes far, teljes szélességében húzódó helyzetjelző fénysávval, és egy tágas utastér, három sorban elhelyezett hat üléssel, méretes üvegtetővel, kék hangulatvilágítással. Ennyi csupán, amit február 10-én debütáló új típusáról egyelőre megosztott a Toyota, valamint a "nagy energia, még nagyobb variálhatóság" szlogen. Újra és újr
Az első részben arról írtunk, hogy a BETT mennyire más dimenzió: nem egy kiállítás, hanem egy komplett EdTech ökoszisztéma. A második részben viszont szeretnénk bemutatni, mit jelent ez a gyakorlatban: kik azok a cégek és megoldások, amelyek a legjobban bemutatják, merre tart az iparág, különös fókusszal az AI implementációra. A kiállítói paletta ó
A fővárosi 14. számú egyéni választókerületben ismét mélyvízbe ugrik az egykori MSZP-s államtitkár és pártalelnök Szanyi Tibor, aki négy éve 393 szavazót tudott maga mögé állítani.
A Microsoft Research csapat kutatói azt a gyakorlati problémát vették célba, hogy a modern mesterséges intelligencia alapú ügynökök hibáit sokszor nehéz gyorsan és pontosan megtalálni. Ezek az ügynökök már nem csak válaszokat adnak, hanem hosszabb folyamatokat visznek végig, eszközöket hívnak meg, állapotot módosítanak, és több szereplő között is k
Míg az Apollo Automobil legújabb járművéért egymilliárd forintot is elkérnek, addig a legolcsóbb új autók listaára itthon nem haladja meg a hétmilliót. Egy új felmérés szerint egy Volkswagen-modell bizonyult a legmegfizethetőbbnek, de nem sokkal drágább opciókat találunk a Fiatnál vagy a Daciánál is.
Az új Mercedes S osztály bemutatója után sokan felvont szemöldökkel néznek az árcédulára. Nemcsak a márka presztízse, hanem az opciók végtelen sora és az adók is rendesen megdobhatják az árat. Akinek egyszerre kell a legmodernebb technika, a legpuhább bőr és a csendesebb motor, az számíthat rá, hogy ez nem lesz olcsó beruházás. Az alábbiakban igyek