Egymillió dolláros adománnyal támogatta Soros György magyar származású amerikai befektető a marihuána kaliforniai legalizálásáért folytatott kampányt. A legnagyobb GDP-vel rendelkező amerikai tagállamban november 2-án, a félidős szövetségi kongresszusi választásokkal és a kormányzóválasztással egy időben népszavazást tartanak a kannabisz élvezeti cikként történő legalizálásáról, amitől jelentős…
A European Treatment and Outcome Study (EUTOS) a CML-ért programot, amelynek keretén belül a Philadelphia-kromoszóma pozitív krónikus myeloid leukémia értékelését, kezelését és monitorozását végzik, két évvel meghosszabbították az eredetileg tervezett időtávhoz képest.
A karácsonyi kaktusz látványától mindenkinek felderül az arca. Nagyon kedves ötlet karácsonyi kaktuszt ajándékozni, de tudnunk kell, hogyan gondozzuk megfelelően e kényes növényt. Íme, néhány ötlet!
Már a politikába is begyűrűztek a berlini állatkert népszerű jegesmedvéjének mostoha sorsa által vert hullámok, miközben internetes fórumokon a park bojkottjára buzdító felhívások keringenek.
Nagy mennyiségben találtak vadkendert Győr környékén, erről a Győr-Moson-Sopron és a Hajdú-Bihar megyei rendőrség illetékesei közös sajtótájékoztatón számoltak be szerdán. A sajtótájékoztatón egy friss fogásról is leszámoltak.
Egyre nagyobb az igény a kórházban kezelt gyermekek gyógyulását, stresszoldását segítő bohócdoktorokra a hazai egészségügyi intézményekben, de e sajátos terápia térhódítása az anyagi lehetőségek függvénye.
Vélhetően rosszul lett az a férfi, aki teherautójával előbb egy villanyoszlopnak, majd fának csapódott Miskolcon, a Petőfi úton szerdán késő délután; a sofőr életét vesztette - közölte a rendőrség.
Négy ember megsérült, amikor négy jármű futott egymásba az M0-ás autóút 26. kilométerszelvényénél, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon szerda délután; teljes útzár van érvényben - közölte a rendőrség.
Székesfehérváron a mostani fűtési szezonban immár másodszor szünetel a fűtés a Vásárhelyi lakótelepen; a szolgáltató azt mondta, hogy a lakók mintegy 8 millió forintos tartozása miatt kényszerült erre a lépésre; a rendesen fizető lakók bírósághoz fordultak az ügyben.
A keringési elégtelenségben szenvedő női betegek lényegesen jobb állapotba kerülnek, ha a korszerű gyógyszereik mellé - akár kis adagban is - tesztoszteront kapnak - állítják olasz kutatók az Amerikai Szívgyógyászok Kollégiumának tudományos folyóiratában megjelent tanulmányukban.
Nem mozognak eleget az olaszok - derült ki a római Közegészségügyi Hivatal felméréséből, amely szerint három olaszból kettő még ahhoz is lusta, hogy gyalogoljon.
Egy nő súlyosan megsérült, miután három személygépkocsi összeütközött a fővárosban, az Árpád híd budai hídfőjénél szerda este. A baleset miatt a környéken torlódás alakult ki.
Mintegy hatmilliárd forinttal csökkent a nyári időszámításnak köszönhetően az áramfelhasználás költsége, a fogyasztás így 120 gigawattórával kevesebb, mint átállás nélkül lenne - közölte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt.
Az ősz az egyik legideálisabb időszak az esküvők számára. Azonban, ha a költségvetést nézzük, az őszi esküvői díszlet igen sokba kerül. Ha szeretnénk, a gazdag, meleg őszi színpalettából is meríthetünk ihletet. Lássunk hát néhány gazdaságos díszítési ötletet!
Jó hír: egy órával többet alhatunk vasárnap, ugyanis a téli időszámítás kezdete miatt hajnali háromkor egy órával vissza kell állítani az órákat. A Mavir szerint a nyári időszámításnak köszönhetően 6 milliárd forinttal csökkenhet az ország éves villanyszámlája. Az átállásnak több előnye mellett azonban kedvezőtlen hatásai is lehetnek: az alvásciklus változást például sokan hetekig nem tudják…
A fák mindenféle képet idéznek fel: ott van a Fák napja, a Föld napja vagy a tavasz eljövetele. A cikkben található információk segíthetnek, hogy a megvásárolt és elültetett fák díszei legyenek a tájnak az elkövetkező években.
Kicsi az esélyük a teherbe esésre azoknak a nőknek, akiknél három ciklus után is sikertelen maradt a szervezeten kívüli megtermékenyítés (IVF) - állítják amerikai kutatók.
Igaz az ünnepek még jó pár hónapra vannak, de sok fogyasztó már idejében elkezdi keresni a megfelelő játék és más ajándék ajánlatokat a család számára. De az, hogy igyekszünk a lehető legjobb árban megvenni az ajándékokat, még nem jelenti azt, hogy meg kell feledkeznünk a tárgyak biztonságosságáról és minőségéről.
A körte termesztése 3000 évvel ezelőttre, Nyugat-Ázsiába vezethető vissza. Léteznek viszont spekulációk, melyek szerint ezt a remek gyümölcsöt már a Kőkorszakban felfedezték. Bármilyen eredetű is legyen, a körtét mindig is tisztelet övezte.
Következő alkalommal, amikor tisztítószereket megyünk vásárolni, gondolkozzunk el azon, hogy mi lenne, ha nagylevelű növényeket vásárolnánk a lakás minden szobájába.
Az őszi időszámításra való átállást nehezebben viseli a szervezet, tudományos cikkek szerint az óraátállítás után megnő az infarktusok és az öngyilkosságok száma. Az InfoRádió által megkérdezett alvásszakértő szerint ugyanakkor egy egészséges szervezet 7-10 nap alatt hozzászokik a bioritmus változásához.
A szokatlanul barátságtalan időjárás miatt a tavaly őszinél ugyan kevesebben regisztráltak a Magyar Kerékpárosklub Bringázz a munkába!(Bam!) elnevezésű kampányának őszi fordulójára, azonban ők arányosan többet hajtottak - közölték a szervezők pénteken.
Olaszország egyik legrégebbi titkára adhat választ a szicíliai Montelepre temetőjében kinyitott sír. Az orvosszakértői vizsgálat arra keres választ, ki fekszik Salvatore Giuliano bandita koporsójában, és ha nem ő, akkor hova lett a szicíliai fegyveres felkelés vezére?
Városban kerékpározni sokak szerint egészséges, mások véleménye szerint divat, vannak, akik két keréken szállítanak ki csomagokat, ám bármi legyen is a cél, tény hogy városi forgalomban kerékpározni nem veszélytelen. New York sebészei három évre tervezett, tudományos programjának első évi tapasztalatait az Amerikai Sebészek idei kongresszusán ismertették.
IV. Gergely pápa a IX. században a pogány hagyományok átreformálása érdekében kinevezte november 1-et, a Mindenszentek napjának. Innen ered a mindannyiunk által ismert "Halloween"-szó, amely eredeti formájában "All hallows evening"-ként szerepelt és "Minden szentek estéjét" jelentette. A keresztény keretek mögött azonban megmaradtak a pogány jelképek és szokások, amelyek egyre nagyobb…
Egyre több vállalatvezető gondolja úgy a világban, hogy a nők bevonása a cégvezetésbe javítja az üzleti eredményeiket, ugyanakkor a cégek egyharmada semmit sem tesz ennek érdekében.
A tömés az egyik leggyakoribb fogászati beavatkozás, amely jobb esetben nem érinti a fogak mélyebb rétegeit. Néha azonban olyan nagy lyukat kellene betömni, ami a hagyományos anyagokkal és eljárásokkal már nem megy. Mi ilyenkor a megoldás?
A karácsony közeledtével mind többen kezdenek el szeretteiknek már most ajándékokat vásárolni. Amennyiben interneten rendelt termékekkel kívánják családjukat és barátaikat meglepni, fokozott óvatossággal járjanak el, figyelmeztet az Európai Fogyasztói Központ.
Az idei év kevés napsütése és rengeteg esője túl sok vízzel telítette a szőlőszemeket, fertőzéseket okozott, gondolkodóba ejtette a szőlészeket és ősszel szaporította a borászok ősz hajszálait is. A villányi vörösborfesztivál forgatagában, pohárral a kezében kérdeztük Bock Józsefet.
Ma van a reformáció emléknapja, ennek alkalmából országszerte istentiszteleteket, megemlékezéseket tartanak. A központi ünnepségeket Budapesten rendezik meg; ezekkel zárul le a reformáció hónapjának több mint száz programot magában foglaló eseménysorozata.
Jóval gyötrelmesebb leszokniuk a cigarettáról a szorongásos betegségekben szenvedőknek más dohányosoknál - állapították meg amerikai kutatók. Az ilyen hangulatzavarokkal küzdők elismerték, hogy nagyfokú a nikotinfüggőségük, és már a leszokási kísérletük előtti időszakban elvonási tünetek jelentkeztek náluk - számolt be a upi.com.
A gyermekek átlagosan hétéves korukban kezdenek internetet használni, de csak a 9-12 éves korosztály egyharmada véli úgy, hogy elég "a gyerekek számára jó dolog" van a világhálón - derült ki az Európai Bizottság tanulmányából.
Szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán vasárnap délután Balatonfőkajár közelében; a jármű vezetője súlyosan, míg egy utas könnyebben megsérült, a külső sávot lezárták a forgalom elől - közölte a rendőrség