Antibiotikumos kezelést javasolnak az egyik leggyakrabban végzett operáció, az azonnali vakbélműtét helyett angol kutatók, mert így a beavatkozások jelentős része elkerülhető.
Egy évtized alatt 29 százalékkal csökkent az amerikai gyerekek és tinédzserek körében a baleseti halálozás aránya - közölte az Egyesült Államok betegségellenőrzési és -megelőzési ügynöksége, a CDC.
Az emberi hónaljárok a mikrokozmosz lényeinek a melegágya. Ebben a meleg, sötét, nedves mélyedésben sok millió, mintegy ötven fajba sorolható baktérium nyüzsög.
A víz mindenki számára nélkülözhetetlen, szervezetünk egészséges működéséhez alapvető szükséglet. Az ileo- és urosztómaviselőknek különösen nagy figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy mit és mennyit isznak.
Régiónkból elsőként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) diákjaiból álló csapat nyújtott be sikeres pályázatot, hogy indulhasson a Solar Decathlon versenyen.
Miközben egyre jobban tudatában vagyunk az üdítőitalok magas cukortartalmának, hajlamosak vagyunk alábecsülni a gyümölcslevek, dzsúzok és turmixok (smoothie) cukortartalmát - állapították meg a Glasgow-i Egyetem kutatói felmérésükben.
A vércsoportunk is befolyásolhatja, hogy mennyire vagyunk kitéve a rotavírussal való fertőződés kockázatának - sugallja amerikai kutatók tanulmánya, amely a Nature tudományos magazinban jelent meg.
Antibiotikumos kezelést javasolnak az egyik leggyakrabban végzett operáció, a vakbélműtét helyett angol kutatók a vakbélgyulladás szövődménymentes változatának klinikai ellátására.
A tüdő funkciójának egyik kiváló és egyszerű vizsgálómódszere a légzésfunkciós vizsgálat, melynek segítségével kimutatható a tüdőszövet károsodása, illetve képes a tüdő-szív működést is nézni, így alkalmazható bizonyos műtéteknél az esetleges kockázatok becslésére.
Közel 80 ezerrel több turista látogatott el a Magas és az Alacsony Tátra üdülőkörzeteibe a téli szezon során, mint egy évvel korábban - közölte Szlovákia legnagyobb tátrai idegenforgalmi üzemeltetője, a Tatry mountain resorts (TMR).
A fogyókúrák többsége hamis illúziókat kelt, a diéta befejezése után aztán jön a meglepetés: a fogyókúrára vállalkozók rövid idő alatt eredeti súlyuknál is több kilóval bírnak.
Az ókori amforákat záró dugókon "vonalkódot" fedeztek fel olasz régészek. Az elsősorban olajszállításra használt cserépedények tetején regisztrált információk az antik kereskedelmi útvonalak feltérképezésében segíthetnek.
A vizelet inkontinencia nem mindig előzhető meg, kialakulásának valószínűsége, illetve a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód módosításával.
Sokak életében néhány hónap alatt megérkezik az a kis csoda, amire manapság egyre több párnak akár éveket is várnia kell. A meddőség a párok kb. 15 százalékát érinti, de sajnos napjainkban egyre többen és egyre fiatalabb korban szembesülnek azzal a ténnyel, hogy nem jön a baba.
A visszérbetegség kivizsgálása a beteg számára fájdalmatlan. Egyszerű és gyors vizsgálatokkal feltérképezhetőek azok az érszakaszok, amelyek elégtelen működése miatt a vér visszafelé áramlásra képes, előidézve a visszértágulatot.
Még nem voltam hasi ultrahangvizsgálaton, néhány napja kértem beutalót a háziorvosomtól, aki minimum egy-két hetes várakozást jósolt az állami szakrendelésen. Harmincöt éves vagyok, nem iszom túl sok alkoholt, túl zsíros ételeket sem választok, nem volt panaszom az emésztésemmel, de kíváncsi voltam rá, milyen a májam.
Napjainkban egyre nő a valamilyen fogamzásgátló módszert használó nők száma, világszerte több százmillióan védekeznek ily módon a nem kívánt terhesség ellen. Különösen nő a tablettaszedő tinédzserek aránya, akik még az első gyermekvállalás előtt akár már egy évtizeddel valamilyen hormonális készítményt szednek. Számos tévhit él a köztudatban ezen mechanizmusok termékenységet befolyásoló hatásáról,…
Az Amazonast tápláló andesi folyókra tervezett duzzasztógátak sokasága a szakemberek szerint soha nem tapasztalt mértékben károsítja majd a környezetet, az erdőket és a halakat.
Az elhízás egészségre gyakorolt káros hatásairól nagyon sokat lehet hallani mostanában, ám kevéssé hangsúlyozzák a krónikus betegségek egyensúlyban tartására gyakorolt hatását.
Mindegy-e, hogy honnan, melyik bőrterületről veszik az önellenőrzéshez szükséges vért? Hosszú időn keresztül nem volt kétséges, hogy honnan történjék a vércukor-önellenőrzéshez szükséges vérvétel, mert erre vagy az ujjbegyek oldala, vagy a fülcimpa látszott a legalkalmasabbnak.
A székrekedés gyermekkorban gyakran előforduló probléma, általában hibás, rostokban szegény étrendre és kevés folyadékbevitelre vezethető vissza. Vannak azonban ritkább kórképek, amelyek szintén székrekedéshez vezetnek, de súlyosabbak, mint az egyszerű étrendhiba. Ilyen például a Hirschsprung-kór.
Tudományos vizsgálatok azt a reményt keltették, hogy a kezdődő infarktus időszakában beadott cukor-inzulin-kálium injekció megakadályozhatja a szívizomsejtek elhalását. Az első emberen végzett tanulmány az állatkísérleti megfigyeléseket nem tudta megerősíteni.
Megjelent a Rákgyógyítás magazin 2012. tavaszi kiadása. Az ingyenes, s hirdetéseket sem közlő lap összeállítást közöl a rákbetegek táplálkozásának alapkérdéseiről, cikksorozatot indít a rák kiváltó okairól, kiemelt témaként foglalkozik a rákkal való pszichológiai harccal és megbékéléssel.
Az antibiotikumokkal szemben rezisztens baktériumok gyakoribban a természetben, mint eddig gondolták: kanadai kutatók négymillió éve elszigetelten élő baktériumok közt is találtak ilyeneket.
A látássérültek rehabilitációjának része: a látó emberek részéről kialakított elfogadás, megfelelő segítségnyújtás. Mindenki kapcsolatba kerülhet csökkent látású családtagokkal, ismerősökkel.
Vietnam külföldi szakemberek segítségét kérte egy titokzatos kór okainak felderítésére. A betegség eddig 19 ember halálát okozta, és 171-et betegített meg az indokínai ország középső, elszegényedett térségében, ahol a kór felütötte a fejét.
Az allergiás nátha egyik hatékony, nem csak a tüneteket enyhítő kezelési módja az immunterápia. Az immunterápia célja, hogy az allergén ne indítsa be az immunrendszer kóros működését, tolerancia alakuljon ki az allergénre.
A hasnyálmirigy-gyulladás a szerv legggyakrabban előforduló betegsége. Szerencsés esetben a heveny gyulladás teljesen meggyógyulhat, máskor maradványtünetekkel gyógyul vagy fennmaradhat krónikus (idült) formában.
A csoportos gépírás és az egyszerre legtöbben együtt gépelés új magyar rekordját is felállították a nyíregyházi Ridens Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium fogyatékkal élő tanulója; a megmérettetés péntek délután ért véget az intézményben.
A Duchenne-féle izomdystrophia az izomsejtek fokozatos pusztulásával járó veleszületett, örökletes betegség. Az izomsejtek helyét az izommunkára képtelen zsírszövet és kötőszövet tölti ki, ebből adódóan a beteg egyre erőtlenebb lesz, míg végül önmaga ellátása is gondot jelent.
Folytatódnak a lemondások a Secret Service-nél, miután az amerikai elnök biztonságáról gondoskodó szakszolgálat ügynökei görbe estét csaptak egy kolumbiai szállodában egy nappal Barack Obama megérkezése előtt.
A huzamosabb időn keresztül fennálló, rendszeres alkoholfogyasztás súlyos károsodásokat okoz az egyén fizikai, pszichés állapotában, a közösségi életében, a tágabb környezet szociális-társadalmi jellemzőiben.
A Gallup friss vizsgálatának eredménye szerint kevesebb, mint tízből négy amerikai hiszi, hogy a globális felmelegedés még az ő életében érezteti hatását. Bár a kérdésre adott válasz természetesen függ az életkortól, az amerikaiak jó része még mindig nem tartja fenyegetésnek az éghajlat megváltozását.
Egy friss reprezentatív felmérés eredményei szerint az amerikai fiatalok jelentős része fogyasztott már alkoholt, és igen sokan vannak, akik drogokat is kipróbáltak. A szakértők arra figyelmeztetnek, a drog- és alkoholfüggőséggel küzdők jelentős része tinédzser korában kezdte el a függőségét okozó szereket fogyasztani.
A folyamatos figyelmeztető kampányok ellenére is minden második amerikai tinédzser rendszeresen küldözget üzeneteket vezetés közben - derül ki egy friss felmérés eredményéből. Teszik ezt annak ellenére, hogy tízből több mint kilencen tudják, hogy ez balesetveszélyes.