2021. február 11. csütörtök

febr. 11
0:30
Az a bizonyos táblacsikorgás ─ miért idegesítenek bennünket zajok? (Hamu és Gyémánt)
A Giz Asks, vagyis a Gizmodo kérdező rovata több hangszakértőt is megkérdezett arról, hogy miért idegesítenek bennünket különböző zajok. A Groningen Egyetem kutatója, Dr. Tjeerd Andringa szerint a hányás hangja ugyanazt a zsigeri reakciót váltja ki belőlünk, mint amikor valami mérgezőt nyelünk le és hánynunk kell. Ez azért alakult így evo
febr. 11
0:34
A biztonságunkat védő újításokat kap a Messenger (Hamu és Gyémánt)
Könnyebb lesz majd megszabadulni a kéretlen üzenetkérésektől. Emellett a rendszer a pedofilokra is jobban figyel majd egy algoritmus segítségével. A Biztonságosabb Internet Napja alkalmából a Messenger közzétett egy posztot, amiben felhívja a figyelmet számtalan eszközre, amivel védettebbé tehetjük készülékünket és már elérhető az appban. U
febr. 11
0:38
A kávéfogyasztás csökkentheti a szívelégtelenség kockázatát (Hamu és Gyémánt)
Három átfogó, szívbetegségekről szóló kutatás kimutatta, hogy a koffeintartalmú kávé fogyasztása csökkentheti a szívelégtelenség kockázatát. Habár a kávéfogyasztásról évek óta ellentétes véleményen vannak a kutatók, a legfrissebb vizsgálatok során kiderült, hogy a napi egynél több csésze kávé segíthet a szívproblémák megelőzésében – írja az
febr. 11
0:42
Meghackelték és zsarolják a CyberPunk 2077 fejlesztőit (Hamu és Gyémánt)
Számtalan adatot elloptak a tettesek, ugyanakkor a cég nem enged a zsarolásnak. A CD Projekt Rednek nem ez a mostani a legjobb időszaka valószínűleg. A tavalyi év egyik legjobban várt játéka, a CyberPunk 2077 ugyan 13 milliós eladást produkált, csalódást okozott a rajongóknak folyamatos hibái és összeomlásai miatt, sokaknak teljesen tönkre
febr. 11
4:12
Három év alatt három földrészt hódít meg a megújult Liszt Ferenc Kamarazenekar (Igényesférfi.hu)
A klasszikus zenei élet trendalkotójává akar válni az együttes – Új zenei nyelvet hoztak létre az arculatuk megújításához.
febr. 11
4:42
TAG Heuer Carrera – Porsche különkiadás bemutató I Őszintén: Órákról (Kronometer)
Premier előtti világújdonság járt nálunk: a felvételkor még szupertitkos TAG Heuer Carrera Porsche kronográf különleges kiadása. Két hatalmas jelentőségű márka hivatalos együttműködésének első darabját hozzuk el nektek és vesszük (nagyon)…
febr. 11
5:12
Beárazták minden idők legerősebb BMW M modelljét (Igényesférfi.hu)
A BMW M GmbH eddigi legerősebb, 4,4 liter hengerűrtartalmú, V8-as, 635 lóerős benzinmotorjával érkező BMW M5 CS már Magyarországon is rendelhető, indulóára 60 450 000 forint.
febr. 11
5:54
Őrizze meg medencéje tisztaságát gyorsan és hatékonyan (Spa Trend Online)
Egy fárasztó, gondokkal és stresszel terhelt nap után, elmerülni egy masszázsmedence forróságában és kimasszíroztatni a tagokból a feszültséget, hatalmas ajándék. Sok jakuzzi tulajdonos mégsem él ezzel a lehetőséggel. Miért?
febr. 11
6:06
„Eladtam az autóm, hogy ne kelljen bezárnom az üzletet” – Ilyen a vendéglátósok helyzete a járvány második hullámában (WMN)
Egyelőre nem fogadhatnak vendégeket az éttermek, kávézók, kocsmák, cukrászdák. Vendéglátósokkal beszélgettünk arról, hogyan érintette őket az első után a második hullám, milyen alternatív megoldásokkal próbálják felszínen tartani a vállalkozásukat, és hogy meddig tudnak kitartani a jelenlegi helyzetben.
febr. 11
6:06
Napindító gondolat – 02.11. (Hamu és Gyémánt)
Csütörtök reggel Kepes András gondolatait tolmácsoljuk, aki arra emlékeztet minket, hogy sosem késő boldog gyermekkort teremtenünk saját magunknak. Jobb később, mint soha Hamu és GyémántA nap idézete Kepes Andrástól Világfalu „A tizenkét részes sorozat tucatnyi kultúra mindennapjait hasonlította össze a születéstől a halálig" – olvas
febr. 11
6:12
Széll Tamással erősít a magyar Bocuse d’Or-csapat (Igényesférfi.hu)
A magyar csapat megkezdte a felkészülést a júniusi világversenyre.
febr. 11
6:24
Több területen is képzik a jövő hajósait (AQUA)
Egyre több lehetőségük nyílik a diákoknak, felnőtteknek a hajózáshoz kapcsolódó szakmák megismerésére, elsajátítására. Jelenleg a Magyar Hajózási Technikumban is képeznek hajózási szakembereket. Az intézmény gyakorlati oktatásvezetője, Hagemann László elmondta, hogy a matróztól a hajós szakmunkáson át a hajózási, valamint a közlekedésüzemvitel-ellá
febr. 11
6:54
Anti-aging arcmasszázs szett otthonra (Spa Trend Online)
Az otthoni bőrápolásnak nem kell unalmasnak és rutinszerűnek lennie. Hozd ki a legtöbbet belőle és a magas hatóanyag tartalmú krémek és szérumok mellé, iktass be egy kis arcmasszázst is.
febr. 11
7:06
Balesetek és torlódások ma reggel - minden, amiről tudnod kell, mielőtt útnak indulsz (Femcafe)
A közlekedőknek viharos, nagy erejű széllel kell számolniuk ma reggel.
febr. 11
7:12
Meghalt Larry Flynt, a Hustler alapítója (Femcafe)
A halál okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
febr. 11
7:12
Romantikus vidéki parasztházak, ahol garantált lesz a feltöltődés! (Igényesférfi.hu)
Jegyezd fel a most következő csodálatos helyeket és reménykedjünk együtt, hogy tavasszal búcsút intve a laptopnak és a térerőnek útnak is indulhatunk egy hosszú hétvégére!
febr. 11
7:42
Jobban védve vagyunk, ha egyszerre két maszkot viselünk egy tanulmány szerint (SzMo)
Egy sebészi maszkra ráhelyezett textil maszk a részecskék 80 százalékának a belélegzését gátolja meg egy kísérlet szerint.
febr. 11
8:06
Erősebb, mint valaha – Jennifer Aniston 52 éves lett (WMN)
Olyannak szeressük végre, amilyen – írta róla Szentesi még az ötvenedik születésnapján, és ma, két évvel később sem győzünk helyeselni. Annak ellenére, hogy Jennifer Aniston történetének elidegeníthetetlen része a szerelmi élete – ahogy a Jóbarátokban betöltött szerepe is –, ezeknél azonban sokkal izgalmasabb, milyen utat járt be színésznőként és m
febr. 11
8:06
Budapesten forgatták a Xiaomi új csúcstelefonjának reklámját (Hamu és Gyémánt)
Sikerült kiharapni egy nagyobb szeletet Európából. Hétfőn jelentette be a Xiaomi, hogy márciusban Európába – köztük Magyarországra is – érkezik az új csúcstelefonjuk, a Mi 11. A csúcskategória szó a kameránál mindenképpen helytálló: a hátlapján egy 108 megapixeles nagylátószögű kamera, egy 13 megapixeles ultraszéles látószögű egység és egy
febr. 11
9:06
Szaharai homok borította be Dél-Európát, narancssárgára festette az eget (Femcafe)
Marsbéli tájjá változott az öreg kontinens néhány régiója.
febr. 11
9:06
Jön a Sonic, a sündisznó folytatása (Hamu és Gyémánt)
Méghozzá sokkal előbb, mint az gondolnád. Fogalmazzuk úgy, hogy nem láttuk jönni. Fura ezt leírni, hogy a Sonic, a sündisznó volt a tavalyi év harmadik legtöbb bevételt termelő mozifilmje. Ezt persze annak köszönheti főleg, hogy a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag elmaradt 2020-ban minden nagyobb film, ugyanakkor 85 milliós büdzsét és
febr. 11
9:12
Kezdődik a kínai holdújév: bőséget, szerencsét és gazdagságot hozhat (Femcafe)
Ezeket a szerencsét hozó rituálékat érdemes lesz kipróbálnod, hiszen állítólag így a 2021-es kínai újév sikert és boldogáságot hozhat számodra.
febr. 11
9:12
Sergio Ramos nem hosszabbít a Real Madridnál (Igényesférfi.hu)
A Cope szerint a madridi klub nem fog újabb szerződést kínálni a 34 éves Ramosnak, aki állítólag már eldöntötte, hogy az idény végén távozik a Realtól, ahol 2005 óta játszik, és a Manchester Unitednél folytatja pályafutását.
febr. 11
9:36
86 éve elfeledett József Attila-versre bukkantak, egyik utolsó szerelméhez írta a költő (Femcafe)
A 20. századi magyar irodalom óriásának eddig nem ismert költeményére egy notesztöredéken figyeltek fel.
febr. 11
9:36
Tökéletes tojásos-fetás kombináció, ha Valentin-napon ágyba vinnéd a reggelit (Hamu és Gyémánt)
Mindjárt itt a Valentin-nap, de nincs nyitva egy étterem sem, ezért nekünk kell valami igazán különlegeset alkotni. Valentin-nap idén vasárnapra esik, így hátradőlhetünk, pihenhetünk és villásreggelit készíthetünk egymásnak, vagy épp magunknak. Zöld villásreggeli Valentin-napra 10 perc előkészület 35 perc főzés 2 főre elegendő
febr. 11
10:00
Minden nap egy alma – az orvost távol tartja… (SzMo)
Az édenkert leghíresebb gyümölcse népmeséinkben mosolyog, szólásainkban nem esik messze a fájától. De mi mindenre jó vagy nem jó az alma?
febr. 11
10:06
A világ valódi hősnőit mutatja be Gal Gadot (Igényesférfi.hu)
A hatrészes széria április 19-én debütál a National Geographic csatornán.
febr. 11
10:06
Borbély Alexandra: „Szeretnék egyszer ügyvédet vagy nyomozót játszani” (Hamu és Gyémánt)
A Hamu és Gyémánt magazin őszi lapszámába készült interjú mellett a színészt legemlékezetesebb színházi és filmes szerepeiről, valamint szerepálmairól kérdeztük. Miniinterjú Borbély Alexandrával. vimeo.com "Megszerettem egy gonosztevőt?" - Ahol a farkas is jó - ajánlóMelyik volt a legelső színházi szereped, és milyen emlékeid vannak róla?A
febr. 11
10:42
500 éves menyasszonyi kiállítás (Femcafe)
500 év szerelem - Fél évezredes a Magyar Nemzeti Múzeum legkorábbi esküvői ruhája. Ennek apropóján az intézmény felhívást intéz közönségéhez!
febr. 11
11:06
Ezeket a vitaminokat tilos együtt szedni, veszélyes vegyületet alkotnak (Femcafe)
Ne mixeld ezeket, ha lehet!
febr. 11
11:12
Trend! Ezt az 5 frizurát viselik majd a nők idén tavasszal! (Femcafe)
Neked melyik áll jól?
febr. 11
11:12
Így változtak meg egy év alatt az otthonválasztás szempontjai (Igényesférfi.hu)
A home office elterjedése, a kijárási korlátozások, az üzletek rövidített nyitva tartása vagy az ingyenes parkolás is elősegítették azt, hogy bizonyos ingatlantípusok és lokációk vonzóbbá váljanak az otthonkeresők szemében.
febr. 11
11:30
Undorító állapotok fogadták a Nébih ellenőreit egy magyar vágóhídon - azonnal bezáratták (Femcafe)
A létesítmény súlyosan megsértette a hatósági jogszabályi előírásokat.
febr. 11
12:00
1,5 MILLIÁRD FORINT A TAMÁSI ABILITY GYÓGYFÜRDŐ TOVÁBBFEJLESZTÉSÉRE (Spabook)
A Tamási fürdő komoly fejlesztés előtt áll, a gyógyfürdő fejlesztésére 1,5 milliárd forint állami támogatás áll rendelkezésre – derült ki a mai online sajtótájékoztatón, amelyen a város és az MTÜ…
febr. 11
12:06
Márpedig az óvodában aludni kell! Mindenkinek? (WMN)
„Úgy látom, alapvetően három tényezőn múlik az alvás rugalmas kezelése, és a legtöbb magyar állami óvodában sajnos az első kettőn elbukik a dolog: 1. a dolgozói létszámon; 2. a tárgyi feltételeken; 3. a rugalmas hozzáálláson, a párbeszédre való nyitottságon.”
febr. 11
12:12
Mik lehetnek egy terápia célkitűzései? (Hamu és Gyémánt)
Miért mennek az emberek pszichológushoz? Milyen célkitűzései lehetnek egy terápiának? Az elsődleges célja a terápiának a kliensek szubjektív boldogságérzetének növelése. Ehhez egy jó terapeutának csökkenteni kell az ügyfelek szenvedését, érdemes emellett növelni azt az érzésüket, hogy erősnek érzik magukat, valamint bátorítani őket az élet
febr. 11
12:36
Új feldolgozás készül az Óz, a nagy varázslóból (Hamu és Gyémánt)
Nicole Kassell rendezésében készítik újra a klasszikus Óz, a nagy varázslót. A New Line Cinema forgalmazza majd az új Óz, a nagy varázsló filmet, melyet Nicole Kassell fog rendezni (aki a Watchment is rendezte többek között). A történetet, amelyet L. Frank Baum írt, már sokszor feldolgozták, de a leghíresebb film az 1939-es, Ju
febr. 11
13:24
A designer márka, amely új szintre emeli az egyedi fogalmát - bemutatkoznak a Vengru tervezői (Femcafe)
Vengru. Már maga a márkanév is megkapó, egyedi, ráadásul - a tulajdonosaitól tudom - "magyar"-t jelent, így több szempontból találó is. A brand alapvetően táskák, kiegészítők tervezésével foglalkozik egy csipetnyi csavarral. Amellett, hogy nagyon minőségi anyagokkal dolgoznak és időtálló, praktikus, dekoratív termékeket alkotnak a designerek - Szög
febr. 11
13:36
Bocuse d'Or: megvan a magyar csapat edzője (Hamu és Gyémánt)
A szervezők a versenyzők türelmét kérik a járványhelyzet miatt. A magyar csapat a legjobb kezekben van. A Bocuse d'Or Grand Final versenyt hagyományosan januárban rendezik meg, idén a világjárvány miatt csúsztatták június első két napjára. A végső döntő állandó helyszínén, Lyonban a továbbjutó magyar csapat is megmérkőzhet a legjobbakkal –
febr. 11
13:42
Így áll most a Balaton jegesedése (Infostart)
Gyorsul a tó lehűlése, egyelőre nem tudni, milyen vastag lesz a jég.
febr. 11
14:06
Eddig ismeretlen József Attila-vers került elő (Hamu és Gyémánt)
József Attila Gyömrői Editnek írt első szerelmes költeménye került elő egy kéziratból. Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész írt tanulmányt először arról az eddig ismeretlen József Attila-versről, melyet egy négy lapos notesztöredékben fedeztek fel. A vers nyolcsoros és az Edit címet kapta, mivel ez az első, Gyömrői Editnek szánt költemény, a
febr. 11
14:30
Senki sem találja a húsvéti tojást az ábrán - Te rábukkansz? (Femcafe)
Ugyan a húsvéti időszak még messze van, nem árt már korán ráhangolódnunk a néhány hónap múlva esedékes ünnepre.
febr. 11
14:32
Ezeket mindenképp tudnod kell, mielőtt tetováltatsz (Femcafe)
Ha úgy döntöttél, hogy tetoválást varratsz, akkor érdemes előtte ezek alapján mérlegelned.
febr. 11
14:36
A törökök 2023-ban rakétát küldenének a Holdra (Hamu és Gyémánt)
Úgy néz ki Törökország is beáll azon országok közé, akik saját űrexpedíciót indítottak. Recep Tayyip Erdogan török elnök Ankarában bejelentette, egyben ismertette országa űrprogramját, amelynek keretében 2023-ban, a köztársaság megalapításának 100. évében nemzetközi együttműködés részeként rakétát készülnek küldeni a Holdra. A pr
febr. 11
15:06
Fliegauf Bence filmje is ott van a 71. Berlini Filmfesztivál versenyprogramjába (Hamu és Gyémánt)
Fliegauf Bence legújabb szerzői filmje – az első részhez hasonlóan – hétköznapi életünk, párkapcsolataink lázálom szerű útvesztőjébe kalauzol, ahol a szereplők életük talán legnagyobb titkát próbálják felfejteni: a másik embert. Ma hozták nyilvánosságra, hogy a 71. Berlini Filmfesztivál versenyprogramjába válogatták a Rengeteg - Mindenhol l
febr. 11
15:12
A 71. Berlini Filmfesztivál versenyprogramjába válogatták Fliegauf Bence legújabb alkotását (Femcafe)
Tudj meg többet a rendező legújabb szerzői filmjéről, aminek a címe Rengeteg – Mindenhol látlak!
febr. 11
15:36
Örökbefogadási kalauz: ezekre figyeljünk, ha kutyát fogadunk örökbe (Femcafe)
Gyakorlati tanácsok kezdő gazdiknak!
febr. 11
16:36
Eltűnt Budapest: a háború előtti főváros elveszett csodái (Hamu és Gyémánt)
Olyan budapesti épületek állnak egy új, különleges technológiával készült animációs film középpontjában, melyek a II. világháború során megsérültek. A filmben a Ritz Szálló, az Elevátor-ház, a Tüköry-palota vagy épp a városligeti Regnum Marianum templom nem csak, hogy életre kelnek, de életképekkel is kiegészülnek. Kondacs András rendező és
febr. 11
16:54
Találtak egy gyógyszert, ami segíthet az elhízás legyőzésében (Femcafe)
Egy nagyszabású nemzetközi vizsgálatból derült ki a forradalmi változást hozó módszer.
febr. 11
17:06
Az USA-ban elektromos repülőtaxikkal juthatnánk el a reptérre (Hamu és Gyémánt)
A United Airlines közel kétszáz elektromos repülőtaxi megvásárlását tervezi, amelyekkel terveik szerint a repülőtérre szállíthatnák az utasokat. Az amerikai légitársaság az első azon légitársaságok között, akik az elektromos repülőtaxik megvásárlása mellett döntöttek, ám mielőtt mindez elkezdődne, a légügyi hatóságoknak engedélyezniük kell

Keresés