2008. november 20. csütörtök

nov. 20
17:24
Orbán: négy reformra van szükség a közeljövőben (Infostart)
A közeljövőben négy reformra van szükség Magyarországon - mondta a rá várakozó újságíróknak Orbán Viktor, miután csütörtökön egy budapesti étteremben együtt ebédelt az uniós országok hazánkba akkreditált nagyköveteivel.
nov. 20
17:24
A Fidesz ismét csak botrányt kelt! (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közvetlenül játszott szerepet az egri kórház privatizációjában, eladásában - mondta Nagy Kálmán (KDNP) a Pesti Imrével (Fidesz) közösen tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. A Heves megyei közgyűlés szocialista elnöke közölte: a vagyonkezelés átadásáról a fenntartó megyegyűlés döntött, ebbe a kormánynak nem volt és nem is lehetett beleszólása
nov. 20
18:00
Népegészségügy: szemléletváltásra, jobb összefogásra van szükség (Infostart)
A népegészségügyi programok sikeréért szemléletváltásra, a minisztériumok jobb együttműködésére és az egyéni felelősség hatékonyabb tudatosítására van szükség - derült ki a Parlamentben csütörtökön rendezett nyílt napon.
nov. 20
18:18
Alapítvánnyal a korrupció ellen (Infostart)
Több politikus is érintett a 18 millió forintos terézvárosi vesztegetési botrányban - állítja az esetet kirobbantó Berecz Károly vállalkozó, a Műart-Press Kft. ügyvezető igazgatója, aki csütörtökön bejelentette: korrupcióellenes alapítványt hoz létre.
nov. 20
18:36
Pénzért adták az érzéstelenítőt a vajúdó kismamáknak? (Infostart)
Vesztegetés gyanúja miatt nyomozást indított a katonai ügyészség az Állami Egészségügyi Központ orvosai ellen. Az eljárás azért indult, mert a szülésznők pénzért adtak epidurális érzéstelenítést vajúdó nőknek.
nov. 20
18:36
Felfüggesztették állásából Békéscsaba jegyzőjét (Alternatív Energia)
Felfüggesztették állásából Benedek Máriát, Békéscsaba jegyzőjét - közölte az MTI-vel a megyei jogú város fideszes polgármestere csütörtökön.
nov. 20
18:54
Orbán: Magyarországot ma nem tisztelik a világban (Infostart)
A Fidesz elnöke szerint mielőbb rendezni kell a magyar-szlovák viszonyt, ugyanis ez később gátolhatja Magyarország közép-európai lehetőségeit. Orbán Viktor a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnökével való találkozóját követően arról is beszélt, hogy északi szomszédunktól elvárható lenne az a hangnem, amelyben mi is beszélünk velük.
nov. 20
19:12
Megtisztítaná a bírói kart Sólyom László jelöltje - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Szemléletváltást szorgalmaz a tisztességes bírói kar védelme érdekében Havasiné Orbán Mária, akit az államfő jelölt a Legfelsőbb Bíróság élére. A Győri Ítélőtábla elnöke úgy fogalmazott: a nem odavaló bírákat el akarja távolítani a vezetésből. A köztársasági elnök délelőtt mutatta be jelöltjét a parlamenti pártok képviselőinek.
nov. 20
19:30
Orbán Viktor: Magyarországot ma nem tisztelik a világban (Alternatív Energia)
Rendezni kell a szlovák-magyar viszonyt, amelynek kulcskérdése az európai mérce alkalmazása, vagyis az, hogy Európa minden polgárát megillessék azok a közösségi és egyéni jogok, amelyekben Nyugat- és Észak-Európa kisebbségei részesülnek. Ezt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mondta, miután Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) elnökével tárgyalt csütörtökön, a délvidéki magyarok…
nov. 20
19:48
Nem gyanúsították meg a tűzszerészt a csőbombás merénylet miatt (Infostart)
A Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője szerint nem gyanúsították meg a napokban letartóztatott tűzszerészt azzal, hogy az újpesti MSZP iroda előtt csőbombát helyezett el. Korábban erről szóltak az értesülések. Azt nem árulták el a nyomozók, hogy a katonatisztet mivel gyanúsítják.
nov. 20
20:06
Közszolgálati sztrájk lesz, ha nem tudnak megállapodni a kormánnyal (Infostart)
Január 12-re sztrájkot hirdet az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság, ha a november 29-re tervezett demonstráció és a kormánnyal folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre - közölte Varga László. A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában ismertette a sztrájkbizottság esti ülésén résztvevők erről szóló határozatát.
nov. 20
20:24
Szapáry György: Magyarország sebezhető helyzetbe hozta magát (Alternatív Energia)
A globális pénzügyi válság legfontosabb tanulsága Magyarország szempontjából, hogy nem szabad sebezhető helyzetbe hozni az országot - jelentette ki Szapáry György csütörtökön Szegeden.
nov. 20
20:26
A Vasutasok Szakszervezete felszólította a MÁV menedzsmentjét (Alternatív Energia)
A Vasutasok Szakszervezete Cargo Szakmai Képviselet (VSZ Cargo SZK)felszólította a MÁV Cargo menedzsmentjét, hogy a privatizáció lezárultával kezdje meg a tárgyalásokat egy átfogó középtávú munkaügyi megállapodás megkötéséről.
nov. 20
20:43
Ellopták értékeit! Segítségként akár pénzt is kaphat (Alternatív Energia)
Kevesen tudják, hogy ha ellopják értékeiket, akkor az áldozatsegítő program keretén belül pénzt kaphatnak.
nov. 20
21:54
Bencze József: nem lehet kizárni az etnikai indíttatást (Alternatív Energia)
Bencze József országos rendőrfőkapitány csütörtökön meghatározta, hogy a nagycsécsi és pécsi támadásokon kívül - ahol 10-10 millió forintos díjat tűztek ki a nyomravezetőnek - abban a tizennégy, romák elleni támadás esetében is 1-1 millió forintot ajánljon fel az illetékes rendőr-főkapitányság, ahol nem történt személyi sérülés, csak kimondottan támadás.
nov. 20
22:30
A kormány nem támogatja az áfaemelést (Alternatív Energia)
A kormány nem támogatja az áfa emelését, kizárólag szavazástechnikai okai vannak annak, hogy a támogatott sorban szerepel ez a javaslat a 2009-es adócsomaghoz benyújtott módosító indítványok között - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő csütörtök este.
nov. 20
22:48
Elfogadhatatlan az alelnöki jelölés semmibevétele (Alternatív Energia)
Somogyért Egyesület nem fogadja el Gelencsér Attila (Fidesz) közgyűlési elnök válaszát, amellyel elutasította a frakció alelnöki posztra történt jelölési szándékára adott válaszát.

Keresés