2008. április 7. hétfő

ápr. 7
13:19
Nézze meg, milyen lesz a budavári volt Honvéd Főparancsnokság (Infostart)
Átdolgozta a korábbi, nagy megütközést kiváltó terveit a budavári volt Honvéd Főparancsnokság újjáépítését tervező építész iroda. Fegyverneky Sándor országos főépítész az InfoRádiónak elmondta: az új tervek már jóval barátságosabbak, ezért azokat engedélyezésre javasolta a napokbana a központi építészeti tervtanács.
ápr. 7
13:29
Véget ért a sztrájk (Infostart)
A munkát már felvették a BKV dolgozói, a budapesti közlekedés azonban várhatóan csak órák alatt állhat helyre. A buszok már elindultak a garázsokból, a metrók és HÉV-járatok is közlekednek. A Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete 10 órakor függesztette fel a sztrájkot.
ápr. 7
13:32
Tarlós: jobban csinálná mint Demszky (Alternatív Energia)
Tarlós István Demszky Gábort főpolgármestert tartja felelősnek a BKV jelenlegi helyzetéért; a Fidesz fővárosi frakcióvezetője erről a hétfő reggeli sztrájk kapcsán beszélt az MTI-nek.
ápr. 7
13:35
Mindenki szerint más a hibás a balesetes kislány ügyében (Infostart)
Nincs olyan szájsebészeti ügyelet Budapesten, ahol hétvégén is képesek lennének szakszerűen ellátni egy gyereket - tudta meg az InfoRádió. Egy kislányt öt napig vittek kórházról kórházra a szülei, miután a kilenc éves gyerek leesett a kerékpárjáról, és súlyosan megsérült. Az ÁNTSZ illetékese szerint az orvosok hibáztak, a Semmelweis Egyetem orvos-igazgatója azonban azt mondja, hogy a beutalási…
ápr. 7
13:48
Senki sem "húzott rá" a sztrájkra (Alternatív Energia)
A szakszervezetek által bejelentett időpontban, hétfőn 13.0 órakor véget ért a BKV-dolgozók figyelmezető sztrájkja - közölte Gulyás Attila, a Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnökhelyettese hétfőn az MTI-vel.
ápr. 7
13:50
Nem támogatták a népszavazási kérdéseket (Alternatív Energia)
Nem támogatta hat népszavazás kiírását az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottsága hétfői budapesti ülésén. A kérdéseket korábban vezető kormánypárti és ellenzéki képviselők nyújtották be, és azok többsége a pártok finanszírozására, a képviselők vagyongyarapodására, elszámolási kötelezettségükre, összeférhetetlenségére vonatkozott.
ápr. 7
13:59
Koalíció: az ex-partner ellenzéki jellegű megnyilvánulásai (Alternatív Energia)
A kormány és a miniszterelnök vessen véget a kormányzat dermedtségének, kezdje el Magyarország gazdasági bajainak felszámolását - mondta Kóka János, az SZDSZ elnök-frakcióvezetője, aki hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben arról is beszélt, hogy konszenzusos reformszerződésre van szükség a parlamenti pártok között.
ápr. 7
14:05
MSZP: új egészségügyi törvény? (Alternatív Energia)
Az MSZP várhatóan április 28-val kezdeményezi a pénztártörvény egyes végrehajtási rendeleteinek felfüggesztését - tudta meg hétfőn az MTI.
ápr. 7
14:16
Majd négyéves túlórabért pereltek ki a zalai tűzoltók (Alternatív Energia)
Az uniós csatlakozás időpontjától kezdődő időszaktól jár fizetés a tűzoltók túlmunkájáért, így döntött jogerősen a Zala Megyei Bíróság csaknem kétszáz zalai tűzoltó perében - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a bíróság elnöke.
ápr. 7
14:24
Gyurcsány: Az MSZP kétfrontos harcot folytat (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP a mérsékelt reformpolitikájával kétfrontos harcot folytat a liberális fundamentalizmussal és a szociális populizmussal szemben, de nincs más megoldás.
ápr. 7
14:33
A MÁV a több járatnak, a VDSZSZ az ország bénulásának örül (Alternatív Energia)
A MÁV úgy értékeli, hogy a hétfői vasutassztrájk kifulladt, mert a dolgozók többsége hétfőn részt vett a vasúti közlekedés lebonyolításában - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága hétfőn az MTI-vel a nulla óra és tíz óra között megtartott VDSZSZ-sztrájk kapcsán, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete szerint azonban sikeres volt a sztrájk.
ápr. 7
14:34
Az MSZP felfüggesztené a pénztártörvény végrehajtási rendeleteinek egy részét (Infostart)
Az MSZP várhatóan április 28-val kezdeményezi a pénztártörvény egyes végrehajtási rendeleteinek felfüggesztését. A távirati iroda úgy tudja, a párt elnöksége vasárnap döntött arról, hogy konzultáció kezdődik egy új törvényről, amelyet társadalmi vitára is bocsátanak, mielőtt a parlament elé kerül.
ápr. 7
15:19
Demszky egyetért a követelésekkel - de a BKV-sztrájkkal nem (Infostart)
Rossz eszköznek tartja a sztrájkot Demszky Gábor, még ha egyes követeléseivel egyet is ért - hangzott el sajtótájékoztatón. A főpolgármester szerint a BKV 80 millió forintot takarított meg a félnapos munkabeszüntetéssel.
ápr. 7
15:47
Fehér port tartalmazó borítékot kapott az MSZP ajkai irodája (Infostart)
Fehér port tartalmazó borítékot kapott hétfőn az MSZP ajkai irodája - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője az MTI-t.
ápr. 7
15:54
Viharos széllökéssel érkezik a hidegfront (Metropol)
Viharos széllökéssel gyorsan mozgó hidegfront halad át az ország felett a következő órákban; zivatarok alakulhatnak ki, narancs színtű riasztás van érvényben - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletese.
ápr. 7
15:59
Koalíciós válság - Sólyom László tárgyalni fog a pártelnökökkel (Infostart)
Sólyom László köztársasági elnök találkozni fog a parlamenti pártok vezetőivel, hogy személyesen tájékozódjon a kialakult koalíciós válságról. Ezt Sólyom László köztársasági elnök mondta hétfőn Bicskén.
ápr. 7
16:20
Dávid Ibolya: "Ennyit az SZDSZ bátorságáról" (Infostart)
Kisebb szóváltás alakult ki az Országgyűlésben Dávid Ibolya és Kuncze Gábor között. Az MDF elnöke először kétségbe vonta az SZDSZ bátorságát, majd nehezményezte, hogy Kuncze Gábor a kormányülésekrűl készített jegyzeteinek nyilvánosságra hozásával fenyegetőzik. A liberális politikus azt válaszolta, hogy nem helyes, ha bűnbaknak állítják be a pártját.
ápr. 7
16:34
Vasutassztrájk - a menetrend kedden állhat helyre (Alternatív Energia)
A MÁV-nál már szinte minden vonalon kiszámítható, rendszeres a vonatközlekedés, de járatkimaradásokra és késésekre még hétfőn számítani kell, a teljes menetrend április 8-án, kedd üzemkezdetre állhat helyre - közölte a MÁV Zrt. hétfőn az MTI-vel.
ápr. 7
16:36
Alkotmányjogász: korlátlan és parttalan a sztrájkjog gyakorlása (Alternatív Energia)
Kolláth György szerint a sztrájktörvény szelleme nagyon liberális, megengedő, egyes jogi-technikai elemei azonban elnagyoltak, aminek következtében a sztrájk ugyan alapvető alkotmányos joggá vált, de korlátlanul és parttalanul; az alkotmányjogász hétfőn, a BKV- és a MÁV-szakszervezetek időben egybeeső sztrájkja kapcsán nyilatkozott az MTI-nek.
ápr. 7
16:45
Fehér port tartalmazó borítékot kapott az MSZP ajkai irodája (Alternatív Energia)
Fehér port tartalmazó borítékot kapott hétfőn az MSZP ajkai irodája - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője az MTI-t. Csányi Zoltán - a nyomozási érdekre hivatkozva - arról nem nyilatkozott, hogy a boríték postai kézbesítéssel érkezett az MSZP-irodába vagy "csak" bedobták a párt postaládájába. A rendőrtiszt annyit közölt, hogy a borítékot az irodavezető nyitotta ki, s…
ápr. 7
16:47
Szinttől független függetlenség (Alternatív Energia)
Az alternatív média támogatásáról készít jelentést az Európai Parlament (EP) kulturális bizottsága - tájékoztatta hétfőn az MTI-t Hegyi Gyula szocialista EP-képviselő. A jelentés, mint írta, a média fő áramához nem sorolható közösségi, kisebbségi és egyéb médiumok fontosságára hívja fel a figyelmet.
ápr. 7
17:00
Magyarországra nem tér vissza a tél (Infostart)
Visszatért a tél Nyugat-Európába: Nagy-Britanniában bokáig érő hó esett, és három nap alatt húsz fokot zuhant a hőmérséklet; Franciaországban és Ausztria egyes részein hóviharok okoznak fennakadást a közlekedésben. Az InfoRádió által megkérdezett meteorológus szerint a szokatlan időjárás magyarázata egy ciklonrendszer, amellyel sarkvidéki eredetű levegő érkezett Nyugat-Európa fölé. Magyarországra…
ápr. 7
17:42
Sólyom László tárgyalni fog a pártelnökökkel (Alternatív Energia)
Sólyom László köztársasági elnök találkozni fog a parlamenti pártok vezetőivel, hogy személyesen tájékozódjon a kialakult koalíciós válságról. Ezt Sólyom László köztársasági elnök mondta hétfőn Bicskén, az MTI kérdésére válaszolva.
ápr. 7
17:44
Két rendőr megsérült a karambolban - képriport (Infostart)
Két rendőr megsérült, amikor járőrautójukkal összeütköztek egy személygépkocsival a főváros XXIII. kerületében a Szentlőrinci úton hétfő délután.
ápr. 7
17:48
Kormányszóvivő: egy város érdekei fontosabbak, mint egy befektetőé (Alternatív Energia)
A kormány felkérte a pénzügyminisztert, közölje a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatójával: ha egy befektető érdekei szembekerülnek egy város érdekeivel, akkor elsősorban az utóbbira kell tekintettel lenni - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-vel hétfőn.
ápr. 7
17:50
Tűzoltók mentették ki a sérülteket a személyautóból - képgaléria (Infostart)
Több ember is megsebesült, amikor összeütközött két személyautó a főváros XXI. kerületében.
ápr. 7
18:05
Antal Attila nem kap 60 milliós végkielégítést (Alternatív Energia)
Demszky Gábor főpolgármester még ebben az évben 18,5 milliárd forint plusz állami forrást sürgetett a BKV számára hétfői sajtótájékoztatóján; tudatta, hogy Antal Attila BKV-vezérigazgató nem kap 60 milliós végkielégítést, mert semmisnek tekintik a vele kötött menedzserszerződést.
ápr. 7
18:22
Az MSZP választmánya szombaton soron kívüli ülést tart (Alternatív Energia)
Az aktuális politikai helyzetet értékeli az MSZP választmánya szombati, soron kívüli ülésén - mondta Simon Gábor, a testület elnöke hétfőn az MTI érdeklődésére. A választmányi ülésen Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök is részt vesz majd - közölte. Az MSZP választmányának elnöke kérdésre válaszolva elmondta: nincs soron kívüli kongresszus összehívására vonatkozó napirendi pont. A…
ápr. 7
19:43
A vasúton csak keddre áll helyre a forgalom (Infostart)
Jelentős gondokat okozott a fováros, illetve az ország közlekedésében a délelőtti BKV, illetve a reggeli MÁV-sztrájk. A budapesti tömegközlekedésben már csaknem mindenütt, a vasúton várhatóan holnap reggelre áll helyre a menetrend szerinti forgalom.
ápr. 7
19:43
Sólyom László: már gyerekkorban fontos a környezeti nevelés (Alternatív Energia)
Sólyom László szerint nagyon fontos a környezeti nevelés már gyerekkorban; a köztársasági elnök erről hétfőn beszélt újságíróknak Bicskén, miután találkozott a vértes-gerecsei bányavárosok polgármestereivel. Az államfő "Értékőrző tájak és emberek Magyarországon" című országjáró sorozatának negyedik állomása volt a Duna-Ipoly Nemzeti Park. Sólyom László újságíróknak nyilatkozva rámutatott arra,…
ápr. 7
20:23
Frakcióülést tart az egészségbiztosítási törvényről az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP kedden hivatalos frakcióülésen hoz döntést arról, hogyan módosítsa az egészségbiztosítási törvényt, amelynek végleges tartalmát társadalmi vita után határoznák meg - tudta meg az MTI a frakcióvezetéshez közeli forrásból hétfőn.
ápr. 7
20:38
Kedden dönt az MSZP a magántőke bevonásáról az egészségpénztárakba (Infostart)
Keddi ülésén dönt a szocialista frakció arról, hogy milyen formában, milyen határidővel venné ki a magántőke bevonásának lehetőségét az egészségbiztosítási törvényből. Felvetődött, hogy készakarva nem készítenék el a végrehajtási rendeleteket, és az is, hogy új törvény lesz. Az SZDSZ reméli, hogy a parlament hatáskörében maradhat a jogszabály bármilyen módosítása. A Fidesz a magántőke nélküli…
ápr. 7
21:00
Üzemanyagtolvajokra csaptak le a rendőrök (Infostart)
Másfél éve lopta az üzemanyagot a százhalombattai olajfinomítóból az a csoport, amelynek tagjait néhány nappal ezelőtt fogta el a rendőrség. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának vezetője az InfoRádiónak elmondta: kilenc ember ellen indult eljárás bűnszövetségben elkövetett sikkasztás miatt. A csoport által okozott kár 13 millió forint.
ápr. 7
21:11
BKV-sztrájk: szerdán folytatódik az egyeztetés - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Jelentős gondokat okozott a főváros, illetve az ország közlekedésében a hétfő délelőtti BKV, illetve a reggeli MÁV-sztrájk. A BKV-nál a dolgozók 99 százaléka csatlakozott a munkabeszüntetéshez, a MÁV-nál - a vasúttársaság adatai szerint - a vonatok 62 százaléka közlekedett.
ápr. 7
21:16
Apjától szült gyereket az elvált asszony (Infostart)
Hét éven át élt szexuális kapcsolatban és két gyermeket nemzett egy ausztrál férfi és a lánya, akik korábban harminc évig nem látták egymást. Amikor újra találkoztak, mindketten szerelembe estek, és vérfertőző kapcsolatot kezdtek.
ápr. 7
21:27
BKV: sztrájkmoratóriumot kért és kapott a főváros a szakszervezetektől (Infostart)
Sztrájkmoratóriumot kért a hétfői tárgyaláson Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes a szakszervezetek képviselőitől addig az időpontig, amíg a fővárost értesítik arról, hogy megkapja-e a BKV Zrt. a 18,5 milliárd forint idei, plusz állami forrást.
ápr. 7
22:40
Egyenlőre, nem várható újabb sztrájk (Alternatív Energia)
Sztrájkmoratóriumot kért a hétfői tárgyaláson Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes a szakszervezetek képviselőitől addig az időpontig, amíg a fővárost értesítik arról, hogy megkapja-e a BKV Zrt. a 18,5 milliárd forint idei, plusz állami forrást. A szakszervezetek ezt elfogadták, és vállalták, hogy az állam válaszától teszik függővé a következő sztrájkot - közölte Gulyás…

Keresés