2008. szeptember 2. kedd

szept. 2
16:39
A Fidesz egyetért az MDF-el (Alternatív Energia)
A Fidesz elfogadja Dávid Ibolya meghívását az ellenzéki pártelnökök találkozójára - közölte a Fidesz szóvivője kedden azt követően, hogy az MDF elnöke szombaton levélben kezdeményezte a találkozót. A Fidesz készen áll arra, hogy részt vegyen az MDF elnöke által kezdeményezett találkozón, hiszen egyetért Dávid Ibolya azon véleményével, hogy az ország érdekében mielőbb tettekre van szükség - mondta…
szept. 2
16:41
Gyurcsány Ferenc személyes áldozatra is kész a megegyezésért az SZDSZ-szel (Infostart)
Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökeként közvetlen politikai tárgyalást kíván folytatni az SZDSZ-szel arról, hogyan tudják "a mainál szélesebb együttműködésben a parlamentben, esetleg a kormányban szolgálni Magyarországot". A miniszterelnök erről kedden beszélt Budapesten, sajtótájékoztatón. Az SZDSZ rövid közleményben reagált; a liberális párt pénteki ügyvivői testületi ülésén dönt Gyurcsány Ferenc…
szept. 2
16:43
"A magyarok valamit elrontanak" (Infostart)
Az Európai Szakszervezeti szövetség főtitkára szerint a magyar adócsomagnak nem az a célja, hogy a munkavállalóknak kedvezzen. John Monks az InfoRádiónak azt mondta, a magyarok valamit elrontanak, a gazdaságuk ugyanis nem növekszik olyan mértékben, mint a régió többi országáé. Hozzátette, amíg Pozsony Európa legolcsóbb fővárosa, Budapest a közelében sincs ennek.
szept. 2
16:57
A Fidesz nagyobb határozottságot vár a kormánytól (Infostart)
A Fidesz üdvözli, hogy az Európai Unió felfüggeszti a partnerségi tárgyalásokat Oroszországgal, de a magyar kormánytól nagyobb határozottságot vár a grúziai válság ügyében. A párt elnökségének ülésén megfogalmazott állásfoglalást Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője ismertette.
szept. 2
16:57
Továbbra sincs egyezség a MÁV és a VDSZSZ között (Alternatív Energia)
Nem állapodtak meg a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői a szakszervezet sztrájkköveteléseiről a Herczog László közvetítő részvételével megtartott keddi egyeztetésen sem. A tárgyalást a munkaügyi vita rendezéséről szeptember 15-én folytatják.
szept. 2
17:51
"Gyurcsány mindent megtesz azért, hogy megtarthassa puccsal szerzett pozícióját" (Alternatív Energia)
"Ma ismételten tanúi lehettünk annak, hogy Gyurcsány Ferenc láthatóan az utolsó leheletéig küzd hatalomban maradásáért" - írja közleményében a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Országgyűlési Képviselőcsoportja. Az ellenzéki párt szerint szinte már tragikomikus, ahogy a miniszterelnök "bármit megtenne azért, hogy megtarthassa puccsal szerzett pozícióját".
szept. 2
18:45
Pálmaültetés, gerillakertészkedés a Moszkva téren (Infostart)
Pálmacsemetét ültettek a budapesti gerillakertészek a Moszkva téren hétfő este. A főleg fiatalokból álló csoport nem vár engedélyre: maguk tesznek az emberibb környezetért - olvasható az eseményről kiadott közleményükben. A budapesti pálma a globális klímaváltozást jelképezi. A gerillakertészek őrzik inkognitójukat.
szept. 2
19:03
"Üdvözölnénk, ha hazánkat Morvai Krisztina képviselné a Brüsszelben" (Alternatív Energia)
Morvai Krisztina személyében találta meg a Jobbik Magyarországért Mozgalom a jövő évben esedékes európai parlamenti választási listavezetőjét. A jogász örömmel fogadta el a Vona Gábor pártelnök által ajánlott lehetőséget. A lista többi tagjáról nincs hír, de a párt átütő eredményre számít. Mint ígérik a magyarság érdekekért, az átláthatóságért állnak majd ki az Unióban.
szept. 2
19:21
Közvetlen tárgyalást kezdeményez a kormányfő az SZDSZ-szel - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Közvetlen tárgyalást kezdeményez az MSZP elnökeként a kormányfő az SZDSZ-szel. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: az ország kormányozhatóságáért, stabilitásáért, a cselekvési program végrehajtásáért semmilyen személyes árat nem tart nagynak. Egy esetleges új koalícióval összefüggésben azt mondta: az együttműködésnek sok módja van, nyitottan kell hozzáállni, a cél, hogy a programnak stabil…
szept. 2
19:39
"Meg kellene egyezni az MSZP-nek és az SZDSZ-nek" (Alternatív Energia)
Meg kellene egyezni az MSZP-nek és az SZDSZ-nek – véli Lotz Károly. A volt SZDSZ-es közlekedési- és hírközlési miniszter a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azt mondta: az MSZP-nek vállalnia kell, hogy kiadást csökkent, hiszen csak kifehérítéssel nem jöhet ki 300 milliárdos adócsökkentési terv. Az SZDSZ-nek pedig fel kell vállalnia, hogy miből, hogyan és menyit csökkentene
szept. 2
19:41
"Mind az SZDSZ-nek, mind az MSZP-nek engedni kell" (Alternatív Energia)
Mind az SZDSZ-nek, mind az MSZP-nek engedni kell - mondta a Klubrádióban Bauer Tamás. A közgazdász a Kontra című műsorban arról beszélt, hogy az SZDSZ úgy ragaszkodik az adócsökkentéshez, hogy közben nem mondja meg, hogy mi lenne annak ellentétele.
szept. 2
19:57
A 12 év alatti kerékpárosoknak kötelezően bukósisakot kell majd viselniük (Alternatív Energia)
Egyelőre csak kisebb módosítás várható a KRESZ-ben Kondorosi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kormánybiztosa szerint, aki keddi veszprémi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy elsősorban a gyalogosok és a kerékpárosok fokozott védelméről van szó.
szept. 2
20:15
Gyurcsány: egy szakértői kormány "akár még jó is lehet" (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc szerint azután lehet tárgyalni személyi kérdésekről, ha már van megállapodás a programról, és akkor ezeket az MSZP kongresszusa elé kell vinni és támogatást kérni hozzá. A miniszterelnök erről az ATV Egyenes beszéd című műsorának adott interjúban beszélt kedden.
szept. 2
20:33
Végre valami történik Fehérváron (Alternatív Energia)
Megkapta az építési engedélyt a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely, megkezdődhet a Királyi Séta - Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron kiemelt projekt támogatási szerződésének aláírásra való előkészítése - jelentette be kedden Székesfehérvár polgármestere. Erről Warvasovszky Tihamér (MSZP) a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány kuratóriumának székesfehérvári ülését követően tájékoztatta az…

Keresés