2009. október 9. péntek

okt. 9
17:42
Figyelem, forgalomkorlátozások a fővárosban a hétvégén (Alternatív Energia)
Két nagy rendezvény miatt forgalomkorlátozás lesz a fővárosban a hétvégén: szombaton az önkormányzati demonstráció miatt, vasárnap pedig a magyarországi cigány kisebbség kirekesztése ellen tiltakozó menete miatt lesz forgalomkorlátozás.
okt. 9
18:18
Költségvetés 2010 - Több, mint 1.400 módosító indítvány (Alternatív Energia)
Több mint 1.400 módosító indítványt nyújtottak be a képviselők a 2010-es költségvetés tervezetéhez, ennek több mint 95 százalékát a Fidesz-KDNP jegyzi.
okt. 9
19:12
"A kormány, működésének nyolcadik évében végre érdemi lépéseket kíván tenni a közbiztonság területén" (Alternatív Energia)
A kormány közbiztonsági csomagja üres, nem hatékonyabb a bűnüldözésben egy fekvőrendőrnél - közölte az MDF Zala megyei elnöke pénteken az MTI-vel, hangsúlyozva, hogy a párt közrend csomagjának megvalósítása hatékonyabb fellépést tenne lehetővé.
okt. 9
19:14
"Vajon hány megyében és településen fizettetik még a jobboldal rendezvényét?" (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint mostanra bebizonyosodott, hogy nem egyedi eset volt az, ami a salgótarjáni Fidesz által, a város pénzén bérelt buszokról kitudódott: a közpénzen folytatott fideszes kampány legújabb helyszíne ugyanis Nagykőrös - mondta el Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője pénteken az MTI-nek.
okt. 9
19:27
Keveredés miatt késnek a gépek Ferihegyen (Infostart)
Összekeveredtek a schengeni és a nem schengeni országból érkező utasok a ferihegyi repülőtér 2B termináljában pénteken este, így az újbóli ellenőrzések miatt késve indulnak a járatok - erősítette meg Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője.
okt. 9
20:42
Végre valaki elbeszélget a Fidesztől Molnár Oszkárral... (Alternatív Energia)
Navracsics Tibor hétfőn személyesen kívánja tisztázni Molnár Oszkár edelényi polgármesterrel a zsidó nagytőke Magyarországgal kapcsolatos terveire vonatkozó kijelentését.
okt. 9
21:15
Az eredeti állapot visszaállítását kezdeményezte Sukoró-ügyben a pénzügyminiszter (Infostart)
Az eredeti állapot helyreállítását kezdeményezte a sukorói telekcsere ügyében a pénzügyminiszter. Egyebek között a válságkezelésről tárgyalt Londonban a magyar és a brit kormányfő. Barack Obama amerikai elnöknek ítélték oda az idei Nobel-békedíjat. A nap hírösszefoglalója.
okt. 9
21:36
Retkes Attila: valamennyi demokratikus erővel tárgyalunk a stratégiai szövetségről (Alternatív Energia)
Az SZDSZ ügyvivői testülete felhatalmazta tagjait, hogy valamennyi demokratikus politikai erővel tárgyaljanak egy jövőbeli esetleges együttműködésről, stratégiai szövetségről - mondta Retkes Attila, a párt elnöke péntek este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Keresés