A jelenlegi számítások szerint több százmillió forint hiány várható év végére a bírósági szervezet költségvetésében - közölte az Országos Igazságszolgáltatási Tanács. Az OIT összefoglalója szerint annak ellenére van hiány, hogy a bírósági szervezet már év közben megszorító lépéseket tett: több fejlesztést elhalasztott, jelentősen visszafogta a személyi juttatásokat, takarékossági intézkedéseket…
Felborult a fővárosi tűzoltóság egyik daruja Budapesten, a Nemzeti Galériánál, miközben Munkácsy képeket emeltek az épületbe. Egy autó totálkárosra tört, de senki nem sérült meg.
Nagyobb mértékben nőtt a kínai import októberben, mint az export az egy évvel korábbi számokhoz képest, szeptemberhez viszonyítva pedig emelkedett a kereskedelmi többlet összege - tájékoztatott a kínai fővámhivatal szerdán.
Támogatta a jövő évi költségvetési törvényjavaslat általános vitára bocsátását az Országgyűlés fenntartható fejlődés és számvevőszéki és költségvetési bizottsága is.
A mai napon közös bélyeget bocsát ki a Magyar és az Iráni Posta. A 80 és 240 forintos címletű bélyegsor Magyarországon november 10-étől kapható, a magyar kiadással azonos tervek alapján készült iráni bélyegek megjelenése december 31-re várható.
Az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályvezetője szerint a tavalyihoz képest idén később jön az influenzajárvány, amely várhatóan nem okoz majd több megbetegedést, mint az elmúlt évben. Csohán Ágnes az InfoRádiónak elmondta: a 65 éven felüliek immunizálása a legfontosabb, a megyékbe az ilyen korú emberek számától függően viszik ki a vakcinát. A szakértő hozzátette: idén az új típusú…
Kérjen bocsánatot az MSZP a Fidesz-frakciótól és Meggyes Tamástól, amiért a szerdai ülésnapon "kórusban hazudtak" - mondta sajtótájékoztatóján L. Simon László, a kormánypárt képviselője.
Egy személygépkocsira borult szerdán a tűzoltóság egyik daruja a budai Várban, a szerkezet korábban Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját emelte be a Magyar Nemzeti Galéria első emeleti kiállítóterébe. Az Index képeket közöl a különös balesetről.
Két kormányőr autója sérült meg a budai Várban, amikor a Nemzeti Galéria előtt felborult egy tűzoltódaru szerdán délután. A tűzoltók egyelőre várnak, a darut gyártó cégtől várnak szakembereket, hogy szétszereljék a jármű nyitott gémét.
Nemcsak szimbolikus céllal és a legitimitás megteremtése miatt lenne szükség az új alkotmányra, hanem azért is, mert itt az ideje, hogy levonjuk az elmúlt 20 év tapasztalatait - mondta Salamon László, az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő eseti bizottságának KDNP-s elnöke a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán az alkotmányozásról szóló pódiumbeszélgetésen.
Miután egy viharban összedőlt a viskója, egy cirkuszi lakókocsiba telepített ki egy ötgyerekes anyát a monori önkormányzat. Az asszonynak tüzelőre sincs pénze, így félő, hogy most elveszik tőle a gyerekeit, mert segítség híján nem tud nekik megfelelő feltételeket biztosítani.
A gyermekotthonokat vizsgálva jó gyakorlatot is tapasztalt, de az alapjogokat sértő visszásságokat is feltárt az állampolgári jogok biztosa. Szabó Máté ismételten felhívta az Országgyűlés figyelmét, mennyire fontosak volnának a gyermekszegénység elleni azonnali intézkedések.
Szerdán megkezdték a tárgyalásokat az állam által felkért ügyvédek a devecseriekkel. A károsultak hat hét után most tudják meg, mennyire értékelték fel házukat és mit kaphatnak érte az államtól.
Eltemették kora délután Kecskeméten a református temetőben a november elsején, a megyei kórházban szülés után elvérzett édesanyát. Az asszony császármetszéssel, komplikációk nélkül szülte meg a kisbabát, de a szülés után nem tudták elállítani vérzését.
A kannabisz kivételével csökken vagy stagnál az egyes kábítószerek kipróbálása, használata Magyarországon - derül ki a Nemzeti Drog Fókuszpont idei jelentéséből. Hazánkban mintegy félmillió felnőtt próbálta már ki a kannabiszt, 2007-ben 140 ezer fogyasztót mértek, ráadásul az európai átlagnál kevesebben hagynak fel nálunk a használattal.
A napokban volt 20 éve, hogy 1990. október 30-án aláírták a Porsche Hungaria alapító okiratát, és ezzel létrejött az egyik legnagyobb osztrák magánvállalkozás, a Porsche Holding első kelet-európai leányvállalata. Ennek előkészítését az először itthon létrehozott Porsche-Inter Auto Kereskedelmi Képviselet végezte, mely október 23-án alapító tagként jegyezte az MGE alapításáról szóló megállapodást…
- Az elektromos autók 25 kilométer/órás tempóig gyakorlatilag hangtalanok - Az akusztikai mérnökök már intenzíven dolgoznak a jövő autóinak hangjain - A hang a márka alapvető értékeinek tükre is
Magyarország visszautasítja az Amnesty International azon állítását, amely szerint a magyar hatóságok képtelenek lennének megvédeni a veszélyeztetett közösségeket - adta közre a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a nemzetközi jogvédő szervezet szerdán nyilvánosságra hozott közleményére reagálva.
Második világháborús légvédelmi lövedékkel ment iskolába szerdán egy lengyel fiú, aki valószínűleg csak a társainak akarta megmutatni, hogy mit talált.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint - bár erre törvény nem kötelezi őket - helyes lenne, ha az Orbán-kormány volt miniszterei visszafizetnék még 2002-ben felvett végkielégítésük 2 millió forint fölötti részét.
A Vidékfejlesztési Minisztérium irányításával megkezdődik a vörösiszap katasztrófával sújtott külterületi és különleges külterületi termőföldek kármentesítése. Az október 4-én történt gátszakadás következtében mintegy 1000 hektárt öntött el a szennyezés.
Mégsem függesztette fel a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a BKV működését. Pedig Tarlós István főpolgármester azt jelentette be még kedden, hogy felfüggesztette.
Hatezer eurós kárpótlást ítélt meg egy alsónémedi férfinek a strasbourgi emberi jogi bíróság, mert a magyar bíróság indokolatlanul hosszan tárgyalta az ügyét. A férfi magát a pert elveszítette, de a magyar államnak a lassú eljárás miatt nagyjából 1,6 millió forintot kell fizetnie.
Általános vitára alkalmasnak találta a jövő évi büdzséről szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés költségvetési bizottsága. Megkerülhetetlennek tartja Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök büntetőjogi felelősségét a sukorói beruházás ügyében az új elszámoltatási kormánybiztos - a nap legfontosabb híreinek összefoglalója.
Nemcsak alkotmányellenesek, de a józan észnek is ellentmondanak a különadóról és a Alkotmánybíróság jogkörének módosításáról szerdán elfogadott törvényjavaslatok - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szekeres Imre. Az MSZP Gazdaságpolitikai Kabinetjének vezetője indokolatlannak tartja az alaptörvény módosítását az új alkotmány elfogadása előtt.