Az országban valószínűleg egyedülálló módon négy párt is Esztergom független polgármester-jelöltje, Tétényi Éva mögé sorakozott fel. A támogató pártok képviselői azt állítják, hogy Meggyes Tamás eddigi tevékenysége "sem emberileg, sem gazdaságilag" nem vállalható, de a döntésükben az is szerepet játszott, hogy azonosulni tudnak Tétényi Éva programjával.
Bár a Duna fölötti műrepülő verseny elmarad, új eleme is lesz idén az augusztus 20-ai rendezvénysorozatnak, a 9 órai zászlófelvonás után nem sokkal ugyanis az Oktogon és a Hősök Tere között több katonazenekar és a nemzeti lovas díszegység vonul fel az Andrássy úton - mondta Nagy Anna kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón.
Ha mentelmi joggal rendelkező személyek büntetőjogi felelőssége is megállapítható lesz, úgy az illetékes szervhez fordulnak annak felfüggesztése miatt.
Azután, hogy Cselényi László lemondott a Duna Televízió elnöki posztjáról, volt munkahelye örökös tagjává válhat - tudta meg a Magyar Nemzet. A címet évente hárman birtokolhatják, ők életük végéig havi 250 ezer forintban részesülnek. A lap szerint Cselényi László mielőtt felmondott volna, legközelebbi munkatársát, Szekeres Lászlót jelölte a kitüntetésre.
Október 23-ig meghosszabbították a romák elleni támadásokkal gyanúsított négy férfi előzetes letartóztatását. A Pest Megyei Bíróság tanácselnöke azzal indokolta a döntést, hogy mind a 4 gyanúsított esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az, hogy a tanúk megfélemlítésével és más eszközökkel akadályoznák az eljárást.
Központi Bázis felügyeli az augusztus 20-ai rendezvények biztonságát. A Költségvetési Tanács szerint Magyarországnak csökkentenie kell a reáladósság szintjét. A nap legfontosabb hírei.
A Katonai Biztonsági Hivatalnál (KBH) jelenleg tartó feltáró vizsgálat megállapította, hogy a szolgálat korábbi vezetése valószínűsíthetően adminisztratív hibát követett el, amikor a kapcsolat megszűnése ellenére is csak 2009 májusában zárták ki a KBH rendszeréből Cs. Istvánt, a romák sérelmére elkövetett gyilkosságok egyik gyanúsítottját - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium szerdán az MTI-t.
A WRX STI 1994-es bemutatása óta a modell folyamatos fejlesztésének legfontosabb hajtómotorja a világ különböző tájain élő rajongók és motorsport-fanok ezreinek erős elkötelezettsége és várakozása volt. E hűséges vásárlók mindig is sokra becsülték a Subaru élvezetesen vezethető kompakt autóit, amelyek különleges hajtásláncuk révén kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, egyedi kombinációt alkotva a…
A jövőre a világ legfontosabb piacain, így Európában, Amerikában és Ázsiában egyszerre érkező legújabb generációs Focus-t a Ford a bolygó legextrémebb helyein teszi próbára: autóztak vele befagyott tavakon, átvágtak vele a legforróbb sivatagokon, és túlterhelve kanyarogtak vele az Alpok szerpentinjein, hogy a modellt a lehető legmegbízhatóbbá formálják, és vevői mindenhol elégedettek legyenek…
A Volkswagen Haszonjárművek az idei év első hat hónapjából továbbra is növekvő értékesítési volumenről számolhat be. A könnyű haszonjárművek Európa-szerte vezető gyártója június végéig világszerte összesen 202.300 könnyűkategóriájú haszongépjárművet szállított ki vásárlóinak, 17,3 százalékos növekedést produkálva az előző év azonos időszakához (2009. január - június: 172.400 jármű) képest.