2010. augusztus 24. kedd

aug. 24
13:14
„A vagyon teher”: mindenét elajándékozta egy osztrák milliomos (ATV)
Egymilliárdnyi vagyonát osztotta ki sorsjegyekért cserébe a 49 éves Karl Rabeder.
aug. 24
13:24
Így finanszírozná a kormány a közoktatást (Infostart)
Az oktatási intézmények kiadásainak 90 százalékát jelenleg a dolgozói bérek jelentik. Ezt a tételt az elképzelések szerint kizárólag a központi költségvetésnek kell biztosítania és garanciát vállalni rá - mondta Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára.
aug. 24
13:27
Készült tettére a hajdúnánási gyilkosság két elkövetője (Alternatív Energia)
A két fiatalkorú készült a tettére, előre kitervelten, brutálisan végeztek 16 éves társukkal - közölte a nyomozás adatai alapján a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője.
aug. 24
14:06
Az APEH lehallgathatja majd az adózókat + videó (ATV)
Vadai Ágnes szerint rossz irányba mennek a dolgok.
aug. 24
14:21
Ipari területeket vásárolna az MSZP nagykanizsai polgármesterjelöltje (Alternatív Energia)
Nem munkahelyteremtést ígér, hanem ipartelepítésre alkalmas területek vásárlásával biztosítana lehetőséget a helyi vállalkozások számára Nagykanizsa baloldali polgármesterjelöltje.
aug. 24
14:23
Választási etikai kódexet kezdeményez az MSZP (Alternatív Energia)
Tizenhárom pontos etikai kódexet javasol a pártoknak az MSZP az önkormányzati választásra - közölte a párt kampányfőnöke keddi sajtótájékoztatóján. A szocialisták csütörtökön írnák alá a dokumentumot a többi párttal.
aug. 24
14:24
A túszdráma miatt nemzeti gyásznapot rendeltek el a Fülöp-szigeteken (ATV)
Félárbócra eresztették a zászlókat, de munkaszünetet nem tartanak.
aug. 24
14:26
Tarlós nem akar rabló-pandúrt játszani + videó (ATV)
Az „ügyeket” viszont kivizsgálják.
aug. 24
14:36
Tavaszra ígéri a kormány az új közoktatási törvényt (Infostart)
Az oktatási intézmények kiadásainak 90 százalékát jelenleg a dolgozói bérek jelentik, ezt a tételt az elképzelések szerint kizárólag a központi költségvetésnek kell biztosítania és garanciát vállalnia rá - mondta Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára Püspökladányban.
aug. 24
14:54
Az LMP megelégelte Sukorót (Infostart)
A Lehet Más a Politika (LMP) szerint a kormánynak sürgősen hatályon kívül kell helyeznie a Sukoróra tervezett King's City beruházásra vonatkozó kormányrendeletet, valamint a kiemelt beruházásokkal kapcsolatos törvényt - jelentette ki a párt frakcióvezetője kedden Sukorón.
aug. 24
14:57
Sukoró: mi "fáj" valójában a kormánynak? (Alternatív Energia)
A Lehet Más a Politika (LMP) szerint a kormánynak sürgősen hatályon kívül kell helyeznie a Sukoróra tervezett King's City beruházásra vonatkozó kormányrendeletet, valamint a kiemelt beruházásokkal kapcsolatos törvényt - jelentette ki a párt frakcióvezetője kedden Sukorón.
aug. 24
15:00
Tovább zuhan a forint: csúcsközelben a frank (ATV)
Az euró is erősödött.
aug. 24
15:15
Pénteken mindenki Schmuck szenzációjáról fog beszélni - videó (Alternatív Energia)
Schmuck Andor, az MSZDP főpolgármester-jelöltje ismét szokatlan eszközzel próbálja felhívni magára a figyelmet az önkormányzati választások kampányában.
aug. 24
15:33
Elég volt a Fidesz "kirúgásáradatából"! (Alternatív Energia)
Tiltakozásának adott hangot az MSZP kedden három nemzeti park igazgatójának közelmúltbeli menesztése miatt.
aug. 24
15:48
Miért fog felelni a két szocialista kormányfő? (Infostart)
Budai Gyula miniszterelnöki megbízott azt ígéri, minden, az MSZP kormányzásához kötődő gyanús ügyet a legalaposabban kivizsgálnak, ha felvetődik, hogy nem a közérdeket, hanem magánérdekeket tartottak szem előtt az ügyletek során.
aug. 24
15:54
Amennyiben Ön V. kerületi lakos, félmillióval tartozik + videó (ATV)
Az MSZP szerint a hitel nagy része a működésre ment el. A Fidesz állítja, csak fejlesztésre költöttek.
aug. 24
15:56
Mégsem költözik haza a magyar színész: szakmát váltott (ATV)
Igazolt versenyző lett.
aug. 24
15:58
3 éves kislány mentette meg az apukája életét (ATV)
Két háztömböt gyalogolt, hogy orvosi segítséget hozzon.
aug. 24
16:30
Terrorista papot menekített a katolikus egyház (ATV)
Egy rendőrségi vizsgálat szerint az ír katolikus egyház feje segített James Chesney atyának abban, hogy Észak-Írországból Írországba meneküljön 1973-ban.
aug. 24
16:32
Áttekintik a munkatáborokba kitelepítettekre vonatkozó juttatásokat (ATV)
Az új kormány új szemlélettel kívánja megközelíteni a kérdést.
aug. 24
16:45
Pedagógusi béremelés - Teljesíthető ígéret? (Alternatív Energia)
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a pedagógusok ma olyan anyagi körülmények között élnek, hogy minden fillér béremelésnek örülnek - mondta Galló Istvánné elnök az elmúlt napok sajtóhíreire reagálva kedden az MTI-nek.
aug. 24
16:47
Eddig milyen segítséget nyújtott a kormány a károsultaknak? (Alternatív Energia)
A Hajdú-Bihar megyei viharkárok károsultjainak megsegítésére kéri Pintér Sándor belügyminisztert Oláh Lajos, az MSZP megyei listáról mandátumot szerzett országgyűlési képviselője kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében.
aug. 24
17:06
Hegynek csapódott a repülő Nepálban, minden utas meghalt (ATV)
Vélhetően hegymászók voltak.
aug. 24
17:08
Pellengére állítja Orbánékat az EU (ATV)
Ősszel a magyar állami fennhatóság kiterjesztésének ügyét tárgyalja sürgősséggel az Európa Tanács - mondja az atv.hu-nak adott interjúban Harangozó Gábor, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának tagja.
aug. 24
17:18
A pedagógusok az Alkotmánybíróságra mennek (Infostart)
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a 98 százalékos különadóról szóló rendelkezés megsemmisítését kérve.
aug. 24
17:24
Félrevezethette a pszichiátereket a családját kiirtó apa (ATV)
Vélekedik Funk Sándor pszichiáter.
aug. 24
17:26
Alkotmánymódosítással erősítené saját szerepét Janukovics (ATV)
Azt mondja, a reformok érdekében teszi.
aug. 24
17:42
Jön, Jön, jön: csúcssebességű mobilinternet Magyarországon (ATV)
2015-ig építik ki az ehhez szükséges hálózatot.
aug. 24
17:44
Rekord: angol nő küld leggyorsabban SMS-eket (ATV)
A rekordot még a Guinnessnek is jóvá kell hagynia.
aug. 24
17:54
Átadták a Külügyminisztérium Lánchíd-díjait (Infostart)
Jeszenszky Géza egyetemi tanár, volt külügyminiszter, posztumusz Fasang Árpád zongoraművész, egykori UNESCO-nagykövet és ugyancsak posztumusz Herczegh Géza, az ENSZ Hágai Nemzetközi Bíróságának volt tagja kapta idén a Magyar Köztársaság Nemzetközi Kapcsolataiért elnevezésű kitüntetést. Az elismeréseket Martonyi János külügyminiszter adta át kedden Budapesten.
aug. 24
17:57
Harangozó nem járhatott el miniszteri biztosként (Alternatív Energia)
Réthelyi Miklós miniszter nem írta alá Harangozó Gyula kinevezését, így Harangozó Gyula nem járhatott el miniszteri biztosként a Magyar Állami Operaházban (MÁO) - közölte Albert Dénes, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Kultúráért Felelős Államtitkárságának sajtófőnöke kedden az MTI-vel.
aug. 24
18:12
Ajánlószelvények hamisításáért megrovást adott az ügyészség Zalában (Infostart)
Megrovásban részesített a Zalaegerszegi Városi Ügyészség egy férfit, aki tavasszal, az országgyűlési választások idején három rokona ajánlószelvényén meghamisította az aláírásokat - közölte a Zala Megyei Főügyészség főügyészhelyettese.
aug. 24
18:14
Helycserés támadásról meg kapcsolati tőkéről beszél az MSZP (Infostart)
A Külügyminisztérium kedden megerősítette, hogy Györkös Péter személyében új állandó brüsszeli képviselőt neveznek ki. Az MSZP bírálatát visszautasítva a tárca közölte: a váltás nem pártpolitikai alapon történt, és a kinevezés nem veszélyezteti a magyar EU-elnökséget.
aug. 24
18:15
Táborba zárná a Jobbik a cigánybűnözőket (Alternatív Energia)
Kitelepítené a cigány származású, többszörösen visszaeső bűnözőket a Jobbik Miskolcról, táborba zárná őket, és akár állampolgárságukat is megvonná - jelentette be Szegedi Márton, a párt miskolci polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón, kedden.
aug. 24
18:36
Kidőlt Anne Frank híres gesztenyefája (ATV)
Korábban a nemzetközi tiltakozás miatt nem vágták ki.
aug. 24
18:38
Német vádemelés: 14 éves lányt erőszakolt meg a katolikus pap (ATV)
Azt mondta, nem jut a mennybe, ha nem engedelmeskedik neki.
aug. 24
18:54
Túlcsúszott egy utasszállító Kínában 96 emberrel a fedélzetén (ATV)
Halálos áldozatokról nem érkezett hír.
aug. 24
19:06
Kódexezne az MSZP a választásokon, a többiek köszönik nem kérik (Infostart)
Tizenhárom pontos etikai kódexet javasol a pártoknak az MSZP az önkormányzati választásra - közölte Szanyi Tibor, a párt kampányfőnöke. A parlamenti pártok közül a Fidesz, a KDNP és a Jobbik elveti, az LMP pedig több ponton módosítaná a kódexet.
aug. 24
19:12
Nem tudta megmenteni a házasságát: elvált a sztársportoló (ATV)
Nem csak felesége, hanem szurkolók és szponzorok is csalódtak benne.
aug. 24
19:30
Afganisztán: kivédhetetlen volt a támadás + videó (ATV)
Akkor lett volna esélyük, ha rendelkeznek a merényletre vonatkozó információval.
aug. 24
20:03
Fideszes 29 pont: már ősszel-télen nagyon jó lesz (Alternatív Energia)
Fónagy János szerint a kormány által júniusban meghirdetett huszonkilenc pontos gazdasági akcióterv hatása már ősszel-télen érezhető lesz; a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára erről kedden beszélt Szentendrén a Nyári Főiskolás Tábor határon túlról érkezett résztvevőinek.
aug. 24
20:06
Magyarország nem vonulhat ki Afganisztánból + videó (ATV)
Ennek nagyon rossz üzenete lenne.
aug. 24
21:00
Visszavonul a német politikus: feleségének adja fél veséjét (ATV)
Októberben már újra vissza akar térni munkájához.
aug. 24
21:12
Fideszes jelöltek plakátjait rongálták meg Csongrádon (Infostart)
Egy a Fidesz színeiben induló önkormányzati képviselőjelölt és a párt polgármesterjelöltje, Kőrösi Tibor választási plakátjaira írtak gyalázkodó feliratokat kedden Csongrádon.
aug. 24
21:18
Nem minden tankönyv érkezik meg becsöngetésre + videó (ATV)
A kisebb kiadóknál történhet csúszás.
aug. 24
21:20
Rejtélyes haláleset az üdülőparadicsom mellett (ATV)
Folytatódik a mexikói drogháború.
aug. 24
21:30
A kormány folytatja a tárgyalásokat az IMF-fel - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Folytatódhatnak a gazdaságpolitikai tárgyalások az ősszel a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval - erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca a Bloomberg hírügynökség megkeresésére nem részletezte a tervezett megbeszélések körülményeit, de hangsúlyozta: júliusban nem megszakadtak az egyeztetések, hanem lezárult egy tárgyalási forduló.
aug. 24
21:54
Táborokba zárná a „cigánybűnözőket” a Jobbik (ATV)
A szélsőjobboldali párt szerint XXI. századi, európai megoldás lenne állampolgárságuktól is megfosztani cigány származású, többszörösen visszaeső bűnözőket.

Keresés