Átvette kinevezési okmányát Mártai István, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) új főigazgatója csütörtökön Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkártól.
Budaházy György tagadta bűnösségét az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészítése vádjával folyó büntetőper csütörtöki másodfokú tárgyalásán, a Fővárosi Ítélőtáblán.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint úgy tűnik, nem csökken a tanárok elleni erőszak, ezért a lehető legrövidebb időn belül meg kell teremteni azokat a feltételeket, melyek garantálják a nyugodt iskolai munkát.
Hűtlen kezelés, a számvitel rendjének megsértése és adócsalás alapos gyanúja miatt feljelentést tett az Állami Számvevőszék ismeretlen tettesek ellen, miután megvizsgálta az Országos Cigány Önkormányzat elmúlt másfél éves gazdálkodását.
Hűtlen kezelés, a számvitel rendjének megsértése és adócsalás alapos gyanúja miatt feljelentést tett az Állami Számvevőszék ismeretlen tettesek ellen, miután megvizsgálta az Országos Cigány Önkormányzat elmúlt másfél éves gazdálkodását.
Hivatalos látogatásra Belgrádba és Délvidékre utazik pénteken Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.
Elfogadhatatlan a hivatásosok jogállásáról szóló törvény tervezett módosítása, amely bevezetné az úgynevezett megbízhatósági vizsgálatokat - mondta Pongó Géza, a szakszervezet főtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Első fokon másfél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Salgótarjáni Városi Bíróság azt a férfit, aki vasat próbált lopni egy helyi fémátvevő telepről - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-vel. A fémhulladék értéke 8 ezer forint volt.
A Jobbik az Új Széchenyi Terv továbbfejlesztését javasolja a kormánynak annak érdekében, hogy a dokumentum valóban alkalmas legyen gazdasági növekedési pályára állítani Magyarországot.
Nem valósíthatók meg az ENSZ szegénység elleni céljai, ha a segélyek nem jutnak el a leghátrányosabb helyzetű kisebbségekhez - mondta Neil Clarke, a kisebbségek jogaiért küzdő nemzetközi csoport, a Minority Rights Group International munkatársa egy a budapesti brit nagykövetség által szervezett rendezvényen csütörtökön.
Orbán Viktor és kormánya nagy társadalmi és gazdasági kihívás előtt áll; a Fidesz "fantasztikus választási győzelme" megmutatta, mennyire elégedetlenek voltak a magyar állampolgárok helyzetükkel - mondta Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke az Európai Ötletek Hálózata csütörtökön kezdődött tanácskozásának megnyitóján Budapesten.
A Cozma-ügy tárgyalásának negyedik napján, csütörtökön a Patrióta lokál videokameráinak felvételeit vetítették le a Veszprém Megyei Bíróságon; a gyilkosság előtt rögzített felvételek közül néhány azt igazolja - a vádirattal egyezően -, hogy az áldozatul esett Marian Cozma nem volt agresszív, nem lökdösött senkit, hanem váratlanul és hátulról támadtak rá.
Debrecen ad otthont az idén a városi polgármesterek randevújának, amelyet immár tizenhatodik alkalommal rendez meg a Szféra Európa Kft. - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz), a cívis város polgármestere és Oltványi Tamás, a Szféra ügyvezetője csütörtökön közös sajtótájékoztatón.
Nemzetbiztonsági kockázatot jelent a Jobbik, jelentette ki nemrég az immár házelnök Kövér László a XXII. Nyári Főiskolás Tábor fórumán. Az atv.hu megkereste a korábbi nemzetbiztonsági szolgálatból szervezett Alkotmányvédelmi Hivatalt, ahonnan a Belügyminisztérium irányították, ugyanis az új struktúrában e tárca alá tagolták be az újjászervezett intézményt. A minisztérium viszont elhárította, hogy…
Kevesen, alig több mint négyezren jelentkeztek a szavazatszámláló bizottságokba eddig, pedig a határidő péntek délután négy órakor lejár. Ez azt jelenti, hogy sok helyen egyetlen jelölőszervezet sem tudja majd ellenőrizni a szavazatszámlálást, annak tisztaságát, törvényességét.
Minél több városüzemeltetési, városfejlesztési szakértővel szeretne találkozni Tarlós István az elkövetkezendő bő két hétben, mintsem hogy politikai ellenfeleivel értelmetlen vitákba bonyolódjon - mondta az InfoRádiónak a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje.
Magyarország "tisztességes közvetítő" lesz EU-elnökként, "olyan elnöki pozíciót fog ellátni, amely hallgat és odafigyel arra, ami az Európai Unióban történik" - mondta Szájer József néppárti frakcióvezető-helyettes az Európai Ötletek Hálózata tanácskozásán.
A kormány célja, hogy Magyarország Közép-Európa legerősebb, leginkább versenyképes országa legyen, ezáltal az unió is versenyképesebb lesz - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az Európai Néppárt csütörtöki rendezvényén Budapesten.
A külügyminisztérium volt államtitkára, Horváthné Fekszi Márta a tárca nevében rendelt uniós műsort a Duna Televíziótól a Bajnai-kormány idején. A műsor gyártását az államtitkár férjének adta a köztelevízió, de a Duna TV alkalmazottai készítették a részeket - írja az Index.
A Lehet Más a Politika szeretné a helyi önkormányzatoknál megújítani a politikát, nagyobb átláthatóságot biztosítanának például a közpénzek elköltésének - közölte Karácsony Gergely, az LMP kampányfőnöke csütörtökön, Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján.
A folyamatos gyógyszeres kezelésre szoruló betegek 37 százalékának jelent komoly anyagi terhet a gyógyszerek kifizetése, míg 43 százalékuk ugyan ki tudja fizetni az árat, nagyobb kiadást azonban már nem tudna vállalni - derült ki a Szinapszis Kft. legújabb kutatásából, amelynek összegzését csütörtökön juttatták el az MTI-hez.
A kormány célja, hogy Magyarország Közép-Európa legerősebb, leginkább versenyképes országa legyen, ezáltal az unió is versenyképesebb lesz - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az Európai Néppárt csütörtöki rendezvényén Budapesten.
Felkészültünk arra, hogy január elsejétől megkezdődhessen a magyar állampolgárság megadása azoknak a határainkon kívül élő magyaroknak a számára, akik ezt kérik - hangoztatta Szombathelyen Semjén Zsolt.
Diszkriminációnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök azt a jelenlegi uniós gyakorlatot, hogy az egyes országok államháztartási hiányának kiszámításakor nem veszik figyelembe a magánnyugdíjpénztárakat előíró tagállamok pótlólagos pénzügyi áldozatvállalását.
A kormány 250 millió forintot csoportosított át nemzetpolitikai tevékenység, és a határon túli magyarok programjainak illetve egyéb működési jellegű feladatainak támogatására - közölte a Nemzetpolitikai államtitkárság az MTI kérdésére csütörtökön. A kabinet az előző szocialista kormányok által indokolatlanul elvont összegeket kívánta kompenzálni.
Az MSZP főpolgármester-jelöltje úgy véli: huszonhárom kerület együttműködéséből alakulhat ki sikeres Budapest, és azoknak a fővárossal is szövetségben kell lenniük. Horváth Csaba ennek jegyében csütörtöki kampánykörútján két, a IX. és a III. kerület szocialista polgármesterjelölttel írt alá együttműködési megállapodást, amelyben több vállalást is tett.