Elkészült a magyar médiatörvénykezést vizsgáló nemzetközi jogi szakértői elemzés, amelyet az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadság képviselője még július végén rendelt meg - értesült a Vasárnapi Hírek.
Semjén Zsolt szerint, aki nem ismeri a bibliai hagyományt, az nem lehet igazán otthon a civilizációban; a miniszterelnök-helyettes a csaknem 190 éves, felújított óbudai zsinagóga vasárnapi felszentelési szertartásán annak a véleményének is hangot adott, hogy aki nem ismeri a Szentírást és annak történeteit, az nem lehet szellemi értelemben európai.
Lejtőshátú karosszéria: új fejezet a Cruze sikertörténetében • Lejtőshátú kiállítási Chevrolet Cruze mutatkozik be Párizsban • Az új modell a Cruze szedán világsikerére épít • A lejtőshátú Cruze megszilárdítja a Chevrolet helyét az európai főáramban • Egyike a párizsi négy Chevrolet-premiernek
Jona Metzger, Izrael Állam országos főrabbija ünnepi beszédében felidézte, hogy ötven évig nem volt ebben a zsinagógában vallási szertartás. "Áldás számunkra, hogy megértük ezt az időpontot".
Nyolcvankét éves korában elhunyt Kulcsár Kálmán akadémikus; az egyetemi tanárt, volt igazságügy-minisztert szombaton érte a halál - közölte a Magyar Tudományos Akadémia.
Semjén Zsolt szerint, aki nem ismeri a bibliai hagyományt, az nem lehet igazán otthon a civilizációban; a miniszterelnök-helyettes a csaknem 190 éves, felújított óbudai zsinagóga vasárnapi újraszentelési ünnepségén annak a véleményének is hangot adott, hogy aki nem ismeri a Szentírást és annak történeteit, az nem lehet szellemi értelemben európai.
Négy főpolgármester-jelölt indul Budapesten az október 3-ai önkormányzati választáson. A versenyképesség növelését sürgette a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Elhunyt Kulcsár Kálmán akadémikus, volt igazságügy-miniszter.