Két év letöltendő börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte nem jogerősen a bíróság azt a férfit, aki a vád szerint október elején vallási hovatartozása miatt megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét - értesült az MTI Hírcentrum.
Jövedékiadó-emelésekről döntött a parlament hétfőn az egészségügy többletforráshoz juttatása érdekében. A dohánytermékeké a korábban tervezettnél kisebb mértékben, de nem két, hanem egy lépésben nő, a jövő év helyett már december 1-jén.
Az alaptörvény tartalmazhatja a választói feliratkozás főbb szabályait a parlament hétfői döntésével. Az Országgyűlés 264 képviselő támogatásával, 85 ellenzéki nem szavazat mellett még nem az alkotmány módosításáról döntött, hanem a kormánypártok alaptörvény-módosító javaslatának kiegészítéséről. A zárószavazás a következő ülésen, október 29-én lehet.
Két év letöltendő börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte nem jogerősen a bíróság azt a férfit, aki a vád szerint október elején vallási hovatartozása miatt megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének elnökét - értesült az MTI Hírcentrum.
Elégedetlen az eddigi három világbajnoki selejtezőn szerzett három ponttal Abdullah Avci, a török labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, ugyanakkor azt reméli, hogy kedden a magyarok elleni összecsapás egy jó sorozat első állomása lesz csapata számára.
Újra elfogadta az Országgyűlés a településfejlesztéssel, -rendezéssel és az építésüggyel összefüggő törvénymódosításokat, amire azért volt szükség, mert Áder János államfő egy héttel ezelőtt tartalmi kifogása miatt megfontolásra visszaküldte a Háznak a jogszabályt.
Két év alatt a reménytelenség országává tették hazánkat; vérrögvalóságban botladozik Orbán; csak az állami és az egyházi kórházak dolgozóinak jár béremelés; a kormánypárti szónoklatokból nem derül ki, hogy a Fidesz két és fél éve kormányon van - parlamenti tudósítás.
Jövedékiadó-emelésekről döntött a parlament hétfőn az egészségügy többletforráshoz juttatása érdekében. A dohánytermékeké a korábban tervezettnél kisebb mértékben, de nem két, hanem egy lépésben nő, a jövő év helyett már december 1-jén.
A városüzemeltetési főpolgármester-helyettes szerint a fővárosi Fidesz-KDNP-frakció mindig határozott szakmai álláspontot képviselt, de úgy tűnik, hogy "a részérdekek most rést találhattak", és a korábban egységes álláspontokat a főpolgármester egyre több ügyben megkérdőjelezi.
A Budapesti Közlekedési Központra és a BKV-ra bízta a közgyűlés, hogy milyen döntést hoznak a busztenderrel kapcsolatban. Elfogadta a dohánytermékek, az alkohol és az autógáz jövedéki adójának emeléséről szóló javaslatot az Országgyűlés. Kiírta a Nemzeti Színház igazgatói pályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A nap legfontosabb hírei október 15-én.
A szükségesnél százötvenezer diplomással kevesebb, alap-, és középfokú végzettségűből pedig félmillióval több fiatal él majd Magyarországon 2020-ban egy osztrák piackutató intézet felmérése szerint, vagyis a kormány oktatási víziói totális kudarcba fulladhatnak. Orbán Viktor kormányfő már nem is marasztalná a fiatalokat, szerinte a külföldre távozó diplomások hazatérésére egyetlen garancia van: a…
Nem érti Korózs Lajos, hogy miről beszél a kormány, hiszen néhány hét múlva már nem lesz Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF), a szervezet éppen felszámolás alatt áll, már a bútorok elszállítását is megkezdték. Így reagált az MSZP szakpolitikusa arra, hogy egy kormányrendelet-tervezet szerint január elsejével az ONYF igazgatási szervét, a Központi Nyugdíjnyilvántartó és Informatikai…
Aláírásgyűjtést kezdeményez az MSZP; többek között a regisztrációhoz kötött választójog, a földbérleti pályázatokon tapasztalt visszásságok és az egészségügyet is érintő forráskivonás miatt döntöttek az akció mellett.
A Szociális Unió javaslatát, hogy a természetes személyek részesüljenek hatékonyabb csődvédelemben, az alkotmányügyi bizottság kormánypárti tartózkodó-szavazatokkal nem engedte a plenáris ülés elé. Pedig Szili Katalin több millió rászorultról és veszélyeztetettről beszélt. Állítása szerint közel másfél millióan élnek kevesebb, mint 62 ezer forintból. A koalíciós képviselők viszont azzal érveltek,…
Hiába igyekezett mindenki másra hárítani a döntést a jogi és pénzügyi aggályok miatt egyre vállalhatatlanabb busztenderről, azt nem lehet tovább halogatni. Az esélyes VT-Transman Kft.-nek mintegy 80 milliárdos üzletet jelentő ügyletben a pályázatot kiíró BKV és BKK a döntést Tarlós Istvánhoz "passzolta", ő a fővárosi közgyűléshez, a testület pedig vissza a két fővárosi céghez. Utóbbiak ma…
Mégsem regisztrálhatnak levélben a magyarországi lakhellyel rendelkezők, a választásokra kizárólag személyesen vagy elektronikus formában lehet feliratkozni a voksolás előtt 15 nappal. Az erről szóló - az alaptörvény módosításához beadott - módosító javaslatot tegnap 264 igen szavazattal, 85 nem ellenében, név szerinti szavazással fogadta el a Ház.
Semmilyen fogyasztóvédelmi segítségre nem számíthatnak azok, akik tudtukon kívül hamis terméket vásároltak elektronikus úton egy nem európai uniós országból. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ugyanis minden hamisítványt lefoglal, így aki előre fizetett, elveszíti a pénzét. Az unión kívülről érkező csomagokat a NAV átvizsgálja, s bizonyos értékhatár felett vámot állapít meg, melynek összegéről a postás…
Kedden kezdődik a földtörvény általános vitája a parlamentben. A vidékfejlesztési miniszter a tervezet szövegezőivel és a miniszterelnökséget vezető államtitkárral egyeztetett.
Előre nem látható, elháríthatatlan és kivédhetetlen volt a vörösiszap-katasztrófa - ezt mondta a Mal Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper mai tárgyalásán. A Veszprémi Törvényszék szeptember végén kezdte meg a tárgyalássorozatot, melyben 15 embert vádolnak azzal, hogy mulasztásuk közrejátszott abban, hogy a tragédia 2010. október 4-én…
Dübörög a negatív kampány az amerikai elnökválasztásokon: egy interneten terjedő videón az amerikai elnök többek között arról beszél, hogy a muzulmán imára hívás a "legszebb hang a világon", és, ha számba vennék az összes amerikai muzulmánt, az Egyesült Államok az egyik legnagyobb muzulmán ország lenne. A kritikusok megtalálták már Obamát, Romney-t, de Bident is.
Az idei költségvetés egy eldugott szegletében 12 milliárd forintos előirányzat szerepel, amit a rendszámcsere végrehajtásától remél a kormányzat. Mivel az évből már csak két és fél hónap van hátra, ennek a teljesülése egyre valószínűtlenebb, de egyre nagyobb az esélye annak, hogy jövőre mindez megtörténik - írja a Portfolio.hu.
Az Országos Roma Önkormányzat és a Lungo Drom nem kíván "önjelölt vezetőkkel" és "leszerepelt politikusokkal" vonulni, ezért nem vesz részt a szerdai miskolci cigány tömegtüntetésen - írja a romnet.hu. A Farkas Flórián vezette csapat fontosabbnak tartja, hogy a romák minél nagyobb számban október 23-án, a budapesti kormánypárti békemeneten vonuljanak fel.
Az amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy ő a felelős a kelet-líbiai Bengáziban működő amerikai konzulátus biztonsági helyzetéért. A konzulátust múlt hónapban iszlamista terroristák megtámadták, és a támadás következtében életét vesztette az amerikai nagykövet és három másik amerikai.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tokiói közgyűlése után sincs időpontja a Magyarország és az IMF közötti tárgyalások folytatásának - tudta meg a Magyar Nemzet.
8 évről hatra mérsékelte másodfokon a fellebbviteli bizottság Fazekas Róbert diszkoszvető eltiltását, mert a sportoló bizonyította, hogy úgy került a szervezetébe tiltott szer, hogy arról ő nem tudott és nem is tudhatott. A zéró tolerancia elve miatt azonban nem menthették fel, még akkor sem, ha Fazekas számára ez atlétikai pályafutásának végét jelenti. Ahogy arról a londoni olimpia előtt is…
Összeütközött két távolsági busz az 1-es főúton, Mosonmagyaróvár és Kimle között, a balesetben 15-en sérültek meg, valamennyien könnyebben - közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője kedd reggel az MTI-vel.
Összeütközött két távolsági busz az 1-es főúton, Mosonmagyaróvár és Kimle között, a balesetben 15-en sérültek meg, valamennyien könnyebben - közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője kedd reggel az MTI-vel.
"Két remek játékos, két különböző személyiség félelmetes párharca ez" - mondta a FIFA 76 esztendős svájci vezetője, aki szerint "nagyszerű dolog a labdarúgásnak az ő összecsapásuk".
Kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények megalapozott gyanújával összesen tizennyolc emberrel szemben vádemelési javaslattal zárult hétfőn a nyomozás a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. gazdálkodása ügyében - írta keddi számában a Magyar Nemzet Bényi Mónika rendőrségi szóvivőre hivatkozva.
A szíriai hadsereg hétfőn tagadta, hogy kazettás vagy más néven fürtös bombákat vetett volna be a lázadók ellen, mint ahogyan azt a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet állította.
A WDR rádió ötös csatornájának esti politikai műsorában a rádió újságírója Orbán Viktor múlt heti berlini látogatása kapcsán minősítette a magyar vezetést keményen.
Az ellenzék miatt kellett a kormánynak múlt héten 200 millió forintot költeni hirdetésekre – mondta az IMF tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter. Varga Mihály a szocialista Lukács Zoltán interpellációjára válaszolt a parlamentben, aki bugyutának és pénzpocsékolásnak nevezte az IMF-et lejárató hirdetést. Az ellenzéki politikus szerint egy olyan IMF-lista ellenében rendelt meg a kormány…
Angela Merkel nem kérte számon Orbán Viktort semmilyen kérdésben, erre nem is volt oka, hiszen két barátról van szó – ezt Szijjártó Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az MSZP kongresszusa 2013 őszén jó eséllyel arról dönt majd, hogy ki legyen Orbán Viktor kihívója a miniszterelnöki poszton – erről Kiss Péter beszélt az ATV Egyenes Beszédben.
Orbán Viktor és kormánya ismét hazugságban utazik, ráadásul megint azoktól akar elvenni, akik a leginkább rászorulnak az állami támogatásra. Most éppen a diákok és a nyugdíjasok utazási kedvezményeit nyírja meg - állítja közleményében a szocialista Lukács Zoltán.
Az amerikai hatóságok őrizetbe vették az egyik legkeresettebb mexikói drogbáró lányát, mert egy másik személy nevére kiállított útlevéllel próbált bejutni az Egyesült Államokba.
Konkrétan meg vannak bolondulva a fideszes képviselők, nem tudok mást mondani, pedig nem vagyok egy Fidesz-fóbiás – ezt Karácsony Gergely mondta az ATV Egyenes Beszédben azzal kapcsolatban, hogy Rogán Antal felvetette, hogy el kellene törölni a központi lakcímnyilvántartást.